Vendégszerző bejegyzései

Polgárjog

„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül” (Fil 3,20)

Pál apostol bár Tarzuszban született, a római jog gyakorlata szerint, apja után római polgárjoggal rendelkezett. Ez, ahogyan a Bibliában is olvashatjuk, előnyökkel járt. Tulajdonképpen a többi ember fölé emelte őt. Anyagi helyzetétől, népszerűségétől, jól öltözöttségétől, kinézetétől függetlenül a birodalom elitjéhez tartozott. Amikor például Jeruzsálemben az ezredes elrendelte, hogy korbáccsal vallassák ki, elég volt annyit mondania, hogy római polgár és a katonák ijedten ugrottak félre, hozzá sem mertek nyúlni. Mint a leírásból kiderül, maga az ezredes is római polgárjoggal bírt, bár ő nagy összegért jutott hozzá. Manapság is van ilyen. Ha valaki ma diplomata útlevéllel utazik, félreállnak előle.

olvasás folytatása

Szolgálni a nem-hívők felé

A vallás, mint olyan, nem túl népszerű 21. századi jelenség a fiatalok körében. Hinni valamiben – sorsban, káoszban, a karmában vagy bármi másban viszont, úgy tűnik, annál gyakoribb kortársaink körében. Hogy miért nem a kereszténység Istenére találnak rá a fiatalok, akiknek láthatóan van igényük és vágyuk arra, hogy higgyenek valami önmaguknál nagyobb erőben, az talán a mi hibánk… Vizsgáljuk meg, hogy hogyan állunk a hitetlen fiatalokhoz! Ítélkezve, lenézően próbálva rájuk erőltetni, hogy higgyenek? Ez nem a szeretet módszere. Minden ember ragaszkodik saját világnézetéhez, azt nem lehet senkiből „kiparancsolni”. A teljes világképünk felrúgása, megváltoztatása pedig mindenkinél egy nagy és nehéz harcot jelent. Egy harcot, amelyet, ha lehet, mindenki inkább elkerülne.

olvasás folytatása

A nagy kő

„Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratától? Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.” Márk 16, 3b-4

A kalapács elhallgatott, a tömeg szétoszlott, a papok megnyugodtak, Pilátus elvégezte feladatát, a harminc ezüstnek senki sem tudja sorsát, a nárduskenet illata elmúlt, a tanítványok ki tudja merre, csak egy megtért százados hangja hallatszik, s az asszonyok mindig feláldozó cselekedete és tenni akarása. S végül maradt a nagy földi pecsét, az igen nagy kő.

olvasás folytatása

Megszerzett tudás és elrejtett kincs

Akik keveset tudnak a tudományról, és akik keveset értenek a valláshoz, vitatkozhatnak egymással, és akik figyelik őket, azt gondolhatják, hogy ez a tudomány és a vallás közti vita, de valójában csak a tudatlanság két formája közti összeütközés” – vallja Robert Andrews Millikan, Nobel-díjas fizikus. Ennek az összeütközésnek a leggyakoribb pontja a teremtéssel kapcsolatos kérdések boncolgatása, aminek kapcsán keresztyénként gyakran hagyjuk belekényszeríteni magunkat a védekezés zsákutcájába. Könyvek tucatja szól arról, hogyan lehet szakszerűen képviselni egy technikailag fejlett világban a teremtés álláspontját, és jó, ha ezeket ismerjük. Azonban fontos, hogy a modern fizika és az információtechnológia részleteinek erdejében ne veszítsük el a lényeget, miszerint minden Krisztus által és Őreá nézve teremtetett. Lehet, hogy hatékony érveléstechnika helyett hitvallással többre mennénk! Az igazodási pontunk legyen mindig Jézus Krisztus, amikor a hitünk és a tudásunk kapcsolatáról gondolkozunk. Pál szerint Krisztusban van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve, amiből két gyakorlati dolog következik a hivatásunkra, munkánkra nézve.

olvasás folytatása

Milyen a Te advented?

18. nap – December 18.

Milyen az én Adventem?

Milyen kérdés ez?! Hogy lehet ezt feltenni?! Rohanok, teszem a dolgom, alig látszom ki a teendőkből és még ez is… az enyém most ilyen.

Aztán elgondolkodom: valóban milyen az én adventem? Nyomást tesz rám, és még kisebbnek érzem magam, mert ilyenkor már karácsonyi hangulatban kellene úsznia a lakásnak és a szívemnek is? És ez most ki hibája? A munkámé, mert túl sok; a főnökömé, mert terhel; a családomé, mert nyaggatnak; az iskoláé, mert túl nehéz? Vagy az enyém, mert arra van időm, amire szánok? És itt egy újabb kérdés: szánok elég időt a Legfontosabbra? Vagy csak rohanok és engedem, hogy a felgyorsult 21. század magával ragadjon?

Miért futok ennyire? Mit jelent nekem advent? (csend)

Én hat évvel ezelőtt adtam át a szívemet Krisztusnak, és az életem gyökeresen megváltozott. Egy szeptemberi éjszakán az én szívemben is megszületett Jézus. Egy másfél éves várakozás előzte meg, az volt életem első igazi adventje – bár ezt csak utólag tudtam így értékelni. Azóta rajongásom és ragaszkodásom Hozzá egyre csak nőtt. Nem tudom és nem is akarom elfelejteni azt az örömöt, amit az azt követő első gyertyagyújtások jelentettek – amikor nemcsak az eszemmel tudtam, mi történt karácsonykor, hanem a szívemmel is. És megfordult a világ velem, szégyelltem magam, hogy mennyi éven keresztül csak a külsőségre figyeltem a Lényeg helyett. Mert akkor Betlehemben olyan csoda történt, ami azelőtt és azóta sem. Isten öltött testet egy kis gyermekben, a Magasságos, aki mindenki és minden felett van! Felfoghatatlan. A mai napig ilyen. Amikor erre gondolok, rájövök, hogy van Valaki, aki a legutolsó lenne abban, hogy felrója nekem a készületlenségemet, szégyenemet, a nyugtalanságomat. Ő pedig nem más, mint az az Úr és Király, akire várunk ebben az időszakban: Jézus Krisztus.

„Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa” (Jn 3,17)

Egy utolsó kérdést hadd tegyek fel Neked, kedves Olvasó: Te milyen Krisztust vársz most adventben?

A reménység és a szeretet Istene az, aki szeretné, hogy Benne elmerülve, Őt megismerve készüljünk ünnepi díszbe öltöztetni a szívünket és lelkünket. Szeretné, ha helyet készítenénk benne Valakinek, aki talán még sosem élt benne.

Bátorítalak: Krisztusra várni soha sem késő, mert Ő már régóta vár Rád!

Áldott Adventi Vasárnapot!

Zsadon Zsuzsa

← Vissza a naptárba