nyitottság címkével jelölt bejegyzések

Nincs emberem

Kép: Antonio Arcos

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Mát 5,7)

Irgalom. Valamiért rögtön az alamizsnáért könyörgő koldus képe ugrott be. Aztán a parázna nő. Majd pedig a bethesdai beteg. Utóbbihoz érve elő is kerestem az igeszakaszt (János 5,1-15). Azt hiszem, EZ az irgalom. Amit Jézus a Bethesda tavánál harmincnyolc éve várakozó beteggel tesz.

Azt gondolom, hogy a betegsége mellett ez a szerencsétlen végtelenül magányos lehetett. „Nincs emberem” – mondja, és iszonyú belegondolni, hogy harmincnyolc hosszú éven át ott várt a tó partján, s mindig elúszott előle a lehetőség. Valahányszor leszállt az Úr angyala és felkavarta a vizet, annyiszor tört darabokra. Esélye sem volt meggyógyulni – nem volt segítsége, hogy időben oda érjen a célhoz. De pont emiatt elmenni sem tudott onnan. Ott ragadt a víz partján, egyedül, nyomorultan, vegetálva. Senki sem szánta meg. Senki sem vállalta, hogy vele együtt megvárja az angyalt, hogy végre kiszakadjon ebből a lehetetlen állapotból. A gyógyultak sem…

Talán magának való, morgó ember volt. Büdös, ápolatlan. Fertőző. Jajveszékelő. Kellemetlen. Senkinek sem hiányzó. Talán nem. Nem tudjuk. Ma mégis mind ismerjük a történetét, mert Jézus irgalmas volt vele. Esélyt adott neki. Gyógyulást. Reményt a reménytelen helyzetben. Életet.

TeSók, nagyon nehéz irgalmasnak lenni irgalmatlan világunkban. Észrevenni sem könnyű, ki vár épp a mi irgalmunkra. Azonban meggyőződésem, hogy rengeteg emberre lehetünk hatással. A koldusra. A munkatársra. A beosztottra. A kistesóra. A diákra. Az osztálytársra. Az öregre. Bárkire.

Arra kérlek, hogy imádkozz, és ma járj nyitott szemmel. Vedd észre, kinek lehetsz TE az embere! Kit segíthetsz gyógyuláshoz? Talán már évek óta rád vár. Ma ne hagyd cserben!

Kocsis Julika

„Ne légy ilyen lekezelő velem!”

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép hegyvidék gazdag erdőkkel. Itt éldegélt egy őzgida őzmamájával, nem szenvedtek hiányt semmiben. Az őzgida azonban vágyakozva nézegette a távoli, gyönyörű kék hegyeket, és kicsi szíve minden melegével oda vágyott.

Ismeritek ezt a történetet? Nem mesélem tovább. A sztori röviden annyi, hogy a buta gidácska útnak indult, otthagyta otthonát, hogy a kék hegyeket elérje. Amikor viszont odaért s körülnézett, saját gidakori otthonának távolba vesző csúcsait látta ugyanolyan kéknek.

olvasás folytatása

A kegyelem habjai

WP_002581

Valahogy sosem álltak közel hozzám a szilveszter és az újév napjai. Mindig kicsit mondvacsinált ünnepeknek és erőltetett party-napoknak tartottam őket. Buli, pezsgő, tűzijáték, még több buli, mámoros január elseje – ez a hardcore-verzió. Sas-kabaré, éjfél, koccintás, Himnusz, elnöki beszéd – ez a szolid, hatvan pluszos megoldás. Aztán belekezd mindenki az ígérgetésbe, fogadkozásokba: kevesebb kiló, kevesebb cigi, több sport, stb. És január első hete után fel is adjuk mindezt. Majd tudatosul bennünk, hogy egy évvel többet számlál a jó öreg bolygónk, és kész – megyünk tovább, mintha misem történt volna.

olvasás folytatása

Analízis-paralízis

pocsolya
Wislawa Szymborska: Pocsolya (Kałuża)

Emlékszem gyerekkoromból e rémületre.
Kikerültem minden pocsolyát,
hát még a frisseket, zivatar után.
A frisset, hisz feneketlen is lehetett,
jóllehet egészen másnak látszott.

Belelépek s eltűnök hirtelen,
süllyedni kezdek a mélybe,
még annál is lejjebb, a mélybe,
a felhők tükörképe felé,
vagy még annál is távolabb.

Akkor a pocsolya gyorsan felszárad,
összezárul fölöttem,
s én örökre bennrekedek – hol is –
a néma sikolyok birodalmában.

Csak jóval később értettem meg:
vannak borzasztó kalandok,
mik nem férnek el a világ rendjében,
s még ha akarnának,
sem történhetnének meg.

(Fordította: Zsille Gábor)

Kicsit meglepő, de valójában nem a versről akarok írni. Ha egészen őszinte akarok lenni, talán nem is értem rendesen a végét (szívesen beszélgetek róla, hátha közelebb kerülök az igazsághoz).

olvasás folytatása