Papp Adrien bejegyzései

pappadriPapp Adriennek hívnak. Az életem: hit és kételkedés; barátok, nyüzsgő közösségek és egyedüllét; örömök és félelmek; pörgés és csönd; gyerekesség, őrültség és komolyság; nevetés és könnyezés; lángolás, álmodozás és pislákolás; művészet, könyvek iránti rajongás; szeretet és hiszti furcsa keveréke, melyet minden pontján átsző a csodálkozás és hála amiatt, hogy az életem mekkora ajándék Istentől.
Ezekből tevődöm valahogy össze én. Nem tudom hogyan, s néha azt sem, hogy miért, de vagyok, élek és mindez nem véletlen.

Jónás fája alatt voltam

Ez az írás most valami olyasmiről fog szólni, amivel nem szívesen dicsekszik az ember – főleg mindig minden rendben van keresztényként nem. Arról, hogy az elmúlt időszakban – ne szépítsük években – hogyan játszottam kitartóan Isten dacos Jónásának szerepét. Hogyan szépítettem, magyaráztam ki és hazudtam időhiánynak azt a jó nagy adag bizalmatlanságot és haragot, ami bennem észrevétlenül feltornyosult és az ég felé mutatott.

olvasás folytatása

Gondolatok Krisztus áldozatáról

Négy szerzőnk írta le, hogy mit is jelent számára Jézus áldozata. Tartalmas, személyes hangvételű, őszinte megfogalmazások születtek, melyeket szeretettel ajánlunk nektek. Szívből reméljük, hogy húsvéti gondolataitokat, csendjeiteket gazdagítani tudják majd.

„A tavalyi nagypéntek nagyon különleges volt számomra. Igazából úgy volt az, hogy lelkileg teljesen összetört. Azt hiszem akkor fogtam fel – persze nagyon töredékesen – hogy mi is történt ott a kereszten. Emlékszem, hogy pont nagyhét környékén mentem el a lelkigondozómhoz, hogy arról beszélgessek vele, hogy megy az a tematikus imádságsorozat, amiben akkoriban részt vettem. Először kissé közönyös voltam, de végül kibukott belőlem a düh. Én ugyanis dühös voltam az Istenre. Mert ahogy végignéztem a nagypénteki eseményeken, azt láttam, hogy Jézus egyes-egyedül élte meg élete talán legnehezebb éjszakáját. Én ezt annyira igazságtalannak és kegyetlennek éreztem az Isten részéről! Nem fért össze a Róla alkotott képem egy olyan kegyetlen Atyáéval, aki hagyja, hogy a fia ennyire kiszolgáltatott és elhagyatott legyen. Szinte vádolva kérdeztem a lelkigondozómtól, hogy miért érte meg az Istennek, hogy végignézze, ahogy a fia ott haldoklik a kereszten? Jézus pedig miért vállalta magára önként ezt a mérhetetlen szenvedést?

olvasás folytatása

“Ma még lehet”

Közelednek az ünnepi napok. Persze most még takarításra váró szobák, sütemény- és ételreceptek, lázas, gyors, fáradt készülődések választanak el tőle. Ma még távoli a holnapi nagypéntek fájdalma, s talán az is marad, ha a készülődés elcsúszik, s nem lesz időnk a kereszthalállal foglalatoskodni. Ahogy a feltámadás öröme is távoli és valószerűtlen – főként az elmúlt évek vendégeskedései és azok mámorai után. Készülünk az ünnepre, majd sikeresen belezuhanunk, és aztán próbálunk minél üdébben, frissebben, kijózanultan kászálódni ki belőle.

olvasás folytatása

Alázatra tanítva

Elég nehezen viselem el, ha főnökösködnek felettem, pattognak és parancsolgatnak nekem. És itt nem a bölcs vezetői irányításra gondolok, hanem arra a bizonyos fület és lelket sértő hangvételre, amit a hatalom által megbűvölt emberek engednek meg maguknak – feltételezésük szerint szükségszerűen és jogosan. Ha ezt bárhol magam körül csak megneszelem, pillanatok alatt sercegő bombává válok. Viszont hatalmas volt a meglepetésem – inkább szégyenérzetem – akkor, mikor azzal szembesültem, hogy ezt a hangot és ezt a magatartást én is képes vagyok produkálni. Vezetőként vagy bármiféle hatalommal, többlettel, dominanciával rendelkezve sokszor átalakulhat a kép, és a korábban megértett személy a pillanatok töredéke alatt válhat elítélendő magatartásúvá. Ijesztő tud lenni, mennyire túlnőhet rajtunk a hatalom, nyilvánuljon az meg a munkahelyen, az iskolában, a családban vagy épp a baráti körben. Ha nyeregben vagyunk, hajlamosak lehetünk elfelejteni, milyen a pálya szélén állni, elfelejteni kérni, megérteni, dicsérni és biztatni.

olvasás folytatása

Az a bizonyos másik oldal

„…mind boldog, aki hozzá menekül!” (Zsolt 2,12)

Hozzám jöhetsz.

De tényleg.

Tudod, én egészen mást gondolok erről az egész boldogság-dologról, mint te. Én tényleg nem viccelek, mikor azt mondom, hogy felfedezheted a boldogságod a feddésemben, a tanításomban, abban, ha sírsz, ha szomjazol, ha éhezel, akkor, ha gyaláznak és üldöznek miattam. Igen, ez nem az a csillivilli, rózsaszín masnival átkötött, bedobozolt boldogság. Egészen más. De valóságos.

olvasás folytatása