Marofejeva Nelli bejegyzései

maronelliMarofejeva Nelli, Nelcsi, Mazsola, de valakinek akár Nelli Fedorivna is. Szeretem, hogy mindenkinek van egy neve számomra.
25 éves, tanár, akit néha a diákjai tanítanak. :) Jelenleg Kijevben lakom, távol a saját közösségemtől, barátaimtól és megszokott komfortzónámtól. Ez sok mindent megváltoztatott bennem, erről majd igyekszem írni is. Szeretem a zenét és a hangszereket, a jó könyveket, a jó és a kevésbé jó embereket, valamint a provokáló beszélgetéseket. Izgalommal tölt el, hogy megoszthatom veletek a gondolataimat, és kíváncsian várom, miről írnak majd a többiek, akik között vannak barátok, ismerősök, tiszteletes urak, és számomra még ismeretlen emberek egyaránt. Előre érzem, hogy nagyon izgalmas lesz, ami itt fog történni!

Neki megadom…

13. nap – December 13.

Úgy érzem, egymással versenyeznek a kirakatok itt a városban, hogy szebbet, hívogatóbbat, szemnek kívánatosabbat mutassanak így karácsony tájékán. És úgy érzem, mintha kicsit mi is versenyeznénk, amikor ajándékot vásárolunk szeretteinknek. Mert mi van, ha nem tetszik, nem érinti meg vagy esetleg nem használható?

Nehéz elhinnem, hogy alig két hét múlva karácsony. S bár szinte mindenkinek kitaláltam már valamit, Krisztus ajándéka valahogy még sincs meg. Mert nem tudom, mit is adhatnék Neki úgy igazán. Se aranyom, se tömjénem… Csak én vagyok. Az aggodalmaim, kérdéseim, harcaim és minden elkövetett baklövésem.

De ma úgy döntöttem, hogy félreteszek mindent. A hátam mögött hagyom és odalépek Hozzá. Magam adom oda, kérések, kérdések és feltételek nélkül. És tudom, Krisztus boldog lesz. Hiszen értem jött. Értem született. S ha csak egy percre is megadatik felfognom mindezt, hiszem, hogy igazi ünnepem, igazi ünnepünk lesz.

← Vissza a naptárba

Elvesz(t)ett

blog-forgetting-something

Kedves Tesók, vesztettetek már el kulcsot, telefont, pénztárcát? Ha még ilyen nem is történt veletek, biztos el tudjátok képzelni, milyen az, amikor rájöttök, hogy valami értékes és nélkülözhetetlennek tűnő dolog hirtelen elkezd hiányozni az életetekből. Tőlem loptak már el pénztárcát, amiben egészen sok pénz volt. El sem tudom mondani nektek, milyen fájdalmas megtapasztalás volt ez. Egyszerre voltam dühös, szégyelltem magam, és nem tudtam, hogy mihez kezdjek az egész helyzettel. Ha valamit elvesztetek, mi az, amit tenni tudtok az ügy érdekében? Lázasan elkezdtek kutatni – ilyenkor minden pillanat számít! Kérdéseket tesztek fel: vajon ott van a táskátok mélyén? Vagy otthon hagytátok, és csak elfelejtettétek betenni? Mikor volt nálatok utoljára, mire használtátok? A gondolatok ilyenkor csak úgy cikáznak bennünk, mérgezett egérként rohangálunk, és minden erőnkkel próbáljuk megoldani a megoldhatatlant.

olvasás folytatása

Az én hősöm

14088971_10208717598315606_1105583385_n

A barátaim tudják rólam, hogy nagy sorozatkedvelő vagyok. Ők talán még a függő szót is hozzátennék, de ez már egy másik történet. Sokat morfondíroztam azon, hogy mi lehet a sorozatok nagy titka.  Én két dolog miatt szeretem őket nagyon. Egyrészt, itt nem nekem kell döntenem az adott élethelyzetekben, legfeljebb csak végigizgulhatom, hogy mi történik, lehetek okosabb és kínálhatom a megoldásaimat a kitalált karakterek kitalált problémáira.

olvasás folytatása

Jobb későn?

ScarletOHaraInBed

Ismered azt az érzést, amikor tehetetlenül ülsz az ágyon, folyamatosan kattog az agyad, nem tudod, hogy mit tegyél, és azon gondolkodsz, vajon hol rontottad el, mikor kellett volna másképp. Velem pontosan ez történt pár nappal ezelőtt. Nem akartam ilyen drámaian nyitni, mert igazából csak egy beadandóról volt szó. Egy nyolcoldalas dolgozatról, aminek egy betűje sem volt meg hétfő délben, miközben aznap éjfélig kellett volna leadnom. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy miért is szeret az ember elnapolni dolgokat. Diákként sokszor halasztgattam, aztán tanárként utáltam, amikor a diákjaim tették ugyanezt; és most ismét diák lettem. És ismét megtörtént: elhalasztottam a teendőm.

olvasás folytatása