segítségnyújtás címkével jelölt bejegyzések

Nincs emberem

Kép: Antonio Arcos

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Mát 5,7)

Irgalom. Valamiért rögtön az alamizsnáért könyörgő koldus képe ugrott be. Aztán a parázna nő. Majd pedig a bethesdai beteg. Utóbbihoz érve elő is kerestem az igeszakaszt (János 5,1-15). Azt hiszem, EZ az irgalom. Amit Jézus a Bethesda tavánál harmincnyolc éve várakozó beteggel tesz.

Azt gondolom, hogy a betegsége mellett ez a szerencsétlen végtelenül magányos lehetett. „Nincs emberem” – mondja, és iszonyú belegondolni, hogy harmincnyolc hosszú éven át ott várt a tó partján, s mindig elúszott előle a lehetőség. Valahányszor leszállt az Úr angyala és felkavarta a vizet, annyiszor tört darabokra. Esélye sem volt meggyógyulni – nem volt segítsége, hogy időben oda érjen a célhoz. De pont emiatt elmenni sem tudott onnan. Ott ragadt a víz partján, egyedül, nyomorultan, vegetálva. Senki sem szánta meg. Senki sem vállalta, hogy vele együtt megvárja az angyalt, hogy végre kiszakadjon ebből a lehetetlen állapotból. A gyógyultak sem…

Talán magának való, morgó ember volt. Büdös, ápolatlan. Fertőző. Jajveszékelő. Kellemetlen. Senkinek sem hiányzó. Talán nem. Nem tudjuk. Ma mégis mind ismerjük a történetét, mert Jézus irgalmas volt vele. Esélyt adott neki. Gyógyulást. Reményt a reménytelen helyzetben. Életet.

TeSók, nagyon nehéz irgalmasnak lenni irgalmatlan világunkban. Észrevenni sem könnyű, ki vár épp a mi irgalmunkra. Azonban meggyőződésem, hogy rengeteg emberre lehetünk hatással. A koldusra. A munkatársra. A beosztottra. A kistesóra. A diákra. Az osztálytársra. Az öregre. Bárkire.

Arra kérlek, hogy imádkozz, és ma járj nyitott szemmel. Vedd észre, kinek lehetsz TE az embere! Kit segíthetsz gyógyuláshoz? Talán már évek óta rád vár. Ma ne hagyd cserben!

Kocsis Julika

Böjti egypercesek 31.

12476630_1036802346384887_1790511525_o

Nemrég az egyik keresztyén barátom keserűen elmesélte, hogy életének egy nehezebb periódusában kiöntötte a szívét egy ismerősének azt várva, hogy az majd segítő kezet nyújt neki. A válasz egy együtt érző vállveregetés volt a következő szavakkal kísérve: imádkozni fogok érted.

Az imádkozásnak valóban hatalmas ereje van: gyógyító, hegyeket mozgató ereje. De van, hogy Isten nemcsak a megoldásért imádkozó szerepét szánja nekünk, hanem tervében mi magunk vagyunk a megoldás. Jusson eszünkbe ennek a lehetősége, és ha az imádkozás mellett a gyakorlatban is tudjuk a másikat támogatni – befogadni, enni adni, átvállalni a terheit, elkísérni, meghallgatni, odaadni, segíteni –, akkor tegyük meg! Ne váljon az „imádkozom érted” képmutatássá, üres keresztyén ígéretté, a segítségnyújtás megtagadásává.

„Valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?” (Jakab 2,16)

Ma tartsuk nyitva a szemünket: látunk-e valakit, akinek szüksége lenne egy baráti beszélgetésre, egy-két vigasztaló szóra, bármiféle segítségre? Lehet, hogy tegnap azt gondoltuk volna: ez nem az én feladatom; biztosan vannak barátai, van családja az illetőnek – nem rám van szüksége. De ma jusson eszünkbe, hogy Isten elénk hozott valakit, ránk bízott egy feladatot. Ne térjünk ki előle! Ma menjünk oda és kérdezzük meg: mit tehetek érted? És ne várjunk cserébe semmit: sem fizetséget, sem ajándékot, még hálálkodó szavakat sem. Csak segítsünk, támogassunk, töröljünk le könnyeket minden elvárás nélkül.

Kihívás: Töröld le a könnyet „Jézus arcáról”! Ahol szenvedést látsz, segíts, nem várva semmit érte!

Te hogyan vigasztalsz? Hogyan lehet szavakkal segíteni, amikor semmi mást nem tudunk tenni?

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára

Böjti egypercesek 29.

1

Logisztika. Menedzsment. A feladatok elosztása, leosztása, átadása. Korunk nagy címszavai, amelyek beivódnak a hétköznapjainkba. Tengernyi feladat, hosszú listák és a vágy, az igény, hogy ha lehet, valaki más végezze el ezeket. Főképp, ami rangon aluli, ami kínosan egyszerű, ámde időigényes, esetleg piszkos feladat. De jó lenne ezeket átpasszolni. Amíg pedig nincs jelentkező, addig várakozik a tönkrement porszívó, türelmesen muzsikál a nyikorgó szekrényajtó, kényelmesen cuppog az eldugult mosogató, vagy épp zörög benne a felhalmozódott mosatlan. Heggyé tömörül a vasalásra váró ruhakupac, naponta egy lépésnyit halad a folyosón az ajtó felé az elárvult szemeteszsák és por lepi a bútorokat, felveri a gaz a kertet, gazdátlanul hevernek eszközök a konyhában, fészerben, garázsban…

Pedig nem feltétlenül kellene mindezeknek így lenniük. Az egyik szeretetnyelvünk éppen a szívesség. Apró inkognitóban elvégzett mozdulatok, parányi cselekedetek, amelyek a másik ember életét mégis megkönnyítik, a napját szebbé teszik; amelyek közvetlenül talán nem állítják tetejére a világ működését, de közvetve mégis hatással vannak mindenkire a közelünkben. Mert a szívesség, a szívből jövő jócselekedet természete már csak ilyen: ragadós. Csak valahol el kell kezdeni.

Jézus, amikor a felebarát fogalmát magyarázza egy írástudónak, elmondja az irgalmas samaritánusról szóló példázatot. Jól ismert igerész (Lk 10,30-37), alaposan elkoptatva, ezért csak egy apró mozzanatra hívnám fel a figyelmet. Amikor a pap és a lévita meglátják a félholtra vert ember, és elkerülik őt, a görög eredeti szó szerint azt mondja: átmennek a túloldalra. Hoztak egy döntést, miszerint ebbe ők nem keverednek bele. Számtalan magyarázat létezik erre (vallásos, rituális, és közönségesen hétköznapi is), de mindenesetre ők meghozták ezt a döntést: én a túloldalra megyek inkább. A probléma elém került, ezért úgy mozdulok, hogy kikerüljem azt, hogy eltávolodjak tőle, kikerüljön a látókörömből.

A samáriai utazóról ellenben, aki szintén meglátja a kiszolgáltatott állapotban lévő férfit, két dolgot állít Jézus: megszánta és odament. Irgalom és közeledés. Ez a kettő mindig összefügg. Ha látom, ismerem, értem a másik baját, akkor lehetek kívülálló, átmehetek a túloldalra, elszigetelődhetek – avagy közelebb mehetek hozzá, hogy jobban lássam, jobban értsem és segíteni tudjak. Hatványozottan igaz ez a szeretteim körére, hiszen róluk tudom leginkább, mi a gyengéjük, miben maradnak el, mi esik a nehezükre. Lehetek velük samaritánus. Lehetek irgalmas.

A böjti időszakban szakítsunk erre is alkalmat! Neveljük rá önmagunkat az apró szívességekre! Valahol ezekkel is formálhatjuk a világunkat. (Ha esetleg még nem láttuk volna, motivációnak érdemes megtekinteni A jövő kezdete c. filmet…)

Kihívás: Ma tégy valami olyat, ami a hozzád közel állóknak, szeretteidnek megszépíti a napját, könnyebbé teszi a terheit! Ha egy mód van rá, tedd titokban, úgymond lenyomozhatatlanul, hiszen Atyád, aki látja, ami titokban történik, a legváratlanabb módon és helyzetben viszonozza majd azt neked.

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára