uralkodás címkével jelölt bejegyzések

Harc a madarakkal

„Elhatároztam tehát magamban, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúsággal.” (2Kor 2,1)

Sokáig kedvember voltam. Még most is néha előtör ez a borzalmas szörnyeteg, de hálával mondom: már hamar vissza tudom parancsolni a ketrecébe. Egy-egy napomat apró kis semmiségek tönkre tudták tenni: egy elejtett szó, egy rossz tekintet, egy teljesen ártalmatlanul elhangzó mondat. Azután pedig, mintha ezekkel az apró szögecskékkel átlyukasztottak volna egy gátat bennem, semmi nem tudta már megállítani azt a vízözönt, ami magamra és a környezetemre zuhant. El sem tudom képzelni, hány meg hány alkalommal lehettek áldozatai drága barátaim ennek a kedélyszörnynek. Nos, ez van akkor, amikor hagyod, hogy az érzéseid domináljanak és vezessenek.

olvasás folytatása

Kiskorú vagy felnőtt?

"Adulthood - if you are not tired, you're not doing it right"
forrás: poorlydrawnlines.com

“Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint a Krisztusban kiskorúakhoz. Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr.” 1Kor 3, 1-5

Egy késő délutáni óra… Helyszín: Beregsurány–Asztély határátkelőhely. A két határ közt teljesen „be van állva” a sor. Az emberek nagy része már órák óta vár. Ingerült arcok mindenütt. De most végre mozdul a sor. Az egyik autós elé azonban hirtelen bevág egy másik oldalról. Fékcsikorgás, ideges dudálás. A hátsó autós kiszáll, és elkezdi szidni az elé bevágó autóst, mire az is kiszáll, és veszekedés indul. Az indulatok egyre erősödnek, egyik sem enged. A családtagok is ott vannak már, természetesen ők is szidják az ellenfelet. Elkezdik lökdösni egymást, és már nincs megállás a verekedésig. Az emberek kiszállnak a kocsiból, és nézik a verekedő csapatot. A történet vége sérülés, fenyegetőzés és átkozódás.

olvasás folytatása