Tízparancsolat 8.10

thou_shalt_not_steal_by_thestrange0ne-d5fkl7z

Ne lopj! 2Móz 20,15

Ne lopj! Rendben. Nem szoktam. Nem lopok. Miért tenném? Gyermekkorom óta tudom, hogy nem szabad. Persze akkor egyszer loptam, de az nem számít. Pontosan tudom, hogy nem szabad. Részemről elég lenne kilenc parancsolat. Bár a szobrászathoz sem értek, vagyis a faragott képek elkészítésével sincsenek gondjaim – meg sem próbálom. Marad nyolc. És csak azért nem törölném ki az összest, mert az már igazán abszurd lenne.

Ne lopj! Nem szoktam. Egyszerű, általános tiltás ez. Épp a rövidsége zavarba ejtő. Tudom, hogy nem szabad megtoldani, pedig megteszem, ellentmondva ezzel a „felesleges parancsolatról” tett megállapításomnak. Csak úgy, mint Rejtő Jenő egyik torzan kedves figurája, aki saját tízparancsolatába úgy emelte be ezt, hogy „Márta napján ne lopj”. Márta a szereplő édesanyja, és szerette nevenapján mégsem lophat az ember. Abszurd ez is. Mégis így működik. Hol magától értetődősége miatt fölöslegesnek tartjuk, hol elviselhetetlen direktsége miatt bővítgetjük. Ezzel próbálgatjuk határait. Ez lopás, ez még nem lopás.

Ne lopj, csak ha másként is nevezheted a tevékenységedet! Például úgy, hogy nem vettem el a szegényeket támogató segélyekből, csak nekem is jutott belőle. És ha már jutott, egyszerűbb volt még a szétosztás előtt kivenni azt, ami nekem jutott. Ebből úgyis csak egy volt, és csak veszekedés lett volna belőle. Így meg békesség van. Matt három tágító lépésben.

Ne lopj tárgyakat! Az elmúlt időszakban nem tárgyakat loptam. Időt loptam attól, aki e rövid gondolatsor megírására megkért. Várnia kellett rám többször, hogy megszólíthasson és emlékeztethessen arra, amit feladatként vállaltam. Időt loptam, és benne a más és értelmesebb dolgok végzésének lehetőségét. Ráadásul úgy vettem el, hogy vissza sem adhatom. Matt három táguló lépésben.

Ne lopj semmit, csak ami nem számon kérhető! Ami nem létezik, azt nem lehet ellopni. Mégis a nevetésből lopom ki az örömöt, a sírásból a feloldozást, a kézfogásból önmagam, a másiknak odavetett igeversekből a vigasztaló figyelmet és hitelességet, a hallgatásból a csöndet, a csöndből a tartalmat. A szavak és tettek szétválasztásával a dolgok hitelességét, az ebből fakadó relativizálással a kapaszkodó bizonyosságát. A begyakorlott imádságból az erőt, az erőtlenségből a hitet, a hitből a változtatni akarást.

Ne lopj! Maradjunk ennyiben, mert messzire jutottunk az eredeti parancsolattól. Ne lopj! Inkább tedd lehetővé másnak az életet, az életben az áldást, az áldott lét megélését. És akkor nem kell majd lopnia, és így nem lopod el a lehetőséget a lopás elkerülésére. És így nem kell neked sem lopnod, hiszen ha én sem lopok és te sem lopsz, ha én a te áldott létedért igyekszem és te az enyémért, akkor nekünk nem kell majd lopnunk.

Ne lopj! Így még inkább fölösleges ezt írni, hiszen ez a magamért vállalt felelősség, a felebarátért vállalt felelősség, valójában a szeretet parancsának tökéletes betöltése – és az lehetetlen. Akkor meg minek? Ahogy szeretetet parancsolni nem lehet, úgy a bűnt eltüntetni sem.

Pedig a szeretet parancsa létezik. „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást” (Jn 13, 34). És a paranccsal együtt megadja nekünk mellénk szegődő, tulajdonul át nem adott hatalmát a szeretetre: „Íme, tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20). Krisztus Urunk magához emel mellénk szegődésével, és így igaz: nem kell lopnunk. Kérünk, és adatik nekünk.

Barnóczki Anita

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..