Homoki Gyula bejegyzései

homgyulaHuszonhárom és a halál között. Olykor Sárospatakon, néha otthon. Máskor meg Középföldén, Westeroson vagy egyéb fantasy-világban. Azt mondják, állandóan be vagyok sózva – én meg nem értem, miről beszélnek. Addig így se nyugszok, míg nem láttam a sarki fényt. Istennel gyerekkorom óta hadakozok. Egyre többet akar… Én meg engedek neki. Mire ellenkezni? Amiről írok, azt átéltem. Magamat írom. Tapasztalásokat, élményeket, felfedezett igazság-mozzanatokat.

Nagyszombati (h)arcok

Tegnap ott ültünk a kereszt tövében. Hallottuk Őt, az utolsó szavait. Ma csend van. Mi már tudjuk, hogy ebben a csendben mi készülődik: a feltámadás, az öröm, a hála. De azok, akik azon a napon ott voltak a kereszt alatt, a kereszt közelében – még nem tudták ezt. Ők a csendet még nem értették.

Ma gondolatfoszlányokat osztunk meg, ezekkel próbálunk az ő helyükbe képzelve magunkat mi is elcsendesedni és átgondolni a felfoghatatlan áldozatot, megérthetetlen szeretetet.




Krisztus hét szava a kereszten

Ünnepeink közül talán a húsvét az, ahol leginkább látható, hogy egymásnak feszül az evangélium dialektikája (kettőssége). Halál és élet, temetés és feltámadás, bűn és kegyelem – mind a kereszten ütközik egymással és Jézus Krisztus feltámadása után is a kereszthez vezet el bennünket. Nagypénteki bejegyzésünkben figyeljünk Jézus utolsó szavaira, amelyeket a kereszten mond. Nekünk is mondja, értünk is mondja. Gondolatban telepedjünk le a kereszt lábánál és lássuk meg azt, hogyan halja Jézus a bűnünk halálát és hogyan végzi el megváltásunkat.

olvasás folytatása

Böjti ige-percek 32.

Imádkozhatsz így: „Szentlélek, Életnek Ura, szent világosság, tündöklő fény, jöjj most és tölts be a te bölcsességeddel, hogy meglássam azt, ami bűn, hiba, rossz, tévút az életemben! Szentlélek, ismeretnek Lelke, segíts, hogy még jobban megismerhessem Őt, aki elküldött téged! Szentlélek, vigasztalásnak Istene, jöjj most, és gyógyítsd életem! Ámen!”

Olvasmány: Ézsaiás 51
Nagyító alá: Hallgassatok rám, akik igazságra törekedtek, és az URat keresitek! Tekintsetek a kősziklára, melyből kivágattatok, és a kút üregére, melyből kiásattatok! Tekintsetek atyátokra, Ábrahámra, és Sárára, aki szült benneteket! Csak egymaga volt, amikor elhívtam, de megáldottam és megszaporítottam. Bizony, megvigasztalja Siont az ÚR, minden romot megvigasztal benne. Olyanná teszi pusztaságát, mint az Éden, kopár földjét, mint az ÚR kertje. Boldog örvendezés hangzik majd benne, magasztalás és hangos zsoltárének. Ézsaiás 51,1-3

Ha éppen kárpátaljai vagy, akkor talán nem is állhat messze tőled Izráel szituációja, amelyben ezek az igék megszólalnak. Izráel ugyanis fogságban van, idegen uralom alatt, Babilonban. Ha figyelmesen olvasod az egész részt, akkor talán felfedezhetted, hogy milyen elkeserítő is a sorsuk (ebben segítenek a 13, 20, 23. versek): nyomorúság, nyomorgatás, félelem, kiszolgáltatottság, szenvedés, idegenség-érzet – csak címszavakban. Nézzük meg közelebbről, mit mond az Úr az első három versben:

  • Ezek az igék nem mindenkinek szólnak. Kiket jelöl meg, kiknek a figyelmét kéri Isten?
  • Mit jelent törekedni az igazságra (Pál kétszer is erre buzdítja Timótheust: 1Tim 6,11; 2Tim 2,22)? Mit jelenthet keresni az Urat?
  • Merre fordítja Izráel figyelmét Isten, amikor ezt mondja „Tekintsetek…”?
  • Mit tudsz Ábrahámról és Sáráról? Miért említheti őket az Ige?
  • Egyetlen mondatban foglalja össze Isten az egész Ábrahám-sztorit: miben? Miért fontos ez? Mire mutat ez rá?
  • Figyeld meg az igéket Ábrahámmal kapcsolatban: mi vonatkozik Ábrahámra és mi utal Isten tetteire? Látod a kontrasztot: ki cselekszik?
  • Mi érthető a 3. versben a pusztaság alatt? (vö. Ézsaiás 1,7)
  • Milyen kontrasztokat fedezel fel a 3. versben? Milyen asszociációid vannak az édenkerttel kapcsolatban, hogyan képzeled el?
  • Milyen hangulattal zárul a szakasz?
  • Milyen ívet tudnál magadban lefesteni ebben a három versben: hol van most Izráel, mi történt a múltban, mit ígér Isten, mi fog történni a jövőben?
  • Arra biztatlak ma, hogy készíts egy listát a magad „Ábrahám-Sára történeteiddel”, gondolj vissza azokra az eseményekre, akár kicsire, akár nagyra, amikor Isten csodálatos és hihetetlen módon munkálkodott az életed egy-egy mozzanatában. Írd le, jegyezd fel, és meríts belőle erőt a mostani pusztában, és ne feledd: Ő „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13,8)!

Ebben a mostani pusztában Isten a múltba küldi vissza népét: tekintsetek vissza Ábrahámra, egyedül volt, öreg volt, a felesége is ugyanígy, lehetetlen volt, hogy egyáltalán nekik még gyerekük legyen – mégis én elhívtam, én megáldottam, én megszaporítottam. Nézz vissza és csodálj meg, mit tettem! Most pedig, ebben a nyomorult pusztaságban, ebben a kopár földben, ahol most vagy, amiben szomjazol, amiben szükséget szenvedsz, amiben ínséget tapasztalsz, gondolj bele: ÉN nem változtam. Aki csodát művelt egykor, az ugyanúgy képes csodát tenni ma is. Egy csettintés és a puszta édenné változhat, a kilátástalanság reményteljes jövővé.

Szól Isten vigasztalása feléd ma is: Ő képes újat cselekedni, Ő képes betölteni még örömmel, zengedezéssel a most még romokban heverő lakatlan várost is. Mert Ő Isten. De ez az ígéret tényleg nem mindenkié: akik az igazságra törekednek, akik az Urat keresik – azok tapasztalhatják meg a csodát ma is!

Böjti ige-percek 21.

Egyszerűen arra biztatlak, hogy gondolj Jézusra. Ő azt ígérte, hogy aki keres, az találni is fog, és aki zörget, annak megnyittatik. Kezdj el keresni és zörgetni! Keresni: újat Belőle és Tőle. Zörgetni: látásért, útmutatásért, válaszokért, kérdésekért.

Olvasmány: Jób 39

Nagyító alá: Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el a zebra kötelét? A pusztát rendeltem otthonává, lakóhelyévé a szikes földet. Kineveti a városi sokadalmat, nem hallja a hajcsár kiáltozását. A hegyeken keres legelőt, fölkutat mindenféle zöld növényt. Jób 39, 5-8

Mielőtt a kijelölt versekre koncentrálnánk, egy kis előzetes. Jób könyve és története ismert. Már 35 fejezet óta szenved a porban. Már-már zúgolódik, a szakadék szélén áll, hite fogyóban. Egyetlen vágya, hogy végre szemtől szembe Isten elmondja szenvedése okát. És Ő meg is teszi: a 38. résztől kezdve Isten kitör. Ám furcsa módon nem Jób kérdéseire felel, hanem a teremtett világ törvényeit mutatja be neki, és itt – a 39. fejezetben – a vadállatokról beszél.

  • Miért kezd el Isten a teremtésről, a világról, az Ő művéről beszélni egy szenvedő embernek?
  • Miért lehet a természet válasz a szenvedés mindenkori kérdéseire?
  • Milyen állatokról olvasunk a 39. fejezetben? Mi jellemzi őket?
  • Milyen érzést keltenek benned Isten kérdőszavai: „Tudod-e..?”, „Megfigyelted-e..?”, „Megszámoltad-e..?”, „Te adsz-e..?”, „A te értelmed műve..?”, „A te parancsodra..?”
  • Hogy érzed magad, ha a világmindenség hatalmas méreteire gondolsz, vagy kicsiny világunk összetettségére? Mit mond el ez Istenről, és mit mond el rólad?
  • Mit tudunk meg a vadszamárról az 5-8. versekben? Mire utalhatnak a „kineveti a városi sokadalmat”, vagy a „hegyeken keres legelőt” jellemzések?
  • Mi végre mutatja be Isten ezt az állatot az embernek: ami a pusztában él, messze mindentől és mindenkitől, aminek több kilométert is meg kell tennie, hogy táplálékhoz jusson?
  • A zoológusok szerint az itt szereplő állat (Asinus hermippus) annyira vad, hogy az embernek sosem sikerült megszelídítenie. Van-e ennek köze a pusztához és a szikes földhöz? Mi a kapcsolat a puszta, a szikes föld és a vadság között?
  • Érezted-e már magad megszelídíthetetlennek éppen a puszta miatt? A hosszan tartó pusztáink, a gyakori vagy sokáig tartó izoláció valóban megvadíthatja az embert? Mire mondja Isten az ember kapcsán, hogy nem jó a teremtés elbeszélésében (1Móz 2,18)?

Két dologra biztatlak ma!

  1. Figyeld meg az állatokat! – Isten élő példái ezek. Gyönyörködj bennük: összetettségükön, szabadságukon, bonyolult viselkedésükön, jellemző tulajdonságaikon. A teremtett világ Istenre mutat. Adj hálát értük – dicsőítsd Istent!
  2. Törj ki a pusztádból kicsit! Hívj fel valakit, ülj le valakivel beszélgetni, szólíts meg valakit! Ne várd, hogy a sivár puszta tűnjön el körülötted, tűnj el te onnan!

Vannak állatok, amelyek bírják a pusztát. Isten így teremtette őket – pont oda. Na, az ember nem ilyen. Természetes lakóhelye nem a sivatag, jóllehet hosszú-hosszú évek alatt ehhez is hozzá lehet szokni. A sivár, szikkadt vadság az embereket is vaddá teszi – nem hiába az első évezred iszlám követői is a pusztai törzsek voltak, és sikerült is végigölni magukat az akkori fél világon. Nem minden puszta jó. Tartósan nem maradhat benne életben az ember. Víztelen. Száraz. Túl ritkák az oázisok. Sokféleképpen sivatagosodhatunk el: szociálisan, amikor a 38 éve beteggel együtt csak ezt tudjuk szajkózni újra meg újra, hogy „Nincs emberem!”. Érzelmileg: amikor már semmi sem hat meg, se könny, se sírás, se heves szomorúság vagy öröm – csak a sívó homok… A puszta nem tűnik el csak úgy magától. Legalábbis nem szokott. Nem várhatod, hogy egyszer csak a homok elkezd futni a lábad alatt, s te hipp-hopp máris tóparton vagy virágos rétekkel. A pusztában el kell indulni: lépésről lépésre kell haladni – kifelé onnan. Mert ha nem, megvan a veszélye, hogy ott maradsz, kiszáradsz végleg és meghalsz. Kérd Istent, hogy mutassa az utat – Ő nagyon jó pusztai navigátor!

Böjti ige-percek 14.

Mielőtt Isten elé állsz, imádságban kérd őt: „Nyisd meg szememet, hogy törvényed csodálatos voltát szemlélhessem.” (Zsolt 119,18) Kérj most látást Istentől, hogy gyönyörködni tudj az Igében, és rajta keresztül Őbenne, hogy nyissa meg a szemeidet, hogy lásd meg az Ő akaratát életedre nézve.

Olvasd el: 1Sám 26

Nagyító alá: Dávid és Abisaj éjjel mentek a hadinép közé. Látták, hogy ott fekszik Saul, és alszik a szekértáborban, lándzsája pedig a földbe van szúrva a fejénél. Abnér és a hadinép pedig körülötte feküdt. Akkor ezt mondta Abisaj Dávidnak: Most kezedbe juttatta Isten az ellenségedet. Hadd szögezzem hát a földhöz lándzsám egyetlen dobásával! Másikra már nem lesz szükség. Dávid azonban ezt felelte Abisajnak: Ne pusztítsd el, mert ki emelhet büntetlenül kezet az ÚR fölkentjére? 1Sám 26, 7-9

Három szereplő, három szerep. Arra kérlek most, hogy kicsit próbálj meg mindhárom bőrébe bújni, és az ő szemükből szemlélve válaszolni a feltett kérdésekre.

  • Saul. 3000 katonával vonul a pusztába egy maroknyi partizáncsapat ellen. Egy bekerített táborban fekszik – körbe van véve erős emberekkel. Dárdáját a fejénél tartja alvás közben. Mit árul el ez Saulról?
  • Abisaj. Régóta szolgálja már Dávidot. Hosszú hónapok óta bujdosik együtt a csapattal a pusztában. Talán már fáradt, talán már meggyötört, de szereti Dávidot, másképpen nem követné. Mit érzel, amikor egy karnyújtásnyira vagy az üldözőtől, a vadásztól, s végre pontot tehetsz mindennek a végére?
  • Dávid. Minden lehetőség adott. Saul már nem önmaga. Súlyos pszichés zavarok mutatkoznak rajta. Eddig még csak szenvedtél tőle. Mást nem adott, csak futást, menekülést, álmatlan éjszakákat. Végre itt az óra, itt a perc. Csak meg kell tenni… Milyen érzések kavarognak benned? Mi tart vissza?

Kicsit vegyük személyesebbre a dolgot!

  • A három szereplő közül kivel tudsz jelenleg leginkább azonosulni? Miért?
  • Ki vagy mi elől menekülsz? Ki vagy mi elől bujkálsz a pusztában? Ki vagy mi a te üldöződ? Ki vagy mi a te Saulod? Ki vagy mi a te ellenséged?
  • És te kit üldözöl? Akár észrevétlenül is? Ki szenved egy-egy mániákus viselkedésed hatásától? Ki kell megigya levét a már-már üldözési mániádnak, vagy személyiségi zavaraid, komplexusaid ellensúlyozásaként mutatkozó viselkedéseidnek? Látod-e ezeket magadon?
  • Ki a te Abisajod? Aki biztat, bátorít, hogy tedd meg azt, amire – a szíved mélyén tudod jól – Isten nemet mond?
  • Volt-e már lehetőséged a leszámolásra (Ha Dávid rábólint arra, ami forr benne, Saul meghal)? Amikor igent mondtál a benned dúló vágyaidnak, de meg kellett bánnod? Van-e most ilyen?
  • Az 54. zsoltár felirata éppen a mai történetünkhöz kapcsolódik: a felirat szerint Dávid ezekben a napokban írta. A 6. vers így szól: „De Isten megsegít engem, az ÚR megtartja életemet.” Arra biztatlak, hogy írd ki ezt az igeverset egy kis fecnire és vidd magaddal a mai napon és mondd el legalább tízszer, miközben sorban állsz, vagy buszon utazol, szünetben, stb. Meríts belőle erőt a nagy feladatok előtt!

Miről szól ez a pusztai jelenet? Üldözésről. Menekülésről. A vadász és a vad esetéről. Érik a helyzet: a vadból vadász, az üldözőből egyszerre pár pillanat erejéig üldözött lehet. Döntő pillanatok ezek. Dávid felismerése, hogy nem Ő Isten ítéletének végrehajtója. Nem itt, és nem most. Bármennyire is akarom. Bármennyire is jól esne leszúrni. Bármennyire is jó lenne végre pontot tenni ennek a sztorinak a végére. De nem. Iszonyú bölcsesség, józanság és erő szükségeltetik, hogy ne tegyem meg. De rá kell jöjjek: nem minden kínálkozó ajtón kell belépnem, hiszen a lehetőség látszata gyakorta kínba, szenvedésbe, halálba visz. A feladat ebben a pusztában ennyi: eljutni odáig, hogy kimondjam – Isten jobban tudja. Őrá bízom Saulomat. Őrá bízom az ítéletet – bármennyire is fűt a düh. El akarok jutni odáig, hogy kimondhassam: „Isten az én segítőm, az ÚR az én lelkem támogatója.” (Zsolt 54,6) Mindig. Mindenkor.