Sárközi Andrea bejegyzései

sarkandiSárközi Andi, húszas éveim eleiben, félig Badalóban, félig Budapesten; félig ifimunkázom itthon, félig pedagógiát hallgatok az ELTE-n. Kicsit flúgos és kicsit elvont, de mindenképp szeretnivaló. Rajongó típus, folyton olvasós és filmezős. Mindenem az angol humor, a pihent poénok, a blues zene, a szájharmonika, a keserű csoki, a levendula (meg ezek együtt) és rengeteg dolog, mivel – mint mondtam, – rajongó típus vagyok. Vallásomban kicsit lázadó, sose növök ki a kamaszkorból és mindent megpiszkálok, de valahogy mindig ott lyukadok ki, hogy „tudom, Uram, már az elején megmondtad”. Szeretek a semmin töprengeni órákat, és a végén megállapítani, hogy hasznos időtöltés volt. Szeretek felfedezni, belemászni, elemezni, utána olvasni és továbbgondolni, és élvezni, hogy Istennek nagyon jó a humora.

Majd az Úr megáldja…

– Na, ez is kész van. Nem lett szuperjó, de legalább megvan. Végül is nem az a dolgunk, hogy valami hibátlant, vagy valami vadonatújat és érdekeset hozzunk létre, hanem hogy elvégezzük a szolgálatot, ahogy tudjuk. Úgysem rajtunk múlik. Hanem Istenen. Ő pedig megáldja az érte végzett munkát.

– Igen, Isten valóban meg tudja áldani a hanyag munkát is, de ez nem azt jelenti, hogy a hanyagság kell a zsinórmértékünkké váljon a szolgálatban. A folyamatban az Isten része az áldás, a mi felelősségünk pedig az, hogy a saját részünket a maximumot beleadva végezzük el.

– De ha arra törekszünk, hogy emberileg valami feltűnően jót és minőségit hozzunk létre, azzal nem azt érjük el, hogy a saját munkánkat helyezzük kirakatba a Szentlélek munkája helyett? Teret kell hagynunk a Léleknek.

olvasás folytatása

Másfajta kegyelem

– Az nem lehet, hogy…
– De, lehet!
– Nem engedheti meg, hogy…
– Ő dönti el.
– Hogy nézheti tétlenül, hogy…
– Másképp látja.
– Talán csak nekem kéne…
– Nem Te irányítasz!

 

Csak csend. Csak hit. Csak bizalom.

Remény, hogy nem fogod elrontani. Hogy igazából Te nem is tudnád.

Hát igen. Mert ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy azért, mert te jól csináltad, jót kapsz. Vagy mert te nem, te másképp, te jobban és tisztábban,  ezért majd alanyi jogon jár a jutalom. Semmi sem jár. Mindent kapsz. Hogy jót vagy rosszat, az rajtad kívülálló. Másképp nem érted meg, hogy nem vagy különb te sem, nem érdemelsz dolgokat. Másképp nem értheted meg, hogy a lényeg nem te vagy.

olvasás folytatása

La la land

“A sikernek ára van, nem titka
Bohócnak nem jár aranykalitka…” (Hobo)

A La la land (Kaliforniai álom) a tavalyi év egyik legnagyobb Oscar-várományosa, és sokaknak talán épp onnan ismeretes, hogy minden idők legnagyobb bakijaként véletlenül nekik ítélték a díjat, majd pár perc múlva kiderült, hogy tévedés történt.

A történet röviden spoiler nélkül (mert a vége gyerekek, hát meg kell nézni!): adott egy fiatal férfi, Sebastian, aki őszintén szerelmes a jazzbe, és szinte minden mást félretéve tervezgeti álmát: egy igazi, régi időket idéző jazzbár alapítását. Sajnálatos módon nincs könnyű dolga, a műfaj haldoklik. Adott egy fiatal nő, Mia, aki színésznő szeretne lenni, de nem ám a megszokott mindenki színésznő akar lenni módon. Gyerekkora szépséges álmát cipeli, s majd igazi színművésznőként (érezd a különbséget!) szeretne tündökölni a vásznon. Egymásba szeretnek, jönnek a bonyodalmak, és nem mondom meg, hogy happy end-e, avagy sem, és azt sem, hogy hogyan tették eredeti módon különlegessé a végkifejletet.

olvasás folytatása

Best of Reformáció 4.- Lorántffy Zsuzsanna

“Bizonyságot teszek Isten és az ő szent angyalai előtt, hogy náladnál szebbet, okosabbat és akármi dicséretre méltóbb személyt nem láttam.” (Férje, I. Rákóczi György)

Szeretném leszögezni már az elején, hogy a világnak nagyon nagy szüksége van Margaret Thatcherökre, Jackie Kennedykre, Frida Kahlokra, meg Lorántffy Zsuzsannákra is.

Mondhatnád, hogy ezeknek a neveknek a világon semmi közük egymáshoz, és az utolsó név mérföldekkel kilóg, de elmondom, miben látom a közös pontjukat: nők, akik életük során többször is túlélték saját halálukat, s közben bájos mosollyal az arcukon intettek be az életnek, úgy halva meg, hogy közben kétség nélkül megnyerték a csatát.

olvasás folytatása

Keresztény vagyok egy nagyon nem keresztyén világban

Megállok a zebránál, s látom, hogy a szemközti oldalon áll egy édesapa a kislányával. Megállnak ők is, de valahányszor az emberek mellettük elindulnak, hogy gyorsan, két autó között, átrobogjanak a piroson, a kislány is mindig önkéntelenül elindulna. Nem vagyok álszent: általában én is átszaladok, sőt, néha észre sem veszem, hogy lámpa van, de ilyen helyzetekben azért nem tudok nem megállni. Látom, hogy a kislány elindul, az apuka ilyenkor jobban megszorítja a  kezét, suttog valamit a fülébe, rámutat a jelzőlámpára. Mire a lámpa zöldre vált, már csak mi állunk ott: én az egyik oldalon, ők a másikon. Mindenki rég elsietett, sőt talán már meg is érkezett.

Hát baromi nehéz úgy képviselni valamit, hogy senki sem támogat benne! S még annál is nehezebb ezt mások felé is sugározni úgy, hogy tulajdonképp alig vannak elfogadható érveink. Mert ugyan mit mondhatott az apuka minden alkalommal? Hogy látod, őt is elüthette volna az autó (de nem tette), meg őt is elüthette volna az autó (de már rég megérkezett), meg őt is (de még a leejtett palackját is érkezett felvenni). Mivel győzhet egy apuka ilyenkor?

olvasás folytatása