szolgálat címkével jelölt bejegyzések

Most még nem … de később majd

 „Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.” János 13, 7.

Végre elérkezett ez a pillanat is, ami gócként már közel három éve itt van a torkomban és most kiírhatom magamból. Igaz keveset publikálok, de titkon játszom a szavakkal és keresem az értelmüket. Kíváncsi vagyok, egy-egy szónak mi a mélysége, magassága, szélessége, hosszúsága. Lelkipásztorként talán nem is baj, ha az ember ilyen csendes hobbit művel, ami valamiféleképpen „munkája” „megélhetése”, no meg persze a szolgálatainak szerves része.

2017. július 1-én megkaptam a várva várt diplomát, ami nagyon sok emberi fáradsággal, szorgalommal, izgulással és olykor félelemmel is járt. Egy diploma a kézben, ami felszabadít a vizsgák alól, de mindeközben felhatalmaz a lelkipásztori munkák végzésére. A diplomaosztó nagy nap mind a stúdiumokkal végzett, felnőtt diák, de ugyanúgy a család,  legfőképpen a szülők számára. Így volt ez az én esetemben is: jöttek a gratulációk, elismerő kézfogások, vállveregetések, szelfik és valahol titkon én is büszke voltam, hogy valamit letettem az asztalra. Innét kezdve másképp nézek a világra – mondtam magamban – és a világ is másképp nézzen rám. Néha ránézek az oklevelet tartó keményfedelű albumra s eszembe jutnak a hosszú fáradságos éjszakák, eszembe jut, ahogy a folyosón állok s várok, hogy rám kerüljön a sor, izgalmamban csak egy tételre koncentrálok, hátha kihúzom. Egy  diák élete az alma materben többek között erről szól- megfelel, vagy nem felel meg.

olvasás folytatása

Mint karó a növény mellett

A teremtés Uránál jobban senki sem tudja, hogy ki hogyan van összerakva, mire képes, mennyit bír. Ő képes angyalokat küldeni, ha arra van szükség, vagy természeti erőket, esetleg erős belső meggyőződést. Mégis úgy találta jónak, hogy ember legyen embernek támasza.

Így ismerjük meg igazán önmagunkat, egymást – de legfőképpen az Ő atyai szívét.

olvasás folytatása

Alázatra tanítva

Elég nehezen viselem el, ha főnökösködnek felettem, pattognak és parancsolgatnak nekem. És itt nem a bölcs vezetői irányításra gondolok, hanem arra a bizonyos fület és lelket sértő hangvételre, amit a hatalom által megbűvölt emberek engednek meg maguknak – feltételezésük szerint szükségszerűen és jogosan. Ha ezt bárhol magam körül csak megneszelem, pillanatok alatt sercegő bombává válok. Viszont hatalmas volt a meglepetésem – inkább szégyenérzetem – akkor, mikor azzal szembesültem, hogy ezt a hangot és ezt a magatartást én is képes vagyok produkálni. Vezetőként vagy bármiféle hatalommal, többlettel, dominanciával rendelkezve sokszor átalakulhat a kép, és a korábban megértett személy a pillanatok töredéke alatt válhat elítélendő magatartásúvá. Ijesztő tud lenni, mennyire túlnőhet rajtunk a hatalom, nyilvánuljon az meg a munkahelyen, az iskolában, a családban vagy épp a baráti körben. Ha nyeregben vagyunk, hajlamosak lehetünk elfelejteni, milyen a pálya szélén állni, elfelejteni kérni, megérteni, dicsérni és biztatni.

olvasás folytatása

„Szolgálatra nem mondunk nemet!”

Ismerős mondat? Nekem nagyon is. Megtérésemet követően ennek megfelelően éltem(?) az életemet éveken át. És rendben volt az önbecsülésem, az Istennel való kapcsolatom, az emberek is nagy szeretettel gondoltak rám. Aztán egyszer csak fogyni kezdett az erő és a lendület. Nőtt a hibák száma. Rohamosan csökkent az öröm, a lelkesedés, a békesség. Nem értettem, hol a hiba, biztosan nem vagyok eléggé lelki, gondoltam, és még nagyobb fokozatra kapcsoltam. Közben folyamatosan furdalt a lelkiismeret, vádolt a környezet: szégyen, hogy még ennyire sem vagy képes…

Egyik kiégés jött a másik után, de Isten kegyelmes volt, mindig lábra állított. Csak egyre kevesebb kellett ahhoz, hogy padlót fogjak.

 

olvasás folytatása

Majd az Úr megáldja…

– Na, ez is kész van. Nem lett szuperjó, de legalább megvan. Végül is nem az a dolgunk, hogy valami hibátlant, vagy valami vadonatújat és érdekeset hozzunk létre, hanem hogy elvégezzük a szolgálatot, ahogy tudjuk. Úgysem rajtunk múlik. Hanem Istenen. Ő pedig megáldja az érte végzett munkát.

– Igen, Isten valóban meg tudja áldani a hanyag munkát is, de ez nem azt jelenti, hogy a hanyagság kell a zsinórmértékünkké váljon a szolgálatban. A folyamatban az Isten része az áldás, a mi felelősségünk pedig az, hogy a saját részünket a maximumot beleadva végezzük el.

– De ha arra törekszünk, hogy emberileg valami feltűnően jót és minőségit hozzunk létre, azzal nem azt érjük el, hogy a saját munkánkat helyezzük kirakatba a Szentlélek munkája helyett? Teret kell hagynunk a Léleknek.

olvasás folytatása