Szeretet és áldozat

Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. (Jn 15,13)

Pünkösd ünnepe számomra a megértés ünnepe. A Szentlélek kiárad, és mintha megelevenednének az érzékszervek: a vakok szeme megnyílik az evangélium látására, a süketek meghallják az örömhírt és az addig néma tanítványok hirdetik, hogy Jézus Krisztusban megítéltetett a bűn és a halál, és mivel Ő feltámadt, bűnbocsánatot és üdvösséget nyerhet mindenki, aki hisz Ő benne.

A megértés ünnepére készülve jó újra elővenni ezt az igeszakaszt János evangéliumából, hiszen itt Jézus az utolsó vacsora alkalmából beszél a tanítványainak a szeretet valódiságának jeléről, arról hogy valaki az életét adja azért, akit szeret. Ekkor a tanítványok még nem érthették meg azt, hogy Jézus magáról beszél, Ő lesz az, aki félreérthetetlenül kinyilvánítja a szeretetét, és a kereszten felértékeli a bűnös embert, mikor meghal érte.

Az egész Biblián végigvonul az áldozat témája. Mikor Ádámnak és Évának el kell hagynia az Édent, Isten állatbőrből készült ruhákat készít nekik, amihez vér kell hogy folyjon, hiszen egyetlen állat sem adja oda önként és dalolva a bőrét, hogy abból ruha készüljön a teremtés koronáinak. Tehát Isten az, aki az első és később az utolsó áldozatot hozza az emberért. Az utolsó, tökéletes áldozatot, amit már nem kell, hogy kövessen újabb áldozatbemutatás: Jézus Krisztus vére ugyanis megtisztít a bűntől és következményeitől – ugyanúgy, ahogy az Ószövetségben az áldozatok kiábrázolták, miként tisztul meg Isten kegyelméből a nép újra és újra. Azonban ez esetben nem kell újabb vérontásnak követnie az áldozatot.

Jézus áldozatának fényében az a kérdés nyugtalanít, én képes vagyok-e az áldozathozatalra. Hiszen olyan környezet vesz körül, ahol az individualizmus a legújabb, legdivatosabb bálvány, és ahol az áldozathozatal olyan, mintha valami életidegen dolog lenne. Talán pontosan napjainkban ébredhetünk rá arra, hogy a posztmodern ember túl sok dolgot birtokol és túl keveset hajlandó kiengedni a kezéből. Emlékszem még arra az időre, mikor kivételnek számított az, akinek volt számítógépe, és ha megkérdezzük szüleinket, nagyszüleinket, el tudják mondani, életük alatt mekkorát fordult a világ, és volt-e haszna annak, hogy egyre több dologgal zsúfolta tele az életét és mindennapjait az ember. Van-e haszna annak, hogy ma már idejekorán túlpörög az életünk, túl sok feladatot, munkát vállalunk magunkra? Alázatosabbá tesz? Több a békénk?

Én azt látom Isten igéjéből, hogy Isten országában aki megalázza magát, felmagasztaltatik, aki áldozatot hoz, az épphogy nem szegényebb lesz, hanem gazdagabb – hitben, de akár anyagiakban is. Olyan társadalmi környezetben élünk, ahol sok minden feláldozhatóvá válik – a család, a házasság, a hűség, a hit és így tovább. Végül feláldozhatóvá válik az ember, testi-lelki integritását is beleértve. Az Ó- és Újszövetségi áldozat pont arra mutat rá, hogy Isten pont ezt akarja elkerülni: legyen feláldozva az áldozati állat, legyen feláldozva Jézus, csak a bűnös ember kapjon még egy esélyt, hogy az isteni szeretet hazavonzza, visszafogadja.

Ezért áldoztatik fel minden, mindenki.

Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ha a te szeretetedet Jézus iránt áldozataidon mérnék le, mit mutatnál a világ felé?

Laskoti Zoltán

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

laszoliMagamról szeretnék írni, túl az életrajzomon és életutamon. Arról, aki csak én vagyok. Azonban falba ütközöm, két kérdésbe, amikről nem én pattanok vissza először.
„Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?”
Amíg nem tudom megválaszolni a kérdést, három pont köré állítom a gondolataimat.
Aki még nem voltam: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, kipihent ember, mindentudó, nagytiszteletű úr, papbácsi
Aki már nem vagyok: dobozon belül gondolkodó, progresszív fundamentalista, beregszászi gimis, szerelmet kereső, szorongó, passzív agresszív, naiv.
Akivé válni szeretnék: élni és örülni tudó ember, közösségépítő, házas, megbízható, együttérző, bibliaolvasó, motiváló
Tarts velem, ismerjük meg együtt magunkat a kommunikációban!