Sárközi Andrea bejegyzései

sarkandiSárközi Andi, húszas éveim eleiben, félig Badalóban, félig Budapesten; félig ifimunkázom itthon, félig pedagógiát hallgatok az ELTE-n. Kicsit flúgos és kicsit elvont, de mindenképp szeretnivaló. Rajongó típus, folyton olvasós és filmezős. Mindenem az angol humor, a pihent poénok, a blues zene, a szájharmonika, a keserű csoki, a levendula (meg ezek együtt) és rengeteg dolog, mivel – mint mondtam, – rajongó típus vagyok. Vallásomban kicsit lázadó, sose növök ki a kamaszkorból és mindent megpiszkálok, de valahogy mindig ott lyukadok ki, hogy „tudom, Uram, már az elején megmondtad”. Szeretek a semmin töprengeni órákat, és a végén megállapítani, hogy hasznos időtöltés volt. Szeretek felfedezni, belemászni, elemezni, utána olvasni és továbbgondolni, és élvezni, hogy Istennek nagyon jó a humora.

Boldogság, te csalfa…

„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6,33)

Azt hiszem, ez az egyik leggyönyörűbb és legigazabb igevers a Bibliában – és mi rendszeresen félreértjük vagy leredukáljuk…

Nekem ezt mindig úgy magyarázták, és én magamtól is úgy értelmeztem, hogy ha megvan Jézus és a megtérés, akkor kapod a tartozékokat is: boldog élet, misszió, szerelem, célok, státusz. Térj meg, és az egész életed – továbbra is a régi materialista, világi értelemben véve – egyszer csak helyrejön. Bámm!

Mennyire paradox, kitekert, emberi. Azt hiteti el veled, hogy „ha megismered Isten országát”, akkor majd pont az életednek az a része fog megjavulni, amire most is koncentrálsz – helytelenül, mert abban Ő pont nincs benne.

Így az a rész sem stimmel, hogy megismerni az országát, és az sem, hogy mi adatik meg ráadásul.

olvasás folytatása

Csak az az egy!

Mi, emberek rögeszmés jószágai vagyunk az Istennek. Mindig van valami EGY, az a bogarunkká válik és akkor megszűnik minden más. Persze ez így zavaros. Próbálom közelebb hozni.

Nyilván párkapcsolati példával. Beszélgetek egy barátnőmmel. Nagy siker érte, én hót’ irigy vagyok, meg elképesztően büszke rá, de ő nem boldog. Sőt, kifejezetten bánatos. Nem értem, hogy miért: jól van, kellemes szobában kávézunk, minden rendben: most érte egy kitüntetés, egy szuper meglepetés, szóval minden összejött most az életében, ami örömre adhatna okot. S akkor kibukkan: a barátja még csak nem is gratulált… Ledöbbenek. Mindenki rajong érte, elhalmozza dicséretekkel, önmagában a siker is óriási dolog, de azért, mert szegény srác még nem érkezett írni neki, ő most padlón van.

Milliónyi öröm között komolyan kiválasztod azt az egy kis keserű falatocskát, és csak arra koncentrálsz? Hát nem hiszem el!

olvasás folytatása

Vacsora Ővele

Mintha Jézust várnám vacsorára. Ahogy elképzelem ezt, elönt valami belső harmónia, kellemes, meleg érzés. Megérkezne. Én már percekkel korábban izgulnék. Biztosan kétszer is kitakarítanék előtte, szépen elrendezném a szobát, vennék virágot is, meg gyümölcsöt, mert szerintem az olyan jól mutat az asztalon. Nagyon sokat töprengenék, hogy milyen virágot válasszak neki. Azért mégiscsak Ő az. Azt hiszem bazsarózsa és hortenzia lenne. Igen, az a kettő talán egy kis tulipánnal. Hangulatos fényt is varázsolnék – szeretem, ha meleg színekben úszik a szoba. S te jó ég, mennyit válogatnám, hogy milyen zene szóljon, amikor belép! Bele se merek gondolni, hogy hogyan küzdenék meg ezzel a dilemmával. Finomat is főznék. Egyszerűt, kiadósat, olyat, ami után azért még kívánja a neki kreált desszertemet. S előtte én is tiszta ruhát vennék, szeretem, amikor illatozik a hajam, de azért csak lazán fogadnám: elvégre is régi barátok vagyunk, nem kell túlstresszelni.

S vajon milyen lenne, amikor helyet foglal? Néznénk egymásra.

Tele lennék feszültséggel és szorongással, mert tudnám, hogy úgyis mindent tud.

Tökéletes lenne a nyugalmam, mert tudnám, hogy úgyis mindent tud.

olvasás folytatása

Meztelen advent

6. nap – December 6.

Találkoztam egy lecsupaszított adventtel. Levetkőzött minden giccset, sőt hagyományt is, és én nem tudok mihez kezdeni a lényeggel. Kényszeresen koszorút akarok csinálni, mert itt nincs. Ahogy nincs forró, fahéjas kakaó, nincs hópehely, nincs csendes éj, nincs vásár sem. Eddig ez jól is van. Idén a várakozás csendes, mentes minden kulturális sallangtól. Csakhogy a másik oldal is eltűnt: nem fogok találkozni a családommal, nem várok arra, hogy együtt örülhessünk a karácsonyi vacsorának, nem várhatok arra, hogy egy hangulatos este ajándékozunk a barátaimmal.

Akkor ez a karácsonyvárós adventi időszak végtére miről is szól?

Igazából kettesben az Úrral feltettem magamnak a kérdést: mire is várok. Van bármi rendhagyó abban a két napban, ha nem a szabad napokról és az együtt levésről szól? Tőletek kérdezem, akik minden ünnepen dolgoztok. Ti, akiknek nincs családotok; Ti, akik eddig is egyedül ültetek a TV előtt a Reszkessetek betörőket szavalva; Ti, akik nem szeretitek a híres karácsonyi bűvöletet… Ti mire vártok ilyenkor?

Én megtaláltam a válaszomat. Hálás vagyok, hogy ez a karácsony idén így alakult, mert 23 év alatt először én most arra várok gyerekmód izgatottan, hogy azon az estén, annál a csillagnál a magam szentimentális, de tartózkodó, esetlen módján megköszönjem Neki, hogy megszületett. Hogy volt aki volt, az Aki most is, és lesz mindörökké. Ámen.

userupload_2013_9111819791440454893-0958

← Vissza a naptárba

Ultravaló – magad felé

13838514_10206354336996640_224161632_o

Ki vagy te? Ki vagy te a családodban? Ki vagy te a baráti közösségedben? Ki vagy te a faludban/városodban? Ki vagy a gyülekezetedben? Ki vagy az országodban/nemzetedben?

Az identitásod önmagad meghatározása bizonyos értékek mentén. Annak tisztázása, hogy ki vagy, hová tartozol, mihez ragaszkodsz, mi határoz meg. Most, amikor a valahova tartozás és ragaszkodás létjogosultságát sokszor megkérdőjelezik, érdekes talány, hogy miként határozhatjuk meg önmagunkat, saját magunk megismerésében mibe kapaszkodjunk?

olvasás folytatása