Kiss Julianna bejegyzései

kissjuli

Amit csinálok: szépet meglátni tanítok, koncertezem, olykor írok.

Amit szeretek: olvasni, esőt hallgatni, órákat tölteni gyakorlással, zenehallgatással, a természetben két keréken vagy két plusz négy lábon. Meglátni az emberekben a szépet, Isten arcát.

Amit szeretnék: ha sosem nőne fel a lelkem mélyén élő gyermek. Ha mindig csillogó szemmel tudna rácsodálkozni a körülöttünk lévő apró ajándékokra — a fülemüle szavú tavaszi éjszakákra, egy furcsa alakú színes árnyékra, egy őszinte mosolyra.

Amit hiszek: ezeken keresztül mind Isten szól hozzánk és üzen: „Veled vagyok. Láss, érezz, szeress!”

Begyakorolt mozdulatok

Fotó: architectureartdesigns.com
Fotó: architectureartdesigns.com

Próbáltál már hosszú, akár sokéves kihagyás után valamit újrakezdeni? Megszólalni egy nyelven, amin évek óta nem beszéltél? Vagy lefutni egy húsz kilométeres távot, pedig hónapok óta nem edzettél? Eljátszani egy nehéz művet úgy, hogy hónapok óta nem zongoráztál?

Sokáig nem ültem le a hangszerem mellé. Bűntudatom volt, mert régóta nem gyakoroltam, ezért féltem felmérni a veszteségeket. De minél tovább halogattam, annál több volt a veszítenivalóm. Nem futottak az ujjaim a billentyűkön, olyan volt az egész, mintha egy tó mélyén felejtettem volna a biciklimet egy fél évre, aztán elővettem volna és azt várnám, hogy olajozottan működjön. Rozsdásak voltak a mozdulataim, szaggatottak a dallamaim… De aztán valahogy belefeledkeztem az ismerős hangokba, és azt vettem észre, hogy újra örömöm telik a zenében.

olvasás folytatása

Életem utolsó napja

bungee-jumping-in-rishikesh

Mit tennél, ha tudnád, hogy ez életed utolsó napja?

Az ismereted fényében minden dolog fontosnak tűnne, aminek a napodban helyet szorítasz? Nem baj, ha a válaszod igen. De engedd meg, hogy kérdezzek még valamit: minden belekerült a napodba, amit ennek az információnak a tudatában fontosnak ítélnél a halálod előtt?

Én nagyon nem szeretem ezt a halál-témakört, de az elmúlt héten annyi formában döbbentett rá a körülöttem történő idő, hogy véges minden, ami számomra kedves… Az én életem is az: ki tudja, az eddig leélt két és fél évtizedem hányadrésze a földön töltendő időmnek…

olvasás folytatása

Kiégve – ez nem az öregek problémája?

img_565cca9abceca

A frissen leérettségizett diákok világmegváltó kedvének lángjainál talán csak egy emberfaj vállalkozó szelleme és lelkesedése csap magasabbra: a munkakezdő, friss diplomásé.

„Élni sincs kedvem, nemhogy dolgozni. Pár éve ilyenkor még minden igyekezetemmel azon voltam, hogy a lehető legjobban elsajátítsam a leendő szakmám, jobban tanuljak, jól leadjam a vizsgákat, valódi, időtálló tudást szerezzek… Most meg? Alig várom a munkanapom végét, no meg a pénteket. Szakmai továbbképzés? Konferencia? Na ne nevettessenek. Kételkedem abban, hogy jó helyen vagyok-e egyáltalán. Nincs kedvem csinálni, elindulni sem akarok reggelente, nemhogy lelkesedni… Eltűrni a munkatársaim és a főnököm khm… hülyeségeit, leküzdeni az akadályokat, amiket sokszor a munkám elé gördítenek. Elviselni mindenki dilijét, akivel a munkahelyemen találkozom, és akinek épp rajtam van kedve kitölteni az idegállapotát. És a határidők… Egyre csak tornyosulnak felém, az itthoni teendők meg állnak, azt sem csinálja meg senki helyettem. A hátam közepére kívánom az egészet, s nem értem, pár évvel ezelőtti énem hogyan vágyhatott erre?! Ismerős a helyzetleírás?

Előrebocsátom: nem, pár évvel korábbi éned nem erre vágyott. Csak ilyen lett. A kérdés az miért lett ilyen és mit tehetsz ellene.

olvasás folytatása

„Ne légy ilyen lekezelő velem!”

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép hegyvidék gazdag erdőkkel. Itt éldegélt egy őzgida őzmamájával, nem szenvedtek hiányt semmiben. Az őzgida azonban vágyakozva nézegette a távoli, gyönyörű kék hegyeket, és kicsi szíve minden melegével oda vágyott.

Ismeritek ezt a történetet? Nem mesélem tovább. A sztori röviden annyi, hogy a buta gidácska útnak indult, otthagyta otthonát, hogy a kék hegyeket elérje. Amikor viszont odaért s körülnézett, saját gidakori otthonának távolba vesző csúcsait látta ugyanolyan kéknek.

olvasás folytatása