Kustár György bejegyzései

Igen rettenetes az Isten a szentek gyűlésében

angry-god

Igen rettenetes az Isten a szentek gyűlésében, és félelmetes mindazok között, akik körülötte vannak.” (Zsolt 88, 8)

Valahogy ezt a kemény Istent sosem tudtam sehova se rakni. Miért félelmetes? Értem én, hogy amikor az ember a szenttel találkozik, összeroskad önmaga semmisség-érzésétől. Teremtő és teremtmény viszonyában nem is lehet ez másképp. De ezen a szörnyű nagyságon túl, melyet ember nem képes befogadni, van-e valami jelentősége annak, hogy Isten félelmetes? Nemrég rájöttem, hogy talán igen.

olvasás folytatása

Húsvétvasárnapi egyperces

mptytomb

Sokszor tűnik egy lépés ésszerűtlennek, mégsem kell feltétlenül önmarcangolássá válnia. És válhat valami belső késztetéssé úgy, hogy később megbánjuk – még ha úgy tűnik is, hogy az Istentől származott. Sajnos öntudatlan profizmussal tudjuk igazolni a saját önző vágyainkat Isten igéjével, de ugyanígy a tehetetlenségünket is. Mélységes gyász fakadhat abból a felismerésből, hogy amitől – úgy gondoltam, Istenért – megtartóztattam magam, nem több mint megideologizált gyávaság és szorongás. De abból is, ha arra jövök rá, hogy Isten helyett akartam megtenni dolgokat – akár olyanokat is, amelyekhez neki semmi köze sincs.  Csak használtam a nevét, miközben megtagadtam őt.

Nincs felszabadult öröm igazi gyász nélkül. A húsvét semmit sem ér ennek az öntudatlan profizmusnak a lelepleződése nélkül: azzal a felismeréssel kell kezdődjön, hogy félreismertem önmagamat, Istent, a szolgálat lényegét is, és becsaptam magam. Terheket vettem fel a vállamra, miközben Isten meg sem kért rá. Látványossá akartam lenni, és közben Isten elrejtőzött. Szolgáltam körömszakadtáig, holott azt kellett volna engednem, hogy mások érvényesüljenek.

A húsvét a nagy felismerések ideje, legalábbis számomra. Felismerése annak, mit veszítettem el az értelmetlen küzdelmekben. Miről mondtam le, amiről nem kellett volna, és miről nem mondtam le, amiről nem ártott volna. És ugyanakkor annak a felszabadító felismerése is, hogy nem kell belevesznem az önsajnálatba, mert ezek a kudarcok olyanok, mint az a  tagmondat, ami végén nem pont van, hanem vessző, és amit az újrakezdés „mégis”-sel kezdődő új tagmondata követ. Így lesz a húsvét a halálból való szabadulássá, az összeomlás utáni újrakezdéssé, kulcsfontosságú és merőben új felismeréssé.

Igazi feltámadássá és örömmé.

Kihívás: Hagyj időt szembenézni magaddal! Ha kell, kérj segítséget, hogy leleplezd az öntudatlan önigazolót! Egészen személyesen, minden klisétől mentesen fogalmazd meg, mit jelent neked a húsvét, a szabadulás és az újrakezdés!

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára

Haszontalan szolgák

„Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!” – Lk 17,10.

Szeretek kalandozni, bár én csendes duhaj vagyok – a koponyacsontomon belül bújik meg az a világ, melyben újra és újra útra kelek. Gyerekkorom egy része a szamuráj-korszak véres csatáinak hősei közt telt. Újabban valahogy ösztönösen ráléptem arra az ösvényre, mely ebbe a világba vezet. Nemrég a neten ráakadtam a Hagakure magyar fordítására. A könyv Jamamoto Cunetomonak az 1700-as évek legelején született szamuráj kódexe.) Nekiültem, és a Pataktól Miskolcig tartó vonatúton végigolvastam az első két részt.

olvasás folytatása

Narcissus tükre

Szeretsz te engem? – kérdez.
Igen Uram, szeretlek téged…

Oscar Wilde-é az érdem. A történetben a szépséges Narcissus halála után a tó sós vizű könnyé válik. Amikor a tündérek ezt látják, a tó köré gyűlnek, hogy megvigasztalják. De amikor arról kezdenek beszélni, hogy nem csodálják bánatának mértékét, hiszen egy olyan gyönyörű férfit kell gyászolni, mint Nárcissus, a tó csak ennyit kérdezett:

– Valóban szép volt Narcissus?
– Hát ki tudná ezt jobban, mint te! – válaszolták a meglepett oreádok.
– Bennünket elkerült, de téged keresett, és partjaidra feküdve minden nap feléd hajolt, hogy vizeid tükrében saját szépségét lássa tükröződni.
A tó így felelt: – De én azért szerettem Narcissus-t, mert amikor a partjaimon feküdt, és rám tekintett, a szemeinek tükrében mindig saját szépségemet láttam.

caravaggio.sokram

olvasás folytatása