Molnár-Kovács Dorka bejegyzései

dorka

5 szóban rólam: keresztyén, feleség, lelkes, marketing-kommunikátor, testvér.
5 hely, ahol otthon vagyok: Beregszász, Debrecen, Newport, Beregrákos, Csongor.
5 szóban az életfilozófiám: Szeretnék minden nap jobb lenni.
5 tulajdonságom: lelkes, vidám, gondoskodó, hűséges, aktív.
5 dolog, amit szeretek: reality-TV, Jimmy Kimmel, kávé, futás, self-help könyvek.
5 dolog, ami fontos nekem: Isten, család, Kárpátalja, a fejlődés, a TeSó blog.

Böjti ige-percek 19.

Biblianyitó imádság: Uram, te ismered a gondolataimat, a bűneimet és a gyengeségeimet, és tudod, milyen nagy szükségem van arra, hogy szólj hozzám. Add, hogy a Bibliámmal együtt a szívem is ki tudjam nyitni előtted, hogy a szavaid gyógyíthassanak, vigasztalhassanak, bátoríthassanak és taníthassanak.

Olvasd el: Jób 1

Nagyító alá: „Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Fiaid és leányaid lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában. De hirtelen nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!” Jób 1, 16-21

Jób története talán a Biblia legrégebbi tanítása. Nem ismerjük biztosan a könyv íróját, és egész pontosan időben sem tudjuk elhelyezni a történteket – valamikor Ábrahám idejében játszódhat – de annyi bizonyos a Biblia tanítása szerint, hogy Jób valóságos személy volt, és története az keresztyén hit egyik legtöbbet vitatott kérdését hozza elénk: miért engedi Isten, hogy gyermekei szenvedjenek?

Olvasd el Jób könyvének 1. részét, és gondolkodj el az alábbi kérdéseken!

A fejezet elején egy mennyei kép tárul elénk: ott van Isten, a Föld irányítója és igazgatója, előtte pedig megjelennek az istenfiak, és velük együtt a Sátán is. Milyen kapcsolatról árulkodik Isten és a Sátán között az itt lezajló beszélgetés?

A Sátán a történet szerint arról érvel a Teremtőnek, hogy az ember csak addig istenfélő és feddhetetlen, ameddig azt tapasztalja, hogy az Úr cserébe megáldja munkáját és életét. Amint azonban valami tragédia éri, vagy úgy érzi, hogy imái sorra nem kerülnek meghallgatásra, elveszti a bizalmát a Mindenhatóban és hátat fordít neki. Miért hibás, ha így gondolkodunk az Úrról?

Isten végül megengedi a Sátánnak, hogy Jób minden ingóságát, összes hozzátartozóját elpusztítsa. Mi jó származhat ebből a sok szenvedésből Isten szempontjából? Mi a célja Jób viszontagságainak?

És vajon mi a célja a mi életünk tragédiáinak? Isten üzenni próbál nekünk általa, vagy büntetni akar, esetleg Jóbhoz hasonlóan próbára tenni a hitünket?

Ma nem a csendes, mozdulatlan pusztában vagyunk, hanem abban, ahol vihar dúl, ami csak pusztulást, hiányt és fájdalmat hagy maga mögött. Jób csupán néhány óra leforgása alatt elvesztette mindenét. A marhákat és a szamarakat a sébaiak, a tevéket a káldeusok vitték el, a juhokat pedig a tűzvész pusztította el. A legnagyobb gyilkos mégis a puszta volt… A puszta felől érkezett az a szélvihar, amely megölte mind a tíz gyermekét. De Jób ezek közül senkit nem okol a veszteségekért: sem a szolgákat, amiért nem őrizték éberebben az állatokat, sem a pusztai időjárást. Minden másodlagos ok lényegtelen. Az Úr volt az, aki adott, és az Úr volt az, aki elvett.

Gyászol, de közben tudja, hogy meztelenül, üres kézzel érkezett ebbe a világba, így mindene, amije csak volt, Isten nagylelkű ajándéka volt. Ha most kevesebbje van, mint néhány órával ezelőtt, még akkor is többje van, mint amivel a világra jött, és többje, mint amit magával vihetne a túlvilágra.

Az Úr adta… Legyen ma ez a „mantránk”. Amit az Úr ad, az ajándék – vagyis nem érdemeljük meg. Ezért értelmetlen büszkének lennünk, ha valamiből több vagy jobb jutott nekünk, mint valaki másnak. Viszont könnyebb visszaadnunk neki értékeinkből, ha tudjuk, hogy mindenünk Tőle származik, mert az Úr adta…

Áldott legyen az Úr neve.

Böjti ige-percek 11.

Biblianyitó imádság: Istenem, segíts most az igédre koncentrálnom! Csendesítsd el cikázó gondolataimat, és töltsd meg a szívem a te Szentlelkeddel. Hadd legyen ez a hely, ahol most ülök, az én „pusztám”, ahol semmi mást nem hallok, csak a Te hangodat. Adj nekem fület a halláshoz! Ámen.

Olvasd el: Zsolt 107.

Nagyító alá: „Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, és az emberekkel tett csodáiért! Magasztalják őt a nép gyülekezetében, és dicsérjék a vének gyűlésében! A folyókat pusztává tette, a forrásokat sivataggá, a gyümölcstermő földet szikessé a rajta lakók gonoszsága miatt. A pusztában bővizű tavat árasztott, a szomjú földön forrásokat. Éhezőket telepített oda, akik várost alapítottak lakóhelyül.” Zsolt 107, 31-36.

A Zsoltárok könyve tele van személyes imákkal, érzelemmel teli könyörgésekkel, és költőien megfogalmazott dicséretekkel. Hasonlóan a mi imádságainkhoz – még ha azok nem is olyan művésziek. Ezen a böjti napon arra bátorítalak, hogy írd meg te is a saját zsoltárodat a mai olvasmány alapján. A te szíved mivel van tele? Azzal töltsd fel az alábbi sorokat!

„Hálát adok neked, Uram, szeretetedért, amiért  ______.

Magasztallak, mert te ______ és ______  vagy.

Teremtményeid csodálatosak! ______ és a(z)  ______ .

Olyan az igéd nekem, mint a ______ .

A Te akaratod keresem, mert ______ .

Segíts magam mögött hagynom a bűneimet, és bocsásd meg, hogy ______.

Áldd meg a böjtölésem, Istenem, és add, hogy sikerüljön  ______ .

 

Ma hálára akar tanítani. Kihozott a pusztába, elém rakott egy zsoltárt, és azt akarja, hogy én is vegyem számba a csodákat az életemben. „Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért” – ismétlődik négyszer is a fejezetben. Az én életem közel sem tökéletes. Isten jól ismeri nehéz napjaimat, kételyeimet és bánataimat. Azt az oldalam, amit a közösségi profilom mások elől jól eltakar. Neki gyakran sorolom el félelmeimet, de a csodáiról ritkán készítek listát imáimban.

Fel tudom még idézni egyáltalán ezeket a csodákat? Hogyan történt a legutóbbi Isten-élményem, amikor minden kétséget kizáróan éreztem a jelenlétét, hogy hozzám szól, és hogy irányít? Mivel rendelkezem most, amivel szegényebb voltam, mielőtt megszólított? Emlékszem-e még arra, amikor először éreztem, úgy, mint korábban soha, hogy Isten személyesen Nekem mond valamit igéjén keresztül?

Ma számadásra hív az Úr. Lehet, hogy nem tökéletes, de áldott életem van, és nem akarom ezeket az áldásokat semmibe venni. Tudomást akarok venni róluk, és ma – a böjt 11. napján – itt a pusztában arra használni az elcsendesedésem, hogy kérés, panasz és hátsó szándék nélkül, csak szeretetből kifejezzem a hálám a Teremtőmnek.

A Bibliát nem Nekem írták, Értem írták…

Nemrég részt vettem egy előadássorozaton, amely a keresztyénséggel szembeni legnagyobb ellenvetéseket dolgozta fel. A sorozatot egy rövid felmérés előzte meg, mely során megkérték az utca emberét, fejezze be a mondatot: Én hinnék, de… A leggyakoribb válaszok között volt például, hogy „nem tudok hinni egy olyan Istenben, aki ennyi szenvedést megenged”, vagy hogy „a keresztények szűklátókörű képmutatók”, és az is, hogy „a tudomány ellentmond a Bibliának”. Az a fajta előadássorozat volt ez, amiről az ember millió gondolattal tele távozik, amelyek még sokáig foglalkoztatják. A fentiek mindegyike megérne, mondjuk, egy TeSó blog bejegyzést, egyetlen üzenet viszont azóta is velem maradt, és minden este, amikor kinyitom a Bibliám (a telefonomon), eszembe jut: nem nekem írták, értem írták.

olvasás folytatása

Best of Reformáció 1. – Luther Márton

Luther egy jelenség volt. Az a fajta figura, aki, ha valahol megjelent, megváltozott a helyiség atmoszférája, és minden szem rá szegeződött. Kemény, őszinte, rendkívül intelligens és határtalanul bátor volt. Katolikus szerzők, akik a „tévtanításairól” írnak, ma vulgaritása miatt szokták kritizálni. Ő valóban ilyen volt. Nem Isten tökéletes szolgája, hanem gyarló, emberi és gyönge. Élete utolsó 25 évében, törvényen kívüliként élt, vérdíjjal a fején, de ez nem akadályozta meg a szolgálatban. Kivételes személyiségéről árulkodik, ahogyan néhány levelében abbéli meglepettségéről ír, hogy még mindig életben van. Megbékélt a halál közelségével.

olvasás folytatása

Meglátni az ünnepeltet

17. nap – December 17.

Advent talán a leghosszabb keresztyén ünnepünk. Négy héten keresztül hallunk prédikációkat a várakozásról, a csendről, Krisztus második eljöveteléről, a felkészülésről. Négy hét hosszú idő, így elkerülhetetlen, hogy újra és újra ugyanazokkal a gondolatokkal és kérdésekkel találkozzunk. Újra és újra feléd szegeződik a kérdés: neked miről szól az advented? A fényekről, a díszekről, a vásárlásról, a sütés-főzésről? Vagy Jézusról, akit igazából ünnepelünk?

Jogosak ezek a kérdések, és szükséges is emlékeztetnünk magunkat és egymást, hogy ne vesszünk el az ünnep külsőségeiben, megfeledkezve a lényegről.

De most ehelyett inkább arról beszélnék, hogy az adventi külsőségek segíthetnek is a várakozás szívbéli megélésében. A fényfüzérekben megláthatjuk a csillagot, amelyik a pásztorokat a jászolhoz vezette. Vagy emlékeztethet arra, hogy karácsonykor a világ világossága szállt le a Földre. Ő maga a fény. A csengők és a harangok, amik kihallatszanak minden ünnepi dalból, eszünkbe juttathatják az angyalok seregét, akik így dicsérték a megszületett Urat: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” A becsomagolt ajándék láttán gondolhatunk Isten hatalmas ajándékára az emberiség számára, a télen is kitartóan zöldellő fenyő jelentheti nekünk az új életet, vagy az optimizmust és a kitartást még a leghidegebb, legzordabb hónapokban is.

Jó az, ha az advent megannyi látványosságában meglátjuk, milyen hatalmas lehetőség ez az időszak a keresztyének számára arra, hogy bizonyságot tegyenek a nem hívők előtt. Ilyenkor nemcsak a keresztyének, hanem mindenki találkozik kántálókkal, himnuszokkal a rádióban, betlehemes játékokkal és megannyi aprósággal, ami mind-mind Krisztus felé mutat. Hadd tegyen ez alatt a négy hét alatt minden fény, illat, étel és ajándék bizonyságot a Földre szállt Jézusról.

← Vissza a naptárba