Lerobbanva (2. rész)

(Az első részhez kattints ide)

„Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” (Jelenések könyve 3,1)

Egyedül voltam, mert egyedül akartam lenni. Nem éreztem semmit, mert nem akartam érezni semmit. Süket voltam, mert nem akartam meghallani másokat. Vak voltam, mert nem akartam látni, ahogyan körülöttem megváltozik minden. Megfeszülten lélegeztem, mert ennyit még meg tudtam tenni magamtól is.

12271204_1192882924061261_765876660_o

Életveszélyben voltam, és tudatosan kerültem bele. Tudatosan, mert mindvégig tudatában voltam annak, hogy mit kellene tennem, mégsem azt tettem. Egy ideig csak számomra volt nyilvánvaló.

Egyszer aztán mégis láthatóvá vált mindaz, amit el akartam rejteni. Az, hogy valami nagyon nem stimmelt velem. Volt, aki próbált úgy szeretni, amilyenné váltam. Volt, aki próbált közelebb kerülni, hogy lássa, mi az, ami velem történik, hogy tudjon segíteni. S persze volt olyan is, aki nem értette az egészet. Haragudott, mert akaratlanul is megbántottam. Igaza volt. Én is haragudtam magamra. S ahogyan a keddi kisvideóban a nő nem tudott mit tenni, csak kiáltani; nem volt képes érteni, csak látni, mert teljesen lebénult a rémülettől – úgy bénultam le én is.

Borzalmas dolog lelkileg bénává válni. Hála Istennek, azonban fel lehet oldani ezt az állapotot. Jézus meg tudta gyógyítani a testi bénaságot, akkor miért ne tudna a lelki bénaságunkból is meggyógyítani?

Amikor az ember egyszerre béna, süket és vak, akkor megláthatja, hogy mennyire rá van hagyatva másokra. Úgy mozog, ahogyan mások mutatják. Azt tudja mondani, amit mások mondanak. Annyit lát, amennyit mások által láthat. Ennyi lenne az élet? Elengedem magam és engedem, hogy vigyen a világ magával arra, amerre akar?

Nem. Isten egy csodálatos világba helyezett bele bennünket, ami minden emberi ténykedés ellenére még mindig él, és még mindig gyönyörű tud lenni. Sőt, Krisztus által szabaddá tett bennünket, hogy Őáltala járhassunk ezen a Földön, megláthassuk az Ő ajándékait, és zenghessük a mi szívünkből fakadó háladalokat, dicséreteket.

Ezért hát azt mondom, kedves TeSó, hogy nézz fel! Vedd észre az utad mentén elhelyezett jelzőtáblákat, vagy a már előtted tátongó hatalmas gödröket. S nézz fel akkor is, ha lerobbantál! Ne nyugodj bele abba a szörnyű állapotba, amibe belekerültél, hanem nézz fel a Te Istenedre, és helyezd életedet az Ő kezébe.

„Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.” (Róm 14, 7–8)

Zilahi Réka

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

zilreka

Zilahi Rékának hívnak 1992 áprilisától, de Isten szeretetének köszönhetően Laskoti Réka leszek.

A KRISZ-hez 20 éven keresztül semmi közöm nem volt.

Ahol felnőttem: Magyarország – Csongrád és Kecskemét. Ahol felnőtté váltam: Debreceni Református Hittudományi Egyetem – itt ismerkedhettem meg a párommal és rajta keresztül ezzel a hihetetlenül remek csapattal is.

Legjellemzőbb ismertetőjegyem: a nevetésem. Ezen felül szeretek rajzolni, sétálni, olvasni, kávé mellett nagyokat beszélgetni, alkotni, focizni és zenélni. Leginkább pedig ezzel a csapattal szeretek együtt dolgozni. :)