Dolenai-Balogh Beáta bejegyzései

balogbeaMég keresem a helyem az életben, még nem találtam rá arra a valamire, amiben igazán jó vagyok.  Ezért a legtöbb cikkem valamilyen formában az álmaink, céljaink kereséséről, megtalálásáról és a megvalósításukról szól.

Érdeklődést és csodálatot vált ki belőlem bármi, ami  értéket hordoz, megérint, inspirál, jóra ösztönöz vagy segít másképp látni a világot. Nagy álmom, hogy olyan emberré váljak, aki valami hasonlót vált ki másokból. Emellett a legfontosabb törekvésnek azt tartom, hogy bármi is az, amire rátalálunk hivatásként, meg kell találnunk a módot, hogy Isten és mások szolgálatába állítsuk. Nem azért, mert kötelességnek tartom keresztyénként, hanem mert ebben érzem a szabadságot, ebben látom annak a lehetőségét, hogy elnyerhessem Isten áldását.

„Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!” (Zsoltárok 143:10)

Amikor Isten ad erőt

„Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.” (Zsolt 84,6)

Olykor azt hisszük, csak akkor van szükségünk Istenre, ha épp valami nehézséget kell megoldanunk… Van, hogy én magam is csak utólag érzem át annak jelentőségét, hogy Vele kezdjem a napomat, erőt kérjek hozzá, mert tegyük fel, átlagosnak ígérkezik. Aztán szinte a semmiből jön valami váratlan történés, ami teljesen kizökkent, a feje tetejére állít mindent, és hirtelen a kezelhetőnek tűnőből káosz lesz… Mert valahol az Istennel való időtöltés olyan a lelkünknek, mint az étel a testünknek: ha elhanyagoljuk, nem figyelünk oda rá, idővel egyre erőtlenebbek leszünk. Épp ezért, már a napunk első pillanataiban dönthetünk úgy, hogy felkészülünk a váratlanra azáltal, hogy időt töltünk Vele.

olvasás folytatása

Hittel látni

“Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Ján 20:29)

Ezek a szavak sokak számára tűnhetnek ismerősnek, sőt talán maga a történet is, melyben Jézus, egyik tanítványának, Tamásnak mondta a fenti kijelentést. Tamás látni és tapintani akarta a hegeket Jézus testén, különben nem volt hajlandó elhinni neki, hogy valóban Őt látja feltámadva. Annak ellenére sem, hogy Jézus mindezeket saját maga jelentette ki, halála előtt.

Azt hiszem, sokan tudnánk azonosulni a hitetlenkedő Tamás szerepével. Gyakran az sem elég, ha látjuk. Tapintani, érezni, megtapasztalni akarjuk a dolgokat, méghozzá azonnal. Megszületünk bizakodó, csupa szív, mindent elhívő és minden jóban bizakodó Isten alkotásaiként, s aztán minél többet élünk ebben a földi világban, annál inkább fertőz meg minket a félelem, a kétely, a bizonytalanság, a rossz tapasztalatok, mígnem eljutunk arra a pontra, ahol épp most tartunk. Oda, ahol már könnyebb megkérdőjelezni valamit, mint kiállni mellette. Mert mi van akkor, ha az a valami, amiben, vagy akiben hiszek, cserben hagy, nem váltja be a hozzá fűzött reményeimet? Igen, mindig könnyebb a kétkedő hit, de vajon Istenhez méltó-e? Ő mindig mélyebbre lát bennünk és jóval túllát a körülményeiken. Miért ne tehetnénk mi is ugyanezt a hiten keresztül?

olvasás folytatása

Segélykiáltás boldogan

„Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az ÚRban van a reménysége” (Zsolt 146,5)

Boldognak lenni ugyanakkor segítségre szorulni? Elsőre úgy tűnhet, ez a két dolog furcsán cseng egy mondatban. Mi nem szeretünk olyan helyzetbe kerülni, amiben nem tudunk egyedül helytállni. Ha bárkitől megkérdezném, mi az a dolog, amelytől boldognak érzi magát, gyanítom, hogy nem szerepelne a listáján az „…amikor segítségre szorulok, na attól odáig vagyok!” kijelentés. 🙂 De miért is gondolunk erre kellemetlenségként? Talán, mert ha segítséget kérünk az sebezhetővé tesz bennünket. Talán, mert azzal jár, hogy megalázkodjunk, alárendeljük magunkat valakinek, aki egy bizonyos szempontból fölöttünk állhat.

olvasás folytatása

Születésnapi igemozaik


Kedves TeSók!

Születésnapunk alkalmából összegyűjtöttünk néhány olyan igeszakaszt a Szentírásból, amelyek most valamiért fontosak számunkra. Fogadjátok őket és egy rövid, személyes magyarázatukat szeretettel!

„Nem szánt ősszel a rest, de ha majd aratni akar, nem lesz mit.” Péld 20, 4

Előbb-utóbb mindannyian elfáradunk. Meglankad a test, kimerül az elme. Élni fárasztó, a körülmények pedig kíméletlenek. Egyszerűbb lenne mások könnyű életét választani, amelyben nem kell folyamatosan fáradtnak lenni, szántani és vetni. Sokkal kézenfekvőbb lenne restként heverni, és várni az idő múlását. Igen, sokat görnyedünk a megpróbáltatások alatt, de el fog jönni a megnyugvás napja. Az aratás nem marad el, és a munkának eredménye lesz. Ez az áldás pedig megéri az áldozathozatalt.

Baranyi Eszter

olvasás folytatása

18. nap – december 18.

 

Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz.”(János 12:46)

Jézusnak minden egyes tette ezen a földön példaértékű volt. Azáltal, hogy Ő eljött közénk, kaptunk egy tökéletes példaképet, akit követhetünk és akire felnézhetünk. Az, hogy Ő képes volt minden helyzetben a jót tenni, bennünket is ugyanerre inspirál, sőt erőt ad, hogy világítani tudjunk akkor is, amikor a leginkább lélekpróbáló helyesen cselekedni.

„…világosságul jöttem…” ezek a szavak nem csupán egy kijelentésnek hangzanak, de egyben felszólításnak is tekinthetjük őket arra, hogy fogadjuk be ezt a világosságot, és sugározzuk azt mások felé. Hogyan? Cselekedetek által…

„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:16)

Észre sem vesszük, mennyi olyan élethelyzet van, amelyek magukban hordozzák annak a lehetőségét, hogy jót tegyünk vagy épp csak kedvesek legyünk másokkal. És mennyivel tartalmasabbak lennének a napjaink, ha igyekeznénk meglátni és meg is ragadni ezeket a lehetőségeket a jóra.

Talán ma kissé átértékelhetnénk, hogy jót cselekedni valójában különleges dolog, sőt kiváltság. Olyan, mintha átnyújtanánk a szívünket Istennek, és engednénk, hogy rajtunk keresztül szeressen másokat!

Dolenai-Balogh Beáta

← Vissza a naptárba