Szerző

Marofejeva Nelli

Szerző

Marofejeva Nelli, Nelcsi, Mazsola, de valakinek akár Nelli Fedorivna is. Szeretem, hogy mindenkinek van egy neve számomra.
25 éves, tanár, akit néha a diákjai tanítanak. :) Jelenleg Kijevben lakom, távol a saját közösségemtől, barátaimtól és megszokott komfortzónámtól. Ez sok mindent megváltoztatott bennem, erről majd igyekszem írni is. Szeretem a zenét és a hangszereket, a jó könyveket, a jó és a kevésbé jó embereket, valamint a provokáló beszélgetéseket. Izgalommal tölt el, hogy megoszthatom veletek a gondolataimat, és kíváncsian várom, miről írnak majd a többiek, akik között vannak barátok, ismerősök, tiszteletes urak, és számomra még ismeretlen emberek egyaránt. Előre érzem, hogy nagyon izgalmas lesz, ami itt fog történni!

Olyan jó látni, hogy az Isten mindenki életébe személyre szóló kalandokat készített. S azokat nemcsak elkészíti számunkra, de át is segít rajtuk. Utat mutat a nehézségekben, váratlan megoldásokat ad. Ezekről a kalandokról mesél Nagy Edina, aki ma Magyarország első számú őssejt-bankjában dolgozik. „Volt egy nagyon nehéz időszak az…

 „Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik.” (Péld 2,6) Néha azt hiszem, hogy mindenre tudom a választ. Illetve, hogy mindenre van egy válaszom. Aztán mostanság olyan kérdéssekkel kellett szembenéznem, amikre egyáltalán nem voltam felkészülve, és még kevésbé volt rájuk válaszom. Előszeretettel halmozom el Istent kéréseimmel.…

„Erőtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége miatt jajgatok.” (Zsolt 38,9) Ó, jöjj, ó jöjj, Immánuel! Vagy várj – jöhetek inkább most én? Tudod, a gondokkal, a bajokkal, a rohanással. A betegséggel, az újabb veszekedéssel, a kilátástalansággal. Azzal, mikor nem hallgattál meg. Amikor kiszolgáltatott és védtelen voltam.…

Tizenöt éves voltam. Egy baptista táborban történt, egy nyári éjszakán, amikor a szervezők összegyűjtöttek bennünket táborozókat, s azt mondták, valami különlegesnek lehetünk szemtanúi. Elcsendesedtünk, és a szervezők segítségével újraélhettük a nagypénteki eseményeket. Láthattuk a páskavacsorát, a lábmosást, ahogy Péter megtagadja Jézust, és a végén jött egy drámai pillanat,…

Hanem hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. (1. Kor 2,9) Sokszor hallottam ezt az igét, és mindig olyan gyönyörűnek találtam, de be kell vallanom kicsit úgy voltam vele,…

Napok óta Szabó Balázs Jól vagyok című száma jár az eszemben, s bár az övé kicsit depressziósabb hangvételű, én mégis azt kell mondjam, tényleg jól vagyok. Erre akkor csodálkoztam rá, amikor az egyik kedves barátom kérdezte, mi újság velem, és én őszintén tudtam kimondani ezt a már-már klisének…

Böjti egypercesek 34. „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek…

Böjti egypercesek 26. „Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Öt közülük balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban. Mivel…

Böjti egypercesek 13. Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, és ezt mondta nekik: „Menjetek az előttetek fekvő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt: oldjátok el, és vezessétek hozzám. Ha valaki szól nektek valamit, mondjátok meg, hogy…