tinédzser címkével jelölt bejegyzések

30 az új 20

„Mindenki azt kérdezgeti, hogy mikor jegyzem már el végre…”

„Kamaszként azt hittem, hogy 24 évesen már biztosan gyereket fogok nevelni…”

„Magamnak se merem bevallani 30 évesen, hogy eddig teljesen félrement minden, és valami teljesen új dolgot szeretnék elkezdeni…”

Létezik a pszichológiában egy nálunk még eléggé szürke foltként kezelt fogalom, amit ún. kibontakozó vagy kezdődő felnőttkornak neveznek. S noha azt hisszük, hogy ez biztosan a kamaszkor végét jelenti, sokkal inkább rá kell számolnunk egy bő tízest az életkori számításra. Ez röviden annyit tesz, hogy az elmúlt időszak társadalmi változásai miatt tulajdonképpen a harmincas lett az új húszas, és az ezzel járó életkori mérföldkövek is jelentősen kitolódtak: a házasság, a gyermekvállalás, az állandó munkahely/foglalkozás megtalálása, vagy akár a legmeghatározóbb önismereti krízisek. Ma már egyáltalán nem furcsa, ha valaki a harmincas évei közepén vág bele a családalapításba, ha egy jogász tíz évnyi praktizálás után cukrászdát nyit, vagy ha 23 évesen az ember még javában benne van a tanulmányai közepében. Vagy legalábbis nem kellene furcsának lennie…

olvasás folytatása