választás címkével jelölt bejegyzések

Választási útmutató

„Mert így szól az én Uram, az Úr, Izráel Szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok.” (Ézs 30,15)

Őszintén megmondom, nehéz szívvel ültem le megírni ezt a mai bejegyzést. Egyre inkább forgott bennem a kérdés, hogy van-e értelme. Mármint írni egy olyan napra keresztyén töltetű üzenetet, amit főképpen nem az tesz különlegessé, hogy Istennek szentelt, hanem az, hogy országgyűlési választásokat tartanak rajta.

Még a demokratikus országokban is hosszú árnyékot vetnek a választások. Évekkel előttük újraéled a kampánygépezet, igyekeznek pozícionálni a kulcsembereket, és kiépíteni az anyagi támogatók és lobbisták háttérszervezetét. Aztán elindul a direkt meggyőzési folyamat, amikor már minden a kommunikációról szól és arról, hogy a párt jelöltjét és programját el kell adni. Sokszor akár a politikai korrektség és a másik párt tisztességének rovására is.

olvasás folytatása

Válaszd a nehezebb utat!

„Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked. Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. Abrám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki…”
1Mózes 12,1–4a

gd.org-pic-82

 Mostanában sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy menni vagy maradni. A TeSó blogon is olvashattatok már erről. A lehetőségek egyre inkább beszűkülnek Kárpátalján. A megélhetés szinte lehetetlen. Az emberek rá vannak kényszerítve, hogy külföldre menjenek dolgozni. Sokan úgy indulnak el, hogy nem is tervezik a hazatérést.

olvasás folytatása