Laskoti Zoltán bejegyzései

laszoliMagamról szeretnék írni, túl az életrajzomon és életutamon. Arról, aki csak én vagyok. Azonban falba ütközöm, két kérdésbe, amikről nem én pattanok vissza először.
„Az vagyok valóban, aminek mondanak?
Vagy csak az, aminek magamat ismerem?”
Amíg nem tudom megválaszolni a kérdést, három pont köré állítom a gondolataimat.
Aki még nem voltam: tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, kipihent ember, mindentudó, nagytiszteletű úr, papbácsi
Aki már nem vagyok: dobozon belül gondolkodó, progresszív fundamentalista, beregszászi gimis, szerelmet kereső, szorongó, passzív agresszív, naiv.
Akivé válni szeretnék: élni és örülni tudó ember, közösségépítő, házas, megbízható, együttérző, bibliaolvasó, motiváló
Tarts velem, ismerjük meg együtt magunkat a kommunikációban!

Egy álom, ami megváltoztatta a valóságot

Vannak mondatok, amelyek örökre belevésődnek az emlékezetünkbe. Ilyen például Luther híres mondata, miszerint „Itt állok, másként nem tehetek”, vagy egy másik kijelentés, Luther után többszáz évvel: „Van egy álmom…” Ismerjük meg kicsit közelebbről az álmodót, teológust, polgárjogi aktivistát: Martin Luther Kinget.

olvasás folytatása

Pásztor, mártír, próféta, kém

Ha szóba kerül a reformáció, márpedig ebben az évben rengeteg alkalommal beszélünk róla, akkor a legtöbb szó a 16. századról esik: Luther bátor kiállásáról, Kálvin gyülekezetszervezéséről és rendszerességéről, Zwingli Ulrik vitáiról rengeteg információt tárgyalnak újra. Mindez azt a téves benyomást is keltheti, hogy a reformáció a 16. század ügye, és azóta nem történt jelentős dogmafejlődés, nem születtek olyan meghatározó vezéregyéniségek, akik a reformátorokhoz hasonlóan megújulást hoztak volna az egyházba a saját idejükben.

Ezért ebben a hónapban arra vállalkozunk, hogy a protestáns egyháztörténelem egy igen aktív századában, a 20. században kutassuk fel azokat a protestáns (evangélikus, református) teológusokat, akik továbbvitték és megélték a reformáció örökségét. Azért is ezt az időszakot választottuk, mert a múlt században újra megjelent az úgynevezett „status confessionis” helyzete. Ebben a szituációban elkerülhetetlen és létfontosságú a keresztyén egyháznak, hogy a történelem viharában megfogalmazza hitét és hitvallást tegyen. Így született meg például a Barmeni Teológiai Nyilatkozat is (1934), amiről még bővebben is szót ejtünk.

olvasás folytatása

A szívünknél is nagyobb

“Bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.” 1Jn 3,20

Szívdobogtató érzés lehet egy szívsebész számára kézben tartani azt a rózsaszínű, finoman remegő kis emberi szervet, ami nélkül nincs vérkeringés, nincs összehangolt test, nincs élet. Szív nélkül nincs élet – lelki értelemben sem. S milyen jó, ha azt mondják ránk, jó a szívünk, mert akkor érzik, hogy szeretünk. „Csupa szív ember” – mondjuk mi is valakiről, s tudjuk, mehetünk hozzá bátran, bízhatunk benne, mert meghallgat, megért és segíteni fog. Vagy legalábbis akarja – csak úgy, értünk.

olvasás folytatása

Fordulatra várva

Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk.” 2Korinthus 4, 8-9

Arkhimédész azt mondta, hogy adjanak neki egy szilárd pontot, egy megfelelő hosszúságú rudat és kimozdítja a helyéről a Földet. Ebben az igeszakaszban is megfordulnak a dolgok, mégpedig a „de” szócskán. Nem csupán azért, mert Pál jó szónokként szerette egymás mellé állítani az ellentéteket, hanem azért, mert Valaki van emögött a szó mögött, aki kezében tartja a gyülekezet helyzetét.

A korinthusi gyülekezetnek a levél születésekor nagyobb összefüggésbe kellett helyezni a szenvedést, meg kellett tapasztalnia a nehézségekben is sorsfordító Isten munkáját. Úgy gondolom, erre a perspektívára van szüksége ma a kárpátaljai magyarságnak is. Mi is várunk a fordulatra. Többször írtunk már a gazdasági elvándorlás kérdéséről, az itthonmaradás nehézségeiről, és a helyzet azóta  nem  javult, sőt inkább romlott. 2017. szeptember 5-én az Ukrán Legfelsőbb Tanács elfogadta azt az oktatási törvényt, amely nem csupán tovább rontaná az oktatás és módszertan szintjeit, hanem hetedik cikkelyében lekorlátozza a kisebbségi nyelvhasználatot az iskolákban az alsó négy osztály szintjére. Minden politikai és szakmai kommentár nélkül megállapíthatja a külső szemlélő, hogy a törvénnyel szembeni minden tiltakozásunk ellenére szorul a hurok a kárpátaljai magyarság nyakán. A határozott politikai állásfoglalások mellett népünknek égető szüksége van a reményre. Pál soraiból meríthetünk, mert vele Jézus íratta meg az üzenetet a mindenkor nyomás, üldözés alatt lévőknek.

olvasás folytatása

Szentháromság

A messzeségben is megjelent az Úr: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen. (Ézs 31,3)

A pünkösd utáni vasárnap a régi egyházi időbeosztás szerint a Szentháromság vasárnapja. Ezen az alkalmon mintegy visszatekintünk a mögöttünk álló ünnepes félévre és emlékszünk, hogyan ünnepeltük az Atya örök szeretetét és megváltást elkészítő gondosságát adventkor, karácsonykor. Visszaidézzük, milyen jó volt karácsonykor énekelni: „megszületett megváltója a bűnös világnak” és remélni, hogy bennünk is megszületik a hit, mikor valaki a kezébe vesz minket. Ott voltunk a megszületés csodájánál karácsonykor, a megfeszítés kínjainál és a feltámadás győzelménél húsvétkor a Fiúval, majd pünkösdkor mi is kérhettük, a tanítványokhoz hasonlóan ránk is töltessen ki a Szentlélek.

olvasás folytatása