15. nap – december 15.

 

Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja. (1 János 3,8)

Jézus, itt vagyok. Látsz engem. Bensőm lényéig hatol szelíd szemed, Úr Jézus. S ha nézel, egyre befelé, egyre mélyebbre, láthatod: mennyi sokat foglalatoskodott itt a szétdobáló. Csak hordta egybe újra és újra a szenny és mocsok ezernyi kövét. Éjt nappallá téve keverte undok tudományával, évezredek könnyed tapasztalatával a habarcsot. Szüntelenül csak rakta, emelte azt a Falat méterről-méterre, mígnem észrevettem, hogy már nem látlak tőle Téged. Fázom az árnyékában. Didergek a hidegében. Megmászni nem tudom. Áttörni sem lehet. Érinteni is lehetetlenség számomra. Túl magas. Túl széles. Túlontúl áthatolhatatlan.

Jöjj, Jézus! Advent van, így könyörög lelkem: Jöjj, Jézus! Jöjj, Üdvözítő! Jöjj, és rombold le az ördög munkáit énbennem! Könyörülj meg vacogó, szerencsétlen, elesett szolgádon! Sírva várlak, zokogva kérlek. Fényeddel árassz el! Szerelmeddel ölelj körbe! Agapéddal vonj magadhoz!

De ne csak hozzám, Édes Úr, ne csak hozzám gyere. Nézz a többiekre is! Látod? Ott is nagyra épült a fal. Ott is fáznak, dideregnek, vacognak, sírnak…

Hogy azt akarod, én menjek?

Itt vagyok. Engem küldj!

Homoki Gyula

← Vissza a naptárba

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

A szerzőről:

homgyulaHuszonhárom és a halál között. Olykor Sárospatakon, néha otthon. Máskor meg Középföldén, Westeroson vagy egyéb fantasy-világban. Azt mondják, állandóan be vagyok sózva – én meg nem értem, miről beszélnek. Addig így se nyugszok, míg nem láttam a sarki fényt. Istennel gyerekkorom óta hadakozok. Egyre többet akar… Én meg engedek neki. Mire ellenkezni? Amiről írok, azt átéltem. Magamat írom. Tapasztalásokat, élményeket, felfedezett igazság-mozzanatokat.