Olasz Tímea bejegyzései

olasztimi

Hivatásom: segítőtárs. Munkámat tekintve fiataloknak mutatok utat a világban, illetve hitoktatóknak segítek gyermeknyelvre fordítani a Bibliát. Ha gitárt adsz a kezembe, Isten trónjához segítem a szívedet. Kereshetsz, ha játékra van szükséged, ha nincs kivel teáznod, vagy ha hangosan szeretnél gondolkozni… Itt és most az a célom, hogy elindítsak pár gondolatfonalat, amit tovább lehet gombolyítani. Élj a lehetőséggel, és oszd meg velem, mire jutottál! Kíváncsi vagyok rád.

Gyökerezve, lombozva

– Felemelt kézzel énekelnek. Nyelveken imádkoznak. Táncolnak az Úr előtt. Prófétálnak. Be vannak merítkezve. Olajjal kenik meg a betegeket. Kézrátétellel gyógyítanak. Parancsolnak a démonoknak. Te, kik ezek az emberek?

–  Nem tudom, de az biztos, hogy nem reformátusok…

Meglepődnétek, ha azt mondanám: nem karizmatikus kisegyházak tagjairól van szó, hanem a Biblia hithőseiről? Mózesről, Mirjámról, Dávidról, az apostolokról. Sőt Jézusról. Attól tartok, hogy ha valamelyikük mellénk csöppenne a gyülekezetben, nem sokáig tűrné meg a közösség. Ezek az emberek túlságosan… hogy is mondjam… fanatikusak.

olvasás folytatása

12 jele annak, hogy növekedsz

A megtérésünk csak egyik állomása Isten munkájának, a java igazából akkor kezdődik, amikor megengedjük Istennek, hogy formálni kezdjen bennünket. Ez egy véget nem érő folyamat. Akkor csináljuk jól, ha napról napra fejlődik a kapcsolatunk Krisztussal, ha életünk történései kapcsán újabb és újabb felfedezéseket teszünk önmagunkkal, Istennel és a minket körülvevő világgal kapcsolatban. Olyan nincs, hogy már mindent tökéletesen teszünk. Folyamatosan rá vagyunk utalva, hogy tanuljunk, fejlődjünk, újragondoljuk a dolgainkat Isten aktuális üzeneteinek fényében.

Íme, 12 jel (a sok közül), amely azt mutatja, hogy lelkileg növekszel:

olvasás folytatása

Hogy ne érjen csalódás

Ül mellettem a tini lány, és arról beszél, hogy ő ezelőtt nagyon naiv volt, de ez megváltozott. Most már bölcsebb és tapasztaltabb, már nem vár semmi jót az élettől. „És jó neked ez a szemléletmód?”- kérdem tőle. „Persze, hogy jó”- feleli. „Ha a rosszra készülök, nem érhet csalódás. Ha mégis valami jó történik velem, az kellemes meglepetésként ér. Ez így duplán jó, nem?”

Néhány héttel később egy vizsgabizottságban ülve kerülök ismét szembe a lánnyal. A bizottság elnöke arra kéri őt, hogy az utolsó szó jogán győzze meg a vizsgáztatókat az alkalmasságáról. „Erre én nem tudok mit mondani, úgyis az lesz, amit ők akarnak”- hangzik a válasz.

Tényleg jó a borúlátás? Duplán?

Még szimplán se. Az ürességnek teret ad, de küzdeni nem tanít meg.

Tizenéves korban nagy divatját éli a világvége hangulat, mostanság meg, hogy az internet is rásegít, futótűzként terjed. Rossz nekünk, mindenki csak bánt, senki nem ért meg, keressük meg azokat, akik hasonló borúlátással szemlélik az életet, és sírjuk el egymásnak a bánatunkat. Segíteni ugyan nem fog, de legalább lesz, aki foglalkozik velünk. Ha egyszer úgy rossz a világ, ahogy van, akkor mi értelme küzdeni?

Nos, ha valóban úgy rossz a világ, akkor tényleg semmi. Csakhogy:

  1. a világot mi tesszük rosszá,
  2. Isten egyáltalán nem földi poklot tervezett számunkra.

Tény, hogy az élet nem habos torta. Igen, vannak rossz periódusok, kudarcok, nehézségek, bántalmak, amiket nagyrészt nem tudunk elkerülni. De aki valóban bölcsen, a tapasztalataiból okulva éli az életét, annak nem ez lesz az általános. Meg lehet tanulni, hogy az ember hogyan ne okozzon magának felesleges fájdalmat vagy céltalan erőlködést. Meg lehet tanulni szembenézni a nehézségekkel, és leküzdeni az akadályokat. Minden egyes győzelemmel, még a legapróbbal is nő az ember életereje, mert megtapasztalja, hogy képes felülemelkedni a problémáin bármekkorák is azok. Különösen akkor, ha nem önerőből teszi, hanem segítségül hívja a mindenható Úr nevét. Isten apai karjaiban megtapasztalja, hogy ő fontos, értékes, egyszeri és pótolhatatlan.

 

Tudod, a depis közösségi oldalakon nem mondják el neked, hogy van kiút a rossz közérzetből – és az nem az öngyilkosság.

Ott nem beszélnek neked a Sátán pusztító tervéről, aki ki akarja készíteni Isten választottait, különösen azokat, akik nagy veszélyt jelentenek rá.

Ott nem fogsz hallani Isten Szentlelkéről, aki nem egy teológiai fogalom, hanem az élet, a vidámság, a szabadság, a mindent túlélő reménység kiapadhatatlan forrása.

Ott nem fogod megtudni, hogy ha nem (vagy nemcsak) a barátnődnek meg ezer idegennek sírod el a világfájdalmad, hanem Isten elé hozod, akkor Ő tud neked megoldást mutatni. Ő ad erőt a terhek hordozásához, bölcsességet a megfelelő válaszok megfogalmazásához, építő(!) közösséget a jövőd formálásához.

És főleg arról nem fogsz ott tudomást szerezni, hogy amúgy Istennek van egy nagyszerű terve az életeddel. Békességet tervez számodra, nem romlást, és reményteljes jövőt készít neked.[1] El sem tudod képzelni, mekkora dolgokat akar elvégezni benned, körülötted és általad.

Ha meghidegült a szíved, nem azzal teszel jót magadnak, hogy beletörődsz: ez a világ csak baj halma.

Isten tüzére van szükséged, amely átforrósít, lendületet ad, rendíthetetlenné tesz, elvezet téged abba az állapotba, ahol elkerülnek a csalódások – ahol érteni fogod az embereket, és minden nehézség a barátoddá válik, mert a szebb jövődet készíti elő.

Ez a tűz kérhető, kapható.

Bármikor.

Akár most azonnal is 🙂

Olasz Tímea

[1] Jer 29,11

Best of Reformáció 6. – Sztárai Mihály

A reformáció korának egyik legimpulzívabb alakja, Sztárai Mihály (1500-1575), ferences rendi szerzetesből vált Luther tanainak követőjévé. Sosem félt kockára tenni az életét azért, ami fontos volt neki. A mohácsi csatába is elment, hogy védje a hazáját. Amikor a törökök elfoglalták Magyarországot, a teljes káosz és fejetlenség közepette elindult reményt vinni a reménytelenségbe. Nyilvános hitvitákat tartott, s ilyenkor előfordult, hogy teknők alá rejtve kellett kimenteni őt a felingerelt hallgatóság közül. Máskor meg egy-egy karóra szúrt tök bánta, hogy épp egy vérszomjas török vagy bosszúra éhes ellenfél került az ajtaja elé.

olvasás folytatása

(L)Együnk együtt!

Amióta okos telefonom van, megnyílt előttem a világ. Még nem tudom teljes mértékben kihasználni, de mindig nagy élmény rácsodálkozni arra, hogy ez a tenyérnyi kütyü miket tud. Egyre kevésbé vagyok rászorulva külső segítségre, és számomra ez nagyon megnyugtató. Ennek ellenére van, amikor nem élek a telefonos segítséggel: szándékosan otthon hagyom, vagy egyszerűen csak visszateszem a táskába, amikor automatikusan érte nyúl a kezem.

Az embert a kapcsolatok éltetik, így vagyunk összerakva. A technika vívmányainak köszönhetően már szinte minden adott ehhez, csak valahogy furán működik ez az egész. Napi 24 órában lehetőségünk van csacsogni másokkal, mégis arról panaszkodunk, hogy az igazi valónkat senki sem ismeri. Az internet elhalmoz minden szükséges információval, az ember mégis alulműveltnek, bizonytalannak, döntésképtelennek éli meg saját magát.

Ha a cybertér annyira király, akkor vajon miért van annyi magányos, elveszett, beszürkült fiatal?

olvasás folytatása