szolgálat címkével jelölt bejegyzések

Elszigetelt keresztyénség

Böjti egypercesek 29.

Szeretetedről, törvényedről énekelek, zsoltárt zengek neked, URam! Ügyelni akarok a tökéletes útra. Mikor jössz hozzám? Tökéletes szívvel akarok élni házamon belül. Nem vetem a tekintetemet haszontalan dolgokra. Gyűlölöm a széthúzókat, semmi közöm hozzájuk! A csalárd szív távol áll tőlem, tudni sem akarok a gonoszságról. Aki titkon rágalmazza embertársát, azt elnémítom. A nagyralátót és a kevély szívűt nem tűröm meg. Jól látom a hűségeseket az országban, ők velem maradhatnak. Aki tökéletes úton jár, az szolgálhat engem. Nem maradhat házamban, aki álnokságot művel. Aki hazugságot beszél, nem állhat meg szemem előtt. Reggelenként elnémítok minden bűnös embert az országban. Így irtok ki az ÚR városából minden gonosztevőt. (Zsolt. 101,1-8)

Szeretet és törvény. Károli fordításában: kegyelem és igazság. Lehet-e egyáltalán a kettőről egymás nélkül beszélni Istennel kapcsolatban? Isten szeretetéről az igazságossága nélkül. Vagy törvényéről megbocsátó kegyelme nélkül?

Dávid király érzi, hogy azzal, hogy trónra került, nemcsak hatalmat, hanem feladatot is kapott Istentől. Tökéletes királyságot szeretne működtetni: kijavítani elődei hibáit, és mindig szem előtt tartani Istene akaratát. A zsoltár épp ezért iránymutatás tud lenni mindazoknak, akik vezető szerepben vannak, például egy gyülekezet vagy akár egy család élén.

Az új király vallomását és fogadalomtételét olvasni számomra egy kicsit megszégyenítő tapasztalat. Mintha semmi más nem érdekelné, csak Isten ügye. Mintha Istenért mindenre hajlandó lenne – kérés nélkül is. A nem-keresztyének talán vallási fanatizmusnak neveznék ezt a fajta elkötelezettséget.

Dávid a helyes vezetéshez elsősorban tökéletes szívet akar, a reformot saját magával kezdi. Aztán pedig távol akarja tartani magától a gonoszokat, a kétszínűeket, a nagyravágyókat és öntelteket, a hazugokat, azokat, akik másoknak rosszat kívánnak, akik ügyeskednek és csalnak a törvény előtt, akik haszontalan dolgokkal töltik az idejüket, akik folyton vitatkoznak és haragszanak egymásra. Elég hosszú a lista. Istennek tetsző életet akar élni, és azt akarja, hogy ebben ne akadályozzák meg a környezete rossz hatásai sem. Az, hogy bizonyos emberektől távol tartjuk magunkat azért, hogy jobban megélhessük keresztyénségünket, szélsőséges lépésnek tűnhet – olyasminek, amire bizonyos szekták képviselői buzdítják híveiket. És valóban szörnyű családszakadások és szomorú magány tud abból következni, ha valaki teljesen kitörli az életéből „a bűnösöket”. Mintha ő maga nem az lenne…

Jézus például nem tartotta távol magát a bűnösöktől. Nem egy elkülönített szigeten élt, ahová csak a tanítványoknak volt bejárásuk. És később magukat a tanítványokat sem az elszigeteltségre, hanem az emberekkel való interakciókra, a keresztyénség terjesztésére biztatta.

Dávid, aki mintaszerű királyságot szeretne felépíteni, nem akarja hagyni, hogy ebbe belerondítsanak a hazugok és a gonosztevők. Bizonyára tudja, hogy ha sok időt töltünk rosszindulatú pletykálkodókkal, mi is könnyebben pletykálunk. Ha mindenki panaszkodik körülöttünk, valószínűbb, hogy nemsokára mi is csatlakozunk… Ilyenkor tényleg jobb inkább kimenni, vagy csak elhallgatni. A rossz hatásokat tudatosan elkerülni. De nem az embereket. Nem jó ötlet, ha csak keresztyénekkel barátkozunk. Ha csak a testvéreinket szeretnénk, hogyan tudnánk másoknak is megmutatni, milyen az a szeretet, amelyet Istentől kaptunk?

Molnár-Kovács Dorka

Együtt. Istennel. – Ötéves a TeSó blog

Öt évvel ezelőtt indult el a TeSó blog. Öt éve a barátságos zöld logó mögött egy néha lelkes és néha bizony megfáradt, elfáradt önkéntes csapat csodálkozik rá időről időre arra a sok áldásra, kegyelemre, amit ebben a szolgálatban megtapasztalhattak. Mert bizony Isten áldásai nélkül a TeSó ma nem ünnepelné a születésnapját, sőt egyáltalán nem is létezne…

A mai írásunkban a szerzőgárda nagy része vall arról, hogy mit is jelent számára a blogban szolgálni, és keresztyénként önkénteskedni.


olvasás folytatása

Most még nem … de később majd

 „Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.” János 13, 7.

Végre elérkezett ez a pillanat is, ami gócként már közel három éve itt van a torkomban és most kiírhatom magamból. Igaz keveset publikálok, de titkon játszom a szavakkal és keresem az értelmüket. Kíváncsi vagyok, egy-egy szónak mi a mélysége, magassága, szélessége, hosszúsága. Lelkipásztorként talán nem is baj, ha az ember ilyen csendes hobbit művel, ami valamiféleképpen „munkája” „megélhetése”, no meg persze a szolgálatainak szerves része.

2017. július 1-én megkaptam a várva várt diplomát, ami nagyon sok emberi fáradsággal, szorgalommal, izgulással és olykor félelemmel is járt. Egy diploma a kézben, ami felszabadít a vizsgák alól, de mindeközben felhatalmaz a lelkipásztori munkák végzésére. A diplomaosztó nagy nap mind a stúdiumokkal végzett, felnőtt diák, de ugyanúgy a család,  legfőképpen a szülők számára. Így volt ez az én esetemben is: jöttek a gratulációk, elismerő kézfogások, vállveregetések, szelfik és valahol titkon én is büszke voltam, hogy valamit letettem az asztalra. Innét kezdve másképp nézek a világra – mondtam magamban – és a világ is másképp nézzen rám. Néha ránézek az oklevelet tartó keményfedelű albumra s eszembe jutnak a hosszú fáradságos éjszakák, eszembe jut, ahogy a folyosón állok s várok, hogy rám kerüljön a sor, izgalmamban csak egy tételre koncentrálok, hátha kihúzom. Egy  diák élete az alma materben többek között erről szól- megfelel, vagy nem felel meg.

olvasás folytatása

Mint karó a növény mellett

A teremtés Uránál jobban senki sem tudja, hogy ki hogyan van összerakva, mire képes, mennyit bír. Ő képes angyalokat küldeni, ha arra van szükség, vagy természeti erőket, esetleg erős belső meggyőződést. Mégis úgy találta jónak, hogy ember legyen embernek támasza.

Így ismerjük meg igazán önmagunkat, egymást – de legfőképpen az Ő atyai szívét.

olvasás folytatása

Alázatra tanítva

Elég nehezen viselem el, ha főnökösködnek felettem, pattognak és parancsolgatnak nekem. És itt nem a bölcs vezetői irányításra gondolok, hanem arra a bizonyos fület és lelket sértő hangvételre, amit a hatalom által megbűvölt emberek engednek meg maguknak – feltételezésük szerint szükségszerűen és jogosan. Ha ezt bárhol magam körül csak megneszelem, pillanatok alatt sercegő bombává válok. Viszont hatalmas volt a meglepetésem – inkább szégyenérzetem – akkor, mikor azzal szembesültem, hogy ezt a hangot és ezt a magatartást én is képes vagyok produkálni. Vezetőként vagy bármiféle hatalommal, többlettel, dominanciával rendelkezve sokszor átalakulhat a kép, és a korábban megértett személy a pillanatok töredéke alatt válhat elítélendő magatartásúvá. Ijesztő tud lenni, mennyire túlnőhet rajtunk a hatalom, nyilvánuljon az meg a munkahelyen, az iskolában, a családban vagy épp a baráti körben. Ha nyeregben vagyunk, hajlamosak lehetünk elfelejteni, milyen a pálya szélén állni, elfelejteni kérni, megérteni, dicsérni és biztatni.

olvasás folytatása