jelenlét címkével jelölt bejegyzések

Minden ezen áll vagy bukik!

„…Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt…” Lukács 24,5b-6a

Néhány héttel ezelőtt nekem is volt alkalmam felkeresni azt a bizonyos sírt.  Sőt, végigjárni azokat az útvonalakat, melyeket Jézus és tanítványai is végigjártak. Furcsa érzés volt. Átgondolva az újszövetségi történeteket és Jézusnak egy-két tanítását, melyek akkor a fülembe csengtek, nem tudtam világosan megfogalmazni magamnak, hogyan is gondolta Ő ezt az egészet. A fejemben valami szédítő kavarodás volt, és ezt kérdeztem: „Jézus, te forradalmár voltál?”. S ma ezeket a sorokat írva, mindezeket végiggondolva, kijelentem: „Jézus, te forradalmár voltál!”.

image001

olvasás folytatása

A rejtélyes Lélek

TeSóPün

A pünkösddel egy kicsit bajban vagyunk. Általában tavasz végére esik, amikor vizsgáznak a diákok, amikor már sok a munka a földeken. Nem kap túl nagy hangsúlyt az ünneplése. Nem is kapcsolódnak hozzá olyan szép szokások, mint a fenyőfa és a kántálás a karácsonyhoz, vagy a tojások és a locsolózás húsvéthoz. De nem is ez a fő gond. Sokkal inkább az, hogy nem nagyon tudunk mit kezdeni a Szentlélekkel. Őt ünnepeljük pünkösdkor, az Ő kitöltetését. Ez a kitöltetés nem egy olyan szép kerek történet, mint mondjuk Jézus születése: kisbáránnyal, csacsival és jászolban fekvő gyermekkel. A Szentlélek kitöltetése különös, megmagyarázhatatlan, rejtélyes dolog. Még Lukács is birkózik vele az ApCsel 2-ben. Erre a küzdelemre utal a „szélrohamhoz hasonló zúgás” és a „valamilyen lángnyelvek” kifejezés. Különben pedig ki (vagy mi?!) a Szentlélek? Ugye milyen furcsa, hogy még a kérdést sem tudjuk jól feltenni? És miért ünnepeljük a kitöltetését, ha már korábban is itt volt és dolgozott a világunkban?

olvasás folytatása

Isten szeret téged annyira …

11065743_798286576914620_220098686_o

Vannak napsütéses napok, amikor nemcsak az ablakokon, de a lelkünkön is öröm széthúzni a függönyt reggelenként. De vannak hosszabb esős időszakok, amikor elzárkózunk a külvilágtól. Menekülni nem csak mások elől lehet. Van az a kifakult állapota a léleknek, amikor önmagad elől is menekülsz.

Én is így voltam ezzel már nagyon régóta. Félünk a kérdésektől, amik bennünk kavarognak, vagy saját válaszainktól, amelyekkel nem merünk szembe nézni. Félelem, önvád, aggodalom, belénk vésődött fájdalmak, apró tövisek, amiket sokszor szinte dédelgetünk, s a seb körülöttük sehogy sem gyógyul…

olvasás folytatása

Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra

p1

Talán eltűnök hirtelen, mint az erdőben a vadnyom. Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom.

Szoktak poénkodni azzal, hogy én azok közé az elvetemültek közé tartozom, akik fejből tudnak idézni József Attilát szinte minden élethelyzetben. Most már tudok örülni ennek – akkor, amikor azt a kevés József Attila-verset megtanultam, amit ma is tudok így-úgy, egyáltalán nem örültem neki.

olvasás folytatása

Szótlan beszéd

aaa

Szeretek utazni… Álmosan, vagy éber-boldogan nézem, ahogyan elsuhannak a fák, közeli és távoli dombok, az arcok, ismert és ismeretlen tájak. Szeretem az emberek elkapott pillantásait, az éppen hallgatott zenét, ami belefészkeli magát a gondolataimba. Sokszor illik az archoz, amit látok. Férfiéhoz, aki munkától, élettől megroskadtan áll a buszmegállóban. A nőéhez, aki idegesen simítja el arcáról a hajtincsét, mert talán szeretne tetszeni… Valakinek, valamiért. Lehet, mert otthon már nem megy úgy. Akinek tetszeni akar, az már nem becsüli – eléggé.

olvasás folytatása