szenvedés címkével jelölt bejegyzések

Isten szerint gondolkozol?

Böjti egypercesek 2.

Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” Ők így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek mondotok engem?” Simon Péter megszólalt, és így felelt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus így válaszolt neki: „Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.
Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: „Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” (Mt. 16,13-17; 21-23)

Mennyire másképp értelmezi Péter a felkentséget és az istenfiúságot, mint Jézus! Az egykori halász Messiás-hitébe nem fér bele, hogy a Kiválasztottat, az élő Isten Fiát bántódás érheti.  Ha egyszer Ő a Mindenható, a Mindentudó, a mindeneken változtatni képes Úr, akkor mit tehetnének ellene cselekvésükben és felfogásukban korlátozott emberek?

Mi vajon értjük, hogy hogyan történhetnek rossz dolgok jó emberekkel, például velünk vagy a szeretteinkkel? Felfogjuk, hogyan fordulhat majd jóra az, ami most minden oldalról megvizsgálva is csak értelmetlen szenvedésnek látszik? Hittel és bizalommal fogadjuk, amikor Isten nem a számunkra legkényelmesebb módon szövi az eseményeket?

Tudnék mesélni nem is egy olyan kilátástalan helyzetről, amiről egy idő után kiderült, hogy az valójában Isten gondviselése volt. Amikor benne voltam, akkor szenvedtem tőle és utáltam. Amikor kijöttem belőle, hálás voltam érte, hogy végre elmúlt, de továbbra sem értettem, hogy miért pont így történtek a dolgok, és miért épp velem. Amikor aztán elkezdtek elősorakozni annak az időszaknak a gyümölcsei, akkor beláttam, hogy ezek a következmények másképpen nem jöttek, nem jöhettek volna létre. Valóban nem volt nagyobb a teher, mint amit el bírtam viselni, viszont amit mindeközben kimunkált az Úr bennem és másokban, az valami csoda. Kincset érő tapasztalatokkal és kapcsolatokkal lettem gazdagabb.

Áldott, aki nem test és vér szerint tekint a történésekre, hanem a mennyei Atya szívén és akaratán keresztül.

Áldott, aki nem ragad bele a maga rózsaszín elképzeléseibe, hanem el tudja fogadni, hogy a sötét tónusoknak is megvan a maguk szerepe.

Áldott, aki meg tudja különböztetni a Szentlélek hangját a saját félelmeitől, vágyaitól, életfelfogásától, vagy akár a Sátán cselvetésétől.

Vallomás

zeb [1704319]

Ezt mondta: Szeretlek, Uram, erősségem! Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram! Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.” Zsolt 18,2-7

Mikor mondtad utoljára Istennek, hogy „Szeretlek, Uram, erősségem!”? Egyáltalán mikor szóltál hozzá utoljára úgy, hogy abból a teljes hála és szeretet szólalt meg? Vagy úgy érzed, nincs miért hálás legyél?

olvasás folytatása

Cserépedény

cute-clay-pot-wreath-1

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben.” (Korinthus 4,7-11)

A napokban egy barátommal az ukrán válságról beszélgettünk. Mi más is lehetne a témája két harmincas kárpátaljai férfinak manapság egy pohár kvász[1] mellett?!

Barátom kérdése az volt, hogy ez a maroknyi magyar itt a Kárpátok lábánál rosszabb-e, mint a 15-20 kilométerre nyugatabbra lakó testvéreink? Miért kell nekünk ennyit szenvedni? Az elszakított nemzetrészek közül egyértelműen ennek a területnek volt leghányatottabb a sorsa. Gazdaságilag is mi állunk a legrosszabbul. A kivándorlás és az asszimiláció is erősen sújt minket. És most itt van a háború is. Magyar férfiakat is behívnak az ukrán–orosz háborúba, a frontra. Miért? Tényleg ennyire rosszabbak vagyunk másoknál?

olvasás folytatása

Így szenvedj jól!

suffering

Egy-egy valamire való akciófilm végéhez közeledve a főhősnek meg kell sebesülnie. Zuhog a vér az aortájából és már legalább ötszáz golyó van elszórtan testében, de mindig akadnak jó barátok körülötte, akik csak szajkózzák: „Semmi baj! Minden rendben lesz! Fel fogsz épülni!” stb. Ilyenkor mindig jót mosolygok rajta. Természetesen a hollywoodi filmekben [véleményem szerint: sajnos] fel is épül a széttrancsírozott híró, és boldogan élnek, míg meg nem halnak…

olvasás folytatása

Imitatio Christi

Moonset and Night Storm[1]

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak…
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

Ez a hétköznapi helyzet összefolyik a szenvedéstörténet pillanataival; a szent és profán együttesen van jelen a versben. Dsida Jenő Krisztust így jellemezte: „egyszerű voltál és hozzánk hasonló”. S ebben az írásában is ezt mondja el: hozzád hasonló vagyok. Rád hasonlítok, mert én is félek, mert én is magányos vagyok, mert én is egyedül vagyok a legsúlyosabb percekben, amikor a legsötétebb az éjszaka. Olyan vagyok, mint te, Jézus, mert a feladatok, amiket el kell vállalni, túl nehezek, de a sorsomat fel kell vállalnom.

olvasás folytatása