újrakezdés címkével jelölt bejegyzések

Jónás fája alatt voltam

Ez az írás most valami olyasmiről fog szólni, amivel nem szívesen dicsekszik az ember – főleg mindig minden rendben van keresztényként nem. Arról, hogy az elmúlt időszakban – ne szépítsük években – hogyan játszottam kitartóan Isten dacos Jónásának szerepét. Hogyan szépítettem, magyaráztam ki és hazudtam időhiánynak azt a jó nagy adag bizalmatlanságot és haragot, ami bennem észrevétlenül feltornyosult és az ég felé mutatott.

olvasás folytatása

Örökké tart

Rettenetes nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember derűsen és csillogó szemekkel toppanjon bele az új esztendő első perceibe. Persze, a jó adag pezsgő talán segít a bajon. Mégis. Nem igazán emlékszem olyan éjfél utáni pillanatra, amikor a tűzijátékot kémlelő pillanatok közepette ne éreztem volna egy kisebb-nagyobb méretű gombócot a torkomban. Ismerős volt ez az érzés megboldogult gyermekkorom szereplései előtti perceiből, amikor az összes létező szó – bármily csekélyke mennyiség is lett légyen az – összekavarodott a fejemben, s szinte biztos voltam benne, hogy most, életem filmjének következő képkockájában az összegyülekezett szülők, tanárok és többi gyerektársam népes hada bizony mind a dadogó, szavakat kereső és elpirult dundi gyermeken fog hahotázni. Na, ez van bennem évente 00:01-kor. Hadd pontosítsak: nem azért, mert pesszimista vagyok, és úgy érzem, hogy ez a következő háromszázhatvanöt nap totális kudarc lesz telve felégéssel, bajjal meg gonddal.

olvasás folytatása

Hol vagy?

13493524_1102180343180420_898101226_o

„De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?” (1Móz 3,9)

A bűnbeesést követően az ember a meztelenségét felismerve, a világtörténelem legésszerűbb dolgát tette: elbújt Isten elől a bokrok mögé. És Isten járt-kelt az Édenben és kereste az embert: hol vagy? Nem azért kérdezte, mert nem látta őt. Nem, ő nagyon is tudta, hol van az emberlátta amint nevetségesen egy bokor alatt lapul, leszegett fejjel remélve, hogy gyerekes taktikája beválik: ha ő nem néz Istenre, akkor az Úr sem látja őt. Azonban tévedett: Isten jól tudta, hol van, látta őt. Nem ezért kérdezgette, kereste. A kérdésével a célja az volt, hogy szembesítse az embert önmagával, a helyzetével, a tettével – ráébressze őt ezek igazi valóságára.

Hol vagy?
Mennyire ijesztő és vesébe hatoló a kérdés ma is.

olvasás folytatása

Evezz és bízz!

tumblr_m1kbvrBmbv1rq2s3oo1_500

Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. (Jn 15, 3-5)

Húsvétkor felragyogott a nap, és valamennyiünk szívében ismét lángra gyúlt a húsvéti hit. Az a hit, amivel vallani tudjuk, hogy: Igen, Uram, én hiszek benned! Igen, Uram, én követni akarlak Téged!

Tiszták lettünk az Ige által, és ismét csónakba szálltam én is. Éreztem, hogy milyen jó újra otthon lenni Nála, a karjaiban, amelyek óvnak és védenek minden egyes nap. Olyan jó volt újra közel engedni magamhoz a felejthetetlen érzést, hogy Isten igazán szeret engem és csodálatos helyekre vezet. Hiszem, hogy sokan szálltatok velem együtt csónakba és kezdtetek el úgy evezni, élni a mindennapjaitokat, hogy tudtátok és hittétek, hogy Jézus az, aki vezet.

olvasás folytatása

Húsvétvasárnapi egyperces

mptytomb

Sokszor tűnik egy lépés ésszerűtlennek, mégsem kell feltétlenül önmarcangolássá válnia. És válhat valami belső késztetéssé úgy, hogy később megbánjuk – még ha úgy tűnik is, hogy az Istentől származott. Sajnos öntudatlan profizmussal tudjuk igazolni a saját önző vágyainkat Isten igéjével, de ugyanígy a tehetetlenségünket is. Mélységes gyász fakadhat abból a felismerésből, hogy amitől – úgy gondoltam, Istenért – megtartóztattam magam, nem több mint megideologizált gyávaság és szorongás. De abból is, ha arra jövök rá, hogy Isten helyett akartam megtenni dolgokat – akár olyanokat is, amelyekhez neki semmi köze sincs.  Csak használtam a nevét, miközben megtagadtam őt.

Nincs felszabadult öröm igazi gyász nélkül. A húsvét semmit sem ér ennek az öntudatlan profizmusnak a lelepleződése nélkül: azzal a felismeréssel kell kezdődjön, hogy félreismertem önmagamat, Istent, a szolgálat lényegét is, és becsaptam magam. Terheket vettem fel a vállamra, miközben Isten meg sem kért rá. Látványossá akartam lenni, és közben Isten elrejtőzött. Szolgáltam körömszakadtáig, holott azt kellett volna engednem, hogy mások érvényesüljenek.

A húsvét a nagy felismerések ideje, legalábbis számomra. Felismerése annak, mit veszítettem el az értelmetlen küzdelmekben. Miről mondtam le, amiről nem kellett volna, és miről nem mondtam le, amiről nem ártott volna. És ugyanakkor annak a felszabadító felismerése is, hogy nem kell belevesznem az önsajnálatba, mert ezek a kudarcok olyanok, mint az a  tagmondat, ami végén nem pont van, hanem vessző, és amit az újrakezdés „mégis”-sel kezdődő új tagmondata követ. Így lesz a húsvét a halálból való szabadulássá, az összeomlás utáni újrakezdéssé, kulcsfontosságú és merőben új felismeréssé.

Igazi feltámadássá és örömmé.

Kihívás: Hagyj időt szembenézni magaddal! Ha kell, kérj segítséget, hogy leleplezd az öntudatlan önigazolót! Egészen személyesen, minden klisétől mentesen fogalmazd meg, mit jelent neked a húsvét, a szabadulás és az újrakezdés!

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára