kitartás címkével jelölt bejegyzések

Új utak

Elvesztem a mindennapjaim rutinjában. Hogy reggel fel kell kelni, reggelit készíteni, lezuhanyozni, felöltözni, munkába indulni. A dolgozóban feladatokat megoldani, aktívnak, energikusnak lenni, határidőket betartani. Aztán hazajönni, elvégezni a házimunkát, rendet, tisztaságot tartani, állatkákat etetni. Lezuhanyozni, lefeküdni, idejében elaludni. És ezt így, személytelenül, csupa főnévi igenévvel, csinálni…

olvasás folytatása

Sziszüphosz öröme

Kelés 6 órakor, reggeli készülődés, csendesség. Beágyazás, reggeli készítése, mosogatás, ebéd előkészítése, bevásárlás, munka. Megérkezés, ebéd készítése, mosogatás, takarítás, munka. Megterítés, vacsorázás, mosogatás, megágyazás, fürdés, munka. Éfjélkor alvás.

Ha körbenézünk egy házban, mindig talál az ember olyan dolgot, amit le kell törölni, ami nem a helyén van, amire nem jutott még ideje… S bizony az az ablak, amit ma jó alaposan lemosol, idővel ismét poros és koszos lesz, akárcsak az az autó, amivel például a szőlősgyulai úton jársz. Ilyen és ehhez hasonló helyzetekben az ember felteszi a kérdést: miért takarítsam? miért végezzem el? Úgyis minden nap elölről kell kezdeni, úgysincs benne semmi köszönet…

„Beláttam tehát, hogy nincs jobb, mint ha örül az ember a munkájának, mert ez jutott neki. Senki sem hozhatja őt vissza, hogy lássa, mi történik utána.” (Préd 3,22)

olvasás folytatása

Imával a cél felé

„…Pál elhatározta a Lélek által, hogy …Jeruzsálembe megy.” (Ap Csel 19:21)

Talán ismerős számunkra annak a csalódottságnak az érzése, ami akkor vesz rajtunk erőt, amikor valamit elhatározunk, de aztán végül semmi sem lesz belőle. Rengeteg mindenre vágyunk életünk során, de minél inkább megismerjük, milyen Istennel járni, annál inkább tapasztaljuk meg azt is, hogy terveinknek csak azon része teljesül, amelyek Isten számára is helyénvalóak. Csak azokon nyugszik az Ő áldása, amelyekre az Ő Lelke ösztönöz minket.

olvasás folytatása

Keresztény vagyok egy nagyon nem keresztyén világban

Megállok a zebránál, s látom, hogy a szemközti oldalon áll egy édesapa a kislányával. Megállnak ők is, de valahányszor az emberek mellettük elindulnak, hogy gyorsan, két autó között, átrobogjanak a piroson, a kislány is mindig önkéntelenül elindulna. Nem vagyok álszent: általában én is átszaladok, sőt, néha észre sem veszem, hogy lámpa van, de ilyen helyzetekben azért nem tudok nem megállni. Látom, hogy a kislány elindul, az apuka ilyenkor jobban megszorítja a  kezét, suttog valamit a fülébe, rámutat a jelzőlámpára. Mire a lámpa zöldre vált, már csak mi állunk ott: én az egyik oldalon, ők a másikon. Mindenki rég elsietett, sőt talán már meg is érkezett.

Hát baromi nehéz úgy képviselni valamit, hogy senki sem támogat benne! S még annál is nehezebb ezt mások felé is sugározni úgy, hogy tulajdonképp alig vannak elfogadható érveink. Mert ugyan mit mondhatott az apuka minden alkalommal? Hogy látod, őt is elüthette volna az autó (de nem tette), meg őt is elüthette volna az autó (de már rég megérkezett), meg őt is (de még a leejtett palackját is érkezett felvenni). Mivel győzhet egy apuka ilyenkor?

olvasás folytatása

A tenger bolondjai

Egyszerűen beragadt a lemez. Már percek óta ugyanez a dallam, ugyanaz a szöveg, ugyanazok a szavak, néha angolul, néha magyarul. Nem tudnám megmondani, hanyadjára játszom le gondolatban újra és újra a vizet, a vízre lépést, a bizalmat, a vezetést, a Lélek, add!-ot. A Bodrog partján ülve ezen a szélfútta, kissé hideg őszi napon, nézem a folyót, ahogyan a hűvös leheletével megborzolja a felszínét a szél, akaratlanul is elmémbe téved a tengernek a képe. A tenger, mely talán a legjobban hiányzik a Szentföldről. Amely mindig ott volt, amikor csak magányra vágytam, távol emberektől, társaságtól, zajtól, problémáktól, egy szóval: a jelentől. Amely szavak nélkül gyógyította a testet és a lelket. Órákat tudtam bámulni a roppant nagyságú víztömeget, a távoli messzeségben vesztegelő hatalmas teherhajókat, amelyek apró játékcsónakoknak tűntek egy hatalmas kád vízben. Percek röpültek, míg én csak ültem a homokban az agyamat kikapcsolva, és átadtam magam a hullámok morajlásának, a sirályok vijjogásának, és a vízben játszadozó gyerekek lármájának, melyek együttesen egy szimfóniát alkottak.

olvasás folytatása