nagypéntek címkével jelölt bejegyzések

Krisztus hét szava a kereszten

Ünnepeink közül talán a húsvét az, ahol leginkább látható, hogy egymásnak feszül az evangélium dialektikája (kettőssége). Halál és élet, temetés és feltámadás, bűn és kegyelem – mind a kereszten ütközik egymással és Jézus Krisztus feltámadása után is a kereszthez vezet el bennünket. Nagypénteki bejegyzésünkben figyeljünk Jézus utolsó szavaira, amelyeket a kereszten mond. Nekünk is mondja, értünk is mondja. Gondolatban telepedjünk le a kereszt lábánál és lássuk meg azt, hogyan halja Jézus a bűnünk halálát és hogyan végzi el megváltásunkat.

olvasás folytatása

Nagypénteki egyperces

12721543_1044663005598821_653335605_n

Ott voltam. Láttam, ahogy végigvonszolja magát a Via Dolorosan az érdes kereszttel a vállán. Hallottam a dühös feszítsd meg kiáltásokat. Éreztem a nép vérszomjtól megrészegült tolongását magam körül. Én ott voltam – és nem tettem semmit.

A Mesterről nagyon sokan hallottak, nem csak Jeruzsálem környékén. Az emberek pletykaszerű hírként beszéltek róla: az ács, aki gyógyít; a próféta, aki halottakat támaszt fel. Mások elmondása szerint a különös férfi, aki Isten nevében beszél. Ám néhányan koholt, becstelen vádakat terjesztgettek. Ő viszont mindig szelíd maradt, mint a bárány, akit ezen a napon a nyírói elé vittek.

Azon a hűvös éjszakán kétségbeesve néztek egymásra a tanítványok. Félelmetes dolgok történtek: Uruk sírt, vért verejtékezett és egész éjjel a földre borulva imádkozott. Aztán hirtelen katonák támadtak rájuk, Jézust keresték, majd megkötözték és elhurcolták. Azonban mindezt Ő némán tűrte.

Déltájt többen kísértük a Mestert a tömegben bujkálva. Jézus megtört. A lelkem zokogott és a szívem százszor megszakadt, miközben folyamatosan néztem Őt. Minden pillanatban odaszaladtam volna, hogy sebzett lábait átöleljem, hogy illatos gyógyírral véres orcáját kenegessem. Le akartam venni a keresztet, hogy a tömeg felé dobjam. De csak néztem és tompán haladtam az árral.

Akkor is ott voltam, amikor a szögeket egy nagy kalapáccsal beleverték az áldott kézbe és lábba. Az arca szinte felismerhetetlenné vált a rászáradt vértől, amit a sok nádütés és a töviskorona okozott. Testét csúffá tették, lényét meggyalázták. A kereszt felállításakor mindenki látta Őt és Ő is mindenkit látott. Látta a közelben síró asszonyokat, a megrémült tanítványokat, a halált kívánó tébolyult népet, Júdás megkésett bánatát és azt, ahogy egykori követői remegve futnak nyomorult életüket mentve.

Gyötrelmektől homályos tekintete végignézte azt is, ahogy te megtagadtad, semmibe vetted és elfelejtetted Őt. Látott és szeretett, amíg feje alá nem csuklott – lát és szeret, amióta újra felemelte dicsőséges homlokát.

A világmindenség legnagyobb csodája és a történelem legfontosabb eseménye: az ISTEN meghalt az emberért!

Kihívás: Köszönd meg, hogy Jézus érted is meghalt a kereszten! Háládat azzal fejezd ki, hogy másnak is elmondod nagypéntek üzenetét: meghalt, hogy a kárhozatból megváltson, hogy örök halál helyett örök életünk legyen!

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára

Imitatio Christi

Moonset and Night Storm[1]

Dsida Jenő: Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak…
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

Ez a hétköznapi helyzet összefolyik a szenvedéstörténet pillanataival; a szent és profán együttesen van jelen a versben. Dsida Jenő Krisztust így jellemezte: „egyszerű voltál és hozzánk hasonló”. S ebben az írásában is ezt mondja el: hozzád hasonló vagyok. Rád hasonlítok, mert én is félek, mert én is magányos vagyok, mert én is egyedül vagyok a legsúlyosabb percekben, amikor a legsötétebb az éjszaka. Olyan vagyok, mint te, Jézus, mert a feladatok, amiket el kell vállalni, túl nehezek, de a sorsomat fel kell vállalnom.

olvasás folytatása