keresztyénség címkével jelölt bejegyzések

Krisztus nélküli keresztyénség

Bizony sok mindent lát és hall az ember, ha vándorlásra adja a fejét. Olyan emberek sodródnak útjába, olyan gondolatokkal találja magát szembe, amilyenekkel valószínűleg soha nem találkozott volna, ha nem lépi át szűk pátriája határait. Immáron negyedik hete kortyolgatom a kortárs amerikai teológia poharát, és a legnevesebb egyetemek professzorainak előadásait van szerencsém (?) hallgatni hitről, keresztyénségről, vallásról, politikáról. Azt hinné az ember, hogy bombabiztos a siker: felvértezett elmével és lélekkel térhetek haza. Hát nem egészen…

olvasás folytatása

Paradox keresztyénség

Mostanában döbbentem rá arra, hogy mennyire ellentmondásos is a keresztyénség. Mert hogy is van az, hogy Isten egy, de közben meg három is? Hogy van az, hogy Krisztus egyszerre Isten és ugyanakkor ember is? Mária szűz is meg anya is? Az egyház meg egyszerre van már a mennyben is, meg a földön is, győzött is, de még mindig küzd, látható is, de mégis láthatatlan? A hívő ember pedig egyszerre bűnös, nyomorult, küszködő, ugyanakkor már megigazult, szent, Isten számára tökéletes? Vagy az, hogy ez a teremtés, s benne, mi hívők már most Isten országának részesei vagyunk, de közben még nem is? És a sákramentumok esete se könnyebb: hogy van az, hogy a víz, a kenyér és a bor marad is az, ami, de közben valamilyen úton-módon mégiscsak Krisztus teste és vére lesz?

Nem hibáztatok senkit, ha azt mondja, hogy ez így, egy valláson belül, kicsit túl sok ellentmondás. Megértem. Józan ésszel el nem fogadható. Sőt, botrányos! Ellentmond minden természeti törvénynek. Megszeg mindenféle racionális szabályt, amit az emberiség valaha is felállított. Akinek egy kicsit is van sütnivalója, annak hamar rá kell jönnie, hogy a keresztyénség valójában őrültség – úgy, ahogy van. Téboly. Őrült emberek őrült gondolatai egy csokorban összegyűjtve. Igen, az etikai irányok még elfogadhatók, hiszen az aranyszabály, vagy a szeretet nagy parancsolata mégiscsak szívet melengető és megfontolandó, de ezekkel az absztrakt, önmagukkal már az elején ellentmondó igazságokkal nem lehet mit kezdeni. Az pedig már csak olaj a tűzre, hogy egy-egy ilyen elvont eszmén (sokszor egyetlen betűn) képesek civakodni teológusok már kétezer éve.

Bárhogy is nézzük: a keresztyénség paradox. Úgy, ahogy van. És aki mást mond, az hazudik. Vagy túlságosan le akarja egyszerűsíteni a dolgokat, vagy éppen szőrszálhasogató módon, kategorikusan meg kíván magyarázni mindent.

Azt kell mondjam, hogy én éppen ezt szeretem benne. C.S. Lewis nagyban segített abban, hogy túllépjek ezeken az akadályokon, hatalmasnak tűnő sziklákon, amelyek csak arra jók, hogy megbotránkoztassák az észérveket kereső, egyszerű (de legalábbis kibogozható) utakat kedvelő emberi elmét. Ő mondja: „Semmi értelme egy egyszerű vallás után áhítozni. Tekintve, hogy a valóságos dolgok nem egyszerűek.” A minap egy szemmel alig látható kis bogár mászott rá a kezemre: alig volt egy milliméter. Miközben néztem, elképzeltem magamban, hogy vajon hány millió, milliárd sejtje lehet ennek a „semmiségnek”? Hány idegpályája lehet, mennyi receptora, amelyek folyamatosan valami végtelenül bonyolult séma szerint működve, a másodperc tört része alatt küldenek több terrabájtnyi információt? Egy egész élet kevés lenne hozzá, hogy megértsem és átlássam egy ilyen parányi teremtés rendszerét. A valóságos dolgok nem egyszerűek. Ha pedig egy bogár nem az, akkor mennyivel inkább igaz ez az univerzumra, benne az emberre, s végső soron Istenre. „Ez az egyik oka annak, hogy hiszek a keresztyénségben” – folytatja Lewis – „Ez ugyanis egy olyan vallás, amelyet nem lehetett volna kitalálni.”

A keresztről való beszéd, a keresztyénség egész üzenete, úgy, ahogy van, mindig bolondság lesz. Ha meg akarjuk magyarázni, ha fel akarjuk oldani az ellentmondásokat, ha szeretnénk mindent egy tökéletesen jól átlátható filozófiai vagy gondolati rendszerbe belegyömöszölni – elvész az egésznek az íze. Marad valami száraz, ízetlen, hideg katyvasz. Nem akarom semmiképpen elsimítani a dolgokat annyival, hogy ezt elég hinni és el is van intézve, hiszen rengeteg dolgot felfoghatunk, megérthetünk, mélyebbre evezhetünk értelemben és ismeretben. De a végén mégiscsak olyan nem-emberi erők által nyer bizonyosságot az egész, amely nem érzékszervek vagy elvont gondolkozás által működik, hanem a Lélektől áramlik belénk. Hiszek Istenben és keresztyén vagyok – minden paradoxon ellenére is.

Homoki Gyula

Keresztyén maximalizmus

Maximalizmus. Igazi divatfogalom. Én maximalista vagyok, nem nyugszom, míg el nem végzek jól egy feladatot. Fontos, hogy jól teljesítsek. Hogy a tanáraim, a főnökeim, a férjem/feleségem, anyám/apám, anyósom/apósom előtt maximumot nyújtsak, nekik megfeleljek. Ezért hajtok, keményen. Maximalista vagyok. Tudod milyen ez, meg kell mindig mindenkinek felelni.

Ja és keresztyén is vagyok. Igen, járok templomba, szolgálok, ha épp időm engedi – persze nehéz, mert maximalista vagyok.

istock_16960928_maximalizmus
Fotó: ridikul.hu

olvasás folytatása

Rendben

Mostanában elég sokat járok Názáretbe. Sokszor visz arrafelé az utam. Még mindig, nyolc hónap után is morbid kicsit leírni ezt így: tudod, Názáret, igen, az a Názáret. Mindig más és más élmény tör rám valahányszor beteszem a lábam ebbe az ízig-vérig arab városkába. És valahogy minden alkalommal betévedek az Angyali üdvözlet templomába. Mármint a római katolikusba – merthogy itt ebből is kettő van (egy másik görög ortodox). Szinte lehetetlenség elkerülni ezt a gigantikus épületet, amely valóban a város szíve.

WP_002723

olvasás folytatása