A beteg, a kétkedő és a tanítvány: ÉN VAGYOK

Böjti egypercesek 4.

 „Amikor a sokasághoz értek, odament hozzá egy ember, térdre borult előtte, és ezt mondta: »Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros, és nagyon szenved, mert gyakran esik a tűzbe, gyakran a vízbe is. Elhoztam őt tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.« Jézus erre így válaszolt: »Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt ide!« Ekkor Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög, a gyermek pedig meggyógyult még abban az órában. Akkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz, és megkérdezték:»Mi miért nem tudtuk kiűzni?« Ő így válaszolt: »Kishitűségetek miatt. Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. (Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.)« Amikor újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus: »Az Emberfia emberek kezébe adatik, megölik, de a harmadik napon feltámad.« Ekkor igen elszomorodtak.” (Mt 17,14–23)

Nagyon sokszor jártam már kórházban, és azt figyeltem meg, hogy a legtöbb ember még valahogy csak-csak elviseli azt, amikor be kell kísérni valakit, és látja maga körül a sok-sok beteg vagy sérült felnőttet. Azonban amikor onkológiára vagy gyermekosztályra kell mennie, minnél gyorsabban akar onnan szabadulni. Miért? Mert a daganatos és a rákos betegségek félelmetes tempóban és mértékben szembesítenek azzal, hogy a földi élet, amihez annyira ragaszkodik az ember, VÉGES, és azt – a reklámok hirdetéseivel szemben – nem ő irányítja. Amikor pedig egy gyermeket lát szenvedni, egyből összeszorul a gyomra a sajnálattól és a haragtól, és vagy azt gondolja, hogy  biztos a szülei tehetnek róla, vagy éppen Istent vádolja, hogy miért engedi meg mindezt…

A fenti igerészben Jézushoz egy édesapa megy panaszt tenni. Egy édesapa, aki hitte, hogy a tanítványok is képesek lesznek arra, hogy meggyógyítsák holdkóros fiát. A próbálkozás azonban sikertelen volt. Erre pedig a tanítványok vonják kérdőre Jézust, hogy mondja meg kudarcuk okát, de a diagnózist az átélteknél is nehezebb lehetett meghallaniuk:

„Kishitűségetek miatt.”

Mivel a kiemelt igerészben egyedül Megváltónk van megnevezve, nagyon nehéz tükör áll előttünk, mert Jézuson kívül minden egyes szereplő mi magunk vagyunk a jelenben. Ez alapján három dolgon kell ma nagyon alaposan átrágnunk magunkat.

  • Először: a betegségen. A fiatal fiú ugyanis holdkórosságban szenved – azaz öntudatán kívül járkál, s tesz meg olyan dolgokat, melyeket épeszű ember nem tenne meg. Jelen esetben tűzbe és vízbe is ugrál. Mondhatnád, kedves Olvasó, hogy hiszen te nem szoktál alva járni, de még az eszedet sem veszítetted el eddig, azonban ez a fiú te vagy és én vagyok,  amikor Isten nélkül próbálunk bármi felől is dönteni és Nélküle cselekedni. Ebből a fajta holdkórosságunkból még ma ki kell gyógyulnunk, mert sokkal veszélyesebb a történetben szereplőnél, hiszen ezzel másokat is életveszélybe sodrunk.
    Éppen ezért most állj meg és őszintén gondold végig a következő kérdéseket:
    • Mikor hoztál legutóbb olyan döntést, amelyről talán megkérdezted az Urat, de válaszát már nem vártad meg? (Az nem számít Isten szerinti döntésnek, amikor a mások által betanult normát követed.)
    • Mikor történt meg veled a közelmúltban, hogy hagytad eluralkodni magadon az érzelmeidet, hogy azok irányítsanak?
    • Vádoltál vagy bántottál meg valakit indulatból? Támogattál vagy segítettél valakit más kárára?
  • Másodszor: az elmúlt idők panaszain kell átrágnunk magunkat! A legtöbb panaszunk ugyanis abból adódik, hogy Istenünk nélkül megtettünk valamit, amit nem kellett volna. Másik részük pedig abból, hogy nem tettük meg, amit kért tőlünk Mennyei Atyánk, ezért pedig az az áldás sem érkezett, amelyet korábban Ő megígért. Ezt átgondolva még ma igyekezz megszabadulni panaszkodásaidtól, mostantól fogva jobban odafigyelve magadra a következő kérdések segítségével:
    • Panaszkodásom, Istennel szembeni vádam miből fakad?
    • Mire kért meg engem az én Uram, az Úr, amit nem tettem meg?
    • Mikor hagytam, hogy a mindennapok és a környezetem elfordítsa tekintetem az én Megváltómról?
  • Végezetül: tanítványságunk van soron. Isten gyermekeiként ugyanis tanítványok is vagyunk. Ez viszont hatalmas felelősség, amelyet nem rázhatsz le magadról. A világ ugyanis várja tőled és tőlem is a válaszokat és a gyógyulást, akárcsak a történetben szereplő édesapa. Ezért most vedd nagyon komolyan a következő kérdéseket:
    • Mikor hagytad legutóbb szó nélkül azt, hogy valaki melletted rágalmazza a te Mennyei Édesatyádat?
    • Mikor ráztál le magadról olyan feladatot, amelyet tőled vártak Krisztushoz tartozóként? Csak azért, mert te erre „nem vagy képes”.
    • Hiszed-e, hogy Isten téged, mint gyermekét és tanítványát használni akar ebben a világban?
    • Ha hiszed, miért nincs benne ebben a hitedben az is, hogy tehetséget és erőt is ad ahhoz a feladathoz, amelyet rád bíz?

Kedves TeSó!

Hitünk ezen a földön olyan, mint egy szikladarab a nagysodrású folyamban. Minél jobban bízol az egy, örök Istenben, annál erősebb szikla az, amely fenntart a víz felett, az örök életben. Ezt a hited erősítsd böjtödben és a mindennapjaidban, hogy semmi téged Tőle el ne választhasson, meg ne ingathasson!

Laskoti Réka

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

zilreka

Aki vagyok: gyermek, testvér, feleség, beosztott lelkipásztor és a blog kiadványokért felelős szerkesztője.

Ahol felnőttem: Magyarország – Csongrád és Kecskemét. Ahol felnőtté váltam: Debreceni Református Hittudományi Egyetem – itt ismerkedhettem meg a párommal és rajta keresztül ezzel a hihetetlenül remek csapattal is.

Legjellemzőbb ismertetőjegyem: a nevetésem. Ezen felül szeretek rajzolni, sétálni, olvasni, kávé mellett nagyokat beszélgetni, alkotni, focizni és zenélni. Leginkább pedig ezzel a csapattal szeretek együtt dolgozni. :)