kereszt címkével jelölt bejegyzések

Paradox keresztyénség

Mostanában döbbentem rá arra, hogy mennyire ellentmondásos is a keresztyénség. Mert hogy is van az, hogy Isten egy, de közben meg három is? Hogy van az, hogy Krisztus egyszerre Isten és ugyanakkor ember is? Mária szűz is meg anya is? Az egyház meg egyszerre van már a mennyben is, meg a földön is, győzött is, de még mindig küzd, látható is, de mégis láthatatlan? A hívő ember pedig egyszerre bűnös, nyomorult, küszködő, ugyanakkor már megigazult, szent, Isten számára tökéletes? Vagy az, hogy ez a teremtés, s benne, mi hívők már most Isten országának részesei vagyunk, de közben még nem is? És a sákramentumok esete se könnyebb: hogy van az, hogy a víz, a kenyér és a bor marad is az, ami, de közben valamilyen úton-módon mégiscsak Krisztus teste és vére lesz?

Nem hibáztatok senkit, ha azt mondja, hogy ez így, egy valláson belül, kicsit túl sok ellentmondás. Megértem. Józan ésszel el nem fogadható. Sőt, botrányos! Ellentmond minden természeti törvénynek. Megszeg mindenféle racionális szabályt, amit az emberiség valaha is felállított. Akinek egy kicsit is van sütnivalója, annak hamar rá kell jönnie, hogy a keresztyénség valójában őrültség – úgy, ahogy van. Téboly. Őrült emberek őrült gondolatai egy csokorban összegyűjtve. Igen, az etikai irányok még elfogadhatók, hiszen az aranyszabály, vagy a szeretet nagy parancsolata mégiscsak szívet melengető és megfontolandó, de ezekkel az absztrakt, önmagukkal már az elején ellentmondó igazságokkal nem lehet mit kezdeni. Az pedig már csak olaj a tűzre, hogy egy-egy ilyen elvont eszmén (sokszor egyetlen betűn) képesek civakodni teológusok már kétezer éve.

Bárhogy is nézzük: a keresztyénség paradox. Úgy, ahogy van. És aki mást mond, az hazudik. Vagy túlságosan le akarja egyszerűsíteni a dolgokat, vagy éppen szőrszálhasogató módon, kategorikusan meg kíván magyarázni mindent.

Azt kell mondjam, hogy én éppen ezt szeretem benne. C.S. Lewis nagyban segített abban, hogy túllépjek ezeken az akadályokon, hatalmasnak tűnő sziklákon, amelyek csak arra jók, hogy megbotránkoztassák az észérveket kereső, egyszerű (de legalábbis kibogozható) utakat kedvelő emberi elmét. Ő mondja: „Semmi értelme egy egyszerű vallás után áhítozni. Tekintve, hogy a valóságos dolgok nem egyszerűek.” A minap egy szemmel alig látható kis bogár mászott rá a kezemre: alig volt egy milliméter. Miközben néztem, elképzeltem magamban, hogy vajon hány millió, milliárd sejtje lehet ennek a „semmiségnek”? Hány idegpályája lehet, mennyi receptora, amelyek folyamatosan valami végtelenül bonyolult séma szerint működve, a másodperc tört része alatt küldenek több terrabájtnyi információt? Egy egész élet kevés lenne hozzá, hogy megértsem és átlássam egy ilyen parányi teremtés rendszerét. A valóságos dolgok nem egyszerűek. Ha pedig egy bogár nem az, akkor mennyivel inkább igaz ez az univerzumra, benne az emberre, s végső soron Istenre. „Ez az egyik oka annak, hogy hiszek a keresztyénségben” – folytatja Lewis – „Ez ugyanis egy olyan vallás, amelyet nem lehetett volna kitalálni.”

A keresztről való beszéd, a keresztyénség egész üzenete, úgy, ahogy van, mindig bolondság lesz. Ha meg akarjuk magyarázni, ha fel akarjuk oldani az ellentmondásokat, ha szeretnénk mindent egy tökéletesen jól átlátható filozófiai vagy gondolati rendszerbe belegyömöszölni – elvész az egésznek az íze. Marad valami száraz, ízetlen, hideg katyvasz. Nem akarom semmiképpen elsimítani a dolgokat annyival, hogy ezt elég hinni és el is van intézve, hiszen rengeteg dolgot felfoghatunk, megérthetünk, mélyebbre evezhetünk értelemben és ismeretben. De a végén mégiscsak olyan nem-emberi erők által nyer bizonyosságot az egész, amely nem érzékszervek vagy elvont gondolkozás által működik, hanem a Lélektől áramlik belénk. Hiszek Istenben és keresztyén vagyok – minden paradoxon ellenére is.

Homoki Gyula

Református mémek

Október 31-e különleges nap a világ protestáns egyházai, így a református egyház számára is. Ezen a napon visszaemlékszünk arra, hogy csaknem ötszáz évvel ezelőtt eljött a történelem egy elkészített és elrendelt pillanata, amikor is az evangéliumot eltakaró emberi hitrendszerek leomlottak, és újra felragyoghatott a kegyelmes Isten közelsége a kor istenkeresői számára.

Luther és Kálvin önmagukban kis fogaskerekek voltak ebben a folyamatban, mégis az ő nevükkel fémjelezzük ezt a napot. A reformáció öröksége azonban túlmutat az ő személyes életművükön, mivel nem új hitelveket fedeztek fel, hanem visszanyúltak az ősegyház időszakába, felelevenítették és aktualizálták mindazt, ami Krisztusra mutatott.

A reformáció során és az evangélium-központú gondolkodásban nagy szerepet kaptak a jelképek: egy képben, szimbólumban összesűrített üzenetek, amelyet századokon át megőrzött és ápolt a személyes hitgyakorlat. Ezek a szimbólumok egészen a mai napig használatban vannak a református egyházon belül, még akkor is, amikor napjainkban a klasszikus szimbólumokat modern, mögöttes üzenettel telített képi ábrázolások, úgynevezett mémek váltják fel.

A teljesség igénye nélkül vegyünk sorra néhány őskeresztyén képi ábrázolást, amelyek a reformáció során újra életre keltek!

olvasás folytatása

Nagypénteki egyperces

12721543_1044663005598821_653335605_n

Ott voltam. Láttam, ahogy végigvonszolja magát a Via Dolorosan az érdes kereszttel a vállán. Hallottam a dühös feszítsd meg kiáltásokat. Éreztem a nép vérszomjtól megrészegült tolongását magam körül. Én ott voltam – és nem tettem semmit.

A Mesterről nagyon sokan hallottak, nem csak Jeruzsálem környékén. Az emberek pletykaszerű hírként beszéltek róla: az ács, aki gyógyít; a próféta, aki halottakat támaszt fel. Mások elmondása szerint a különös férfi, aki Isten nevében beszél. Ám néhányan koholt, becstelen vádakat terjesztgettek. Ő viszont mindig szelíd maradt, mint a bárány, akit ezen a napon a nyírói elé vittek.

Azon a hűvös éjszakán kétségbeesve néztek egymásra a tanítványok. Félelmetes dolgok történtek: Uruk sírt, vért verejtékezett és egész éjjel a földre borulva imádkozott. Aztán hirtelen katonák támadtak rájuk, Jézust keresték, majd megkötözték és elhurcolták. Azonban mindezt Ő némán tűrte.

Déltájt többen kísértük a Mestert a tömegben bujkálva. Jézus megtört. A lelkem zokogott és a szívem százszor megszakadt, miközben folyamatosan néztem Őt. Minden pillanatban odaszaladtam volna, hogy sebzett lábait átöleljem, hogy illatos gyógyírral véres orcáját kenegessem. Le akartam venni a keresztet, hogy a tömeg felé dobjam. De csak néztem és tompán haladtam az árral.

Akkor is ott voltam, amikor a szögeket egy nagy kalapáccsal beleverték az áldott kézbe és lábba. Az arca szinte felismerhetetlenné vált a rászáradt vértől, amit a sok nádütés és a töviskorona okozott. Testét csúffá tették, lényét meggyalázták. A kereszt felállításakor mindenki látta Őt és Ő is mindenkit látott. Látta a közelben síró asszonyokat, a megrémült tanítványokat, a halált kívánó tébolyult népet, Júdás megkésett bánatát és azt, ahogy egykori követői remegve futnak nyomorult életüket mentve.

Gyötrelmektől homályos tekintete végignézte azt is, ahogy te megtagadtad, semmibe vetted és elfelejtetted Őt. Látott és szeretett, amíg feje alá nem csuklott – lát és szeret, amióta újra felemelte dicsőséges homlokát.

A világmindenség legnagyobb csodája és a történelem legfontosabb eseménye: az ISTEN meghalt az emberért!

Kihívás: Köszönd meg, hogy Jézus érted is meghalt a kereszten! Háládat azzal fejezd ki, hogy másnak is elmondod nagypéntek üzenetét: meghalt, hogy a kárhozatból megváltson, hogy örök halál helyett örök életünk legyen!

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára

Követés

1111

Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Márk 8,34

Mielőtt Jézus elmondja ezen szavait, azelőtt tanítványaival folytat beszélgetést. Különös, de tanítványait tanítja a követésre, s reménykedem abban, hogy e rövidke kis szösszenet által bennünket is fog.

Követés.

A témában mindig meghatározó lesz számomra Dietrich Bonhoeffer Követés c. könyve. Az író a kötet első oldalain fogalmaz meg egy rém egyszerű, mégis lényegre törő mondatot: a tanítványság és a követés összetartozik. Nincs tanítványság követés nélkül, és követés sincs tanítványság nélkül. Aki úgy gondolja, hogy követheti Jézust anélkül, hogy tanítványává válna, az hiú ábrándokat kerget. Sokan szeretnék Őt távolról követni. Ha úgy kívánja a szükség, akkor felvállalni a hitet, keresztyénséget, ha nem, akkor megtagadni. Végső soron ez nem a követés útja. Mit ajánlj ezzel szemben maga Jézus Krisztus?

olvasás folytatása