szenvedés címkével jelölt bejegyzések

Vallomás

zeb [1704319]

Ezt mondta: Szeretlek, Uram, erősségem! Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram! Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.” Zsolt 18,2-7

Mikor mondtad utoljára Istennek, hogy „Szeretlek, Uram, erősségem!”? Egyáltalán mikor szóltál hozzá utoljára úgy, hogy abból a teljes hála és szeretet szólalt meg? Vagy úgy érzed, nincs miért hálás legyél?

olvasás folytatása

Cserépedény

cute-clay-pot-wreath-1

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben.” (Korinthus 4,7-11)

A napokban egy barátommal az ukrán válságról beszélgettünk. Mi más is lehetne a témája két harmincas kárpátaljai férfinak manapság egy pohár kvász[1] mellett?!

Barátom kérdése az volt, hogy ez a maroknyi magyar itt a Kárpátok lábánál rosszabb-e, mint a 15-20 kilométerre nyugatabbra lakó testvéreink? Miért kell nekünk ennyit szenvedni? Az elszakított nemzetrészek közül egyértelműen ennek a területnek volt leghányatottabb a sorsa. Gazdaságilag is mi állunk a legrosszabbul. A kivándorlás és az asszimiláció is erősen sújt minket. És most itt van a háború is. Magyar férfiakat is behívnak az ukrán–orosz háborúba, a frontra. Miért? Tényleg ennyire rosszabbak vagyunk másoknál?

olvasás folytatása

Így szenvedj jól!

suffering

Egy-egy valamire való akciófilm végéhez közeledve a főhősnek meg kell sebesülnie. Zuhog a vér az aortájából és már legalább ötszáz golyó van elszórtan testében, de mindig akadnak jó barátok körülötte, akik csak szajkózzák: „Semmi baj! Minden rendben lesz! Fel fogsz épülni!” stb. Ilyenkor mindig jót mosolygok rajta. Természetesen a hollywoodi filmekben [véleményem szerint: sajnos] fel is épül a széttrancsírozott híró, és boldogan élnek, míg meg nem halnak…

olvasás folytatása

Imitatio Christi

Moonset and Night Storm[1]

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak…
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

Ez a hétköznapi helyzet összefolyik a szenvedéstörténet pillanataival; a szent és profán együttesen van jelen a versben. Dsida Jenő Krisztust így jellemezte: „egyszerű voltál és hozzánk hasonló”. S ebben az írásában is ezt mondja el: hozzád hasonló vagyok. Rád hasonlítok, mert én is félek, mert én is magányos vagyok, mert én is egyedül vagyok a legsúlyosabb percekben, amikor a legsötétebb az éjszaka. Olyan vagyok, mint te, Jézus, mert a feladatok, amiket el kell vállalni, túl nehezek, de a sorsomat fel kell vállalnom.

olvasás folytatása