Vöröstehen

Ez a törvény rendelkezése, amelyet megparancsolt az Úr: Mondd meg Izráel fiainak, hogy vigyenek neked egy hibátlan vörös tehenet, amelynek nincs semmiféle fogyatékossága, és még nem volt rajta iga. (4Móz 19,2)

Mit tanulhatunk egy tehéntől, amely szerencsétlenségére vörösnek született? Úgy gondolom, nagyon is sokat.

Főleg azért, mert ebben a fejezetben a látszattal ellentétben nem csupán egy szarvasmarháról van szó, amelyet rendeltetésszerűen kellett elpusztítani, hogy aztán minden rendű és rangú tisztátalanságokból tisztuljanak a nép tagjai a maradványai által. A részletes felsorolások és utasítások mögött két téma húzódik, a tisztaság és tisztátalanság kérdésköre.

Ahogy olvassuk a törvények végrehajtási utasításait, észrevehetjük, milyen nehéz tisztának maradni és milyen egyszerűen, észrevétlenül lesz tisztátalan az ember. Ez Isten népének évezredes tapasztalata: könnyű beszennyeződni, eltérni az isteni útmutatástól, elég csak annyit tenni, hogy nem figyelünk. Esetleg úgy figyelünk, ahogy a posztmodern ember figyel: megosztott figyelemmel, egyszerre több dolgot szem előtt tartva. Lankad az éberség, így könnyebben beengedjük, normalizáljuk és eltűrjük a tisztátalanságokat, amelyek körülvesznek minket.

Tiszta és tisztátalan – ennyit kell tudnia a világról Isten népének. Fekete és fehér, azaz vannak olyan helyzetek és döntések, amikor fenntartható az Istennel ápolt kapcsolat és van, amikor ezt lehetetlenné válik. Mi ezzel is szeretünk játszani, mikor meghúzódunk a saját kis szürke alkonyzónánkban, ahol megalkuvásainkkal már sikeresen lecsiszoltuk a legélesebb igéket is. Körülvettük magunkat kiskapukkal és menekülőutakkal, körmönfont magyarázatokkal és nagyképű okoskodással, hogy egyéni, gyülekezeti és egyházi életünkben elkerüljük a tiszta és a tisztátalan nevén nevezését és elkülönítését.

A nép életében sokszor a megtisztulási szertartások üres gyakorlatok voltak csupán, nem követte, s nem előzte meg őket a bűntől való elfordulás és megtérés. Nekünk is annyi szép énekünk, úrvacsorai imádságunk és hitvallásunk van – azonban ezeket elmondva, elénekelve mégsem leszünk tiszták. Ahhoz valami más kell.

Jézus azt mondja a tanítványainak: „Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek.” (Jn 15,3) Tisztának maradni egyenesen lehetetlen. Mégis jó meglátni azt, hogy a nép életében sem, az én életemben sem a saját vallásosságomon, de még a hitem erősségén sem múlik a tisztaságom, hanem Jézus hűségén, aki újra és újra megtisztít a bűntől, amit elé viszek. Ő megtisztít az Igén keresztül, másképp nem lehetek tiszta.

Olyan jó, hogy a nép tisztasága sem a vörös tehén hamvain múlik, hanem az Úr hűségén, aki hajlandó megbocsátani, felejteni, megtisztítani és megszentelni. Ma, ha az úrvacsorai asztal elé állsz, vagy akár csak elmész egy istentiszteletre, ne felejtsd el előtte őszinte bűnbánattal elmondani a megtisztulni akarók ősi fohászát:

„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsolt 51,12)

Laskoti Zoltán

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

laszoliMagamról szeretnék írni, túl az életrajzomon és életutamon. Arról, aki csak én vagyok. Azonban falba ütközöm, két kérdésbe, amikről nem én pattanok vissza először.
„Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?”
Amíg nem tudom megválaszolni a kérdést, három pont köré állítom a gondolataimat.
Aki még nem voltam: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, kipihent ember, mindentudó, nagytiszteletű úr, papbácsi
Aki már nem vagyok: dobozon belül gondolkodó, progresszív fundamentalista, beregszászi gimis, szerelmet kereső, szorongó, passzív agresszív, naiv.
Akivé válni szeretnék: élni és örülni tudó ember, közösségépítő, házas, megbízható, együttérző, bibliaolvasó, motiváló
Tarts velem, ismerjük meg együtt magunkat a kommunikációban!