Címke

kegyelem

Címke

„Csak mi, emberek, akarjuk kicsinyesen áltatni magunkat, hogy mi ezt azért egy picit kiérdemeltük Isten kegyelmét. Pedig dehogyis! Nem tehetünk mást, mint hálásan pislogunk, ugrálunk a boldogságtól, hogy Isten szemében a mi kis körömpiszoknyi életünk azért értékes.”

Valahol egyszer azt olvastam, hogy volt egy híres lelkipásztor, akinek sokáig gondja volt a kegyelem koncepciójával. Sok idejébe telt, míg elfogadta, hogy semmi sem az ő érdeme, semmi sem őrajta múlik, és hogy mindene, amije csak van ajándék. Ahogyan olvastam róla, nagyokat mosolyogtam magamban, mert arra gondoltam, szegény…

„Mindenki vétkezett, és híjával van Isten dicsőségének, ezért Isten ingyen igazítja meg őket az ő kegyelméből miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.” Róma 3,23-24 A reformáció jubileumára készülve a gondolataim a kegyelem körül forognak mostanában. A szó jogi eredetű, a bírósági értelmezésben nyelvhasználatos leginkább. Ha a vádlott…

– Az nem lehet, hogy…- De, lehet!- Nem engedheti meg, hogy…- Ő dönti el.- Hogy nézheti tétlenül, hogy…- Másképp látja.- Talán csak nekem kéne…- Nem Te irányítasz! Csak csend. Csak hit. Csak bizalom. Remény, hogy nem fogod elrontani. Hogy igazából Te nem is tudnád. Hát igen. Mert ostoba…

Kedves olvasóm! Most azt kérem tőled, hagyj fel minden mással, amivel esetleg foglalkozol. Zárd be böngésződ minden ablakát, tedd félre a munkád öt percre. Hajtsd be az ajtód, ha kint zajong a család – találj ma öt percet arra, hogy egyedül legyél Isten előtt. Indítsd el a zenét…

“Az első korty a tudomány poharából ateistává tesz. De a pohár fenekén ott van Isten.”  (Heisenberg, bár egyesek Newtonnak tulajdonítják) Míg bele sem kortyoltál a tudományba, addig igazából el sem gondolkodtál, nem érdekelt a cáfolat; mondtak valamit és te feltétel nélkül elfogadtad. Hittél. Aztán belekóstoltál, találkoztál ellenérvekkel, megálltál…

„Segíts a hitetlenségemen!” (Márk 9,24) Sivatagrengeteg közepén álltam: tele szomjúsággal és fáradtsággal. Mindenütt csak por. Végtelen krémszínű szárazság. Élettelen pusztaság az egész – gondoltam magamban. De mégis, hogy létezhet valami olyasmi, ami nem is lélegzik, ami képtelen arra, hogy megmozduljon?

(Az első részhez kattints ide) „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” (Jelenések könyve 3,1) Egyedül voltam, mert egyedül akartam lenni. Nem éreztem semmit, mert nem akartam érezni semmit. Süket voltam, mert nem akartam meghallani másokat. Vak voltam, mert nem akartam látni, ahogyan körülöttem megváltozik minden. Megfeszülten…

„Tüzet is akartam rakni az erdőben: nyulacska ne fázzék, őzike ne fázzék, – hiába, hiába! Gyujtófám kilobbant és a tűz nem akart gyúlni az erdőben.” Dsida Jenő – Egyszerű vers a kegyelemről Akartam. Hogy legyen még nyár, pihenés, mosolygó napsugár, szabadba csalogató idő. De egy ködös hajnalon, amikor…

Azon a forró napon, amikor a Damaszkuszba vezető úton Saul (Pál) találkozott Jézussal, nemcsak a látását veszítette el, hanem minden addig elért sikerét, jól felépített életét és kapcsolatait is. Ettől a különleges eseménytől kezdve ő maga is mindent kárnak és szemétnek ítélt (Filippi 3,7-8).