megbocsátás címkével jelölt bejegyzések

Isten mosolyáért

Fotó: Ilya Rashap

“Ha elesik ellenséged, ne örülj, és ha elbukik, ne vigadjon a szíved” (Péld 24,17)

Azt mondják, hogy a legszebb – vagy, ha úgy tetszik, legtisztább – öröm a káröröm. Sose szerettem ezt a szólást. Talán leginkább azért váltott ki bennem ellenérzést, mert kénytelen voltam belátni, hogy van benne igazság. Hiszen vizsgáljuk csak meg magunkat! Amikor annak örülünk, hogy felebarátunkkal jó dolog történt, nem üti-e fel legerősebb jóindulatunk mellett is fejét egyből némi irigység? Jó, nevezzük sóvárgásnak, ez a lényegen nem változtat: az emberi öröm sosem igazán tiszta, mindig keveredik hozzá valami más, valami földi is. Amikor Isten végtelen irgalmából néha pár pillanatig mégis önzetlenül tudunk örülni a másik sikerének, az valami különös előíze a mennynek, ami miatt még jobban vágyhatunk Haza.

olvasás folytatása

Óévi terápia

Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. (Ef 4,32)

2017 utolsó napján mindenki megválasztja, hogyan készül arra, hogy átlépje egy új év küszöbét. A mai napon Isten arra emlékeztet bennünket ezzel az igével, hogy tudatosan készüljünk, azaz csak a legfontosabbakat vigyük magunkkal a jövőnkbe, tudjunk megbocsátani azoknak, akik nehéz terheket raktak ránk idén is.

olvasás folytatása

A szívünknél is nagyobb

“Bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.” 1Jn 3,20

Szívdobogtató érzés lehet egy szívsebész számára kézben tartani azt a rózsaszínű, finoman remegő kis emberi szervet, ami nélkül nincs vérkeringés, nincs összehangolt test, nincs élet. Szív nélkül nincs élet – lelki értelemben sem. S milyen jó, ha azt mondják ránk, jó a szívünk, mert akkor érzik, hogy szeretünk. „Csupa szív ember” – mondjuk mi is valakiről, s tudjuk, mehetünk hozzá bátran, bízhatunk benne, mert meghallgat, megért és segíteni fog. Vagy legalábbis akarja – csak úgy, értünk.

olvasás folytatása

Rejtegetett bűnök

Jó lenne, ha Isten mindannyiunkat alkoholizmusból szabadított volna meg. Ezt a mondatot a szószékről hallottam néhány hete, azóta pedig én is gyakran sóhajtok magamban azt gondolva: lehet, hogy tényleg jó lenne.

Ha hallottál már bizonyságtételt olyan embertől, aki valamilyen komoly függőségből vagy más kilátástalan élethelyzetből menekült Istenhez és talált nála szabadulást, akkor tudod, hogy az ilyen keresztyének szíve tele van hálával és mérhetetlen szeretettel Isten felé. Azért is tesznek ők olyan gyakran bizonyságot: mert nem akarják magukban tartani azt, hogy Istennel milyen hirtelen megváltozhat egy megváltoztathatatlannak tűnő élet is. Esetükben legtöbbször éles kontraszt van az Isten előtti, és a megtérés utáni élet között: az előbbi üres, fájdalmas, bűntudattól gyötört, utóbbi – bár gyakran továbbra is fájdalmas – de tele szeretettel, hálával, célokkal és örömmel.

olvasás folytatása

Böjti egypercesek 40.

2016-14-3--14-03-46
Fotó: Molnár Beáta

Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban. (Ef 4,31)

Mindennapjainkban sokat foglalkozunk a megbocsátás kérdésével. Hálát adunk reggel és este Istennek azért, hogy megbocsátotta gyarlóságainkat, megfizette értünk a bűn zsoldját; őszintén kérjük vagy szinte oda sem figyelve mormoljuk „bocsásd meg a mi vétkeinket”. De a megbocsátás gyakorlása már nem kap annyira fontos szerepet az életünkben. Nehezen öltjük magunkra az irgalmas megbocsátó szerepét. Mert megbocsátani – igazán megbocsátani – nem könnyű, sőt némelykor keservesen nehéz. Elengedni a másik adósságát, kitörölni az agyunkból a bántó mondatokat, fájdalmas történéseket, valóban elfelejteni és továbblépni az áruláson: embert próbáló feladat. Hiszen szinte a zsigereinkben zakatol a „szemet szemért” ősi törvénye, és annyira jól esne a gyötrelmeink okozójának visszaadni az általa tudatosan vagy épp tudattalanul okozott fájdalmakat, bosszúságokat; legyőzni, megalázni őt – hatalmat gyakorolni felette.

Emberi természetünk nehezen vehető rá a valódi irgalmasságra, még akkor is, ha már évek óta Isten útján próbálunk járni. A nagycsütörtöki történéseket olvasva és képzeletben átélve láthatjuk, hogy még a tanítványoknak is akadt ezzel gondja. Mielőtt a könyörületesség gondolata megfordult a fejükben, már a kardjukat elő is rántották. Kívülről nézve logikus és jogos lépés volt ez tőlük: védekezés, válasz az árulásra. Talán mindannyian kicsit velük tartanánk, és buzgón kérdeznénk „Uram, odavágjunk a karddal?”, majd választ sem várva le is csapnánk. Egyetlen suhintással viszonoznánk a sok szomorúságot, szorongást és az árulást – kielégítenénk dühünket.

Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta nekik: „Hagyjátok abba!” És megérintve a fülét, meggyógyította őt.” (Lukács 22,51)

Szinte hallom, amint Jézus szelíden és mégis tekintélyt parancsolóan mondja: „Hagyd abba!”. Hagyd abba a dühöngést, a lázongást, a másik megalázásának tervezgetését! Hagyd abba a múltbeli dolgok felhánytorgatását! Hagyd abba a tartozás követelését, annak ellenére, hogy jogos és neked van igazad!

Hagyd abba, mert én is „elengedtem minden tartozásodat”! (Máté 18, 32/b)

Kihívás: Ma légy könyörületes a téged bántókkal! Próbálj meg őszintén imádkozni értük, kezdj el igazán megbocsátani nekik!

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára