Papp Adrien bejegyzései

pappadriPapp Adriennek hívnak. Az életem: hit és kételkedés; barátok, nyüzsgő közösségek és egyedüllét; örömök és félelmek; pörgés és csönd; gyerekesség, őrültség és komolyság; nevetés és könnyezés; lángolás, álmodozás és pislákolás; művészet, könyvek iránti rajongás; szeretet és hiszti furcsa keveréke, melyet minden pontján átsző a csodálkozás és hála amiatt, hogy az életem mekkora ajándék Istentől.
Ezekből tevődöm valahogy össze én. Nem tudom hogyan, s néha azt sem, hogy miért, de vagyok, élek és mindez nem véletlen.

Szenteste

A legnagyobb ajándékot kapta a világ, mikor Jézus testté lett, nem is csoda tehát, hogy így adventben és a karácsonyi időszakban igen nagy hangsúlyt kap az adakozás kérdése gyülekezeteinkben. Decemberben valahogy mindenkit elkap egy kicsit a láz, hogy adjon, hogy az Isten szeretetének ünnepét másoknak is szebbé varázsolja. Persze az lenne csak igazán jó, ha ez a lelkesedés egész évben kitartana – még ha ez a kívánság már szinte kliséként is hat. Keresztyénként fontos látnunk, hogy az adakozás nemcsak feladat, de lehetőség is számunkra. Lehetőség arra, hogy Jézus szeretetét közvetítsük, lehetőség arra, hogy kifejezzük hálánkat az ajándékba kapott kegyelem miatt, ezzel köszönhetjük meg azt, hogy Isten nekünk javakat adott, amikből lehetőségünk van másoknak is adni.

Épp ezért mi most arra gondoltunk, hogy szenteste napján egy-egy élményt osztunk meg veletek, amiben akkor volt részünk, amikor adtunk, segítettünk. Számunkra megújító érzés szolgálni és a hívő egoizmusból, önépítésből kilépve másokért tenni, Jézus nevében. Ezért mi is arra biztatunk titeket, hogy használjátok ki az adakozás lehetőségét, s ne csak karácsonykor. Fogadjátok szeretettel az emlékeinket, keressétek a lehetőséget, hol tudna titeket is felhasználni a Megszületett Úr!

olvasás folytatása

15. nap

“Eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat.” Jel 3,11

Uram, én szeretném jól csinálni. Tényleg szeretném.

Szeretném nem elrontani, szeretnék nem szétcsúszni. Szeretnék jó ember lenni. Őszintén és bátran szeretni. Mindenféle énközpontúság nélkül adni. Meglátni a másikban, az elesettben, a sérültben az embert. Ahogy te látod őket és engem.

Szeretnék helytállni. Mindenhol. A munkában, a magánéletben.És a hitben is. Úgy szeretném, hogy ha rám nézve büszkén mondanád: „ez az én szeretett gyermekem”.

Én tényleg szeretném a dolgokat jól csinálni. Maximálisan.De sokszor nem megy. Sokszor kevés az akaratom, az igyekezetem, a hitem, a tudásom ahhoz, hogy tényleg jól csináljam. Kevés vagyok. Nem vagyok kész. És nem tudom, hogyan lehetnék jobb, több. Az eszközkészletem hiányos.

Hát ez vagyok.

Uram, te ismersz. Látsz engem. Előtted tényleg fölösleges félrebeszélnem. S igazából nem is akarok.

Csak csendben kérlek, hogy segíts teljesen átadni az életem, a mindennapjaim Neked. Segíts nem elrontani. Segíts jól csinálni. Segíts megélni az ünnepeket. Segíts örülni. Segíts szeretni. Nélküled mindez nem megy.Semmi sem megy.

Uram, te formálj mindenben engem.

Ámen.

← Vissza a naptárba

11. nap

“Eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat.” Jel 3,11

Uram, itt vagyok. Tudom messze kószáltam el tőled, sokat bujkáltam előled. Módszeresen és kitartóan építettem közénk a falakat. Azt gondoltam ez jó lesz. Lehet így is. De nem lehet. És te mindig is tudtad, hogy nem lehet. De nem parancsoltál vissza. Csak nézted mit teszek, hová rohanok és vártad, hogy mikor fordulok vissza, hogy mikor szaladok Hozzád vissza megtépázva, elfáradva.

S én most itt vagyok. És olyan nagyon vágyom a jelenlétedre, Uram. Igen, már nem akarok máshol lenni, már nem akarok lázadozni, hisztizni, nyafogni… Csak azt akarom, teljes szívemből szeretném, hogy legyen minden olyan köztünk, mint régen volt. Hogy a kétkedés, az ösztönös félelem, már-már gyanakvás helyét bennem újra az a mély bizalom, a parányi hit hegyeket mozgató ereje, az első szeretet mélysége töltse ki.

Jaj, Uram! Csak tudnám, hogy fogjunk ehhez hozzá?

Nincsenek módszereim, eszközeim… De talán most az egyszer nem is erre lenne szükség. Talán most az egyszer leengedett kezekkel hagynom kellene, hogy TE munkálkodj bennem

Nem szeretnék kapkodni, ügyködni, félrebeszélni, vak hitet csiszolni magamban – hagyni akarom, hogy TE építs, TE formálj és TE taníts.

Atyám, köszönöm, hogy erre még van lehetőségem. És köszönöm, hogy TE napról napra felfoghatatlan türelemmel fogadod vissza a hozzám hasonló elkószáló fekete bárányaidat. Uram, könyörgöm, add, hogy egyre többen éljenek a te szereteted lehetőségével, és visszatérjenek a hit útjára.

Ámen.

← Vissza a naptárba

6. nap

„Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (Ef 5,14b)

Uram, alszom. Te látod, hogy a közömbösség és szeretetlenség hogy eluralkodott rajtam. Látod, hogy nincs már meg bennem az első tűz lángja, oly ritkán dobbantja meg szívem az első szeretet tüze. Látod, hogy milyen kényelmesen belehelyezkedek az adventi forgatag csillogó világába, és oly sokszor meg sem próbállak megkeresni Téged benne.

Jöjj, és rázd fel a világomat! Rázz fel engem! Add, hogy érezzem a hit éltető lüktetését, hogy tisztán lássalak, hogy torzító visszhangok nélkül halljam a szavad. Add, hogy ez az advent most ne a kényelmes lelki szunyókálásról szóljon, hanem az ébredésről, az erőre kapásról. Adj vágyat a szívembe, Uram, hogy dolgozni akarjak a hitemen, a formálódásomon, hogy az ünnepi csilingelések, fények, pompázatos díszek között megtaláljalak Téged, találjak időt arra, hogy Veled, és egyedül csak Veled töltsek időt.

Mindenfélével telepakolt adventemben megállva ma így kiáltok: hiányzol innen, hiányzol belőlem, Uram!

Uram, látod azt is, hogy lelki tespedésemben mennyi társra leltem mostanság. Értük is imádkozom. Kérlek, adj tüzet a lelkükbe, adj életet a szemükbe, ébreszd fel őket a Te igéddel, szereteteddel.

Így imádkozom az én szeretett: …

Újítsd meg hitüket!

Újítsd meg a hitemet!

Ámen.

← Vissza a naptárba

Jónás fája alatt voltam

Ez az írás most valami olyasmiről fog szólni, amivel nem szívesen dicsekszik az ember – főleg mindig minden rendben van keresztényként nem. Arról, hogy az elmúlt időszakban – ne szépítsük években – hogyan játszottam kitartóan Isten dacos Jónásának szerepét. Hogyan szépítettem, magyaráztam ki és hazudtam időhiánynak azt a jó nagy adag bizalmatlanságot és haragot, ami bennem észrevétlenül feltornyosult és az ég felé mutatott.

olvasás folytatása