A mindentudó és tévedhetetlen Wikipédia szerint a konfliktus nem más, mint egyének vagy társadalmi csoportok közötti olyan összeütközés, amely mögött igények, szándékok, célok, érdekek állnak. Úgy gondolom, mindannyian ismerünk olyan embereket, akik keresve keresik az alkalmat, hogy végre konfrontálódjanak a másikkal. Ők az örökös vitatkozók, kalandkedvelők, akik szerint egy probléma megoldása mindig a kiborulás és a vélemények ütköztetése.
Nem róluk szeretnék írni, bár ők is megérnének egy mesét. Azokról szeretnék írni, akik az osztályteremben nem mernek felnézni a könyvükből, amikor felelésre kerül a sor, mert hisznek abban, hogy ha ők nem látják a tanárt, a tanár sem látja őket. Azokról, akiket kiver a víz, hogyha telefonon fel kell hívniuk valakit. Azokról, akikkel a munkahelyen bármit el lehet követni, mert jámbor türelemmel elviselik. Konfliktuskerülő társaimról.
A konfliktuskerülés olyan civilizációs betegség, amely a gyerekkorban jelentkezik először. Ha a gyerek eltöri anyu kedvenc vázáját, akkor előtör belőle a mesterbűnöző és megpróbálja eltüntetni a nyomokat, hogy sose derüljön ki a tökéletes bűntény. Fél attól, mit kap majd azért, amiért rossz volt és megpróbálja (olykor a szó szoros értelmében) szőnyeg alá seperni a dolgokat. Aztán persze minden kiderül, és gyermekünk egy olyan lelki fröccsel néz szembe, amire sokáig emlékezni fog. Jó esetben ezek a beszélgetések, sőt fenyítések megtanítják felelősséget vállalni és legyőzni a büntetéstől való félelmét. A konfliktuskerülésből fel lehet nőni.
A meghosszabbított kamaszkor, amely az egyetemi/főiskolai évek alatt is tart, rendkívüli módon hátráltatja ezt a felnövési folyamatot és ezzel egy olyan generációt nevel, amely nem tud mit kezdeni a konfliktusaival, mert nem tudja felvállalni önmagát. Megtanulja elkenni őket (ó, majd következő évben más szobatársam lesz, akivel kijövök/meglesz a vizsga, minek sietni?), terelni őket (mikor hibás a tanár/a könyv/az Isten a bukásért, de te sosem), elhárítani őket, de a szembesülésben nem valami jó. A szomorú az, hogy a konfliktus, amivel nem szembesülünk, fertőz és így egy rendezetlen helyzettől az élet minden területe konfliktuskerüléssé válhat. Ez történik, mikor el kell küldened egy fontos beadandót a tanárnak emailen, de megakadtál vele és inkább facebookozol, nyomatod az online játékokat, vagy kimész sörözni a haverokkal, esetleg lefekszel aludni, hogy „megoldd a problémát”. Aztán másnap, a határidő után már félsz bekapcsolni a gépet, hátha írt a tanár, tartasz a telefonod csörgésétől, hátha a Tanulmányi Osztály behajtói keresnek és így tovább. És nem csak a diákéletből meríthetünk ilyen példát.
A konfliktusok részei az életünknek és az, ahogy kezeljük őket, része a személyiségünknek. Ezért szomorít el, mikor azt látom, hogyan próbál megragadni egy bizonyos érettségi szinten férfitársaim jó része. Fel kellene nőni, ehhez azonban szembesülni kellene magammal, konfliktusaimmal. A szembesülés pedig nehéz, mert ott változni is kell. Inkább maradok úgy.
Fiúk, baj van veletek. Baj van velünk. Amíg az előző évtizedekben egy férfinak meg kellett tanulnia már tizenhat-tizennyolc évesen önállóan döntenie és felvállalni a következményeket, dolgoznia és családot alapítania, addig mi szeretünk leragadni a fejlődésben és úgy gondoljuk, létezik konfliktus nélküli boldogság, siker és jövő. A konfliktusok tömeges elkerülése és a rossz minták így alakították ki azt a réteget, ami egészen eddig ismeretlen volt: a barátnő, feleség nélküli papucsférfiak nemzedékét, akik ott vannak a szeren, ha számítógépes játékokat kell játszani, sorozatokat kell töménytelen mennyiségben fogyasztani és akik előszeretettel fedeznek fel újabb és újabb pornóoldalakat, mert a társ- így konfliktusmentes kielégülést keresik. Virtuális világban élő virtuális férfiasságú férfiak…
A konfliktuskezelési technikák koronként változnak: máshogy kezeli, kerüli a konfliktust a gyerek, az iskolás, a felnőtt férfi. Azonban abból a konfliktusból, amit megpróbálunk elkerülni, eltemetni keresztyénként is, csak hosszútávú sérültség és félelem-góc alakul ki.
Engem Jézus tanít meg a konfliktuskezelésre is. Mert a kapcsolat önmagában konfliktusokkal jár. Isten és ember között sem konfliktusmentes a kapcsolat. A jézusi megoldás azonban nem a problémák elkendőzése, lekicsinylése, hanem az, hogy a kereszten magára vállalja az egész embert, bevallott és titkolt bűneivel és konfliktusaival egyetemben. Nem kibogozza a gordiuszi csomót, hanem elvágja: nem terápiával kíséri az embert, hanem megadja a lehetőséget, hogy szabad, lelkileg is egészséges legyen. Megbékéltet Istennel, önmagammal és embertársaimmal is.
Ahol nem vállalható konfliktus, nem alakul ki intimitás. Sem a párkapcsolatban, sem a házasságban, sem a családban, sem Istennel kapcsolatban. A konfliktusok vállalása egy tisztulási és felnőtté válási folyamat része, amely lehet, hogy kellemetlen, de ez kell ahhoz, hogy fejlődj és növekedj. Kedves férfitársam, nőjj fel végre azzá, akivé Isten formálhat téged! Vigyázz magadra és a rád bízottakra, maradj meg a hitben, légy férfi, légy erős! (1Kor 16,13)
Laskoti Zoltán
1 Hozzászólás
Pingback: Fegyverzörgés és fejlődés - TeSó blog