Kiss Julianna bejegyzései

kissjuli

Amit csinálok: szépet meglátni tanítok, koncertezem, olykor írok.

Amit szeretek: olvasni, esőt hallgatni, órákat tölteni gyakorlással, zenehallgatással, a természetben két keréken vagy két plusz négy lábon. Meglátni az emberekben a szépet, Isten arcát.

Amit szeretnék: ha sosem nőne fel a lelkem mélyén élő gyermek. Ha mindig csillogó szemmel tudna rácsodálkozni a körülöttünk lévő apró ajándékokra — a fülemüle szavú tavaszi éjszakákra, egy furcsa alakú színes árnyékra, egy őszinte mosolyra.

Amit hiszek: ezeken keresztül mind Isten szól hozzánk és üzen: „Veled vagyok. Láss, érezz, szeress!”

Böjti ige-percek 15.

Elég a megpróbáltatásokból… talán az életből is. Volt már, hogy legszívesebben kiszaladtál volna a világból? Talán Illés is így érzett. Kérd Istent, hogy szavával érintse meg a lelked eltakargatott szegleteit, és pókhálózza le a rejtegetésre ítélt félelmetes sarkokat.

Olvasd el: 1Kir 19  

Nagyító alá: Illés megijedt, elindult és elment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaérve egy rekettyebokorhoz, leült alá, meghalni kívánt, és ezt mondta: Elég most már, URam! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél! Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél! Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél forró kövön sült lángos és egy korsó víz van. Evett és ivott, majd újra lefeküdt. Az ÚR angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted! Ő fölkelt, evett és ivott, és annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig. 1Kir 19,3-8

  • Tégy kérdőjelet oda, ahol a szöveg elgondolkodtatott, felkiáltójelet oda, ahol valami olyasmit közölt, ami fontos számodra!
  • Illés megijedt, ez egész sor cselekvésre ösztönözte. Mi keserítette el annyira, hogy a halált kívánja? „Vedd el az életemet” – kemény szavak. Volt valaha ilyen gondolatod?
  • Nem egy órán át bolyongott Illés a pusztában. Nem is egy nyolc órás műszaknak megfelelő gyaloglás volt. Gondolj bele: egy napi járóföld! Több tucat kilométer, nem épp kényelmes túracipőben. Étlen, szomjan. Kimerültség, forróság, magány, puszta. Mennyi szükséglete szenvedett hiányt! Te érezted már magad így?
  • Nem valószínű, hogy Isten angyala amolyan hétköznapi jelenség lehetett. Mégis, nem egyszer, kétszer is megjelenik. Mit üzen ez személyesen, Neked?

Istenem, ma nem voltam elég erős ahhoz, hogy ……

Sokszor keseredem el, s feledkezem meg róla, mennyi mindenért lehetek hálás Neked. Köszönöm, hogy ……

Neked hatalmadban áll, hogy Úrrá légy körülményeimen, saját gyengeségeimen. Kérlek, segíts, hogy ……

Megijedt, elment, mentette az életét, meghalni kívánt. Ez a sor ige forgatókönyve lehetett volna az én életem egy-egy időszakának is. Rólam (is) szól ez a történet. Elég, Uram! Eddig úgy éreztem, emelkedik az a mélységből vezető út. De most újra megijedek, hogy reménytelen a helyzet… Elfogyott az erőm, nincs tovább – annyira futja még, hogy elmeneküljek mindenki szeme elől, szenvedni, számon kérni Téged, amiért még mindig büntetsz…

Ennyi csak a válasz: „kelj fel, és egyél!” Nincs büntetés, számon kérés a vádakért, vagy amiért gyenge vagyok, s kételkedem. „Kelj fel, egyél, mert vissza kell menned oda, ahonnan menekültél. De előtte gondoskodom róla, hogy legyen elég erőd hozzá. Egyél, és menj. Én küldelek.”

Böjti ige-percek 7.

Bibilanyitó imádság: Istenem, kérlek, segíts, hogy minden figyelmemmel a Te igédre összpontosítsak! Add, hogy a szemem meglássa, és a szívem megérezze, amit ma mutatni akarsz nekem szavad által.  Ámen.

Olvasd el: 2Móz 14

Nagyító alá: A fáraó közeledett. Izráel fiai pedig föltekintettek, és látták, hogy az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor nagy félelem fogta el őket, és segítségért kiáltottak Izráel fiai az ÚRhoz. Mózesnek pedig ezt mondták: Nincs talán elég sír Egyiptomban, hogy a pusztába hoztál bennünket meghalni? Mit tettél velünk, miért hoztál ki bennünket Egyiptomból?! Nem megmondtuk neked még Egyiptomban, hogy hagyj nekünk békét, hadd szolgáljuk az egyiptomiakat?! Mert jobb nekünk, ha az egyiptomiakat szolgáljuk, mint ha a pusztában halunk meg! De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az ÚR benneteket! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. 2Móz 14,10-13

  • Másold ki a fenti szakaszt kézírással, tetszőleges íróeszközzel!
  • Húzd alá azokat a szavakat, amelyek számodra fontosabb jelentőséggel bírnak!
  • Végy a kezedbe egy piros és egy zöld ceruzát (választhatsz más, neked jobban tetsző színeket is). A pirossal színezd át azokat a részeket, szavakat, amelyek negatív érzéseket, és zölddel pedig azokat, amelyek pozitív érzéseket keltettek benned!
  • Tégy kérdőjelet oda, ahol a szöveg elgondolkodtatott; felkiáltójelet oda, ahol valami olyasmit közölt, ami fontos számodra!

Megfigyelések:

  • Találtál-e olyan szavakat, amelyeket alá kellett húznod?
  • A piros vagy a zöld kiemelés van-e túlsúlyban? Milyen az igerészlet kicsengése számodra: pozitív, vagy negatív?
  • Kik a történet szereplői? Milyenek az egyes szereplők érzései? Dühösek, félnek, reményteliek, esetleg csalódottak? Te melyik szereplőnek tudnál most a bőrébe bújni?
  • Mi az, ami benned most félelmet/csalódást/csüggedést ébreszt? Mit tettél régebben, ha a félelem/csalódás/csüggedés a hatalmába kerített?
  •  Van-e valami, amiből, ami elől most menekülsz?
  • Mivel biztat Isten minket a félelmeinkkel szemben?
  • Mit jelenthet az igerész utolsó előtti mondata? Hogyan kell értenünk a helytállást a nehéz helyzetekben? Mit jelent ez alapján alapján nem helytállni?

Válaszom az Igére:
Fejezd be a megkezdett mondatokat:

  • A mai igerészletben a legjobban az a mondat fogott meg, hogy ………
  • Az igerészlet nekem azt üzeni, hogy ………
  • Ezt ma így fogom megvalósítani a gyakorlatban: ………

Imádságom:

  • Egyetlen Uram, Hálás vagyok neked, amiért ……
  • Sokszor magamnak is nehéz beismernem, de megvallom Neked, hogy ……
  • Mindenható Istenem, köszönöm Neked, hogy ……

Kérlek Uram, bocsásd meg, hogy olyan sokszor fontosabb a mindennapjaim zaja és az elégedetlenkedésem a Te csöndednél, és így nem hallom meg, amit üzenni szeretnél Nekem. Kérlek, hogy meghallhassam biztató szavad a nehéz helyzetekben is. Te adj nekem hitet és bölcsességet a helytálláshoz. Ámen.

 

Isten kihozta a népét Egyiptomból a fogságból, hiszen megígérte nekik. Mózes vezetésével elhagyták a földet, ahol annyi szenvedés érte őket. Mit érezhettek? Talán azt hitték, végre jobb jövő várja őket, szívük megtelt örömmel, megkönnyebbültek. De ekkor mi történik? „A fáraó közeledett.” Jön, amitől azt hitték, megszabadultak. Múltjuk olyan egyszerűen nem engedi ki karmából őket. Harc nélkül nem megy.

Izráel népét olyan sok szorongatás éri Egyiptom földjén. Nagyon keményen kell megküzdeniük nap mint nap az életben maradásért, még az alapvető élelemért is. Annyiszor kiáltanak Istenhez, hogy szabadítsa meg őket! S mégis, miután valóban megtörténik, az első szembejövő nehézségnél Mózest vádolják. Visszakívánkoznak fogságuk földjére: inkább rabszolgaként tengődni, mint szabadon élni és meghalni.

Sokszor sejtjük, hogy rossz helyen vagyunk. Sokszor érezzük, hogy van az életünkben valami, amitől meg kellene szabadulnunk. Annyiszor rájöttünk már, hogy magunk mögött kellene hagynunk a múltunk fájdalmait, haragját, neheztelését, de nem lépünk, mert az esetleg áldozatokkal járna. Harcba keveredhetnénk, saját magunkkal, makacsságunkkal, akaratunkkal, gyengeségeinkkel kellene szembe néznünk.

Kedves TeSó! Isten ma azt üzeni Neked, aki szabadulni szeretnél félelmedtől, haragodtól és letennéd a múltad terheit: „Ne félj! Állj helyt, s meglátod, ahogyan megszabadítlak téged!”

Begyakorolt mozdulatok

Fotó: architectureartdesigns.com
Fotó: architectureartdesigns.com

Próbáltál már hosszú, akár sokéves kihagyás után valamit újrakezdeni? Megszólalni egy nyelven, amin évek óta nem beszéltél? Vagy lefutni egy húsz kilométeres távot, pedig hónapok óta nem edzettél? Eljátszani egy nehéz művet úgy, hogy hónapok óta nem zongoráztál?

Sokáig nem ültem le a hangszerem mellé. Bűntudatom volt, mert régóta nem gyakoroltam, ezért féltem felmérni a veszteségeket. De minél tovább halogattam, annál több volt a veszítenivalóm. Nem futottak az ujjaim a billentyűkön, olyan volt az egész, mintha egy tó mélyén felejtettem volna a biciklimet egy fél évre, aztán elővettem volna és azt várnám, hogy olajozottan működjön. Rozsdásak voltak a mozdulataim, szaggatottak a dallamaim… De aztán valahogy belefeledkeztem az ismerős hangokba, és azt vettem észre, hogy újra örömöm telik a zenében.

olvasás folytatása

Életem utolsó napja

bungee-jumping-in-rishikesh

Mit tennél, ha tudnád, hogy ez életed utolsó napja?

Az ismereted fényében minden dolog fontosnak tűnne, aminek a napodban helyet szorítasz? Nem baj, ha a válaszod igen. De engedd meg, hogy kérdezzek még valamit: minden belekerült a napodba, amit ennek az információnak a tudatában fontosnak ítélnél a halálod előtt?

Én nagyon nem szeretem ezt a halál-témakört, de az elmúlt héten annyi formában döbbentett rá a körülöttem történő idő, hogy véges minden, ami számomra kedves… Az én életem is az: ki tudja, az eddig leélt két és fél évtizedem hányadrésze a földön töltendő időmnek…

olvasás folytatása

Kiégve – ez nem az öregek problémája?

img_565cca9abceca

A frissen leérettségizett diákok világmegváltó kedvének lángjainál talán csak egy emberfaj vállalkozó szelleme és lelkesedése csap magasabbra: a munkakezdő, friss diplomásé.

„Élni sincs kedvem, nemhogy dolgozni. Pár éve ilyenkor még minden igyekezetemmel azon voltam, hogy a lehető legjobban elsajátítsam a leendő szakmám, jobban tanuljak, jól leadjam a vizsgákat, valódi, időtálló tudást szerezzek… Most meg? Alig várom a munkanapom végét, no meg a pénteket. Szakmai továbbképzés? Konferencia? Na ne nevettessenek. Kételkedem abban, hogy jó helyen vagyok-e egyáltalán. Nincs kedvem csinálni, elindulni sem akarok reggelente, nemhogy lelkesedni… Eltűrni a munkatársaim és a főnököm khm… hülyeségeit, leküzdeni az akadályokat, amiket sokszor a munkám elé gördítenek. Elviselni mindenki dilijét, akivel a munkahelyemen találkozom, és akinek épp rajtam van kedve kitölteni az idegállapotát. És a határidők… Egyre csak tornyosulnak felém, az itthoni teendők meg állnak, azt sem csinálja meg senki helyettem. A hátam közepére kívánom az egészet, s nem értem, pár évvel ezelőtti énem hogyan vágyhatott erre?! Ismerős a helyzetleírás?

Előrebocsátom: nem, pár évvel korábbi éned nem erre vágyott. Csak ilyen lett. A kérdés az miért lett ilyen és mit tehetsz ellene.

olvasás folytatása