Dénes Elemér bejegyzései

Én vagyok az út, az igazság és az élet

„Én vagyok az út, az igazság és az élet.” János 14,6.

Kedves Olvasó! Micsoda páratlan lehetőség rejlik abban, hogy egészen pici gyermekként megtanulhatunk írni és olvasni. A betűk világa, szabályos egymásutánisága képes új világokat és távlatokat megnyitni előttünk, vagy akár magával ragad, és ki tud zökkenteni egy szürke, poros szobából a legszebb tájakra. Persze ennek fordítottjára is képes az ember, amikor önmaga ragad tollat, és elkezd írva mesélni. Milyen egyszerű: néhány girbegurba hurok, ékezetes vonalak, vesszős pihenők és az élet nagy dolgai ott vannak egy megöregedett, kissé megsárgult és fáradt illatú lapon. Nekem is ilyen Bibliám van. Szakadt, megfáradt kötés, néhány pecsétes oldal – mégis olyan finom az illata. Ezt a fizikai összetételt igyekszem minden nap csodálni, próbálom mélységeit megérteni, de olykor csak a felszínen evezek, és arra jutok, micsoda igazságokat véltem felfedezni. Szegényes vagyok, de tudom, gazdag Istenem van!

olvasás folytatása

Most még nem … de később majd

 „Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.” János 13, 7.

Végre elérkezett ez a pillanat is, ami gócként már közel három éve itt van a torkomban és most kiírhatom magamból. Igaz keveset publikálok, de titkon játszom a szavakkal és keresem az értelmüket. Kíváncsi vagyok, egy-egy szónak mi a mélysége, magassága, szélessége, hosszúsága. Lelkipásztorként talán nem is baj, ha az ember ilyen csendes hobbit művel, ami valamiféleképpen „munkája” „megélhetése”, no meg persze a szolgálatainak szerves része.

2017. július 1-én megkaptam a várva várt diplomát, ami nagyon sok emberi fáradsággal, szorgalommal, izgulással és olykor félelemmel is járt. Egy diploma a kézben, ami felszabadít a vizsgák alól, de mindeközben felhatalmaz a lelkipásztori munkák végzésére. A diplomaosztó nagy nap mind a stúdiumokkal végzett, felnőtt diák, de ugyanúgy a család,  legfőképpen a szülők számára. Így volt ez az én esetemben is: jöttek a gratulációk, elismerő kézfogások, vállveregetések, szelfik és valahol titkon én is büszke voltam, hogy valamit letettem az asztalra. Innét kezdve másképp nézek a világra – mondtam magamban – és a világ is másképp nézzen rám. Néha ránézek az oklevelet tartó keményfedelű albumra s eszembe jutnak a hosszú fáradságos éjszakák, eszembe jut, ahogy a folyosón állok s várok, hogy rám kerüljön a sor, izgalmamban csak egy tételre koncentrálok, hátha kihúzom. Egy  diák élete az alma materben többek között erről szól- megfelel, vagy nem felel meg.

olvasás folytatása

A nagy kő

„Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratától? Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.” Márk 16, 3b-4

A kalapács elhallgatott, a tömeg szétoszlott, a papok megnyugodtak, Pilátus elvégezte feladatát, a harminc ezüstnek senki sem tudja sorsát, a nárduskenet illata elmúlt, a tanítványok ki tudja merre, csak egy megtért százados hangja hallatszik, s az asszonyok mindig feláldozó cselekedete és tenni akarása. S végül maradt a nagy földi pecsét, az igen nagy kő.

olvasás folytatása

Minden ezen áll vagy bukik!

„…Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt…” Lukács 24,5b-6a

Néhány héttel ezelőtt nekem is volt alkalmam felkeresni azt a bizonyos sírt.  Sőt, végigjárni azokat az útvonalakat, melyeket Jézus és tanítványai is végigjártak. Furcsa érzés volt. Átgondolva az újszövetségi történeteket és Jézusnak egy-két tanítását, melyek akkor a fülembe csengtek, nem tudtam világosan megfogalmazni magamnak, hogyan is gondolta Ő ezt az egészet. A fejemben valami szédítő kavarodás volt, és ezt kérdeztem: „Jézus, te forradalmár voltál?”. S ma ezeket a sorokat írva, mindezeket végiggondolva, kijelentem: „Jézus, te forradalmár voltál!”.

image001

olvasás folytatása