Baranyi Eszter bejegyzései

baraeszti

Baranyi Eszter vagyok, 21 éves, Rákóczi-főiskolás. Valamikor közlékeny és szárnyaló, időnként hallgatag és botladozó. Néha a lelkem egy virágzó díszkert, de van, hogy csak sivár parlag. Kedvenceim a kisgyerekek, az irodalom, a kávé és a kaktuszok. Lenyűgöznek a művészfilmek, a klasszikus zenék és az utópisztikus szemléletek.

Újjászületésemkor kicsi és gyönge halként túl korán túl mély vízbe estem, és még ma sem könnyű a felszínen maradnom. Szolgálatból írok, beszélek és zongorázom, de gyakran ezek csak emberi erőlködések, és egyedül az isteni kegyelem az, ami előrevisz.

Best of Reformáció – 9. – Károlyi Gáspár

A 16. században a magyarság ugyanúgy felbolydult, mint a németek vagy a svájciak. A reformáció szele lefújta a rozsdás és az arany faleveleket a kereszténység fájáról, mely a tél kíméletlen megpróbáltatásai után új hajtásokat hozhatott. A század végén nem tétlenkedtek a magyar urak és értelmiségiek sem. Egyiknek a zsebébe, másiknak a kapcsolataihoz kellett nyúlnia, de a Biblia készült.

Károlyi Gáspárt tartjuk a folyamat legkiemelkedőbb mozgatórugójának.

Névjegy:

Károlyi Gáspár, eredeti nevén Radicsics Gáspár 1529 körül született Nagykárolyban. 1556-ban a Wittenbergi Egyetemen tanult.

1563-ban gönci református prédikátor lett, majd később esperes.

Legkiemelkedőbb munkáját, a Biblia első teljes magyar fordítását 1586-ban kezdte meg Mágocsy Gáspár, Torna vármegye főispánjának, valamint unokaöccsének, Mágocsy Andrásnak a támogatásával.

A Károlyi-biblia nyomtatását 1589. február 18-án kezdték el és 1590. július 20-án fejezték be.

1590, Vizsoly – a magyar reformátusság egyik óriási mérföldköve. Károlyi néhány lelkes segéddel éjt nappallá téve dolgozott az egész népnek szánt ajándékán. Majd’ ötszáz év elteltével még szinte minden magyar családban van egy általa fordított Biblia. Felbecsülhetetlen, amit ez az istenes öreg értünk tett, népünk történetében először. Hiszen mi is lenne velünk anyanyelvű Biblia nélkül? Képzeljük csak el!

olvasás folytatása

Egyharmad

Ismerek egy apát. Hajdanán három fia volt, erős, talpraesett legények. Mindegyik ugyanakkora helyet foglalt el édesapjuk szívében. A nagyobbik fiú hiú volt. Elbízta magát, sosem rettent meg semmitől, mohón és meggondolatlanul élt. Magas épületekre mászott, fáról fára ugrált. Örökösen életveszélybe került. Egy alkalommal elvétett egy lépést, és nem élte túl.

A középső fiú nem akarta semmi felé elkötelezni magát. Mindig megelégedett az otthonüléssel, a kényelemmel. Kockázatot semmiért sem vállalt. Izmai így elernyedtek, immunrendszere legyengült. Egy nap megfújta egy kis szél és ez végzett is vele.

Az apának egyetlen fia maradt.

olvasás folytatása

Magassarkú keresztyénség

Fotó: Kiss Julianna

Épp késésben vagy. Piros lámpa. Ó, végre zöld! A lámpa előtt elsőnek álló kis piros autóban egy csinos nő ül a volán mögött. „Nők és vezetés… Nem épp nyerő párosítás.”

Hölgy felettesed hevesen kiabálja szanaszét az életkedved egy kis probléma kapcsán. „Biztos a „nehéz napok”… Nőknek nem lenne szabad vezető pozícióban lenniük.”

Igen, a férfiak és a nők mások. Hála Istennek. Azt jelentené ez, hogy a vezetők csak férfiak lehetnek? Hogy a háztartásbeli szerepében csak a nő nevelheti a gyerekeket otthon? A nemek egyenjogúsága éppen a feladatkörök megoszlásában nyilvánul meg. Korábbi posztunkban már feszegettük a női és férfi nem jogait, most azon gondolkodunk el, miben más a keresztény nő, mint a nem istenhívő nőtársa.

olvasás folytatása

Hétszer is elesek…

Hosszú és nehéz utat kell megtenned. Minden lépésre muszáj figyelni, mert bárhol lehet egy tövis, egy göröngy vagy hirtelen gödör, ami újabb fennakadást okoz az utazásodban. Ahogy már számtalan alkalommal megtörtént, például, amikor annyira szeretted volna átugrani azt a mély kátyút, de elvétetted és belecsúsztál – és persze rendesen beázott a cipőd. Vagy, amikor minden idegszáladdal figyeltél, hogy ne ragadjon a nadrágod szárába a bogáncs, viszont egy kósza, elkalandozó gondolatod miatt máris hozzád tapadtak a nyavalyások. És arra emlékszel-e, amikor a melletted sétafikálóval annyira elcseverésztetek, hogy nem láttad az előtted kiálló követ az úton? Máris hasra estél, sajgott a tenyered, vérzett a térded, és neked valamiért déjà vu érzésed volt. Ne szégyelld bevallani, elárulom mindegyik felsorolt példa megesett már velem is…

olvasás folytatása

Várod-e?

9. nap – December 9.

Közeledik. Vasárnap már három gyertya ég az adventi koszorún. Sebesen repülnek a szakrálisnak remélt várakozó napok, de igazából nincs bennük semmi fenséges és semmi szent. Mint közönséges hétköznapok találnak rám és hagynak el.

Nem feltöltő a várakozás, hanem tompán és közömbösen peregnek az egyre gyűlő homokszemcsék.  Nem békés a várakozás, hanem a mizéria kezd berendezkedni kis lelkünkben.
Nem nyugodt a várakozás, hanem olyan, mint a vakon rohanó eszeveszett hajsza, mikor az ember a vonatot igyekszik elérni, és a szaladásban nem vesz észre senkit maga körül.

Talán azt sem veszi észre, akire épp vár…

Pár héttel ezelőtt panaszkodott az egyik barátom, hogy mostanában úgy eltespedt a lelke. Kimerült, és csak vegetál. Elmúlt az aktivitás, eltűnt a szenvedély.  „Újra itt a szombat, és a héten egyszer sem vártam Krisztust vissza…” – mondja. SZÜNETET KÉREK! Fagyottan nézem tovább, ahogy beszél, mozog a szája, rám szegeződik a szeme, közben pedig vörösen villog az elmémben: Én? Mikor? Vártam? Őt?

Valójában most várom-e? Várom-e úgy, mint ahogy az őrök várják a hajnalt? Ahogy az éhező egy darab kenyér után sóvárog? Várom-e, mint a diákok a vizsgaidőszak végét? Vagy az újdonsült apa a szülőszoba előtt az ajtó nyílását? Várom-e, ahogy a szabadulást óhajtja a bebörtönzött? Vágyakozva, mint a szerelmes, hogy újra lássa kedvesét? Várom-e tárt karokkal, ahogy gyermek rohan a későn érkező szülő felé?

Nem. Nem várom. Mind a tíz ujjamra tudok egy materiális dolgot szedni, amit várok és amire vágyok – de Krisztus nem szerepel a listán. Egyszerűen elfelejtettem, hogy az egész életem az Ő adventje. Az első szívdobbanástól az utolsóig. Most, hogy naptár szerint adventben élünk (és remény szerint minél hamarabb szív szerint is), valahogy közelebbinek érzem a látogatását. Hiszen Karácsony közeledik. És ha elbújok a világ elől egy kicsit, és csak Rá gondolok, már most érzem: itt van.

Pascal Campion: Sometimes I just can’t sleep

← Vissza a naptárba