vasárnapi címkével jelölt bejegyzések

Egyszerű mese a tolvajról meg a rég nem látott idegenről

„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János 10,10)

Tolvaj. Nem az a nagy zajt csinálós fajta. Ritkán kelt igazán feltűnést maga körül. Jobb szereti a hosszú idő alatt tökélyre kifejlesztett módszereit használni akkor, amikor közel férkőzik hozzád. Soha sem érkezik látványos transzparensekkel, tűzijátékos csillogással, harsogó felkiáltásokkal. Gyakran inkább csendes utakat választ. Megvárja az éjjelt. Amikor már minden hang elnémult, minden fény kialudt – akkor jön. Lassan közelít. Valójában nem is hallani lépteinek neszét. Árnyékként suhan az éjszakában. Jelét nem adja rossz szándékának. Egyszerre pedig csak azt veszed észre, hogy ott van melletted. Természetesen segítség gyanánt. Meggyőző, letaglózó, teljesen reális érvekkel próbál meggyőzni téged. Nem akar semmit sem erőltetni. Az égvilágon semmit. „A döntés mindvégig a te kezedben van” – mondja. Ő csak segíteni akar. Hogy érvényesülhess. Hogy végre te is légy valaki. Hogy végre már neked is jó legyen. Csak egy kicsit. Csak egy szempillantás erejéig. Szinte semmit, semmit nem tudsz felhozni ellenérvként arra, amit ő mond. Mert így mindennek olyan nagyszerű értelme van. Igazából még soha nem gondolkoztam ezeken a dolgokon. De így, minden olyan pofonegyszerű és világos. Igent mondok. Mosolyogva üdvözlöm otthonomban. Szinte már nevetve nyitom is az ajtót. Barátként, nagyszerű tanácsadómként ültetem le, aki egyedüliként érti azt, hogy miről is van szó. Aki akkor is ott van mellettem, amikor már az Isten is elhagyott engem. És ő tovább folytatja briliáns eszmefuttatását. Olykor-olykor – csak egy nagyon törékeny pillanat erejéig – mintha észbe kapnék, és észlelném az egész kirakat-jelenetnek a gonoszságát, de ilyenkor megrázom a fejem, megdörzsölöm a szemem és hagyom, hadd gördüljön tovább beszélgetésünk.

olvasás folytatása

A cigány, az alkesz, a meleg stb.

„Megteremtette Isten az embert a maga képmására…”  (1Móz 1,27)

SBsistineCreationOfMan

Te mit gondolsz a cigányokról? Mit látsz, ha ránézel egy kis koszos cigánygyerekre, aki hetek óta nem fürdött, ocsmányul beszél, bűzlik kívül-belül? És a fogyatékosokra hogy tekintesz, mondd csak? Szomorúan? Értelmetlenül? Gúnyolódva? Vagy egyszerűen fogalmad sincs, mit kezdj a látvánnyal? Talán kimondva, vagy kimondatlanul, de „alsóbbrendű” létezőkként könyveled el magadban őket – ahogy hallottam egyszer valakitől. És mi van az alkoholistákkal? Megveted őket? „Saját bajuk” – mondod? Vagy éppen te is beállsz az ordítozók sorába és vádolod őket, hogy miért nem tudnak már megváltozni végre? Na, és a prostituáltak? Szánalom, igaz? Hogy tud valaki ilyen ocsmány hivatást végezni? Hogy van gusztusuk hozzá? Menekültek? „Takarodjanak!” – kántálod egyre. Csak valami masszív, arctalan tömeget látsz a TV-ben, egy hordát, akik be akarnak jönni, kinyírni, aztán mennek tovább németbe. Melegek? Homoszexuálisok? Jól sejtem, hogy már rántod is a kést, de legalábbis a baseball-ütőt, és „vernéd, amíg élet van benne”. (Igen, ezt is hallottam egyszer saját fülemmel egy teológustól.) Koldusok? Jobb esetben megszánod, megsajnálod őket, de ennyi. A pénz nekem sem csak úgy adatik, amúgy is a maffiának adja.

olvasás folytatása

Segíts a hitetlenségemen!

12656240_1239510732731813_22638676_o

„Segíts a hitetlenségemen!” (Márk 9,24)

Sivatagrengeteg közepén álltam: tele szomjúsággal és fáradtsággal. Mindenütt csak por. Végtelen krémszínű szárazság. Élettelen pusztaság az egész – gondoltam magamban. De mégis, hogy létezhet valami olyasmi, ami nem is lélegzik, ami képtelen arra, hogy megmozduljon?

olvasás folytatása

Várok…

„Várva vártam az Urat…” (Zsoltárok 40,1)

Tudjátok, van az a vicc, amiben a falut elárasztja az árvíz következtében a víz, és a jó, hívő ember fennakad a tetőn. A víz egyre inkább emelkedik. Kis idő múlva jön is a segítség a gumicsónakban, s odakiáltják neki: „Jöjjön, uram, szálljon be a csónakba, kimentjük innen!” De az ember csak ennyit felel: „Nem, nem, köszönöm! Ha Isten is úgy akarja, akkor majd megment engem!”

A víz egyre csak emelkedik és az emberünk a háztető legtetejére mászik. Jön a motoros kishajó és a legénység odakiáltja neki: „Jöjjön, uram! Megmentjük!” De ismét csak így válaszol: „Nem, köszi! Ha Isten is úgy akarja, akkor majd megment!”

A víz már-már a lábát áztatja. Egy mentőhelikopterből odakiáltják az embernek: „Uram, jöjjön! Fogja meg a kötél végét és felhúzzuk!” De a válasz ugyanaz volt: „Nem! Ha Isten akar, akkor majd megment!”

A víz eléri az embert és beleesve megfullad. A mennyországban találkozik Istennel és kérdőre vonja: „Uram, miért nem mentettél meg engem?” Isten dühösen megkérdezi: „Miről beszélsz te, fiam? Hiszen háromszor is küldtem segítséget!”

olvasás folytatása

Levél kárpátaljai családomhoz

Még beszélt a sokasághoz, amikor íme, anyja és testvérei megálltak odakint, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt neki: „Íme, anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled.” Ő azonban így felelt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” Erre kinyújtotta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Íme, az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.” (Mt 12,46–50)

„Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.” (Weöres Sándor)

DPC_--_Together_in_Christ_Color_web olvasás folytatása