Homoki Gyula bejegyzései

homgyulaHuszonhárom és a halál között. Olykor Sárospatakon, néha otthon. Máskor meg Középföldén, Westeroson vagy egyéb fantasy-világban. Azt mondják, állandóan be vagyok sózva – én meg nem értem, miről beszélnek. Addig így se nyugszok, míg nem láttam a sarki fényt. Istennel gyerekkorom óta hadakozok. Egyre többet akar… Én meg engedek neki. Mire ellenkezni? Amiről írok, azt átéltem. Magamat írom. Tapasztalásokat, élményeket, felfedezett igazság-mozzanatokat.

Egyszerű mese a tolvajról meg a rég nem látott idegenről

„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János 10,10)

Tolvaj. Nem az a nagy zajt csinálós fajta. Ritkán kelt igazán feltűnést maga körül. Jobb szereti a hosszú idő alatt tökélyre kifejlesztett módszereit használni akkor, amikor közel férkőzik hozzád. Soha sem érkezik látványos transzparensekkel, tűzijátékos csillogással, harsogó felkiáltásokkal. Gyakran inkább csendes utakat választ. Megvárja az éjjelt. Amikor már minden hang elnémult, minden fény kialudt – akkor jön. Lassan közelít. Valójában nem is hallani lépteinek neszét. Árnyékként suhan az éjszakában. Jelét nem adja rossz szándékának. Egyszerre pedig csak azt veszed észre, hogy ott van melletted. Természetesen segítség gyanánt. Meggyőző, letaglózó, teljesen reális érvekkel próbál meggyőzni téged. Nem akar semmit sem erőltetni. Az égvilágon semmit. „A döntés mindvégig a te kezedben van” – mondja. Ő csak segíteni akar. Hogy érvényesülhess. Hogy végre te is légy valaki. Hogy végre már neked is jó legyen. Csak egy kicsit. Csak egy szempillantás erejéig. Szinte semmit, semmit nem tudsz felhozni ellenérvként arra, amit ő mond. Mert így mindennek olyan nagyszerű értelme van. Igazából még soha nem gondolkoztam ezeken a dolgokon. De így, minden olyan pofonegyszerű és világos. Igent mondok. Mosolyogva üdvözlöm otthonomban. Szinte már nevetve nyitom is az ajtót. Barátként, nagyszerű tanácsadómként ültetem le, aki egyedüliként érti azt, hogy miről is van szó. Aki akkor is ott van mellettem, amikor már az Isten is elhagyott engem. És ő tovább folytatja briliáns eszmefuttatását. Olykor-olykor – csak egy nagyon törékeny pillanat erejéig – mintha észbe kapnék, és észlelném az egész kirakat-jelenetnek a gonoszságát, de ilyenkor megrázom a fejem, megdörzsölöm a szemem és hagyom, hadd gördüljön tovább beszélgetésünk.

olvasás folytatása

Gyökerezve, lombozva

– Felemelt kézzel énekelnek. Nyelveken imádkoznak. Táncolnak az Úr előtt. Prófétálnak. Be vannak merítkezve. Olajjal kenik meg a betegeket. Kézrátétellel gyógyítanak. Parancsolnak a démonoknak. Te, kik ezek az emberek?

–  Nem tudom, de az biztos, hogy nem reformátusok…

Meglepődnétek, ha azt mondanám: nem karizmatikus kisegyházak tagjairól van szó, hanem a Biblia hithőseiről? Mózesről, Mirjámról, Dávidról, az apostolokról. Sőt Jézusról. Attól tartok, hogy ha valamelyikük mellénk csöppenne a gyülekezetben, nem sokáig tűrné meg a közösség. Ezek az emberek túlságosan… hogy is mondjam… fanatikusak.

olvasás folytatása

Én és a fantasy 2.

Egyszer már bátorkodtam arról írni, miért szerelmesedtem én bele a fantasyba: a legfőbb Jó végső győzelmébe vetett rendíthetetlen hitet ajándékozta nekem a műfaj. Azóta sem szakadt meg szenvedélyes szeretetem, sőt sorra záporoznak az újabb okok, amiért úgy gondolom, hogy a klasszikus, mesterien megírt fantasy-történetek elengedhetetlen táptalajt biztosítanak a keresztyén üzenet elmélyítéséhez.

olvasás folytatása

Best of Reformáció 7. – Kálvin János

Kálvinról röviden írni rendkívül nehéz. Ugyanis azon személyek közé tartozik a történelemben, akire annyi sarat dobáltak az évszázadok alatt, hogy azt ötszáz szóban lemosni bizony lehetetlen vállalkozás. Nevezték őt Genf véres diktátorának, aki minden egyes apró kicsapongásért pénzbírságot, börtön- vagy halálbüntetést szabott ki; a legtöbben talán Szervét Mihály, szentháromság-tagadó tanító megégetésével hozzák összefüggésbe, vagy a predesztináció teológiai tanának megalapítójaként látják, aki az emberiség felét a mennybe, a másikat pedig a pokolba küldte téziseivel. Nos, Kálvin nem ez volt. Nagyon nem. Hadd mutassam be – tisztes reformátusként három pontban – azt a Kálvint, akit én csodálok:

olvasás folytatása

Krisztus nélküli keresztyénség

Bizony sok mindent lát és hall az ember, ha vándorlásra adja a fejét. Olyan emberek sodródnak útjába, olyan gondolatokkal találja magát szembe, amilyenekkel valószínűleg soha nem találkozott volna, ha nem lépi át szűk pátriája határait. Immáron negyedik hete kortyolgatom a kortárs amerikai teológia poharát, és a legnevesebb egyetemek professzorainak előadásait van szerencsém (?) hallgatni hitről, keresztyénségről, vallásról, politikáról. Azt hinné az ember, hogy bombabiztos a siker: felvértezett elmével és lélekkel térhetek haza. Hát nem egészen…

olvasás folytatása