Sárközi Andrea bejegyzései

sarkandiSárközi Andi, húszas éveim eleiben, félig Badalóban, félig Budapesten; félig ifimunkázom itthon, félig pedagógiát hallgatok az ELTE-n. Kicsit flúgos és kicsit elvont, de mindenképp szeretnivaló. Rajongó típus, folyton olvasós és filmezős. Mindenem az angol humor, a pihent poénok, a blues zene, a szájharmonika, a keserű csoki, a levendula (meg ezek együtt) és rengeteg dolog, mivel – mint mondtam, – rajongó típus vagyok. Vallásomban kicsit lázadó, sose növök ki a kamaszkorból és mindent megpiszkálok, de valahogy mindig ott lyukadok ki, hogy „tudom, Uram, már az elején megmondtad”. Szeretek a semmin töprengeni órákat, és a végén megállapítani, hogy hasznos időtöltés volt. Szeretek felfedezni, belemászni, elemezni, utána olvasni és továbbgondolni, és élvezni, hogy Istennek nagyon jó a humora.

Ezeket ne csináld, ha szeretnéd, hogy komolyan vegyenek facebook-on

Korábban írtunk már arról, hogy keresztényként mire érdemes odafigyelni az ember facebook használatában, most azonban – lévén, hogy mi is egy online térben működő szerkesztőség vagyunk – arról közölnénk egy rövid kis összefoglalót, hogy szerintünk felekezeti hovatartozástól függetlenül mit kellene mindenkinek figyelembe vennie ahhoz, hogy csökkentsük a virtuális tér szemetét.

Íme tehát néhány fontos ismérv arról, hogy miket gondolj át (kétszer is), mielőtt a megosztás gombra siklik az ujjad:

  • Kamuhírek

Azokat az időket éljük, amikor az ember már a szemének se hihet, mert egy kis photoshop tudással olyan fotót lehet elkészíteni, amilyet csak szeretnél. Ráadásul bárki bármilyen tartalmat feltölthet a netre, így nem csoda, ha nehéz eligazodni aközött, hogy mi igaz és mi nem. Létezik viszont néhány alapelv, amit jó, ha Te is szem előtt tartasz és minél hamarabb át is adsz az ismerőseidnek.

Ha megfigyeled a címsort a cikk olvasása közben, látod, hogy csupán a blogunk neve szerepel benne, semmi más. Ez azt jelenti, hogy mi tárhelyet vásároltunk magunknak az online térben, amiért rendszeresen fizetünk, hogy legálisan használhassuk. Vannak viszont ingyenesen szerkeszthető oldalak is, amik jók lehetnek például amatőr írók szárnypróbálgatásaira vagy a helyi Jóbarátok rajongói kör közös fórumának. Ezeknek az oldalaknak a nevében látsz egy -blog vagy -blogspot szócskát is a név után ponttal elválasztva (a miénk pl. így nézne ki: www.kriszteso.blog.hu). Na most. Ha egy ilyen című oldalon látsz egy olyan cikket, hogy „most találták fel a rák ellenszerét”, azt onnan tudod, hogy kamu, mert egy komoly újságíró nem engedheti meg magának, hogy ilyen nívótlan, ingyenes oldalakon posztolgasson! Ezek az oldalak jók gondolatmegosztásra, de semmiképp sem lehetnek hírforrások.

Ha egy cikknek az a címe, hogy „Ez a felfedezés tartja izgalomban az egész világot”, az valószínűleg egy ún. kattintásvadász oldalról származik. Ezek az oldalak abból élnek, hogy sok tartalmat generálnak, amikre minél több látogatót kell bevonzaniuk. Ergo teljesen mellékes a tartalom, csupán az a lényeg, hogy naponta minél többen kattintsanak bele a cikkeikbe. A címválasztás persze ilyen tekintetben nagyon fontos, a Forbes is alkalmazza az apró technikákat, és blogoknál szintén nagyon hasznos tud lenni (mint látjátok, mi is így csináljuk), viszont egy híroldal tekintetében egész más alapvetéseket kell figyelembe venni, így ott már súlyos hiba lenne.

Érdemes követned néhány olyan híroldalt, ami szamárvezetőket szolgálhat. Olyan portálokat, amelyek tényleg csak valóságot írhatnak meg, mert már van olyan presztízsük a szakmában, hogy erre nagyon komolyan vigyázniuk kelljen. Ha bármi jelentős történik a világban, és te azt nem találod meg sem a Guardian, sem a BBC oldalán, az gyanús, hogy nem is történt meg. S ugyanígy magyarok közül is válogasd össze a saját állandóan követett oldalaidat (azért nem ajánlok, mert nem szeretnék itt fölösleges politikai vitát generálni).

  • Hivatásos sokkolók

Gyakran gondolkodom azon, hogy vajon miért vannak olyan emberek, meg olyan híroldalak is, akik személyes küldetésüknek tartják, hogy összeszedjék az összes létező eldugott bivalyröcsögei meg nyékládházi gyilkosságot, bababetegséget, családon belüli árulást, és ezeket ömlesztve tolják elénk a facebook-on. És mellette persze teljesen elhanyagolhatónak tartják, hogy a magyar filmjeink egyébként milyen fantasztikus sikereket érnek el mostanában, nem beszélve a sportolóinkról, íróinkról stb. Persze a világ egy szörnyű, veszélyes hely, ami tele van tragédiával. Mindig csak rossz híreket hallani. Ilyenkor ne felejtsd el, hogy a híreket is emberek válogatják össze, és nem tudom, te hogy vagy vele, én nem szeretném támogatni olyan emberek munkáját, akik szántszándékkal a szörnyűségeket tárják elénk. Vajon milyen célt fogalmaznak meg maguknak ilyenkor?

  • Élősködő „influenszerek”

Mindannyian szeretjük az inspiráló idézetet. Érdemes azonban ezek között is különbségeket tenni. Vannak, akik éveket tanultak ahhoz, hogy a pszichológia szakértőjének vallhassák magukat (és még így sem teszik, mert túlságosan tisztelik ahhoz a tudományt), vagy akik egy rendes foglalkozással keresik a kenyerüket, csak mivel sok ember számára lelkesítően hat a személyiségük, szívesen segítenek másoknak is támogató gondolatokkal. Viszont! Léteznek azok az „influenszerek”, „életvezetők”, „motivációs előadók”, „spirituális szakértők”, akik megspórolva mindennek a szakmai hátterét, munkáját, lényegi tartalmát, egész egyszerűen abból élnek, hogy mások kétségeit, félelmeit kihasználva okos gondolatokat osztanak meg szép képeken, videókon. Az a baj ezzel, hogy érthetetlen módon ők is szakértőnek kiáltják ki magukat, és ezzel tulajdonképp hígítják és nevetségessé teszik magát a tudományt is. Nagyon kérlek, ha találsz egy ilyet Facebookon, keress utána a Google-ben is, hogy tett-e ez az ember bármit is az életében, amiért követésre érdemes. Egyáltalán a saját gondolatait osztja-e meg, vagy csak átfogalmazza mások tételeit. Van-e bármilyen nyoma a saját oldalán kívül annak, hogy ő valamiben tényleg szakértő lenne. Mindig gondolkozzunk kritikusan, és csak azután támogassunk valakit a megosztásainkkal, ha már meggyőződtünk róla, hogy valóban értékes munkát végez és ki tudunk állni mellette.

  • Gyanús nyereményjátékok

Nyereményjátékok léteznek, én is nyertem már utat Velencébe. Viszont ha valami csak Facebookon terjed, semmi nyoma nincs annak az adott cég hivatalos oldalán, vagy már a HVG is arról ír, hogy ez egy kamu, és ne dőljetek be, akkor kérlek ne oszd tovább! Ha látsz egy ilyen lehetőséget, előbb keress utána, és csak akkor szállj be az adataid megadásával (!!!), ha már tudod, hogy a forrás és a játék megbízható.

  • Babás tartalmak

Félreértés ne essék, a babákkal kapcsolatos örömhírektől én mindig nagyon boldog leszek. Szerintem életed legfontosabb kis gyümölcsének természetesen helye van a virtuális életedben is. Viszont mind tudjuk, hogy amit egyszer valaki feltett az internetre, akkor az tulajdonképpen követhetetlenné válik. Épp ezért, amikor pucér, fürcsizős képeket raksz fel a kicsiről, mindenképp gondold át, hogy onnan kezdve az a kép bárkihez eljuthat. Ismétlem: bárkihez. Azt pedig már nem tudod befolyásolni, hogy az a valaki mire használja, hogyan szerkeszti át, mit irkál hozzá. S ugyanez a helyzet a kisgyerekes képekkel is. Most még te hozol döntést az Ő virtuális életéről, de ne feledd, hogy egyszer felnő… Minden feltöltésnél gondold át a jövőbeni erről szóló beszélgetéseket, és még most, rögtön nézz utána az adatvédelmi beállításaidnak!

  • Lehivatkozatlan dolgok

Töredelmesen bevalljuk, hogy az elején mi is osztogattunk mindenféle Pinterestről letöltött képeket, és toltuk a bejegyzéseink mellé, amit épp odaillőnek találtunk. Nos, ez illegális. Már jó ideje mi is nagyon figyelünk arra, hogy csak saját képeket vagy olyan fotósok képeit tegyük közé, akiktől előtte engedélyt kértünk, illetve csak olyan oldalakról, amik pont az ingyenes képekre és azok legális felhasználhatóságára szakosodtak. A képek, gondolatok, mind-mind a személyes tulajdon részeit képezik, és a lehivatkozatlan továbbosztásuk tulajdonképp lopásnak számít. Gondolj csak bele, hogy valaki a fotózásból él. Ő ezeket munkával készíti el, és ebből származik a bevétele. Aztán valaki osztogatni kezdi a saját oldalán, mintha az övé volna. Ugyanez a helyzet a gondolatokkal is. Ha valamilyen idézetet kiraksz a profilodra, vagy a képed mellé, akkor illik utánanézni, hogy az kitől származik, és tiszteletből a szerző nevét is odaírni.

Figyeljünk arra, hogy óvjuk virtuális környezetünket is, és ne szemeteljünk felelőtlenül!

Sárközi Andrea

11 dolog, amit az egyedüllétből tanultam

Előre szólok, hogy valószínűleg én ebben a cikkben most eléggé benne leszek, ezért bocsásd meg szubjektivitásomat. Benne leszek, mint huszonakárhány éve mindig szingli nő, mint az ideje nagy részét egyedül töltő örök csavargó, aki néha több időt tölt odabent a fejében, mint idekint, ahol mindenki más is van.

Az évek előrehaladtával egyre többen, egyre többször néznek rám kikerekedett szemekkel, s kérdezik, hogy miért vagyok egyedül. A válaszomra pedig, hogy így alakult, teszik az újabb örök kérdést, hogy szerinted mi lehet a probléma?”.

S nekem most íme a válaszom, hogy ha engem kérdeztek, szerintem ez miért nem probléma. Mit üzentek nekem az elmúlt évek és az a sok-sok egyedüllét:

olvasás folytatása

Az én levelem Neked

Gyerekkorom óta küzdök az alvászavarral, ami azt jelenti, hogy rengeteg éjjel egy furcsa, felemás állapotban lebegek az alvás és az ébrenlét között. Nagyjából kétperces periódusokra sikerül elszenderednem, ilyenkor beúsznak elém bizonyos álomképek, viszont aztán újra felébredek és ismét a szobám ismert vonalait látom magam előtt. Azért veszélyesek az ilyen pillanatok, mert olyan, mintha egy folyamatos tudatmódosított állapotban léteznék: nehezen lehet megkülönböztetni, hol ér véget az álom és hol kezdődik a valós ébrenlét – meddig tart a fikció, és hol kezdődik a valóság. Így jött az a bizonyos álom is. Azért volt életem egyik legszörnyűbb tapasztalata, mert nem volt története. Akik valamennyire ismernek, tudják, hogy az én életemben mekkora jelentőséggel bír az intuíció, a megérzés, a benyomás, a ki-tudja-hanyadik érzék. Ez az álom most így támadott. Nem tudom, milyen utolsó éber gondolatomból materializálódott a felém hajoló, sötét színű, de mégis színtelen alak. Semmit sem mondott és nem is biztos, hogy fizikailag érzékeltem, amint ott van vagy odahajol. Azt tudtam, hogy egy elképesztő érzés suhan át rajtam, ami sokkal rosszabb a halálfélelemnél. Azt ismerem. Ez nem az volt. Annak a tapinthatóan erős és szilárd érzése volt, hogy ő most itt van a szobában és kitüntetett figyelemmel érdeklődik irántam. Mint annyi alkalommal gyerekkoromban is, mikor az éjszaka egy bizonyos pontjától tudtam, hogy már csak én vagyok ébren és végtelenül egyedül vagyok. Mintha azt jelezte volna felém, hogy igen, jól érzed, itt vagyok, figyelek ám rád. Arra ébredtem, hogy azt ismételgetem:“az én erőm az Ő ereje”, hogy remegek minden porcikámban, facsarni lehet az ágyneműmet a verejtéktől, hogy nem tudom, hogy az álom véget ért-e már, vagy egyáltalán az volt-e, és hogy keresnem kell valakit, aki beszél hozzám.

olvasás folytatása

Még te sem vagy készen

Sokszor teszem fel magamnak, meg Istennek a kérdést, hogy vajon miért nem vagyok még mindig kész? Jön egy-egy nehéz, vért izzadósan formálódós időszak, amiben tapinthatóan érzem, hogy már megint tanulnom kéne valamit, változnom kéne, az Isten figyel, alakít, aztán vár – kínzóan türelmesen és kitartóan vár -, és én küzdök, hogy akkor alakuljak valamerre, amerre Ő szeretné. S amikor véget ér egy ilyen kör, mindig abban reménykedem, hogy talán az már az utolsó. Hogy egyszer kész leszek, és akkor csönd lesz, boldogság és nyugalom. Mintha addig nem jönne el az én időm, amíg ez a formálódás tart, és addig csak várok, teperek, de majd akkor… majd ha kész leszek, akkor majd biztos rájövök, hogy megérte.

olvasás folytatása

A megalázó üldöztetés

Fotó: Nicolae Rosu, Unsplash

Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. (Mát 5,10)

Mikor a Hegyi Beszédet olvasom automatikusan aláfestő zene kapcsol be a fejemben, de ennél az igeversnél különösen felerősödik a hatása. Megjelenik előttem egy erős, dicsőségteljes Pál karakter, aki megviselten, leharcolva, tetőtől talpig befedve az út porával tör előre a menetszélben az Utolsó mohikán zenéjére. Vagy valami ilyesmi.

Jó lenne ezt hinni. Hogy Isten igéjét képviselni ilyen nemes és felemelő, és az üldöztetés valami rambós életveszélyt jelent. De igazából ez nem így van (azoktól a kivételektől eltekintve, akiket tényleg így üldöznek).  Ez az üldözés most csendes ellehetetlenítés. Meg megalázás. Megalázás dögivel. Azért, mert te nevetségesen buta vagy, hogy egy idejétmúlt buta mesét próbálsz áttolni az embereken. Azért, mert te a legnagyobb tragédiák között is képes vagy átszellemülten, elvetemült tekintettel előtörni, és közben még másokat is felemelni, ha kell. Mint az a bizonyos „Fegyvertelen katona”. Mint aki tényleg teljes szívvel hiszi, hogy tudja azt az igazságot, amiért érdemes felkelni. És azért, mert a teljes elfogadás és tolerancia világában te képes vagy határozottan és szilárdan kiállni valami mellett, és csak amellett az egy mellett. Akkor is, ha csőlátású gonosz diszkriminatív mocsoknak bélyegeznek, mert nem vagy hajlandó Mohamedet Jézussal egy képre rajzolni.

olvasás folytatása