Laskoti Réka bejegyzései

zilreka

Zilahi Rékának hívnak 1992 áprilisától, de Isten szeretetének köszönhetően Laskoti Réka leszek.

A KRISZ-hez 20 éven keresztül semmi közöm nem volt.

Ahol felnőttem: Magyarország – Csongrád és Kecskemét. Ahol felnőtté váltam: Debreceni Református Hittudományi Egyetem – itt ismerkedhettem meg a párommal és rajta keresztül ezzel a hihetetlenül remek csapattal is.

Legjellemzőbb ismertetőjegyem: a nevetésem. Ezen felül szeretek rajzolni, sétálni, olvasni, kávé mellett nagyokat beszélgetni, alkotni, focizni és zenélni. Leginkább pedig ezzel a csapattal szeretek együtt dolgozni. :)

Letűnt karácsonyok emléke

10. nap – December 10.

Visszaemlékszem, ahogy kicsi gyermekként valami leírhatatlan ragyogással közeledett felém karácsony. Vártam nagyon, mert akkor mindig békés napunk volt. Vártam, mert együtt voltunk és nekem sem kellett iskolába mennem. Vártam, mert valami megmagyarázhatatlan, leírhatatlan csodafényt gyújtott bennem mindig.

Már egy jó ideje nem otthon töltöm adventi heteimet. Ilyenkor a letűnt karácsonyok emléke elevenedik fel bennem. Különösen is az, amelyikben végre a szívembe is elérkezett advent örömteli üzenete: itt van Isten köztünk – méghozzá nem is tétlenül. Abban az adventben nehéz várakozásunk volt. Édesanyám előző két karácsony alkalmával nem tudott közöttünk lenni: szó szerint Isten kezében volt, ahogy abban a bizonyos decemberben is. Mégis más volt az az advent, mint az előző kettő, mert bizonyosan tudtam, hogy Ő ott van. Ennek ellenére féltem, s ebben a félelemben kapaszkodtam a megállapodásunkba, amit tanév elején kötöttünk Istennel. Igen… megállapodás. Nehéz útra hívott engem és tudtam, hogy ezen az úton szükségem van édesanyám szeretetére. Ezért kértem az elindulás bizonyosságához karácsonyi ajándékként anyukámat. Amikor azonban eljöttek az adventi napok riadtan szembesültem azzal, hogy ő ismét kórházban van. Először úgy éreztem minden összedől bennem. Isten visszavonta volna az elhívását? Meggondolta volna magát? Végül belekapaszkodtam a Végtelenbe, a Felségesbe, s Ő megajándékozott engem, minket. Megtanította nekem hogyan legyek kitartó a könyörgésben, és közben megajándékozott a meghallgatott imák örömével és az Ő hatalmas szeretetével, amit édesanyánkon keresztül tapasztalhattunk meg.

Azóta örök adventben élek minden nap Belé kapaszkodva. Őt várva. Benne bízva.

← Vissza a naptárba

Advent a várakozás ideje

1. nap – December 1.

Jézus az ajtóban áll és zörget (Jel 3,20). Teljes valóságban jön, koldusként, léha, kicsapongó embergyerekként rongyos ruhában, segítséget kérve. Ő jön szembe veled mindenkiben, akivel találkozol. Amíg emberek vannak, Krisztus járni fogja a földet, mint a szomszédod, mint akin keresztül Isten megszólít téged, beszél hozzád és igénye van rád. Ez az adventi üzenet nagy komolysága és áldottsága. Krisztus az ajtóban áll; emberként él közöttünk. Be akarod zárni az ajtót, vagy inkább kinyitnád?

Furcsán érhet minket az, hogy ilyen közeliként látjuk Krisztust, de mindezt ő mondta és akik visszakoznak az adventi üzenet komoly realitásától, nem beszélhetnek arról sem, hogy Krisztus eljön a szívükbe.

Krisztus zörget. Még nincs karácsony, de ez még nem az utolsó, nagy advent, Krisztus utolsó eljövetele. Minden adventben, amit ünneplünk, megbúvik a vágyódás az utolsó adventre, amikor elhangzik az isteni szó: „Íme, mindent újjá teszek” (Jel 21,5)

Az advent ideje a várakozás ideje, de egész életünk advent, várakozás az utolsó adventre, arra az időre, amikor ég és föld is megújul.

Ünnepelhetjük és kell is ünnepelnünk a karácsonyt a körülöttünk lévő romok ellenére is… Gondolok rátok, ahogy most együtt ültök az asztalnál a gyerekekkel és az adventi díszekkel – ahogy a korábbi években velünk ültetek. Mindezt meg kell tennünk, még intenzívebben, mert nem tudjuk, meddig tehetjük még.

Levél Bonhoeffer szüleinek a tegeli fogolytáborból
1943.november 29.

„Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” Jel 3,20

family-eating-christmas-dinner

← Vissza a naptárba

Utolsó napok

 trenches

„Ő pedig így válaszolt: “Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszenek titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – meg azt: Az idő közel jött! De ti ne kövessétek őket. És amikor háborúk zaját és lázadások hírét halljátok, ne rettenjetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de nem jön mindjárt a vég.” (Lk 21,8-9)

Ahogyan bibliaolvasó kalauzunkat követve napról napra, hétről hétre haladunk előre Lukács evangéliumának olvasásával, megfigyelhetjük, hogy milyen szépen meg van szerkesztve. A versek egymásutánisága egy tökéletes gondolatívet vezet végig.

Már akkor is észrevehető ez, ha csak az elmúlt egy hétre tekintünk vissza. Előző vasárnap olvashattunk arról, hogy miként vonult be Jeruzsálembe Jézus, majd miként sírt a város felett annak elveszettségén. Az ezt követő napokban pedig, a főpapok, az írástudók és a vének is mind azon voltak, hogyan veszítsék el őt – ez is megmutatja számunkra, hogy Jézusnak valóban volt miért és kiért sírnia. A Jézusnak feltett 3 kérdés pedig egyszerre mutat rá ezeknek az embereknek a hibás istenképére és biztat a Belé vetett bizalomra.

olvasás folytatása

Zsoltár-parafrázis

Anyám-temetése-Zsoltár

a 30. zsoltár dallamára

Magasztallak, Uram, mert megváltottál.
Csatazajban csendet adtál, háborúban békét.
Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és meggyógyítottál engem.
Nem hagytad, hogy továbbra is sírva keljek reggelente.
Uram, kihoztál engem a holtak hazájából, életben tartottál, nem roskadtam a sírba.
Nem kergettél el magadtól kegyetlenül,
Hanem felemeltél és én leborultam sírva.

olvasás folytatása

Vallomás

zeb [1704319]

Ezt mondta: Szeretlek, Uram, erősségem! Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram! Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.” Zsolt 18,2-7

Mikor mondtad utoljára Istennek, hogy „Szeretlek, Uram, erősségem!”? Egyáltalán mikor szóltál hozzá utoljára úgy, hogy abból a teljes hála és szeretet szólalt meg? Vagy úgy érzed, nincs miért hálás legyél?

olvasás folytatása