szolgálat címkével jelölt bejegyzések

Mint karó a növény mellett

A teremtés Uránál jobban senki sem tudja, hogy ki hogyan van összerakva, mire képes, mennyit bír. Ő képes angyalokat küldeni, ha arra van szükség, vagy természeti erőket, esetleg erős belső meggyőződést. Mégis úgy találta jónak, hogy ember legyen embernek támasza.

Így ismerjük meg igazán önmagunkat, egymást – de legfőképpen az Ő atyai szívét.

olvasás folytatása

Alázatra tanítva

Elég nehezen viselem el, ha főnökösködnek felettem, pattognak és parancsolgatnak nekem. És itt nem a bölcs vezetői irányításra gondolok, hanem arra a bizonyos fület és lelket sértő hangvételre, amit a hatalom által megbűvölt emberek engednek meg maguknak – feltételezésük szerint szükségszerűen és jogosan. Ha ezt bárhol magam körül csak megneszelem, pillanatok alatt sercegő bombává válok. Viszont hatalmas volt a meglepetésem – inkább szégyenérzetem – akkor, mikor azzal szembesültem, hogy ezt a hangot és ezt a magatartást én is képes vagyok produkálni. Vezetőként vagy bármiféle hatalommal, többlettel, dominanciával rendelkezve sokszor átalakulhat a kép, és a korábban megértett személy a pillanatok töredéke alatt válhat elítélendő magatartásúvá. Ijesztő tud lenni, mennyire túlnőhet rajtunk a hatalom, nyilvánuljon az meg a munkahelyen, az iskolában, a családban vagy épp a baráti körben. Ha nyeregben vagyunk, hajlamosak lehetünk elfelejteni, milyen a pálya szélén állni, elfelejteni kérni, megérteni, dicsérni és biztatni.

olvasás folytatása

„Szolgálatra nem mondunk nemet!”

Ismerős mondat? Nekem nagyon is. Megtérésemet követően ennek megfelelően éltem(?) az életemet éveken át. És rendben volt az önbecsülésem, az Istennel való kapcsolatom, az emberek is nagy szeretettel gondoltak rám. Aztán egyszer csak fogyni kezdett az erő és a lendület. Nőtt a hibák száma. Rohamosan csökkent az öröm, a lelkesedés, a békesség. Nem értettem, hol a hiba, biztosan nem vagyok eléggé lelki, gondoltam, és még nagyobb fokozatra kapcsoltam. Közben folyamatosan furdalt a lelkiismeret, vádolt a környezet: szégyen, hogy még ennyire sem vagy képes…

Egyik kiégés jött a másik után, de Isten kegyelmes volt, mindig lábra állított. Csak egyre kevesebb kellett ahhoz, hogy padlót fogjak.

 

olvasás folytatása

Majd az Úr megáldja…

– Na, ez is kész van. Nem lett szuperjó, de legalább megvan. Végül is nem az a dolgunk, hogy valami hibátlant, vagy valami vadonatújat és érdekeset hozzunk létre, hanem hogy elvégezzük a szolgálatot, ahogy tudjuk. Úgysem rajtunk múlik. Hanem Istenen. Ő pedig megáldja az érte végzett munkát.

– Igen, Isten valóban meg tudja áldani a hanyag munkát is, de ez nem azt jelenti, hogy a hanyagság kell a zsinórmértékünkké váljon a szolgálatban. A folyamatban az Isten része az áldás, a mi felelősségünk pedig az, hogy a saját részünket a maximumot beleadva végezzük el.

– De ha arra törekszünk, hogy emberileg valami feltűnően jót és minőségit hozzunk létre, azzal nem azt érjük el, hogy a saját munkánkat helyezzük kirakatba a Szentlélek munkája helyett? Teret kell hagynunk a Léleknek.

olvasás folytatása

„Ti vagytok a föld Sója!”

Fotó: Pallay Ferenc

A Tesó-csapat gondolatai a blog mottójául választott igéről:

Só vagyok.

Azaz mi sók vagyunk: én is só vagyok és te is só vagy. Egyforma szemecskék. Egymagam kevés vagyok, mint egy sómolekula. Mi vagyunk a Föld sója – együtt.

Hasznos vagyok, fontos vagyok, így felelősségem van abban, hogy másoknak Isten szeretetétől indíttatva hasznára legyek. Nem vagyok feltűnő vagy dicsőséges, de csendben és alázatosan tudok változást létrehozni.

Az egész Föld sója vagyok. Azaz nem csak a tesós barátok szeretetteljes társaságát kell ízesítenem, hanem az idegesítő családtagom és rigolyás munkatársam sója is vagyok.

A só ízesít, de mar és fertőtlenít is. Ne feledd, mit bízott rád az Ízek Formálója, akkor sem, ha néha csíp, mar, fáj!

Szeretem, ahogy Krisztus az élet nagy és nagyszerű igazságait számomra érthető, egyszerű módon fogalmazza meg. Só vagyok. Nem akarok megízetlenülni.

Semmi mással nem helyettesíthető fűszer a só – de nem szabad elbíznom magam: ha Isten ízetlennek ítél, nem marad értelme a létezésemnek. Ugyanakkor tudom, hogy ha Isten tartja kezében a sótartót, az étel tökéletes lesz: se nem sós, se nem sótlan.

A világ leghétköznapibb anyaga: nátrium-klorid. Egész hegyek vannak belőle, mégis egy csipetnyi megváltoztathatja az ételem ízét. Pont, mint én Isten kezében. A világ leghétköznapibb embere – egy a milliárdból. Mégis, ha jó helyre kerülök, tud hatni Isten rajtam keresztül is. Jó lenne, ha minél többek életében lehetnék így.

Vagyok. Nem lehetőség. Nem opció. Nem választható program. Ez olyan ez van dolog. Ha akarod, ha nem. Jézus mondta. Így legyen!