Homoki Gyula bejegyzései

homgyulaHuszonhárom és a halál között. Olykor Sárospatakon, néha otthon. Máskor meg Középföldén, Westeroson vagy egyéb fantasy-világban. Azt mondják, állandóan be vagyok sózva – én meg nem értem, miről beszélnek. Addig így se nyugszok, míg nem láttam a sarki fényt. Istennel gyerekkorom óta hadakozok. Egyre többet akar… Én meg engedek neki. Mire ellenkezni? Amiről írok, azt átéltem. Magamat írom. Tapasztalásokat, élményeket, felfedezett igazság-mozzanatokat.

Böjti ige-percek 21.

Egyszerűen arra biztatlak, hogy gondolj Jézusra. Ő azt ígérte, hogy aki keres, az találni is fog, és aki zörget, annak megnyittatik. Kezdj el keresni és zörgetni! Keresni: újat Belőle és Tőle. Zörgetni: látásért, útmutatásért, válaszokért, kérdésekért.

Olvasmány: Jób 39

Nagyító alá: Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el a zebra kötelét? A pusztát rendeltem otthonává, lakóhelyévé a szikes földet. Kineveti a városi sokadalmat, nem hallja a hajcsár kiáltozását. A hegyeken keres legelőt, fölkutat mindenféle zöld növényt. Jób 39, 5-8

Mielőtt a kijelölt versekre koncentrálnánk, egy kis előzetes. Jób könyve és története ismert. Már 35 fejezet óta szenved a porban. Már-már zúgolódik, a szakadék szélén áll, hite fogyóban. Egyetlen vágya, hogy végre szemtől szembe Isten elmondja szenvedése okát. És Ő meg is teszi: a 38. résztől kezdve Isten kitör. Ám furcsa módon nem Jób kérdéseire felel, hanem a teremtett világ törvényeit mutatja be neki, és itt – a 39. fejezetben – a vadállatokról beszél.

  • Miért kezd el Isten a teremtésről, a világról, az Ő művéről beszélni egy szenvedő embernek?
  • Miért lehet a természet válasz a szenvedés mindenkori kérdéseire?
  • Milyen állatokról olvasunk a 39. fejezetben? Mi jellemzi őket?
  • Milyen érzést keltenek benned Isten kérdőszavai: „Tudod-e..?”, „Megfigyelted-e..?”, „Megszámoltad-e..?”, „Te adsz-e..?”, „A te értelmed műve..?”, „A te parancsodra..?”
  • Hogy érzed magad, ha a világmindenség hatalmas méreteire gondolsz, vagy kicsiny világunk összetettségére? Mit mond el ez Istenről, és mit mond el rólad?
  • Mit tudunk meg a vadszamárról az 5-8. versekben? Mire utalhatnak a „kineveti a városi sokadalmat”, vagy a „hegyeken keres legelőt” jellemzések?
  • Mi végre mutatja be Isten ezt az állatot az embernek: ami a pusztában él, messze mindentől és mindenkitől, aminek több kilométert is meg kell tennie, hogy táplálékhoz jusson?
  • A zoológusok szerint az itt szereplő állat (Asinus hermippus) annyira vad, hogy az embernek sosem sikerült megszelídítenie. Van-e ennek köze a pusztához és a szikes földhöz? Mi a kapcsolat a puszta, a szikes föld és a vadság között?
  • Érezted-e már magad megszelídíthetetlennek éppen a puszta miatt? A hosszan tartó pusztáink, a gyakori vagy sokáig tartó izoláció valóban megvadíthatja az embert? Mire mondja Isten az ember kapcsán, hogy nem jó a teremtés elbeszélésében (1Móz 2,18)?

Két dologra biztatlak ma!

  1. Figyeld meg az állatokat! – Isten élő példái ezek. Gyönyörködj bennük: összetettségükön, szabadságukon, bonyolult viselkedésükön, jellemző tulajdonságaikon. A teremtett világ Istenre mutat. Adj hálát értük – dicsőítsd Istent!
  2. Törj ki a pusztádból kicsit! Hívj fel valakit, ülj le valakivel beszélgetni, szólíts meg valakit! Ne várd, hogy a sivár puszta tűnjön el körülötted, tűnj el te onnan!

Vannak állatok, amelyek bírják a pusztát. Isten így teremtette őket – pont oda. Na, az ember nem ilyen. Természetes lakóhelye nem a sivatag, jóllehet hosszú-hosszú évek alatt ehhez is hozzá lehet szokni. A sivár, szikkadt vadság az embereket is vaddá teszi – nem hiába az első évezred iszlám követői is a pusztai törzsek voltak, és sikerült is végigölni magukat az akkori fél világon. Nem minden puszta jó. Tartósan nem maradhat benne életben az ember. Víztelen. Száraz. Túl ritkák az oázisok. Sokféleképpen sivatagosodhatunk el: szociálisan, amikor a 38 éve beteggel együtt csak ezt tudjuk szajkózni újra meg újra, hogy „Nincs emberem!”. Érzelmileg: amikor már semmi sem hat meg, se könny, se sírás, se heves szomorúság vagy öröm – csak a sívó homok… A puszta nem tűnik el csak úgy magától. Legalábbis nem szokott. Nem várhatod, hogy egyszer csak a homok elkezd futni a lábad alatt, s te hipp-hopp máris tóparton vagy virágos rétekkel. A pusztában el kell indulni: lépésről lépésre kell haladni – kifelé onnan. Mert ha nem, megvan a veszélye, hogy ott maradsz, kiszáradsz végleg és meghalsz. Kérd Istent, hogy mutassa az utat – Ő nagyon jó pusztai navigátor!

Böjti ige-percek 14.

Mielőtt Isten elé állsz, imádságban kérd őt: „Nyisd meg szememet, hogy törvényed csodálatos voltát szemlélhessem.” (Zsolt 119,18) Kérj most látást Istentől, hogy gyönyörködni tudj az Igében, és rajta keresztül Őbenne, hogy nyissa meg a szemeidet, hogy lásd meg az Ő akaratát életedre nézve.

Olvasd el: 1Sám 26

Nagyító alá: Dávid és Abisaj éjjel mentek a hadinép közé. Látták, hogy ott fekszik Saul, és alszik a szekértáborban, lándzsája pedig a földbe van szúrva a fejénél. Abnér és a hadinép pedig körülötte feküdt. Akkor ezt mondta Abisaj Dávidnak: Most kezedbe juttatta Isten az ellenségedet. Hadd szögezzem hát a földhöz lándzsám egyetlen dobásával! Másikra már nem lesz szükség. Dávid azonban ezt felelte Abisajnak: Ne pusztítsd el, mert ki emelhet büntetlenül kezet az ÚR fölkentjére? 1Sám 26, 7-9

Három szereplő, három szerep. Arra kérlek most, hogy kicsit próbálj meg mindhárom bőrébe bújni, és az ő szemükből szemlélve válaszolni a feltett kérdésekre.

  • Saul. 3000 katonával vonul a pusztába egy maroknyi partizáncsapat ellen. Egy bekerített táborban fekszik – körbe van véve erős emberekkel. Dárdáját a fejénél tartja alvás közben. Mit árul el ez Saulról?
  • Abisaj. Régóta szolgálja már Dávidot. Hosszú hónapok óta bujdosik együtt a csapattal a pusztában. Talán már fáradt, talán már meggyötört, de szereti Dávidot, másképpen nem követné. Mit érzel, amikor egy karnyújtásnyira vagy az üldözőtől, a vadásztól, s végre pontot tehetsz mindennek a végére?
  • Dávid. Minden lehetőség adott. Saul már nem önmaga. Súlyos pszichés zavarok mutatkoznak rajta. Eddig még csak szenvedtél tőle. Mást nem adott, csak futást, menekülést, álmatlan éjszakákat. Végre itt az óra, itt a perc. Csak meg kell tenni… Milyen érzések kavarognak benned? Mi tart vissza?

Kicsit vegyük személyesebbre a dolgot!

  • A három szereplő közül kivel tudsz jelenleg leginkább azonosulni? Miért?
  • Ki vagy mi elől menekülsz? Ki vagy mi elől bujkálsz a pusztában? Ki vagy mi a te üldöződ? Ki vagy mi a te Saulod? Ki vagy mi a te ellenséged?
  • És te kit üldözöl? Akár észrevétlenül is? Ki szenved egy-egy mániákus viselkedésed hatásától? Ki kell megigya levét a már-már üldözési mániádnak, vagy személyiségi zavaraid, komplexusaid ellensúlyozásaként mutatkozó viselkedéseidnek? Látod-e ezeket magadon?
  • Ki a te Abisajod? Aki biztat, bátorít, hogy tedd meg azt, amire – a szíved mélyén tudod jól – Isten nemet mond?
  • Volt-e már lehetőséged a leszámolásra (Ha Dávid rábólint arra, ami forr benne, Saul meghal)? Amikor igent mondtál a benned dúló vágyaidnak, de meg kellett bánnod? Van-e most ilyen?
  • Az 54. zsoltár felirata éppen a mai történetünkhöz kapcsolódik: a felirat szerint Dávid ezekben a napokban írta. A 6. vers így szól: „De Isten megsegít engem, az ÚR megtartja életemet.” Arra biztatlak, hogy írd ki ezt az igeverset egy kis fecnire és vidd magaddal a mai napon és mondd el legalább tízszer, miközben sorban állsz, vagy buszon utazol, szünetben, stb. Meríts belőle erőt a nagy feladatok előtt!

Miről szól ez a pusztai jelenet? Üldözésről. Menekülésről. A vadász és a vad esetéről. Érik a helyzet: a vadból vadász, az üldözőből egyszerre pár pillanat erejéig üldözött lehet. Döntő pillanatok ezek. Dávid felismerése, hogy nem Ő Isten ítéletének végrehajtója. Nem itt, és nem most. Bármennyire is akarom. Bármennyire is jól esne leszúrni. Bármennyire is jó lenne végre pontot tenni ennek a sztorinak a végére. De nem. Iszonyú bölcsesség, józanság és erő szükségeltetik, hogy ne tegyem meg. De rá kell jöjjek: nem minden kínálkozó ajtón kell belépnem, hiszen a lehetőség látszata gyakorta kínba, szenvedésbe, halálba visz. A feladat ebben a pusztában ennyi: eljutni odáig, hogy kimondjam – Isten jobban tudja. Őrá bízom Saulomat. Őrá bízom az ítéletet – bármennyire is fűt a düh. El akarok jutni odáig, hogy kimondhassam: „Isten az én segítőm, az ÚR az én lelkem támogatója.” (Zsolt 54,6) Mindig. Mindenkor.

Böjti ige-percek 2.

Olvasd el: Hóseás 2,16-25

Nagyító alá: Azért most én csábítom őt: elvezetem a pusztába, és szívére beszélek.
Azután adom vissza szőlőjét,
és az Ákór völgyét a reménység kapujává teszem.
Ott majd úgy felel nekem, mint ifjúsága idején,
mint akkor, amikor kijött Egyiptom földjéről. Hóseás 2,16-17

Két vers, pár szó csupán. Mégis egy aranybánya, amely rengeteg kincset tartogat, számtalan igazságot Istenről, az Ő tervéről – rád nézve. Benne van a múltad, a jelened, a jövendőd. Benne vagy te magad is. Kérd Istent, mielőtt nekikezdenél, hogy segítsen aranyrögöket lelni ezekben a percekben!

Lassan olvasd el többször a verseket és magadban, vagy papírra rögzítve válaszolj a kérdésekre!

  • A Hóseás könyve úgy mutatja be Isten és a népe kapcsolatát, mint egy elég problémás házasságot. Isten, mint egy szerető férj ragaszkodik a népéhez, a nép azonban újra és újra elpártol Tőle, paráználkodik, félrelép, házasságot tör. Milyen érzés Istenre, mint a te szerelmedre gondolni? Gondoltál-e már valaha így Rá?
  • A 16. versben Isten csábításáról olvasunk. Mi jut eszedbe erről a szóról? Ki az, akit el kell csábítani? Miért van szükség általában erre? (vö. Bírák 14,15; 16,5 – itt ugyanez a szó szerepel)
  • Miért éppen a pusztában akar Isten az ő szerelmesével/feleségével beszélni? Miért lehet a puszta a legjobb hely egy ilyen randevú számára?Mit akar adni Isten a pusztában Izráelnek? Miért lehet fontos az „azután” kifejezés a szövegben? Mit jelenthet a szőlő, amit Isten vissza akar adni?
  • Ákór völgye annyit jelent „A nyomorúság/baj völgye” – a Józsué könyve 7. részében igencsak szerencsétlen történések színhelye. Mi sűrűsödik számodra bele ezekbe a szavakba: „nyomorúság völgye”? Mit akar Isten ebből a helyből tenni?
  • A 2Móz 15,1-21-ben megtaláljuk Izráel énekét, amelyre hivatkozik a 17. vers. Ilyeneket olvasunk: „Éneklek az Úrnak, mert igen felséges… Erőm és énekem az Úr… Az Úr vitéz harcos…” Miért hagyja el az ember Istent, miért kell MÁS, ha ilyen az Isten?
  • Nézd át újra a verseket: mik azok az igék, amelyek Istenre vonatkoznak, és melyek azok, amelyek az emberre?

Most tegyük kissé személyesebbé a dolgokat! Képzeld el, hogy ott ül Isten veled szemben (tudom, Jézust könnyebb odaképzelni 🙂 – tégy, ahogy szeretnéd), és ha van rá lehetőséged, akkor gondolkodj hangosan a következő kérdéseken, úgy válaszolj rájuk, mintha a veled szemben ülőnek mondanád!

  • Milyen dolgok, emberek, bálványok csábításának engedsz könnyen? Hogy képzeled el Isten csábítását?
  • Mi jelenti számodra most a pusztát? Isten oda akar kicsábítani téged is. Ott akar a szívedre beszélni. De hol is van az a bizonyos ott jelenleg a te életedben?
  • Ákór völgye – a nyomorúság völgye. Hol és miben tapasztalod meg jelenleg ezt a völgyet? Hogyan képzeled el, hogy Isten éppen ezt a völgyet változtatja majd a reménység kapujává? Hogy képzeled el az áttörést?
  • Emlékszel a saját Exodusodra? Az első szeretetedre? Az ifjúságod énekére? Hol csúsztak el a dolgok? Hol síklott félre? Hol vagy most?
 

Szerelem. Hát, nem egy egyszerű dolog. Kínzó, féktelen, vak, telve gyönyörűséggel és keserűséggel. Megdöbbentő, hogy Isten szerelmesként mutatkozik be a Hóseás könyvében. Méghozzá a legmegalázottabb, legnyomorultabb szerelmesként: a felszarvazott férj szerepében. Így néz rám – mint szerelmesére, mint egyetlenjére, szemének féltett világára. És hív, már-már pofátlan módon csábít ki a pusztába: oda, ahol nyugodtan beszélhetünk, ahol már annyi időt töltöttünk együtt s annyi sok közös emlék köt egybe minket. És adni akar: a múlt lezárását, tiszta lapot, nyomorúság és baj helyett reménységet. Újra meg akar ajándékozni az első énekkel, az első szeretettel. Önmagával. Itt áll előttem, gyűrű a kezében… Igent akarok mondani… Igent.

Tükör által homályosan

„Abban az időben történt, amikor a bírák bíráskodtak, hogy éhínség támadt az országban. Ezért elment a júdeai Betlehemből egy férfi, hogy jövevényként lakjék Móáb mezején. Vele volt a felesége és két fia… De meghalt Elimelek, Naomi férje, és ott maradt az asszony a két fiával… De meghaltak ők is mind a ketten, Mahlón és Kiljón is, úgyhogy az asszony ottmaradt két fia és férje nélkül.” (Ruth 1,1-5)

Mintha George R.R. Martin írta volna a történetet: halál halál hátán. A veszteségek és a körülmények borzalmasak: pusztító éhínség, ennek következtében a menekülés az éhhalál elől, futás a kenyér után. De csakhamar kiderül: a halál elől menekülő család, mégis a halál markaiban köt ki. Nem is csodálkozhatunk az özvegyen maradt Naomi keserűségén: egész személyiségét, önmeghatározását áthatják a történtek, még nevet is cserél – Márának hívatja magát, ami annyit tesz: keserűség.

olvasás folytatása

Jaj, apa, hol vagy?

Megragadott egy kéz, letett egy völgyben, és azt mondta: „Nézd!”

Én pedig néztem. És láttam mindent. Felnőtt férfiembereket. Az egyik magas volt, testes, a másik alacsonyabb, véznább. Szakállasak és simaarcúak, finom és kemény bőrűek. És ők csak ballagtak egymás után sorban. Láncok csörögtek, zakatoltak. Közvetlen mellettük aprócska gyermekek meneteltek lehorgasztott fejekkel. Számuk ezerszer tízezer. Hamar kiderült, hogy ezek apák és gyermekeik. Sírás, zokogás, fájdalmas kiáltások, artikulálatlan hangos rázkódások egyvelegéből állt szimfóniájuk. Mind egy irányba tartottak – egy sötét verem volt végső állomásuk.

Hirtelen egy kisleány kiáltott fel: „Apácskám, apácskám! Bárcsak utoljára közel lennél hozzám! Apám voltál, s mégsem ismertelek téged. Elnyel a mély verem, elveszítlek téged.” Őrület lett úrrá a szavak láttán, sorra nyögtek a gyermekek, mindegyik fiú és mindegyik lány apja felé fordult kiabálva, mellüket verve kérdezték fájdalmas nyögéssel: „Jaj, apa, hol vagy?”

olvasás folytatása