lelki ajándékok címkével jelölt bejegyzések

Felkentjének hatalmat ad

Van néhány dolog, amit fontos észben tartani a karizmákkal kapcsolatban:

A lelki ajándék nem elérni való cél, nem ékszer, nem értékmérő, hanem használatra kapott munkaeszköz. Ha valaki szereti a mindenható Atyát, ott ég a szívében az evangélium tüze, és kész alárendelni magát a Szentlélek vezetésének, szélesre tárul előtte a világ. Lelki tartalmú írásokat olvasgatva senki nem tudja meg, milyen nagy dolgokra rendeltetett, vagy hogy Isten mire képes. Az ajándékok szolgálat közben válnak érzékelhetővé.

Ezek az ajándékok minden esetben kegyelmi ajándékok: annak is, aki felé szolgálnak vele, de főleg annak, akin keresztül Isten elvégzi a feladatokat.

Az ajándékok között nincsen rangbeli különbség. Nem ér többet az, aki látványos, bámulatos dolgokat végez, mint az, aki a háttérben, észrevétlenül munkálkodik. Isten szemében mindössze két kategória van: engedelmesség és engedetlenség.

Szeretet, alárendeltség, odaszánás nélkül a legcsodásabb ajándék is legfeljebb ámulatba ejtő emberi produkció. Isten célja nem a kényeztetés vagy szórakoztatás, hanem a lélekmentés.

„A világ telve van csodákkal és ő maga a legnagyobb csoda.” (Augustinus)

olvasás folytatása

A mindenkori Teréz anyák

Nem tudom, hogy te elszoktad-e képzelni magadban azokat az evangéliumi történeteket, amelyekben Jézus Krisztus betegeket gyógyít. Én szoktam. Mindig forró a levegő. Tömegek gomolyognak. Élő vízre szomjaznak. Megtörtek és szenvednek. Fizikai, lelki vagy mentális betegségeik terhe évek hosszú sora óta nyomja vállaikat. Leprások. Paráznák. Megszállottak. Kitaszítottak. Éhezők. Vakok, sánták. Foglyok. Követők. Ezeknek gyűrűjében pedig ott áll Ő, a gyógyító, a terheket leverő, ördögöket kiűző, tisztító, bűnöket megbocsátó, az örök élet vízét kínáló Krisztus. Sosem messziről szól. Sosem üzenget. Sosem utasítgat, mint valami flegma orvos tenné a hasonlóan nyomorult emberrel. Sosem hibáztat. Sosem vádol, és sosem küld el gyógyulás nélkül. A sosem-ek mögött pedig csak ennyi lehet a magyarázat: mindig irgalom. Nem véletlen, hogy az irgalom kifejezés szinte minden egyes evangéliumi gyógyításról szóló történetben szerepel, mint a mélységben lévő ember egyetlen vágya (pl. Mt 9,27; Mt 15,22; Mk 5,19; Lk 18,29). Jézus pedig megadja nekik, amit kérnek: irgalommal néz rájuk, irgalommal emeli fel őket, irgalommal bocsát meg nekik. Mennybemenetele után – mióta fizikálisan távol van tőlünk – tovább folytatja irgalmas, könyörülő munkáját az övéi által. Ezek közül pedig néhányukban bizony nagy hőfokon ég az irgalom lángja, ők az irgalom, vagy könyörület lelki ajándékát hordozó keresztyének.

olvasás folytatása

A nyelvek adománya

Hallottatok már totyogókat beszélgetni? Mindig csodálattal nézek a szülőkre, akik néhány értelmetlen hangból is rögtön leveszik, hogy mit szeretne a csemetéjük. Na de amikor a néhány hónapos babák egymással kezdenek el kommunikálni – és megértik egymást(!) –, hát az maga a csoda.

Az imádság Istennel való beszélgetés, ezt már a kicsi gyermekek is tudják. Hogy mit mondasz el Neki és hogyan, az általában magánügy, de nem mindig. Van ugyanis egy dolog, amely pillanatok alatt feszültséget tud kelteni a keresztyének között – ez pedig a nyelveken szólás. Hihetetlenül szélsőséges véleményeket lehet hallani ezzel kapcsolatban. Van, aki nemhogy elutasítja, de egyenesen ördöginek mondja. És vannak közösségek, ahol egyfajta kapuja, mértékegysége ez a valódi hívő életnek: a Szent Szellem keresztségének sikerét, teljes megtörténtét bizonyítja.

Mi ez az egész, és mit mond róla a Biblia?

olvasás folytatása

Azt adják, amijük van…

Az átlagember önmagától nem szeret adni. Pontosabban: az őszinte átlagember. Valami természetes ösztön lehet bennünk az, hogy ami az enyém, az tényleg az enyém és nem a másé, és neki semmi köze hozzá. Aki ezt vitatná, annak erősen javaslom, hogy menjen és nézze meg, hogyan játszanak a gyerekek: valami elképesztő, már-már állatias vad düh képes kitörni a legaranyosabb angyalkából is, amikor féltve érzi a maga tulajdonát.

Az évek múltával, és lelkünk-testünk növekedésével persze – jobb esetben – világossá válik, hogy a birtokláson túl is van élet, sőt, néha éppen ott kezdődik. Mégis, az adakozás vagy a feláldozás nem természetes, ösztönszerű magatartásunk, hanem Isten kegyelme. Pál apostol is erről beszél, amikor a korinthusiaknak a macedóniai gyülekezetek adakozásáról ad hírt: nem saját ötletük, nem polgári kötelességtudatuk volt az adakozás alapja, hanem Isten kegyelme (2Kor 8,1). Az adakozás tehát mindenféleképpen isteni-emberi művelet: a természet szerint, csípőből és reflexből csak kapni szerető, a valamit és még többet birtokolni vágyó emberrel Isten kezd valamit, és arra indítja, hogy nyissa meg kezét, szívét, áldozza fel idejét vagy energiáját az Ő országa építésére. Tudom, és tisztában vagyok én is vele, hogy az adakozásnak megannyi aberrációja van, amiről Jézus is mond ezt-azt (Mt 6,1-4), de ezek a vadhajtások nem jelentik azt, hogy őszinte, Isten-szerinti adakozás ne létezne Isten népének az életében. Létezik. És számtalanszor beszél arról a Szentírás, hogy azt különféle formában mindenkinek gyakorolnia kell. Előbb vagy utóbb pénztárcánknak is meg kell térnie az Úrhoz. Viszont Isten gyakran ajándékoz olyanokat az Ő gyülekezeteinek, akik nem egyszerűen „csak” a kötelező minimumot adják oda, nem pusztán „letudandó” dologként tekintenek az adakozásra, hanem nagyon nem-emberi módon, akár mindenüket is képesek lennének odaadni, ha arra kerülne a sor: ők az adakozás kegyelmi ajándékának hordozói.

olvasás folytatása

Legeltesd, őrizd, legeltesd!

 Jézus látogatást tett a földön. Szembe találkozott egy bénával, megszánta őt, s lábra állította. Továbbment, útjába akadt egy vak, megkönyörült rajta, őt is meggyógyította. Nem sokkal távolabb meglátott egy férfit, aki az út szélén ült, és keservesen sírt. Megkérdezte tőle, mi a baj, miért itatja az egereket. A férfi elgyötört hangon zokogta: „Pásztor vagyok!”

Jézus ekkor mellé ült a földre, átkarolta…

majd ő is sírni kezdett.

Aki próbált már saját akarattal rendelkező lényeket nem is hogy irányítani, hanem akár csak egyben tartani, az tudja, hogy emberfeletti vállalkozás. És nem csak nekünk. Jézusnak is meggyűlt a baja az öntudatos emberekkel:

„Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!” (Mt 23,37)

olvasás folytatása