remény címkével jelölt bejegyzések

“Hiszek hitetlenül Istenben…”

Sok mindent tudok már, és valami azt súgja, hogy minden újabb tudásmag távolabb sodor a lényegtől. Mindent elemzek, és az agyam óhatatlanul is elméleteket gyárt, amik sajnos hajszálpontosak, logikusak: elhitetik velem, hogy már előre úgyis mindig tudom. Káros boszorkányság.

Az imáim meg rendre üres csöndek. Abban reménykedem, hogy talán az Úr majd megérti szavak nélkül is. Olvas majd a visszafojtott érzésekben, és majd megteszi a szokásos csodáit. Mosom kezeimet, mondván: én valóban elengedtem a gyeplőt, rábíztam. S ha nem jön a csoda, legalább egyedül Őt okolhatom. Ezt is tudom előre.

Rábíztam – milyen elegáns módja ez az önáltatásnak. Ha nagyon őszinte akarok lenni, egy percig sem hiszem el igazán, amit a csöndekkel remélek. Inkább csak várom, hogy beteljesedjen, amit már előre elrendeltem magamban. Pedig nem szeretném, hogy így legyen. Megfeszült elszántsággal akarom hinni, hogy igenis jobban szeret, mint én magamat. Vagy, ahogy hiszem, hogy szerethet. Hinni, hogy igenis sokkal jobbat tervez számomra annál, mint amire szerintem érdemes vagyok. Még a kegyelemmel együttvéve is. Mert sohse volt úgy rászorulva sem élő, sem halott.

Igazából nincs valódi hitem. Csak hiszek hitetlenül Istenben, mert hinni akarok. Igazából azt sem tudom, hogy hogyan kell. Tényleg csak a szándék van meg.

Nemrég egy barátom világított rá: az a baj, hogy csak a két szememmel próbálok látni, elképzelni, hinni. Pedig az még mind-mind az én személyes percepcióm. Abban a két szemben még mindig én vagyok. Az én látásom, nem pedig a hitem. Szükség lenne felnyitni azt a bizonyos harmadik szemet is, hogy végre tényleg beengedjek mást is a saját gondolataimon kívül.

Kéne egy kicsit néha Mengyelejevet játszani, nem csak mindig Adyt. Belekalkulálni a rendszerbe olyan dolgokat is, amiket még elképzelni sem tudunk. Odatenni a rubrikát, és várni, hogy majd valaki megtölti tartalommal. De ahhoz, hogy ez igazi hit tudjon lenni, bizony nekem kell odatenni azt a kis kockát.

Ha teljesen elengedek mindent, az nem hit. Az pont, hogy a teljes reménytelenség. A hit, az valami aktív cselekedet. Ahhoz, hogy valami élő hitté váljon, nekem kell megtennem az első lépést: odatennem a rubrikát; előkészítenem a földem az esőhöz; feltenni a kérdést, amire várom a választ.

S ha végképp nem tudom, mit is kéne tennem, mert annyira megholt már, hogy nem találom a hűlt helyét sem, akkor oda kell lépnem elé, és őszintén elrebegni az imát:
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok, Beteg vagyok, beteg”.

Sárközi Andrea

Segélykiáltás boldogan

„Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az ÚRban van a reménysége” (Zsolt 146,5)

Boldognak lenni ugyanakkor segítségre szorulni? Elsőre úgy tűnhet, ez a két dolog furcsán cseng egy mondatban. Mi nem szeretünk olyan helyzetbe kerülni, amiben nem tudunk egyedül helytállni. Ha bárkitől megkérdezném, mi az a dolog, amelytől boldognak érzi magát, gyanítom, hogy nem szerepelne a listáján az „…amikor segítségre szorulok, na attól odáig vagyok!” kijelentés. 🙂 De miért is gondolunk erre kellemetlenségként? Talán, mert ha segítséget kérünk az sebezhetővé tesz bennünket. Talán, mert azzal jár, hogy megalázkodjunk, alárendeljük magunkat valakinek, aki egy bizonyos szempontból fölöttünk állhat.

olvasás folytatása

Együtt várni a Mindenhatóval

Fotó: Sárközi Andrea

De még vár az ÚR, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az ÚR, boldogok mindazok, akik benne reménykednek.” (Ézs 30,18)

Az a fajta ember vagyok, aki szeret egyből meglépni dolgokat. Gyorsan és hirtelen ugrok bele szinte mindenbe, hamar hozok döntést, hamar lelépek, hamar cselekszem. Épp ezért borzalmasan nehéz volt megbékélnem az Úrnak azzal a roppantul bosszantó tulajdonságával, hogy türelemre, várakozásra int. Nem is csak int, hanem nevel. Az még hagyján, ha valakit tunyának, tétlennek látok, de ha a toporgása már engem is befolyásol, bevallom, néha továbbállok. Azt hiszem a legtöbb viharom emiatt van az Úristennel. Hogy Ő márpedig vár és várat, és nem osztja meg veled, hogy mi van a háttérben, nem ad rálátást a teljes képre, hanem egyszerűen bizalomra kér.

olvasás folytatása

A reménységben örvendezzetek

Fotó: Ray Hennessy

„A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” (Róm 12:12)

Rengeteg félelmetes dolog van az életünkben, ehhez nem férhet kétség. De szerintem az egyik legfélelmetesebb mind közül a bizonytalanság. Amikor egyszerűen nem tudod, mire számíts, és nem tudsz rendesen felkészülni arra, ami jön.

Én sokszor mondtam azt egy-egy nehezebb időszakomban, hogy ha valaki megígérné, hogy X nap szenvedés után rendeződni fognak a dolgok, mindent elviselek.  De ilyet, meglepő módon, egy ember sem tudott még ígérni nekem, legalább is soha nem úgy, hogy azt el is hittem volna.

olvasás folytatása

Fordulatra várva

Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk.” 2Korinthus 4, 8-9

Arkhimédész azt mondta, hogy adjanak neki egy szilárd pontot, egy megfelelő hosszúságú rudat és kimozdítja a helyéről a Földet. Ebben az igeszakaszban is megfordulnak a dolgok, mégpedig a „de” szócskán. Nem csupán azért, mert Pál jó szónokként szerette egymás mellé állítani az ellentéteket, hanem azért, mert Valaki van emögött a szó mögött, aki kezében tartja a gyülekezet helyzetét.

A korinthusi gyülekezetnek a levél születésekor nagyobb összefüggésbe kellett helyezni a szenvedést, meg kellett tapasztalnia a nehézségekben is sorsfordító Isten munkáját. Úgy gondolom, erre a perspektívára van szüksége ma a kárpátaljai magyarságnak is. Mi is várunk a fordulatra. Többször írtunk már a gazdasági elvándorlás kérdéséről, az itthonmaradás nehézségeiről, és a helyzet azóta  nem  javult, sőt inkább romlott. 2017. szeptember 5-én az Ukrán Legfelsőbb Tanács elfogadta azt az oktatási törvényt, amely nem csupán tovább rontaná az oktatás és módszertan szintjeit, hanem hetedik cikkelyében lekorlátozza a kisebbségi nyelvhasználatot az iskolákban az alsó négy osztály szintjére. Minden politikai és szakmai kommentár nélkül megállapíthatja a külső szemlélő, hogy a törvénnyel szembeni minden tiltakozásunk ellenére szorul a hurok a kárpátaljai magyarság nyakán. A határozott politikai állásfoglalások mellett népünknek égető szüksége van a reményre. Pál soraiból meríthetünk, mert vele Jézus íratta meg az üzenetet a mindenkor nyomás, üldözés alatt lévőknek.

olvasás folytatása