Vendégszerző bejegyzései

A nagytesó majd tudja

 „Te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg az Isten előtt. Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felől döntött.” (Róm 14,22)

Ezt az igét már egy jó ideje ízlelgetem. Minden, ami vagyok ebben az igeverseben és környezetében kritikát szenved. Hiszen az a fajta lazaság, nyitottság, ami engem jellemez, sokszor nem pozitív példa lesz, hanem botránkozás tárgya. Ezért szeretem az Úr igéjét. Mert nem áll oda senki mögé. Nem lehet belőle emberek elleni fegyvert gyártani: az hamarabb leszerel téged, mintsem be tudnád vetni.

olvasás folytatása

Hogyan fejlesszem az imaéletem

„Ezért tehát, attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén.” (Kol 1,9).

Az imádság hatalmas kiváltság számunkra, hisz lehetővé teszi, hogy Istennel, Teremtőnkkel és Megváltónkkal kommunikáljunk. Amennyire csodálatos ez a lehetőség, néha annyira természetesnek és magától értetődőnek is vesszük. Persze Isten akar kommunikálni velünk, teremtettjeivel, akikre már így is annyi időt és figyelmet szentelt. Isten tehát keresi a lehetőséget, hogy beszéljen velünk, nekünk viszont időnként valamiért nehezünkre eshet imádkozni. Sőt, ez elég gyakran meg is történik. Lehet, hogy épp nem találunk rá időt, vagy akár az is lehet, hogy egyszerűen cikinek érezzük ugyanazokat a dolgokat kérni Istentől nap mint nap. Nincs semmi új, amit mondani tudnánk neki. Elképzelhető, hogy annyira zavarnak a saját bűneink, hogy már imádkozni sem hagynak. Lehet, hogy azt sem tudjuk, hogyan imádkozzunk, mit mondjunk, mit kérjünk Tőle. Ez gyakran olyankor fordul elő, amikor azokért imádkozunk, akiket személyesen nem ismerünk (mint például a fenti igeszakaszban Pál és a kolosséiak esetében).

Néhány dolgot ilyenkor jó figyelembe vennünk.

olvasás folytatása

Igazság, köret nélkül

„Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne. Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké. Ezeket a zsinagógában mondta, amikor Kapernaumban tanított. Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: „Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?” (Jn 6,54-60)

olvasás folytatása

3. nap

„Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (Ef 5,14b)

Drága Úr Jézus! Mielőtt bármit kérnék, hadd mondjam el, hogy nagyon szeretlek Téged. Hadd mondjam el, hogy rossz volt Nélküled élni: reménytelenségben, csüggedésben és magányban; torz képpel a szeretetről, reményről, az egész világról. Boldog vagyok, hogy ismerhetlek, boldog vagyok, hogy szerethetlek, boldog és hálás vagyok, hogy megajándékoztál hittel.

Tudom, sokszor elfáradok… elfáradok abban, hogy naponként keressem akaratod, kutassam Igéd és cselekedjem mindazt, amire megkérsz. Bocsáss meg ezért, bocsáss meg, és állíts helyre, hogy a Veled való kapcsolat olyan természetes és magától értetődő legyen, mint a lélegzetvétel.

Ugyanakkor kérlek azokért is, akik hozzám hasonlóan néha elfeledkeznek arról, hogy ki is vagy Te, milyen nagy is a Te hatalmad! Könyörgöm, Uram, azokért, akik elfáradtak, akiknek elaludt a hitük. Kérlek, Uram, nyisd fel a szemüket, hogy meglássák, milyen messze vannak Tőled, s mennyire mély sötétség veszi őket körül azokban a helyzetekben, ahová Nélküled indultak.

Drága Szentlélek! Ébreszd fel bennem/bennünk a vágyat az imádkozásra, a Biblia naponkénti olvasására! Úr Jézus, láttasd meg velünk, hogy micsoda kincs, hogy hihetünk Benned és követhetünk Téged!

Micsoda nagy reménységünk, hogy Te megérted a csüggedőt, az elfáradtat, és megszánod, hiszen nem olyan vagy, aki ne kísértettél volna meg mindenben hozzánk hasonlóan. Köszönöm, hogy e percben is cselekszel, hogy e percben is közeledsz hozzánk, hiszen mi is épp Hozzád közeledünk ebben a fohászban.

Dicsőség Neked, kegyelmes Király! Dicsőség Neked, ébresztgető Szentlélek! Dicsőség Neked, teremtő Atya!

← Vissza a naptárba 

Most még nem … de később majd

 „Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.” János 13, 7.

Végre elérkezett ez a pillanat is, ami gócként már közel három éve itt van a torkomban és most kiírhatom magamból. Igaz keveset publikálok, de titkon játszom a szavakkal és keresem az értelmüket. Kíváncsi vagyok, egy-egy szónak mi a mélysége, magassága, szélessége, hosszúsága. Lelkipásztorként talán nem is baj, ha az ember ilyen csendes hobbit művel, ami valamiféleképpen „munkája” „megélhetése”, no meg persze a szolgálatainak szerves része.

2017. július 1-én megkaptam a várva várt diplomát, ami nagyon sok emberi fáradsággal, szorgalommal, izgulással és olykor félelemmel is járt. Egy diploma a kézben, ami felszabadít a vizsgák alól, de mindeközben felhatalmaz a lelkipásztori munkák végzésére. A diplomaosztó nagy nap mind a stúdiumokkal végzett, felnőtt diák, de ugyanúgy a család,  legfőképpen a szülők számára. Így volt ez az én esetemben is: jöttek a gratulációk, elismerő kézfogások, vállveregetések, szelfik és valahol titkon én is büszke voltam, hogy valamit letettem az asztalra. Innét kezdve másképp nézek a világra – mondtam magamban – és a világ is másképp nézzen rám. Néha ránézek az oklevelet tartó keményfedelű albumra s eszembe jutnak a hosszú fáradságos éjszakák, eszembe jut, ahogy a folyosón állok s várok, hogy rám kerüljön a sor, izgalmamban csak egy tételre koncentrálok, hátha kihúzom. Egy  diák élete az alma materben többek között erről szól- megfelel, vagy nem felel meg.

olvasás folytatása