Sárközi Andrea bejegyzései

sarkandiSárközi Andi, húszas éveim eleiben, félig Badalóban, félig Budapesten; félig ifimunkázom itthon, félig pedagógiát hallgatok az ELTE-n. Kicsit flúgos és kicsit elvont, de mindenképp szeretnivaló. Rajongó típus, folyton olvasós és filmezős. Mindenem az angol humor, a pihent poénok, a blues zene, a szájharmonika, a keserű csoki, a levendula (meg ezek együtt) és rengeteg dolog, mivel – mint mondtam, – rajongó típus vagyok. Vallásomban kicsit lázadó, sose növök ki a kamaszkorból és mindent megpiszkálok, de valahogy mindig ott lyukadok ki, hogy „tudom, Uram, már az elején megmondtad”. Szeretek a semmin töprengeni órákat, és a végén megállapítani, hogy hasznos időtöltés volt. Szeretek felfedezni, belemászni, elemezni, utána olvasni és továbbgondolni, és élvezni, hogy Istennek nagyon jó a humora.

Best of Reformáció 4.- Lorántffy Zsuzsanna

“Bizonyságot teszek Isten és az ő szent angyalai előtt, hogy náladnál szebbet, okosabbat és akármi dicséretre méltóbb személyt nem láttam.” (Férje, I. Rákóczi György)

Szeretném leszögezni már az elején, hogy a világnak nagyon nagy szüksége van Margaret Thatcherökre, Jackie Kennedykre, Frida Kahlokra, meg Lorántffy Zsuzsannákra is.

Mondhatnád, hogy ezeknek a neveknek a világon semmi közük egymáshoz, és az utolsó név mérföldekkel kilóg, de elmondom, miben látom a közös pontjukat: nők, akik életük során többször is túlélték saját halálukat, s közben bájos mosollyal az arcukon intettek be az életnek, úgy halva meg, hogy közben kétség nélkül megnyerték a csatát.

olvasás folytatása

Keresztény vagyok egy nagyon nem keresztyén világban

Megállok a zebránál, s látom, hogy a szemközti oldalon áll egy édesapa a kislányával. Megállnak ők is, de valahányszor az emberek mellettük elindulnak, hogy gyorsan, két autó között, átrobogjanak a piroson, a kislány is mindig önkéntelenül elindulna. Nem vagyok álszent: általában én is átszaladok, sőt, néha észre sem veszem, hogy lámpa van, de ilyen helyzetekben azért nem tudok nem megállni. Látom, hogy a kislány elindul, az apuka ilyenkor jobban megszorítja a  kezét, suttog valamit a fülébe, rámutat a jelzőlámpára. Mire a lámpa zöldre vált, már csak mi állunk ott: én az egyik oldalon, ők a másikon. Mindenki rég elsietett, sőt talán már meg is érkezett.

Hát baromi nehéz úgy képviselni valamit, hogy senki sem támogat benne! S még annál is nehezebb ezt mások felé is sugározni úgy, hogy tulajdonképp alig vannak elfogadható érveink. Mert ugyan mit mondhatott az apuka minden alkalommal? Hogy látod, őt is elüthette volna az autó (de nem tette), meg őt is elüthette volna az autó (de már rég megérkezett), meg őt is (de még a leejtett palackját is érkezett felvenni). Mivel győzhet egy apuka ilyenkor?

olvasás folytatása

Hétfő – az én feltámadásom

Volt a nővéremnek egy tanára, aki néha megkopogtatta a fejét az ujjával, hogy vajon talál-e ott valamit, ami jó alapanyag lehet a fizikához. Most velem is ezt játssza az Isten. Elküldött a világ végére, kiszakított mindenből, lassan elzár mindent, de én még mindig nem értem. Ezért csakúgy, mint karácsonykor, most is megajándékozott egy vírussal, hogy fókuszáljak már a lényegre, zárjak már ki mindent, és vegyem észre a mindennapjaimban a húsvétot. Átgondoltam az életem, átgondoltam a folyamatot, és most tisztán látom életem minden megélt feltámadástörténetét, amiken eddig átrobogtam, mert nem úgy történt, ahogy elképzeltem.

olvasás folytatása

Krisztus hét szava a kereszten

Ünnepeink közül talán a húsvét az, ahol leginkább látható, hogy egymásnak feszül az evangélium dialektikája (kettőssége). Halál és élet, temetés és feltámadás, bűn és kegyelem – mind a kereszten ütközik egymással és Jézus Krisztus feltámadása után is a kereszthez vezet el bennünket. Nagypénteki bejegyzésünkben figyeljünk Jézus utolsó szavaira, amelyeket a kereszten mond. Nekünk is mondja, értünk is mondja. Gondolatban telepedjünk le a kereszt lábánál és lássuk meg azt, hogyan halja Jézus a bűnünk halálát és hogyan végzi el megváltásunkat.

olvasás folytatása

Böjti ige-percek 24.

„Eleven húsomon vak katonák gyalogolnak át. Hallani vélem a recsegő csontok pokoli zaját.” (Quimby)

Olvasmány: Ézs 13

Tanulmány: Jön már az ÚR napja kegyetlenül, féktelen, izzó haraggal. Pusztává teszi a földet, kipusztítja róla a vétkeseket. Az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják világosságukat. Sötét lesz a fölkelő nap, nem fénylik a hold világa. Megbüntetem a világ gonoszságát, a bűnösök bűnét. Véget vetek a kevélyek gőgjének, az erőszakosok gőgösségét megalázom. Ézs 13,9-11

Igazából milyen is ez a mi Istenünk? Igazából hogyan is lehet egyszerre kegyelmes meg igazságos, meg hosszútűrő is? Igazából hogyan is tudom összeegyeztetni az én jóságos Atyámat a csecsemőgyilkolással? Mit jelent az, hogy nem szánják meg a fiakat sem? Hogy férhet bele a vérengzés? Hol találom itt a megbocsátást? Hát így kell elképzelnem az Úr büntetését?

Őszintén tegye fel a kezét, aki a hasonló jellegű részeken a Bibliában általában szemellenzővel végigfut, aztán figyelmesen a kellemesebb részekre ugrik.

Talán mert te is úgy érzed ezekben a fejezetekben, hogy nem tudod összeegyeztetni az Isten-képeddel? Hogy ezzel valahogy nem tudsz mit kezdeni? Te is úgy érzed, hogy olyan nincs, hogy az Isten ennyire haragszik? Neked is megfordult a fejedben, hogy az nem lehet, hogy… Neked is vannak olyan periódusok az életedben, mikor úgy érzed,hogy az nem lehet, hogy… Nem lehet, hogy ez Istentől jön. Nem lehet, hogy Isten hagyja ezt. Hol van az Úr, mikor babákat gyilkolnak meg? Hol van az Úr, mikor lelkileg haldoklom, mikor a terhemet már roskadozva cipelem? Hol van az Úr, mikor már csak sötétséget látok magam körül? Istenem…hát lehet, hogy épp te küldted?

Nem is tudnám ép ésszel megmagyarázni, hogy miért pont erre az igeszakaszra esett a választásom. Azt tudom, hogy nem hagy hidegen, nem nyugtat meg, nem dőlök hátra a lelkem elképzelt templomának padjain, mikor épp csak pihenni érkezem istentiszteletre. Nem, ez most nem az a puszta, ez számomra telis-tele van érzelmekkel, meg impulzusokkal, és szavakkal – szavak tömkelegével. Arról, hogy ez a szembesülés, ez a felnőtté válás, és felismerés, megvilágosodás, a mélység elérése, ami végre túlmutat a cukormázas felszínen. A keserű találkozás azzal a ténnyel, hogy márpedig Isten működik, ahogyan működik, dönt, ahogy dönt, és vajmi keveset dob a latban a kapálózásod, hogy te ezt szebbnek és kedvesebbnek képzelted, és hogy úgy gondolod biztosan lennének más megoldások is. Nekem újra eszembe jutott a nagy szeretet és Jézusos bratyizásaim közepette, hogy az Urat márpedig félni kell. A szó komoly, nemes, fenséges értelmében. Rádöbbenek, hogy nem babra megy a játék, és hogy az áldozata sem egy mosollyal nyugtázandó kedves gesztus volt. Én most kicsit rádöbbentem, hogy meg kellene hallanom a recsegő csontok pokoli zaját is. Mert nem kerülhető ki minden gyermeki szemellenzővel. Fel kell nőni: a kifejezés kegyetlenebb értelmében is.

Néma imát mondok ma: fejemet lehajtva, belső szemeimet nem eltakarva – tágra nyitva, megilletődötten állok az én Uram előtt.