Papp Adrien bejegyzései

pappadriPapp Adriennek hívnak. Az életem: hit és kételkedés; barátok, nyüzsgő közösségek és egyedüllét; örömök és félelmek; pörgés és csönd; gyerekesség, őrültség és komolyság; nevetés és könnyezés; lángolás, álmodozás és pislákolás; művészet, könyvek iránti rajongás; szeretet és hiszti furcsa keveréke, melyet minden pontján átsző a csodálkozás és hála amiatt, hogy az életem mekkora ajándék Istentől.
Ezekből tevődöm valahogy össze én. Nem tudom hogyan, s néha azt sem, hogy miért, de vagyok, élek és mindez nem véletlen.

Böjti ige-percek 17.

„Hiszek! Segíts a hitetlenségemen!” (Márk 9,24/b)

Olvasmány: Jn 6,22-59

Tanulmány: Erre megkérdezték: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: Mennyei kenyeret adott nekik enni.” Jézus pedig így válaszolt nekik: „Bizony, bizony, mondom néktek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak.” Erre ezt mondták neki: „Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. Jn 6,30-35

Hiszem, ha látom… Ismerős?

Könnyű elhinni Jézus szavait, ha van előttünk valami kézzelfogható, valami tapasztalható, valami, ami több a puszta szónál: egy jel.

Te hogy állsz ezzel? Igazán meg tudod élni Isten igéjét, be tudod építeni a mindennapjaidba, vagy csak már akkor, ha történt valami csoda, jel, amit megtapasztaltál? Elhiszed, hogy Isten gondoskodik rólad? Hogy ma is hullhatna manna az égből? Hogy bármelyik pillanatban történhet egy megmagyarázhatatlan csoda, ha Isten úgy akarja? És egy meredek kérdés: a sokféle istenkép között egyensúlyozva elhiszed, hogy Istennek tényleg van hatalma?
Ha ott állna előtted Jézus, te is megkérnéd, hogy mutasson valamilyen jelet? Hogy villantson, brillírozzon, nyűgözzön le?

Végül kérlek az aláhúzott részt írd ki egy lapocskára, majd gondolkodj el azon, hogy te mit vársz el Jézustól? Igen, tudom te nem követelőzöl, elégedett vagy stb. – de mégis játszunk el a gondolattal: ha meghatározhatnád, hogy mitől lenne erősebb a hited; hogy mitől éreznéd úgy igazán (biztosan), hogy szeret Isten; mit kellene megtapasztalnod ahhoz, hogy az a bizonyos hegy két centit odébbálljon: mi lenne az?

Szerintem nagyon érdekes és szép jelenetet ír le ez a kiemelt 5 igevers. Képzeld magad elé, ahogy a tömeg tolong Jézus körül, nagyon keresték Őt valószínűleg azért mert hallották, esetleg saját maguk látták, tapasztalták a csodákat, melyeket tett, melyek hozzá köthetők… Ezek a kíváncsi emberek ott mozgolódnak, fészkelődnek, hogy minél közelebb álljanak hozzá, nehogy egy szót is elmulasszanak. A bátrabbak pedig kérdezik Őt mindenféléről és Ő válaszolgat nekik. S akkor elhangzik egy vakmerő kérdés, ami inkább egy felszólítás: és milyen jelet mutatsz nekünk? Mózes idejében manna hullott az égből – te mit tudsz (adni)?

Itt megszakadhatna a történet, Jézus megsértődhetne („hát nem tettem még elég csodát???”) és elvonulhatna. De nem ez történik. Jézus válaszol. A válasza pedig annyira nem evilági: a kérdezők kézzelfogható mannát akartak, és ő az élet kenyeréről beszél nekik. Logikusan nézve az emberek itt fölmordulhattak volna, majd pedig csalódottan odébbállhattak volna (ők nem egy elméletet akartak hallani), de nem ez történt: abban a tiszta, őszinte hangban meghallották az isteni szót. Bevallom nagyon szépnek találom ezt a képet. Ott állok a tömegben, manna, jel után sóvárogva – sőt egy-egy fáradt napon egyenesen követelve azokat – és Jézus válaszától egyszer csak megnyugszom. Ő az élet kenyere, aki a vele való kapcsolat ízét megérzi soha nem marad éhen. S bár nem mindig kapok jeleket, néha évekig nem látok mannát, és bizony lázongok is emiatt eleget, de az a szelíd hang még mindig a le tud csillapítani: én vagyok a te kenyered, és én elég vagyok neked.

Neked elég?

Böjti ige-percek 12.

Biblianyitó ima: „Szólj Uram, mert hallja a te szolgád”(1 Sám. 3,9) Add, hogy teljes valóságában, igazán meghalljam szavad.

Olvasmány: 5Móz 8

Tanulmány: Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az ÚR, már negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem? Sanyargatott és éheztetett, de azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az ÚR szájából származik. Ruhád nem szakadt le rólad, lábad sem dagadt meg ez alatt a negyven év alatt. Megértheted ebből, hogy úgy fegyelmez téged Istened, az ÚR, ahogyan az ember fegyelmezi a fiát. 5Móz 8,2-5

Pusztában lenni nem könnyű. A puszta kietlen, hatalmas, és az ember benne olyan tehetetlen és apró. A pusztában nincs komfort: csíp az izzadság, szomjúság, unalom gyötör. Nem lehet válogatni a tevékenységekből, nem lehet bújócskázni, nem lehet ételek közül válogatni. Csak az van, amit a hátizsákod rejt és amit az Úr ad. Manna. Fürj. Gondolatok, érzések – és a pusztában nem zárhatod ki őket. Sokunk élete tele van pusztákkal: értetlenül bolyongunk a munka, a szerelem, a család, az anyagi világ forró pusztájában… és néha olyan mérhetetlenül unjuk a pusztában töltött napokat, hónapokat.

Kedves TeSó! Mi a te pusztai éhséged? Életed melyik területén érzed azt, hogy az Isten megpróbál: sanyargat és éheztet?

Kérlek gondolkodj el pár percig ezen a kérdésen, és válaszolj rá! Nevezd meg életed azon területét, ahol azt látod sanyargat az Úr! Írd le egy lapra, hogy mi az, majd erre vonatkozóan vizsgáld meg a következő kérdéseket:

– érzékeled-e, hogy Isten veled van a pusztádban? Hogy vezet? Ha igen, jegyezz le ezekből néhány esetet!
– Észreveszed-e, hogy az Úr éhezésedben mannával táplál? Milyen mannát kapsz te? Felismered-e a manna és a fürj finomságát, vagy csak az általad megszokott, elképzelt táplálékra vágyakozol?

– „Ruhád nem szakadt le rólad, lábad sem dagadt meg…” – hálára indít-e ez téged? Persze te nem a pusztában akartál vesztegelni negyven éven át, de ha már így alakult meglátod-e azt, hogy milyen kegyelmesen bánik veled az Úr? Mi az, amit akartál? Mi az, amit kaptál? – Írj egy listát, úgy hogy egyik oszlopba kerüljön az, amit elterveztél, a másikba pedig az, amit az Úr adott!

– Megnézve a listát, mit gondolsz: Isten gondoskodik rólad?

– Ez milyen érzéssel tölt el? Pár percig próbálj ebben elmerülni – beszélj róla Istennek! Mondd el őszintén neki az érzéseid (hogy hálás a szíved – vagy épp nem érzed a gondokoskodását). Légy őszinte!

Országh Lili: Önarckép fal előtt

Negyven éve a pusztában… kimondani is sok… Csak ülsz ott, meleg van, rágcsálod a mannát – és azon morgolódsz, hogy mennyire utálod ezt. Hogy itt vagy. Hogy nem szeretsz itt lenni. Hogy mást akarsz. Mást akarsz enni, viselni; máshol, mással akarsz lenni. Talán nem is tudod mi mást akarsz, csak hogy nem ezt. Nem ezt a pusztát, nem ezt az életet, nem ezeket a lehetőségeket. Nem akarod, nem akarod, nem akarod – csak ez kattog benned. Nem nézel szét, sem a napot, sem a puszta növényzetét, sem a mannádat nem nézed – üveges szemmel csak azt látod mit akarsz, és mit nem kapsz meg.

Hát én most azt mondom: nézz fel! Nézz fel a napra: süt – pedig zuhoghatna az eső, te bőrig ázhatnál, megbetegedhetnél, kínlódhatnál…

Nézz fel arra a fára melletted – tényleg nem élvezed az árnyékát? S mi lenne, ha elszáradna reggelre?

Nézz a mannára a kezedben – nem ízlik? Nem látod, hogy ez tart életben?

Nézz a ruhádra – nem tetszik? Hát nem érzed a melegét, a puhaságát?

Nézz magadra! Nem látod? Tényleg nem veszed észre az Isteni gondoskodás nyomát magadon? Tényleg az hiszed egyedül vagy a pusztádban?

Hát nézz végig magadon, a negyven éveden: és „emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened”! Mert vezetett – és vezet. Mert szeretett – és szeret. Mert Atyád Ő.

Felkészültél?

23. nap – December 23.

Holnap szenteste.

Lassan elkészülsz mindennel. Még az utolsó adag beiglit lázasan tolod be a sercegő sütőbe, egy-két porcicától megszabadítod a lakást… fa felállítva, hangulatos fények bekapcsolva, és jöhetnek is a szent napok.

Készen vagy.

De tényleg készen vagy? A lelked felkészült? Képes vagy-e kitárni a szíved annak a kisdednek, aki életed Megváltója akar lenni? Akarod-e egy percig is engedni, hogy a karácsonyi csoda magával ragadjon, hogy egy pillanatra kizökkenj a csillogó, kedves vagy épp fásult, melankolikus hangulatodból, és csak elmerülj az Isten szeretetében? Akarsz-e majd ott állni a fa alatt Istennel: csak te és Ő? Egy közös meghatározó pillanat – készen állsz erre?

Ha nem, akkor ez a mai nap kitűnő lehetőség lehet erre is, használd ki!

← Vissza a naptárba

Lehetőség

16. nap – December 16.

Lehetőség. Minden nap egy lehetőség… Minden advent egy lehetőség… Minden karácsony lehetőség.

Tegnap miközben őrült versenyt rohantam az idővel, eldöntöttem, hogy idén ez lesz a mottóm. Az idei karácsony lehetőség lesz, és én igyekszem igazán kihasználni, megélni. Nem egyszer előfordult már, hogy szentestéhez közeledve eltűnt a lélek a zakatoló órákból, percekből. Eltűnt a békesség, morcos hússütéssé, tésztagyúrássá alakult. Eltűnt a meghittség, és én csak úgy fáradtan belezuhantam az ünnepnapokba, feltöltődés helyett kevés levegő után kapkodva pihegtem. Az ünnepnapok gyors leteltével pedig tervezhettem újra, hogy majd jövőre másképp lesz. Csak azt felejtettem el, hogy jövőre már nem ez a karácsony adatik meg… Hiszen minden változik, alakul, drasztikusan rendeződhetnek át életek akár egy hónap, egy hét vagy épp egy nap alatt. És jövőre fájni fog az idei morcosság, ha nem adatik meg az újabb lehetőség. Fájni fog, ha az idén nem gyönyörködtem a szeretteim csillogó szemében, ha nem öleltem magamhoz őket, ha nem imádkoztam velük, értük. Fájni fog, ha hagyom, hogy idén is kimerülésig hajszoljon az ünnep forgataga, elvárása, ahelyett, hogy szeretnék, adnék, mosolyognék az embereimre. Ez az idei karácsony nem pótolható, egy egyszeri lehetőség, exkluzív ajándék Istentől. És én szeretném kitárni a lelkem, gyermeki ámulattal elfogadni Tőle ezt az idei csodát.


← Vissza a naptárba

Advent megélése

5. nap – December 5.

Adventi hangok, fények, illatok, hangulatok… rajongok értük. December közeledtével már izgatottan várom, ahogy az ünnep beköltözik a hétköznapjaimba. Szinte minden idegszálam megfeszül és habzsolva vadászok mindenre, ami a karácsony közeledtét jelzi. S bár az agyam tudja, hogy jól felépített marketing eredménye a legtöbb dolog, amit látok és hallok, de mégis a lelkem szinte kacarászva ugrál a benyomások között. Ilyenkor „szép Tündérország támad föl szívemben” és „megszáll egy titkos, gyönyörű igézet”. Igen, mert minden egy kicsikét más ilyenkor, még a pőre, lecsupaszított emberi lelkek is. Ilyenkor mindenki kicsit jobban segít, jobban adakozik, kicsit kedvesebb, emberibb arcok tűnnek fel mindenhol. És ez jó. Ez szép. De nem tökéletes. Tökéletes akkor lenne, ha mindez nem belénk nevelt, berögzült cselekvések halmaza lenne csupán, nem egy időszaki szeretetroham eredménye, hanem valami ennél több. Ha a szépségek között sikerülne felfedeznünk azt a bizonyos megvalósult tündérmesét: az Isten fia emberré, törékeny, gügyögő csecsemővé lett, hogy engem/téged megváltson. Bevallom, ha ebbe igazán, mélyen belegondolok, szinte beleszédülök. Isten törékeny, magatehetetlen csecsemővé lett értem… Oh, igen, ha ezt megértem, akkor igazán örülni, táncolni akarok. Segíteni, adakozni, jótékonykodni, szétosztani magam egy mosolyban, jó szóban – csak egy picikét is viszonozni valahogy azt a mérhetetlen szeretetet, amivel elhalmozott az Úr. Azt hiszem ilyen lehet az advent megélése. Teljesen behódolni a Szeretetnek, a hálának. Ez az érzés pedig nem csak egy időszakra szól… nem ér véget az ünnep másnapján. Az advent igazi megélése nem 3 napban csúcsosodik ki, hanem egy egész életen át.

Vágyom erre…

Uram, adj bátorságot elveszni a Te szeretetedben!

c9a8df576e357e382d0cc1154047a948

← Vissza a naptárba