Homoki Gyula bejegyzései

homgyulaHuszonhárom és a halál között. Olykor Sárospatakon, néha otthon. Máskor meg Középföldén, Westeroson vagy egyéb fantasy-világban. Azt mondják, állandóan be vagyok sózva – én meg nem értem, miről beszélnek. Addig így se nyugszok, míg nem láttam a sarki fényt. Istennel gyerekkorom óta hadakozok. Egyre többet akar… Én meg engedek neki. Mire ellenkezni? Amiről írok, azt átéltem. Magamat írom. Tapasztalásokat, élményeket, felfedezett igazság-mozzanatokat.

Az a hárombetűs

Mindent átszőtt már. Az egész világot behálózta. Nincs ember, aki ne vergődne keservesen markaiban. A sejtekig hatolt. Áthat testet, lelket, értelmet, érzelmeket. Megrontott mindent, ami önálló akarattal bírt. Szolgává tett minden lélegző létezőt. Mint valami makacs és agresszív szennyeződés, ami tiszta közegbe kerülve egy szempillantás tört része alatt képes gusztustalan masszává alakítani a nem is olyan rég még fénylő és üde folyadékot. Vagy mint egy hatalmas pók, aki ocsmányul szövi, egyre csak szövi undok hálóját, s egyetlen vágya csupán, hogy rút éhségét, azt a csillapíthatatlan nagy űrt gyomrában valamiképpen kielégítse és betömje. A nap minden egyes pillanatában valaki belekerül óvatlanul, jóhiszeműen csapdájába, s mielőtt lélegezni tudna, eszmélni, hová is került – már késő, lenyelte… Mint valami gyorsterjedésű vírus, megállíthatatlanul söpör végig a földkerekség minden országán, ráront családra, gyermekre, nem kímél és nem ismer sem szerelmet, sem házasságot, a barátságnak sem kegyelmez. Fertőz. Megbetegít. Csonkává tesz. Gyötör. Kínoz. Mar. Szorít. Megnehezít. Elvesz. Elvisz. Utál és utáltat. Fájdalmat okoz. Gyűlöl és öl. Megront.

olvasás folytatása

Paradox keresztyénség

Mostanában döbbentem rá arra, hogy mennyire ellentmondásos is a keresztyénség. Mert hogy is van az, hogy Isten egy, de közben meg három is? Hogy van az, hogy Krisztus egyszerre Isten és ugyanakkor ember is? Mária szűz is meg anya is? Az egyház meg egyszerre van már a mennyben is, meg a földön is, győzött is, de még mindig küzd, látható is, de mégis láthatatlan? A hívő ember pedig egyszerre bűnös, nyomorult, küszködő, ugyanakkor már megigazult, szent, Isten számára tökéletes? Vagy az, hogy ez a teremtés, s benne, mi hívők már most Isten országának részesei vagyunk, de közben még nem is? És a sákramentumok esete se könnyebb: hogy van az, hogy a víz, a kenyér és a bor marad is az, ami, de közben valamilyen úton-módon mégiscsak Krisztus teste és vére lesz?

Nem hibáztatok senkit, ha azt mondja, hogy ez így, egy valláson belül, kicsit túl sok ellentmondás. Megértem. Józan ésszel el nem fogadható. Sőt, botrányos! Ellentmond minden természeti törvénynek. Megszeg mindenféle racionális szabályt, amit az emberiség valaha is felállított. Akinek egy kicsit is van sütnivalója, annak hamar rá kell jönnie, hogy a keresztyénség valójában őrültség – úgy, ahogy van. Téboly. Őrült emberek őrült gondolatai egy csokorban összegyűjtve. Igen, az etikai irányok még elfogadhatók, hiszen az aranyszabály, vagy a szeretet nagy parancsolata mégiscsak szívet melengető és megfontolandó, de ezekkel az absztrakt, önmagukkal már az elején ellentmondó igazságokkal nem lehet mit kezdeni. Az pedig már csak olaj a tűzre, hogy egy-egy ilyen elvont eszmén (sokszor egyetlen betűn) képesek civakodni teológusok már kétezer éve.

Bárhogy is nézzük: a keresztyénség paradox. Úgy, ahogy van. És aki mást mond, az hazudik. Vagy túlságosan le akarja egyszerűsíteni a dolgokat, vagy éppen szőrszálhasogató módon, kategorikusan meg kíván magyarázni mindent.

Azt kell mondjam, hogy én éppen ezt szeretem benne. C.S. Lewis nagyban segített abban, hogy túllépjek ezeken az akadályokon, hatalmasnak tűnő sziklákon, amelyek csak arra jók, hogy megbotránkoztassák az észérveket kereső, egyszerű (de legalábbis kibogozható) utakat kedvelő emberi elmét. Ő mondja: „Semmi értelme egy egyszerű vallás után áhítozni. Tekintve, hogy a valóságos dolgok nem egyszerűek.” A minap egy szemmel alig látható kis bogár mászott rá a kezemre: alig volt egy milliméter. Miközben néztem, elképzeltem magamban, hogy vajon hány millió, milliárd sejtje lehet ennek a „semmiségnek”? Hány idegpályája lehet, mennyi receptora, amelyek folyamatosan valami végtelenül bonyolult séma szerint működve, a másodperc tört része alatt küldenek több terrabájtnyi információt? Egy egész élet kevés lenne hozzá, hogy megértsem és átlássam egy ilyen parányi teremtés rendszerét. A valóságos dolgok nem egyszerűek. Ha pedig egy bogár nem az, akkor mennyivel inkább igaz ez az univerzumra, benne az emberre, s végső soron Istenre. „Ez az egyik oka annak, hogy hiszek a keresztyénségben” – folytatja Lewis – „Ez ugyanis egy olyan vallás, amelyet nem lehetett volna kitalálni.”

A keresztről való beszéd, a keresztyénség egész üzenete, úgy, ahogy van, mindig bolondság lesz. Ha meg akarjuk magyarázni, ha fel akarjuk oldani az ellentmondásokat, ha szeretnénk mindent egy tökéletesen jól átlátható filozófiai vagy gondolati rendszerbe belegyömöszölni – elvész az egésznek az íze. Marad valami száraz, ízetlen, hideg katyvasz. Nem akarom semmiképpen elsimítani a dolgokat annyival, hogy ezt elég hinni és el is van intézve, hiszen rengeteg dolgot felfoghatunk, megérthetünk, mélyebbre evezhetünk értelemben és ismeretben. De a végén mégiscsak olyan nem-emberi erők által nyer bizonyosságot az egész, amely nem érzékszervek vagy elvont gondolkozás által működik, hanem a Lélektől áramlik belénk. Hiszek Istenben és keresztyén vagyok – minden paradoxon ellenére is.

Homoki Gyula

Migráció – arcokkal

Nemrég fiatalokkal találkoztam. Beszélgettünk. Az ismeretlenség kezdeti akadályait és aggályait leküzdve, végülis teljesen oldottan csevegtünk, meg ahogy mondani szoktuk „hülyéskedtünk”. Elmondta az egyik igencsak bohókás kislány, hogy ő bizony színésznő szeretne lenni és mennyire nagyon szereti, hogy zöldre festhette a haját. A másik húszéves forma srác odavan a táncért. Az a fajta, aki tud is. Úgy tekergette magát, hogy azon kezdtem el gondolkozni, fizikailag miként tud még egyben maradni testileg. Tony meg rendkívül visszafogott volt, néhány szóban mesélt csak magáról és a nagy vágyáról, hogy az egyetem befejezése után mérnök lesz. Ilyen és ehhez hasonló egyszerű történetek. Fiatalok. Vidámak. Jókedvűek. Telve örömmel és életkedvvel. Táncolnak, „húzzák” egymást, vízipipáznak. Első találkozásra is borzalmasan szerethető félék.

olvasás folytatása

Nagyszombati (h)arcok

Tegnap ott ültünk a kereszt tövében. Hallottuk Őt, az utolsó szavait. Ma csend van. Mi már tudjuk, hogy ebben a csendben mi készülődik: a feltámadás, az öröm, a hála. De azok, akik azon a napon ott voltak a kereszt alatt, a kereszt közelében – még nem tudták ezt. Ők a csendet még nem értették.

Ma gondolatfoszlányokat osztunk meg, ezekkel próbálunk az ő helyükbe képzelve magunkat mi is elcsendesedni és átgondolni a felfoghatatlan áldozatot, megérthetetlen szeretetet.




Krisztus hét szava a kereszten

Ünnepeink közül talán a húsvét az, ahol leginkább látható, hogy egymásnak feszül az evangélium dialektikája (kettőssége). Halál és élet, temetés és feltámadás, bűn és kegyelem – mind a kereszten ütközik egymással és Jézus Krisztus feltámadása után is a kereszthez vezet el bennünket. Nagypénteki bejegyzésünkben figyeljünk Jézus utolsó szavaira, amelyeket a kereszten mond. Nekünk is mondja, értünk is mondja. Gondolatban telepedjünk le a kereszt lábánál és lássuk meg azt, hogyan halja Jézus a bűnünk halálát és hogyan végzi el megváltásunkat.

olvasás folytatása