Papp Adrien bejegyzései

pappadriPapp Adriennek hívnak. Az életem: hit és kételkedés; barátok, nyüzsgő közösségek és egyedüllét; örömök és félelmek; pörgés és csönd; gyerekesség, őrültség és komolyság; nevetés és könnyezés; lángolás, álmodozás és pislákolás; művészet, könyvek iránti rajongás; szeretet és hiszti furcsa keveréke, melyet minden pontján átsző a csodálkozás és hála amiatt, hogy az életem mekkora ajándék Istentől.
Ezekből tevődöm valahogy össze én. Nem tudom hogyan, s néha azt sem, hogy miért, de vagyok, élek és mindez nem véletlen.

5. nap – december 5.

 

 

Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. (Márk 10,45)

Rájöttem, hogy a szolgáló Jézussal én bajban vagyok. Ahogy a törékeny, bababőrű, szúrós szénával teletömött jászolban fekvő Kisjézussal és a kereszten kínlódó, vérző arcú Megváltóval is. Megszakad értük a szívem, és nem akarom, hogy mindez megtörténjen velük. Meg akarom őket menteni – bármilyen nevetségesen is hangzik. Aztán elszégyellem magam. Rájövök, hogy még mindig nem értem igazán, ennyi év után is Péterként hőkölök hátra, és elképzelhetetlennek tartom, hogy az én Uram megmossa a lábam. Hiszen ez nem Istennek való, ahogy a jászol és a kereszthalál sem. Pedig megtanulhattam volna már, hogy Jézus aztán nem egy klasszikus isten, és nem az istennek való, az istenséghez illő villámokkal, mennydörgéssel és a hatalom ezernyi szimbólumával jelent meg ebben a világban, hanem azzal a szuperképességével, hogy Ő tud nagysága ellenére kicsivé válni, hatalma ellenére szolgává és ereje ellenére megalázottá.  Ezzel pedig megmutatja: lehetséges. Hogy nekem és neked sem kell betegesen félni a kicsiségtől, a törékenységtől, a szolgaságtól – hanem pont ezekben feloldódva mehetünk Hozzá, szerethetjük Őt és benne igazán embertársainkat.

Papp Adrien

← Vissza a naptárba

2. nap – december 2.

 

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lukács 19,10)

Utazás. Rohanás. Készülés. Idegesség. Elkésés. Izzadás. Görcsös nevetés. Megfelelés. Vidámság. Fiatalság. Megfáradás. Elkenődött szemfesték. Álmos véreres szem. Facebook-bámulás. Instagram-posztolás. Shoppingolás. Főzés. Bambult csámcsogás. Ma nem beszélünk jó? Alvás. Álmatlanul forgolódás.

Utazás. Rohanás. Készülés. Idegesség. Elkésés. Izzadás… Fáradtság… Forgolódás… Ma sem beszélünk, jó?

Némaság.

Nincs időm, nem beszélünk, jó?

Fásultság.

Nincs is miről beszélnünk, jó?

Semmi sincs.

Jó?

Elvesztem Uram. Ez nem jó. Gyere, rángass ki a magamra zsúfolt értékesnek és fontosnak vélt lomjaim közül. Szükségem van rád, Uram. Te tudod, hogy milyen nehéz visszatalálni a te szeretetedhez. Nem miattad. Miattam. Az eltunyult lelkem miatt. Te mégis eljöttél megkeresni. Hadd nyújtsam feléd a kezem. Akarom, hogy rám találj. Akarom, hogy ez az advent újra Rólad szóljon. Csak te és én. Kéz a kézben.

Ma beszéljünk, jó?

Papp Adrien

 

 

 

← Vissza a naptárba

Nagyszombati (h)arcok

Tegnap ott ültünk a kereszt tövében. Hallottuk Őt, az utolsó szavait. Ma csend van. Mi már tudjuk, hogy ebben a csendben mi készülődik: a feltámadás, az öröm, a hála. De azok, akik azon a napon ott voltak a kereszt alatt, a kereszt közelében – még nem tudták ezt. Ők a csendet még nem értették.

Ma gondolatfoszlányokat osztunk meg, ezekkel próbálunk az ő helyükbe képzelve magunkat mi is elcsendesedni és átgondolni a felfoghatatlan áldozatot, megérthetetlen szeretetet.




Krisztus hét szava a kereszten

Ünnepeink közül talán a húsvét az, ahol leginkább látható, hogy egymásnak feszül az evangélium dialektikája (kettőssége). Halál és élet, temetés és feltámadás, bűn és kegyelem – mind a kereszten ütközik egymással és Jézus Krisztus feltámadása után is a kereszthez vezet el bennünket. Nagypénteki bejegyzésünkben figyeljünk Jézus utolsó szavaira, amelyeket a kereszten mond. Nekünk is mondja, értünk is mondja. Gondolatban telepedjünk le a kereszt lábánál és lássuk meg azt, hogyan halja Jézus a bűnünk halálát és hogyan végzi el megváltásunkat.

olvasás folytatása

Böjti ige-percek 39.

Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet,
és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni. Ámen.
(Assisi Szt. Ferenc imája)

Olvasd el: Mt 11,1-19

Nagyító alá: Amikor azok elmenőben voltak, elkezdett Jézus beszélni a sokaságnak Jánosról: „Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni? Ugyan miért mentetek ki? Puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen akik puha ruhákat viselnek, a királyok palotáiban vannak. De hát miért mentetek ki? Prófétát látni? Azt láttatok, sőt – mondom néktek – prófétánál is nagyobbat. Mt 11,7-9

Mt 3, 10-12: Mi volt Keresztelő János igehirdetésének sarkalatos pontja? Mire hívta ő az embereket? Miért?

Mire számíthatott, amikor felismerte Jézusban Isten küldöttét? Mit várt Tőle?

Jn 12,47: Mi volt Jézus célja?

Ha a kettőt összeveted, érted-e János kérdését: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”

Mt 3,1.5: Hol tanított Keresztelő János? Bele lehetett botlani véletlenül az utcán járkálva?

„Miért mentetek ki a pusztába?” (7.v.) – Tényleg, mi kelthetett érdeklődést az emberekben? Keresztelő János stílusa? Netán az, amit tanított?

„Szélingatta nádszál” – Milyennek gondolod azt az embert, akit ezzel a képpel lehet jellemezni?

Hogyan neveznéd azt, aki ennek épp az ellentéte? Írj le öt jellemvonást, ami ehhez köthető!

„Puha ruhákba öltözött ember” – kik öltöztek díszes, jó minőségű ruhákba?

Mt 3,4: Milyen volt Keresztelő János kinézete és életvitele?

Szerinted kinek a szavára adnak inkább: egy igénytelen kinézetű szónokéra, vagy egy drága ruhába öltözött főemberére?

Mi vehette rá mégis az embereket, hogy kimenjenek a pusztába? Mi lehetett a céljuk? Mit vártak?

Mt 3,3: Prófétaként mi volt Keresztelő János feladata?

Miről ismert rá Jézusra? (Jn 1,32-33)

Amikor ez a beszélgetés elhangzik, Jézus épp Kapernaumban tanít, János pedig onnan mintegy 200 km-nyire, a Holt-tenger partján levő Machairous-erődben van fogva. Rád milyen hatással lenne, ha egy kétségbeejtő helyzetben bátorítást, erősítést, elismerést kapnál valakitől, akit nagyra tartasz?

Olvasd át újra az igeverseket és a jegyzeteidet!

Mire tanít ma téged Keresztelő János, a megalkuvást nem ismerő, népszerűséget nem kereső, célját állhatatosan követő, önmegtagadó, Jézusra mutató követ?

Mi az, amin változtatnod kellene ennek fényében a saját életedet tekintve?

Beszélj erről Istennel!

János egy nagyon érdekes figura: ma, ha megjelenne a világunkban, felszállna a buszra, besétálna a szomszéd kisboltba furcsa hatást keltene. Talán a maga korában is furcsának tartották, mégis volt benne valami, valami egészen különleges, ami miatt ez a furcsa kinézetű és viselkedésű ember vonzotta az emberek figyelmét… Hallgatták, és hatással volt rájuk…

Néha azon kapom magam, hogy igen kényelmesen elvagyok magamban a hitemmel. Úgy megélem a szobám négy fala között, de nem nagyon viszem ki az utcára. Nagyvárosban élve kicsit más megélni a keresztyénségét az embernek: kis helyen nem sok választásod van, de itt az is lehetsz, meg sok minden más is. Azt hiszem általánosságban úgy ‘kulturáltan’ vagyok hívő: ha kérdezik felvállalom, de nem nyomom mások arcába – az tolakodás. Viszont János példája ma engem önvizsgálatra indít: oké, hogy nem nyomom le mindenki torkán Jézust, nem nyomatom a szent szövegeket addig, míg a velem szemben ülő már fuldoklik tőle – de vajon tündököl-e a személyemen át Jézus szeretete, a hit és a bizalom mások felé? Vajon kimondva, vagy kimondatlanul hírnöke vagyok-e Istennek? Vajon a világi munkámban, életemben megcsillan-e a hitem? És vajon Jézus rám is büszkén mondaná: ez az én prófétám!

Nem mindenki lehet a nagy puszta Jánosa, nem mindenki vezethet százakat, ezreket. Sőt nem is attól leszünk jó próféták, ha unos-untalan Jézusról beszélünk, vagy legalább egy embert naponta megtérítünk – de mindannyian lehetünk Jánosok a mi személyes terünkben, pusztánkban. Bármilyen ijesztő mindenki életében van legalább egy ember, aki követi, figyeli őt. Akit csendben érdekel, hogy te, mint hívő ember hogyan éled meg az életed mindennapjait. Vajon Ő mit lát? És vajon Jézus: szélingatta nádszálat, vagy egy prófétát lát benned, bennem?
Legyen ma az önvizsgálat napja, és tegyük fel magunknak a nehéz kérdést: tényleg látszik rajtam, hogy Istenhez tartozom? Hogy az ő prófétája vagyok?