Papp Adrien bejegyzései

pappadriPapp Adriennek hívnak. Az életem: hit és kételkedés; barátok, nyüzsgő közösségek és egyedüllét; örömök és félelmek; pörgés és csönd; gyerekesség, őrültség és komolyság; nevetés és könnyezés; lángolás, álmodozás és pislákolás; művészet, könyvek iránti rajongás; szeretet és hiszti furcsa keveréke, melyet minden pontján átsző a csodálkozás és hála amiatt, hogy az életem mekkora ajándék Istentől.
Ezekből tevődöm valahogy össze én. Nem tudom hogyan, s néha azt sem, hogy miért, de vagyok, élek és mindez nem véletlen.

Felkészültél?

23. nap – December 23.

Holnap szenteste.

Lassan elkészülsz mindennel. Még az utolsó adag beiglit lázasan tolod be a sercegő sütőbe, egy-két porcicától megszabadítod a lakást… fa felállítva, hangulatos fények bekapcsolva, és jöhetnek is a szent napok.

Készen vagy.

De tényleg készen vagy? A lelked felkészült? Képes vagy-e kitárni a szíved annak a kisdednek, aki életed Megváltója akar lenni? Akarod-e egy percig is engedni, hogy a karácsonyi csoda magával ragadjon, hogy egy pillanatra kizökkenj a csillogó, kedves vagy épp fásult, melankolikus hangulatodból, és csak elmerülj az Isten szeretetében? Akarsz-e majd ott állni a fa alatt Istennel: csak te és Ő? Egy közös meghatározó pillanat – készen állsz erre?

Ha nem, akkor ez a mai nap kitűnő lehetőség lehet erre is, használd ki!

← Vissza a naptárba

Lehetőség

16. nap – December 16.

Lehetőség. Minden nap egy lehetőség… Minden advent egy lehetőség… Minden karácsony lehetőség.

Tegnap miközben őrült versenyt rohantam az idővel, eldöntöttem, hogy idén ez lesz a mottóm. Az idei karácsony lehetőség lesz, és én igyekszem igazán kihasználni, megélni. Nem egyszer előfordult már, hogy szentestéhez közeledve eltűnt a lélek a zakatoló órákból, percekből. Eltűnt a békesség, morcos hússütéssé, tésztagyúrássá alakult. Eltűnt a meghittség, és én csak úgy fáradtan belezuhantam az ünnepnapokba, feltöltődés helyett kevés levegő után kapkodva pihegtem. Az ünnepnapok gyors leteltével pedig tervezhettem újra, hogy majd jövőre másképp lesz. Csak azt felejtettem el, hogy jövőre már nem ez a karácsony adatik meg… Hiszen minden változik, alakul, drasztikusan rendeződhetnek át életek akár egy hónap, egy hét vagy épp egy nap alatt. És jövőre fájni fog az idei morcosság, ha nem adatik meg az újabb lehetőség. Fájni fog, ha az idén nem gyönyörködtem a szeretteim csillogó szemében, ha nem öleltem magamhoz őket, ha nem imádkoztam velük, értük. Fájni fog, ha hagyom, hogy idén is kimerülésig hajszoljon az ünnep forgataga, elvárása, ahelyett, hogy szeretnék, adnék, mosolyognék az embereimre. Ez az idei karácsony nem pótolható, egy egyszeri lehetőség, exkluzív ajándék Istentől. És én szeretném kitárni a lelkem, gyermeki ámulattal elfogadni Tőle ezt az idei csodát.


← Vissza a naptárba

Advent megélése

5. nap – December 5.

Adventi hangok, fények, illatok, hangulatok… rajongok értük. December közeledtével már izgatottan várom, ahogy az ünnep beköltözik a hétköznapjaimba. Szinte minden idegszálam megfeszül és habzsolva vadászok mindenre, ami a karácsony közeledtét jelzi. S bár az agyam tudja, hogy jól felépített marketing eredménye a legtöbb dolog, amit látok és hallok, de mégis a lelkem szinte kacarászva ugrál a benyomások között. Ilyenkor „szép Tündérország támad föl szívemben” és „megszáll egy titkos, gyönyörű igézet”. Igen, mert minden egy kicsikét más ilyenkor, még a pőre, lecsupaszított emberi lelkek is. Ilyenkor mindenki kicsit jobban segít, jobban adakozik, kicsit kedvesebb, emberibb arcok tűnnek fel mindenhol. És ez jó. Ez szép. De nem tökéletes. Tökéletes akkor lenne, ha mindez nem belénk nevelt, berögzült cselekvések halmaza lenne csupán, nem egy időszaki szeretetroham eredménye, hanem valami ennél több. Ha a szépségek között sikerülne felfedeznünk azt a bizonyos megvalósult tündérmesét: az Isten fia emberré, törékeny, gügyögő csecsemővé lett, hogy engem/téged megváltson. Bevallom, ha ebbe igazán, mélyen belegondolok, szinte beleszédülök. Isten törékeny, magatehetetlen csecsemővé lett értem… Oh, igen, ha ezt megértem, akkor igazán örülni, táncolni akarok. Segíteni, adakozni, jótékonykodni, szétosztani magam egy mosolyban, jó szóban – csak egy picikét is viszonozni valahogy azt a mérhetetlen szeretetet, amivel elhalmozott az Úr. Azt hiszem ilyen lehet az advent megélése. Teljesen behódolni a Szeretetnek, a hálának. Ez az érzés pedig nem csak egy időszakra szól… nem ér véget az ünnep másnapján. Az advent igazi megélése nem 3 napban csúcsosodik ki, hanem egy egész életen át.

Vágyom erre…

Uram, adj bátorságot elveszni a Te szeretetedben!

c9a8df576e357e382d0cc1154047a948

← Vissza a naptárba

Keresztyén maximalizmus

Maximalizmus. Igazi divatfogalom. Én maximalista vagyok, nem nyugszom, míg el nem végzek jól egy feladatot. Fontos, hogy jól teljesítsek. Hogy a tanáraim, a főnökeim, a férjem/feleségem, anyám/apám, anyósom/apósom előtt maximumot nyújtsak, nekik megfeleljek. Ezért hajtok, keményen. Maximalista vagyok. Tudod milyen ez, meg kell mindig mindenkinek felelni.

Ja és keresztyén is vagyok. Igen, járok templomba, szolgálok, ha épp időm engedi – persze nehéz, mert maximalista vagyok.

istock_16960928_maximalizmus
Fotó: ridikul.hu

olvasás folytatása

Reálisan én

Istennek hála nagyon sok barátom van. Egytől egyig hihetetlenül különleges emberek, akikért nem győzök hálát adni, és akiket tiszta szívemből csodálok. Ehhez képest ezekkel az extra szuper emberekkel való mély beszélgetéseink legtöbbje arra éleződik ki, hogy ők, és persze én magam is, mennyire alkalmatlannak érezzük magunkat az életünk kihívásainak döntő részében. És a kávé finom illata fölött kitágulnak a szemek, az arc a meghökkenés ráncait veszi fel, csak hallgatjuk a másikat és nem bírjuk felfogni, hogy hogyan lehet, hogy ő nem látja azt, mennyire csodálatos, ügyes, okos…

Van egy képem önmagamról. S van egy kép, amit mások látnak rólam. Az elmúlt időszakban rájöttem, hogy még teljesítményeimet, a kézzel fogható, konkrét eredményeket is másképp látjuk, értékeljük. És itt nem az alázatról van szó, hogy valaki pironkodik, ha dicsérik, hanem kőkeményen arról, hogy valaki nem képes reálisan látni önmagát. Ennek persze két oldala is lehet: az egyik, amikor túlbecsüli magát, a másik, amikor jelentősen alábecsüli. Mindkettőről oldalakat lehetne írni, és mindkettőnek megvan a saját pszichológiai, lelki kiváltó ok-halmaza. Ezen bejegyzés központi témája most viszont a második verzió, mivel írója is ezzel viaskodik pár éve, és talán valaki hasznát veszi annak a néhány praktikának, amivel csökkenteni tudta a rá nehezedő súlyát.

olvasás folytatása