önértékelés címkével jelölt bejegyzések

Istentől értékes én

Talán nincs olyan ember ezen a földön, akiben ne merülne fel időnként az értéktelenség érzése: a kétkedő gondolat, hogy vajon tényleg van-e értelme annak, hogy él? Van-e haszna annak, amit csinál? Bizonyára mindannyian egyetértünk azzal, hogy az élet ajándék, azonban megeshet, hogy ezek csupán üres szavak lesznek mindaddig számunkra, míg fel nem ismerjük, hogy ez ténylegesen így van. Amíg nincs valamivel kapcsolatban személyes megtapasztalásunk, addig az egész csak a fejünkben létezik. Van róla ugyan egy elképzelésünk, és úgy tűnik, mintha értenénk is, de valahol mégsem fogjuk fel, nem érezzük át a valódi lényegét.

olvasás folytatása

Reálisan én

Istennek hála nagyon sok barátom van. Egytől egyig hihetetlenül különleges emberek, akikért nem győzök hálát adni, és akiket tiszta szívemből csodálok. Ehhez képest ezekkel az extra szuper emberekkel való mély beszélgetéseink legtöbbje arra éleződik ki, hogy ők, és persze én magam is, mennyire alkalmatlannak érezzük magunkat az életünk kihívásainak döntő részében. És a kávé finom illata fölött kitágulnak a szemek, az arc a meghökkenés ráncait veszi fel, csak hallgatjuk a másikat és nem bírjuk felfogni, hogy hogyan lehet, hogy ő nem látja azt, mennyire csodálatos, ügyes, okos…

Van egy képem önmagamról. S van egy kép, amit mások látnak rólam. Az elmúlt időszakban rájöttem, hogy még teljesítményeimet, a kézzel fogható, konkrét eredményeket is másképp látjuk, értékeljük. És itt nem az alázatról van szó, hogy valaki pironkodik, ha dicsérik, hanem kőkeményen arról, hogy valaki nem képes reálisan látni önmagát. Ennek persze két oldala is lehet: az egyik, amikor túlbecsüli magát, a másik, amikor jelentősen alábecsüli. Mindkettőről oldalakat lehetne írni, és mindkettőnek megvan a saját pszichológiai, lelki kiváltó ok-halmaza. Ezen bejegyzés központi témája most viszont a második verzió, mivel írója is ezzel viaskodik pár éve, és talán valaki hasznát veszi annak a néhány praktikának, amivel csökkenteni tudta a rá nehezedő súlyát.

olvasás folytatása

Én és jómagam

12231490_10204760012859533_2043716341_n

Az utóbbi időben nagyjából négy különböző bejegyzést írtam ide. Mind a virtuális fiókomban maradt, egyiket sem küldtem tovább. Jellegtelennek tartottam, semmitmondónak, úgy éreztem, nincs semmi új és eredeti témám, a cikkek nem tűntek elég „andisnak”ahhoz, hogy könnyű szívvel közzétegyem őket.

Tipikus. Amely gondolatmenetben minden út Rómába vezet, abban Róma én vagyok. Bármi van, az belőlem indul, belém tér vissza, s lassan belekeseredem az egoizmusomba.

olvasás folytatása