Laskoti Zoltán bejegyzései

laszoliMagamról szeretnék írni, túl az életrajzomon és életutamon. Arról, aki csak én vagyok. Azonban falba ütközöm, két kérdésbe, amikről nem én pattanok vissza először.
„Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?”
Amíg nem tudom megválaszolni a kérdést, három pont köré állítom a gondolataimat.
Aki még nem voltam: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, kipihent ember, mindentudó, nagytiszteletű úr, papbácsi
Aki már nem vagyok: dobozon belül gondolkodó, progresszív fundamentalista, beregszászi gimis, szerelmet kereső, szorongó, passzív agresszív, naiv.
Akivé válni szeretnék: élni és örülni tudó ember, közösségépítő, házas, megbízható, együttérző, bibliaolvasó, motiváló
Tarts velem, ismerjük meg együtt magunkat a kommunikációban!

13. nap – december 13.

 

Jézus pedig ezt mondta: Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek. (Jn 9,39)

Ahogy telnek az adventi napok és közeledik a karácsony, könnyű elmerülni egy idilli, békés, ünnepi légkörbe, amely annyira élesen elüt a mindennapok szürkeségétől. Ez a mi ünnepi komfortzónánk. Jézus maga beszél arról, hogy azért jött, hogy az embert ebből a komfortzónából kimozdítsa. Ítéletre jött a világra, és ezt az ítéletet a kereszten önmagán végre is hajtotta az övéiért. Ezért a keresztre tekintve láthatjuk azt a halált és ítéletet, amit érdemlünk, és amit Jézus helyettünk vállalt magára.

Kortársainak az ítélet végrehajtásáról úgy beszélt Jézus, hogy akik látnak, vakká lesznek, és akik nem látnak, azok látást kapnak. A vallásos komfortzónában maradva azt gondoljuk mi is, hogy átlátunk mindent, ami az ünnephez tartozik, tisztában vagyunk a bibliai összefüggésekkel és igazságokkal. Jöhet a karácsony, naprakészek vagyunk. Azonban vakon megyünk bele az ünnepbe, ha nem látjuk, hogy most mindennél fontosabb a személyes kapcsolat, amit az Ünnepelttel újíthatunk meg vagy alakíthatunk ki. Boldog az, aki a világban vaklálva ráismer és meglátja benne Isten fiát.

Várjuk őt úgy, ahogy az Ószövetség is beszél eljöveteléről: „De ki tudja majd elviselni eljövetelének napját, és ki állhatna meg, amikor megjelenik? Mert olyan lesz az, mint az ötvösök tüze és mint a ruhatisztítók lúgja”. (Mal 3,2)

Advent csendjében feleljünk ezekre a kérdésekre így: én, mert kegyelmet kaptam tőle.

Laskoti Zoltán

← Vissza a naptárba

1. nap – december 1.

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.” (Máté 5,17)

Advent. Ismét advent. Ünnepvárás, ünneptartás. Mindenki átérzi a terhet: mi lesz, ha rosszul készülök? Ha miattam nem lesz ünnepe a családomnak?

A jó hír ma az, hogy a mi adventünk (várakozásunk) valóban Annak a kezében van, aki betöltötte a törvényt értünk. Várhatta volna az Atya, hogy a kiválasztott nép betöltse a törvényt, de nem tette. Ezért küldte el az Egyszülöttet, akiben egyszerre lett igaz, hogy a bűn zsoldja a halál, amit Ő elszenvedett, az élet, üdvösség pedig kegyelmi ajándék Jézus Krisztusban (Róm 6,23) .

Jézus Krisztusban – egyedül Őbenne találsz nyugalmat, vigasztalást, erőt és ünnepet advent idejében. Legyen Ő az, Akire nézve meghozod döntéseidet és ragaszkodsz az Atya útmutatásához nap mint nap.

Laskoti Zoltán

← Vissza a naptárba

Egy álom, ami megváltoztatta a valóságot

Vannak mondatok, amelyek örökre belevésődnek az emlékezetünkbe. Ilyen például Luther híres mondata, miszerint „Itt állok, másként nem tehetek”, vagy egy másik kijelentés, Luther után többszáz évvel: „Van egy álmom…” Ismerjük meg kicsit közelebbről az álmodót, teológust, polgárjogi aktivistát: Martin Luther Kinget.

olvasás folytatása

Pásztor, mártír, próféta, kém

Ha szóba kerül a reformáció, márpedig ebben az évben rengeteg alkalommal beszélünk róla, akkor a legtöbb szó a 16. századról esik: Luther bátor kiállásáról, Kálvin gyülekezetszervezéséről és rendszerességéről, Zwingli Ulrik vitáiról rengeteg információt tárgyalnak újra. Mindez azt a téves benyomást is keltheti, hogy a reformáció a 16. század ügye, és azóta nem történt jelentős dogmafejlődés, nem születtek olyan meghatározó vezéregyéniségek, akik a reformátorokhoz hasonlóan megújulást hoztak volna az egyházba a saját idejükben.

Ezért ebben a hónapban arra vállalkozunk, hogy a protestáns egyháztörténelem egy igen aktív századában, a 20. században kutassuk fel azokat a protestáns (evangélikus, református) teológusokat, akik továbbvitték és megélték a reformáció örökségét. Azért is ezt az időszakot választottuk, mert a múlt században újra megjelent az úgynevezett „status confessionis” helyzete. Ebben a szituációban elkerülhetetlen és létfontosságú a keresztyén egyháznak, hogy a történelem viharában megfogalmazza hitét és hitvallást tegyen. Így született meg például a Barmeni Teológiai Nyilatkozat is (1934), amiről még bővebben is szót ejtünk.

olvasás folytatása

A szívünknél is nagyobb

“Bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.” 1Jn 3,20

Szívdobogtató érzés lehet egy szívsebész számára kézben tartani azt a rózsaszínű, finoman remegő kis emberi szervet, ami nélkül nincs vérkeringés, nincs összehangolt test, nincs élet. Szív nélkül nincs élet – lelki értelemben sem. S milyen jó, ha azt mondják ránk, jó a szívünk, mert akkor érzik, hogy szeretünk. „Csupa szív ember” – mondjuk mi is valakiről, s tudjuk, mehetünk hozzá bátran, bízhatunk benne, mert meghallgat, megért és segíteni fog. Vagy legalábbis akarja – csak úgy, értünk.

olvasás folytatása