kapcsolat címkével jelölt bejegyzések

Az én levelem Neked

Gyerekkorom óta küzdök az alvászavarral, ami azt jelenti, hogy rengeteg éjjel egy furcsa, felemás állapotban lebegek az alvás és az ébrenlét között. Nagyjából kétperces periódusokra sikerül elszenderednem, ilyenkor beúsznak elém bizonyos álomképek, viszont aztán újra felébredek és ismét a szobám ismert vonalait látom magam előtt. Azért veszélyesek az ilyen pillanatok, mert olyan, mintha egy folyamatos tudatmódosított állapotban léteznék: nehezen lehet megkülönböztetni, hol ér véget az álom és hol kezdődik a valós ébrenlét – meddig tart a fikció, és hol kezdődik a valóság. Így jött az a bizonyos álom is. Azért volt életem egyik legszörnyűbb tapasztalata, mert nem volt története. Akik valamennyire ismernek, tudják, hogy az én életemben mekkora jelentőséggel bír az intuíció, a megérzés, a benyomás, a ki-tudja-hanyadik érzék. Ez az álom most így támadott. Nem tudom, milyen utolsó éber gondolatomból materializálódott a felém hajoló, sötét színű, de mégis színtelen alak. Semmit sem mondott és nem is biztos, hogy fizikailag érzékeltem, amint ott van vagy odahajol. Azt tudtam, hogy egy elképesztő érzés suhan át rajtam, ami sokkal rosszabb a halálfélelemnél. Azt ismerem. Ez nem az volt. Annak a tapinthatóan erős és szilárd érzése volt, hogy ő most itt van a szobában és kitüntetett figyelemmel érdeklődik irántam. Mint annyi alkalommal gyerekkoromban is, mikor az éjszaka egy bizonyos pontjától tudtam, hogy már csak én vagyok ébren és végtelenül egyedül vagyok. Mintha azt jelezte volna felém, hogy igen, jól érzed, itt vagyok, figyelek ám rád. Arra ébredtem, hogy azt ismételgetem:“az én erőm az Ő ereje”, hogy remegek minden porcikámban, facsarni lehet az ágyneműmet a verejtéktől, hogy nem tudom, hogy az álom véget ért-e már, vagy egyáltalán az volt-e, és hogy keresnem kell valakit, aki beszél hozzám.

olvasás folytatása

Szeretetkapcsolatban

Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg!” (Jób 5,17)

Kedves Tesó! Ha most én lennék a helyedben, és ezt az igerészt olvasnám, sóhajtanék egy nagyot, és attól félnék, hogy a szerző most majd el akarja magyarázni nekem, hogy miért jó, amikor az Isten megfedd. „Márpedig akármeddig magyarázza, én akkor is fájdalmas dologként fogom megélni, és punktum”.

Ezért kérlek engedd meg, hogy ne magyarázzam el, hanem megosszak veled néhány személyes gondolatot a témában. Gyerekkoromban, amikor az édesapám mérges volt rám, soha nem ütött meg. Inkább úgy büntetett (borzasztó ellenérzést vált ki belőlem ez a büntet szó) hogy nem szólt hozzám, levegőnek nézett. Azt hiszem, mai napig összeszorul kicsit a gyomrom, amikor visszagondolok erre, mert ilyenkor közönyösnek, távolságtartónak éreztem őt. Utána persze mindig megbeszéltük a dolgot, és elmagyarázta, hogy mi váltotta ki a haragját. Ettől függetlenül nagy pszichológiai nyomást gyakorolt rám ez a fajta büntetés. Nem is beszélve arról, hogy néha úgy gondoltam, édesapám kénye-kedve szerint büntet, s benne semmilyen érzést nem vált ki, amikor veszekszik rám.

olvasás folytatása

Sztárom vagy párom?

Nemrég újranéztem a Sztárom a párom című filmet: az eldugott könyvesboltba egy nap belép az ünnepelt sztár, és a szürke kisemberek élete egy csapásra megváltozik… Hm, csodás holywoodi álom! Ez a világ rá van kattanva a celebekre: a közismert, sokak által irigyelt, (jobb esetben) kiemelkedő tehetségekre. És ott vannak a kisebb volumenű közszereplők is, akik nem világhírűek, csak egy szűkebb közösség van oda értük. Meg a mi személyes kis hőseink: a példaképeink, akikre felnézünk, a sztárjaink, akik nagy hatással vannak ránk. Arra sarkallnak, hogy fejlődjünk, merészebbet álmodjunk, kicsit többet tegyünk bele az életünkbe.

olvasás folytatása

Begyakorolt mozdulatok

Fotó: architectureartdesigns.com
Fotó: architectureartdesigns.com

Próbáltál már hosszú, akár sokéves kihagyás után valamit újrakezdeni? Megszólalni egy nyelven, amin évek óta nem beszéltél? Vagy lefutni egy húsz kilométeres távot, pedig hónapok óta nem edzettél? Eljátszani egy nehéz művet úgy, hogy hónapok óta nem zongoráztál?

Sokáig nem ültem le a hangszerem mellé. Bűntudatom volt, mert régóta nem gyakoroltam, ezért féltem felmérni a veszteségeket. De minél tovább halogattam, annál több volt a veszítenivalóm. Nem futottak az ujjaim a billentyűkön, olyan volt az egész, mintha egy tó mélyén felejtettem volna a biciklimet egy fél évre, aztán elővettem volna és azt várnám, hogy olajozottan működjön. Rozsdásak voltak a mozdulataim, szaggatottak a dallamaim… De aztán valahogy belefeledkeztem az ismerős hangokba, és azt vettem észre, hogy újra örömöm telik a zenében.

olvasás folytatása

Elvesz(t)ett

blog-forgetting-something

Kedves Tesók, vesztettetek már el kulcsot, telefont, pénztárcát? Ha még ilyen nem is történt veletek, biztos el tudjátok képzelni, milyen az, amikor rájöttök, hogy valami értékes és nélkülözhetetlennek tűnő dolog hirtelen elkezd hiányozni az életetekből. Tőlem loptak már el pénztárcát, amiben egészen sok pénz volt. El sem tudom mondani nektek, milyen fájdalmas megtapasztalás volt ez. Egyszerre voltam dühös, szégyelltem magam, és nem tudtam, hogy mihez kezdjek az egész helyzettel. Ha valamit elvesztetek, mi az, amit tenni tudtok az ügy érdekében? Lázasan elkezdtek kutatni – ilyenkor minden pillanat számít! Kérdéseket tesztek fel: vajon ott van a táskátok mélyén? Vagy otthon hagytátok, és csak elfelejtettétek betenni? Mikor volt nálatok utoljára, mire használtátok? A gondolatok ilyenkor csak úgy cikáznak bennünk, mérgezett egérként rohangálunk, és minden erőnkkel próbáljuk megoldani a megoldhatatlant.

olvasás folytatása