Féltve őrzött álmaim átadom

Görcsösen akarni valamit. Ismerős? Amikor azt érzed, hogy az életed egyszerűen nem folytatódhat anélkül, hogy megkapd azt az áhított dolgot. Az nem lehet, hogy épp te maradj egyedül. Az nem lehet, hogy épp nektek ne működjön az a kapcsolat. Az nem lehet, hogy az a barátság szép lassan elhűljön épp köztetek. Az nem lehet, hogy épp te ne gyógyulj meg. Az nem lehet, hogy épp neked ne sikerüljön az a munka, ösztöndíj, előrelépési lehetőség, életszínvonal, amire úgy vágysz. Az nem lehet, hogy épp nektek ne jöjjön a baba. Az nem lehet, hogy éppen neked ne sikerüljenek azok a kis szorongatott álmaid…

És ha mégis?

Belegondoltál már abba, hogy mi van, ha ezek az oly nagyon vágyott dolgok nem lesznek benne az Isten rólad szóló tervében? Hát persze, hogy bele. Talán néhányszor, csak épp oly gyötrő volt még a gondolata is, hogy inkább közbevágtál, hogy „de ez egyszerűen nem lehet”.

Nemrég az egyik legkedvesebb barátom épp itt a blogon számolt be arról, hogy bár a tervei nem teljesültek, ő mégis kapott egy olyan lelki békét, amit megmagyarázni sem tudott. A történet egyébként úgy folytatódott, hogy egy egészen varázslatos csavarral végül minden megváltozott, és mint egy mesében, az álma teljesült. A története alaposan fejbekólintott. Eszembe juttatta az életem eddigi legmeghatározóbb esetét, amikor nagyon görcsösen akartam valamit, de bármit tettem, csak egyre messzebb és messzebb sodródtam tőle, míg át nem adtam az egész ügyet Istennek. De úgy igazán. Hátradőltem – a hangzásával ellentétben oh, de nehéz ez – és lelkem minden apró részével vágytam arra, hogy akkor legyen meg az Isten akarata. Még ha nekem az borzasztóan fáj is. És csodák csodája: valahogy az egész addigi gordiuszi csomó hirtelen szétesett. Hihetetlenül rózsaszínen hangzik, ugye?

Vannak vágyaink, melyek sajnos nem teljesülhetnek. Hiába passzol gyönyörűen az életedbe, egyszerűen Isten szerint nem illik oda. A kérdés, hogy akkor mit csinálsz? El tudod engedni, még ha ennek a gondolatára is darabokra törsz ebben a pillanatban? Át tudod ezt az egészet Isten kezébe tenni? El tudod hinni, hogy az Úr, ha akarja, meg tudja neked azt a bizonyos dolgot adni, de ha mégsem, akkor az úgy lesz jó?

Ha erre képtelen vagy, akkor azt hiszem, baj van.

Mert az a szorongatott vágyálom nagyon könnyen túlnőhet rajtad. Megmérgezhet. Téged és a körülötted lévőket is, a kapcsolataidat. Gennyessé teheti a lelked…

„Megvan az ideje a sírásnak” (Préd 3:4/a). Nem vagyok egy rózsaszín lelkű hívő, és nem azt akarom szajkózni, hogy ez az elengedés-dolog pikk-pakk megy, és aztán Isten teljesíti is az álmod. Persze vannak kivételek, de azért ez nem így működik. Tudom, hogy az elengedés, az Úr kezébe való letevés folyamata irtózatosan nehéz, és pont ezért fontos, hogy ilyenkor időt adjunk magunknak. Sírj az Úr előtt! Sírd el az álmaid, és ragadd meg mohón azt a gondolatot, hogy Isten szeret téged. Ismer téged. Terve van veled. És a legvégén majd egész biztosan kiderül, hogy mi miért történt, vagy épp nem történt meg az életedben. (És tudom, ez most csöppet sem hangzik vigasztalónak…)

Azt az oly nagyon vágyott dolgot Isten kezébe tenni nem lesz könnyű. És nem biztos, hogy az elengedés után Isten azzal jutalmaz meg, hogy végül teljesül az álom és az egész csupán egy hitpróba volt. De abban egészen biztos vagyok, hogy lelki békére csak így lelhetsz. Ez az egyetlen módja annak, hogy ne pusztulj bele lelkileg a görcsös akarásba. És ez az egyetlen módja annak is, hogy nyitottá válj Isten terveire.

S ha nem is könnyű az elengedés, és szörnyen nehéz megválni a legféltettebb álmaidtól, remélem sikerül megélned, hogy Jóbbal együtt ki tudd majd egyszer mondani:  „Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál (…). Valóban olyasmiről szóltam, amit nem érthetek…” (Jób 42: 2, 3/b).

Papp Adrien