Halál, gyász, gyászfolyamat – Elfogadás (4)

5-stages

Ha megkérdeznénk egy gyászolót, aki még csak nemrég veszített el valakit, azt mondaná, hogy sosem fogja tudni elfogadni azt, ami történt. Elképzelhetetlennek tűnik számára, hogy tovább lépjen, hogy ne az elhunyt körül forogjon minden gondolata, hogy a mérhetetlen fájdalom idővel szűnni fog…

Régen szokás volt gyászévet tartani, ami a magyar hagyományok szerint fekete viseletet jelentett, illetve nagyobb ünnepi összejövetelektől való tartózkodást. Általában valóban egy év szükséges ahhoz, hogy a gyászoló képes legyen „elválni” az elhunyttól, s már ne forogjon minden gondolata körülötte. Ez az elfogadás szakasza. A veszteség feldolgozása abban nyilvánul meg, hogy nemcsak befelé, hanem kifelé is, a környezet felé is fordul a gyászoló; képes figyelni a mindennapokra, a munkára.

A veszteség elfogadása azt is jelenti, hogy lezárult egy életszakasz, melynek részese volt az elhunyt, aki mostantól már csak egy „belső alak”, aki az emlékeiben él. Ez nem jelenti azt, hogy ne gondolna rá, elfelejtette volna, vagy ne fájna a hiánya. Ez inkább azt jelenti, hogy megtanult együtt élni a kialakult helyzettel, s képes a megfelelő életvitelre. Már nem dühös, már nem is depressziós, a fájdalom csillapodik.

Isten nélkül, hit nélkül, reménység nélkül sokkal nehezebb elviselni egy halálesetet, nélküle nehezebb elfogadni az „elfogadhatatlant”. Annak, aki Istenben hisz, van reménysége a boldog viszontlátás reményében, a feltámadásban. Az Istenben hívő ember nemcsak a sírig lát, hanem azon is túl, a mennyig, még akkor is, ha a gyászfolyamatot nem kerülheti el.

S mi pedig, akik a gyászolók mellé álltunk a nyomorúság idején, hordozzuk őt mindvégig imádságban. Ha kell, hallgassunk; ha kell, kérdezzünk; ha ő maga kéri, imádkozzunk vele. S akkor, de csakis akkor, amikor erre már megérett az idő, mondjuk el, hogy a mi reménységünk abban a Krisztusban van, aki legyőzte a halált.

Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.” (Jób 19,25)

Pusztai-Tárczy Beatrix

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

A szerzőről:

beccyPusztai-Tárczy Beatrix a nevem, de leginkább csak Beccyként ismernek.
Vagyok: keresztyén, feleség, anya, korrektor, szerkesztő, művészeteket rajongva szerető. Vagyok: furcsa, átlagos, kritikus, naiv, pesszimista, reménykedő. És igen, vagyok: ellentmondásos, kiismerhetetlen a magam számára is…
A TeSó blogban olvasószerkesztőként és szerzőként vagyok jelen.