Marofejeva Nelli bejegyzései

maronelliMarofejeva Nelli, Nelcsi, Mazsola, de valakinek akár Nelli Fedorivna is. Szeretem, hogy mindenkinek van egy neve számomra.
25 éves, tanár, akit néha a diákjai tanítanak. :) Jelenleg Kijevben lakom, távol a saját közösségemtől, barátaimtól és megszokott komfortzónámtól. Ez sok mindent megváltoztatott bennem, erről majd igyekszem írni is. Szeretem a zenét és a hangszereket, a jó könyveket, a jó és a kevésbé jó embereket, valamint a provokáló beszélgetéseket. Izgalommal tölt el, hogy megoszthatom veletek a gondolataimat, és kíváncsian várom, miről írnak majd a többiek, akik között vannak barátok, ismerősök, tiszteletes urak, és számomra még ismeretlen emberek egyaránt. Előre érzem, hogy nagyon izgalmas lesz, ami itt fog történni!

Szenteste

A legnagyobb ajándékot kapta a világ, mikor Jézus testté lett, nem is csoda tehát, hogy így adventben és a karácsonyi időszakban igen nagy hangsúlyt kap az adakozás kérdése gyülekezeteinkben. Decemberben valahogy mindenkit elkap egy kicsit a láz, hogy adjon, hogy az Isten szeretetének ünnepét másoknak is szebbé varázsolja. Persze az lenne csak igazán jó, ha ez a lelkesedés egész évben kitartana – még ha ez a kívánság már szinte kliséként is hat. Keresztyénként fontos látnunk, hogy az adakozás nemcsak feladat, de lehetőség is számunkra. Lehetőség arra, hogy Jézus szeretetét közvetítsük, lehetőség arra, hogy kifejezzük hálánkat az ajándékba kapott kegyelem miatt, ezzel köszönhetjük meg azt, hogy Isten nekünk javakat adott, amikből lehetőségünk van másoknak is adni.

Épp ezért mi most arra gondoltunk, hogy szenteste napján egy-egy élményt osztunk meg veletek, amiben akkor volt részünk, amikor adtunk, segítettünk. Számunkra megújító érzés szolgálni és a hívő egoizmusból, önépítésből kilépve másokért tenni, Jézus nevében. Ezért mi is arra biztatunk titeket, hogy használjátok ki az adakozás lehetőségét, s ne csak karácsonykor. Fogadjátok szeretettel az emlékeinket, keressétek a lehetőséget, hol tudna titeket is felhasználni a Megszületett Úr!

olvasás folytatása

20. nap

(…)egyenesedjetek fel, és emeljétekfel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” Lk 21,28b

Minden szeretetnek Istene!

Félek attól, hogy mire eljutok arra a bizonyos szentesti istentiszteletre, annyi minden fog járni a fejemben, hogy nem fogom meghallani, amikor a lelkész az örömhírről beszél. És tudod, Uram,amúgy is ismerem már a történetet, hallottam annyiszor. A pásztorokat, a csillagokat, a jászolt és Máriáékat. Szinte unalmasnak fog hatni az egész, és millió gondolat fog átcikázni az agyamon: vajon minden kész lett, jó ajándékokat vettem, a lakás készen áll-e a vendégek fogadására?

Uram, én nem akarom így tölteni a szentestét.Rád akarok figyelni. Kérlek, üljünk le és beszélgessünk arról, hogy neked mi volt a terved ezzel az egésszel: a jászollal, a csillaggal, Máriával és Józseffel. Milyen szeretet vezérelt téged, amikor elküldted Jézust hozzánk?Uram, hogy van az, hogy engem valaki már születésem előtt szeretett? Úgy, hogy nem volt időm se kiérdemelni, se rászolgálni. 

Úr Jézus, hogy van az, hogy te önként jöttél közénk? Hogy nem kellett unszolni vagy rábeszélni? Hiszen te tökéletesen tisztában voltál, hogy az istálló és a jászol még csak a kezdet. Értetlenül állok a karácsonyi csoda előtt… Talán már a rendetlen lakás sem zavar annyira, hiszen te az istállóba is megérkeztél.

Úr Jézus, kérlek, érkezz meg hozzám is, fészkeld be magad a szívembe, és beszélj még nekem erről az érthetetlen szeretetről, mert úgy érzem, hogy ez a szeretet a kulcsa annak a betlehemi éjszakának.

Úr Jézus, köszönöm, hogy te vagy az örömhír, és hogy a te szereteted nem kopik el. Engedd meg, hogy igazán ketten ünnepeljünk, eltörpüljenek az ajándékok, a vendégek és a vacsora. Csak te meg én legyünk, és ismét megelevenedj előttem abban a milliószor hallott történetben. Ámen.

← Vissza a naptárba

18. nap

“Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” Lk 21,28b

Úr Jézus!

Most van itt az ideje annak, hogy örvendezzek. Hogy várakozószívvel számoljam vissza a napokat, hiszen hamarosan megérkezel. Megszületsz abban a bizonyos jászolban.

De Úr Jézus, én olyan távolinak érezlek, és fogalmam sincs,mikor romlottak el a dolgok ennyire. Jelenleg nem vagyok képes túllátni önmagamon, a gondjaimon, a fájdalmamon és a veszteségeimen. Úgy érzem, nincs erőm örvendezni.

Ezért ma arra kérlek, hogy hajolj le hozzám, és sírj velem.Hadd érezzem a közelségedet! Nem kellenek megoldások vagy hasznos tanácsok,csak tudnom kell, hogy TE tényleg törődsz a nyomorúságommal. A szívem mélyén tisztában vagyok azzal, mennyire szeretsz, de kérlek Uram, add, hogy most ne csak tudjam, de higgyem is el végre, és ne kérdőjelezzelek meg folyton. 

Köszönöm Neked, hogy nem passzívan vagy jelen az életemben. Hogy amikor vigasztalni szerettél volna, Te magát az Úr Jézust küldted el hozzám. Azért is hálás vagyok, hogy nem kell kevesebbnek éreznem magam attól,ha most nem mosolyogva várom az ünnepeket. Hogy nálad ugyanolyan helyem van megtörve és üresen, mint örömmel telve.

Uram, ebben a csendben arra kérlek, ölelj át, és vonj közel magadhoz.

Ámen.

← Vissza a naptárba

Gondolatok Krisztus áldozatáról

Négy szerzőnk írta le, hogy mit is jelent számára Jézus áldozata. Tartalmas, személyes hangvételű, őszinte megfogalmazások születtek, melyeket szeretettel ajánlunk nektek. Szívből reméljük, hogy húsvéti gondolataitokat, csendjeiteket gazdagítani tudják majd.

„A tavalyi nagypéntek nagyon különleges volt számomra. Igazából úgy volt az, hogy lelkileg teljesen összetört. Azt hiszem akkor fogtam fel – persze nagyon töredékesen – hogy mi is történt ott a kereszten. Emlékszem, hogy pont nagyhét környékén mentem el a lelkigondozómhoz, hogy arról beszélgessek vele, hogy megy az a tematikus imádságsorozat, amiben akkoriban részt vettem. Először kissé közönyös voltam, de végül kibukott belőlem a düh. Én ugyanis dühös voltam az Istenre. Mert ahogy végignéztem a nagypénteki eseményeken, azt láttam, hogy Jézus egyes-egyedül élte meg élete talán legnehezebb éjszakáját. Én ezt annyira igazságtalannak és kegyetlennek éreztem az Isten részéről! Nem fért össze a Róla alkotott képem egy olyan kegyetlen Atyáéval, aki hagyja, hogy a fia ennyire kiszolgáltatott és elhagyatott legyen. Szinte vádolva kérdeztem a lelkigondozómtól, hogy miért érte meg az Istennek, hogy végignézze, ahogy a fia ott haldoklik a kereszten? Jézus pedig miért vállalta magára önként ezt a mérhetetlen szenvedést?

olvasás folytatása

Szeretetkapcsolatban

Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg!” (Jób 5,17)

Kedves Tesó! Ha most én lennék a helyedben, és ezt az igerészt olvasnám, sóhajtanék egy nagyot, és attól félnék, hogy a szerző most majd el akarja magyarázni nekem, hogy miért jó, amikor az Isten megfedd. „Márpedig akármeddig magyarázza, én akkor is fájdalmas dologként fogom megélni, és punktum”.

Ezért kérlek engedd meg, hogy ne magyarázzam el, hanem megosszak veled néhány személyes gondolatot a témában. Gyerekkoromban, amikor az édesapám mérges volt rám, soha nem ütött meg. Inkább úgy büntetett (borzasztó ellenérzést vált ki belőlem ez a büntet szó) hogy nem szólt hozzám, levegőnek nézett. Azt hiszem, mai napig összeszorul kicsit a gyomrom, amikor visszagondolok erre, mert ilyenkor közönyösnek, távolságtartónak éreztem őt. Utána persze mindig megbeszéltük a dolgot, és elmagyarázta, hogy mi váltotta ki a haragját. Ettől függetlenül nagy pszichológiai nyomást gyakorolt rám ez a fajta büntetés. Nem is beszélve arról, hogy néha úgy gondoltam, édesapám kénye-kedve szerint büntet, s benne semmilyen érzést nem vált ki, amikor veszekszik rám.

olvasás folytatása