Címke

ítélet

Címke

„Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” (Mk 13,2) Mintha egy könnyed kis délutáni városnézés képe jelenne meg előttünk. Jézus és a tanítványok békésen sétálgatnak a templom körül, s ezek a drága lelkek megroppannak az épület grandiózus látványa alatt, szinte kibukik…

Ifjú farizeus koromban történt, hogy a hitben erős ifjúsági csoportunk, amely hétről hétre összegyűlt a Mester lábainál újra és újra megerősödni a kiválasztottság-tudatában, egyszer nagy dilemmával találta szembe magát. Az egyik közülünk való lányról ugyanis kiderült, hogy az előző hétvégén bizony elment a helyi szórakozóhelyre, és nem teljesen…

„Az írás, amely oda van írva, így hangzik: mené mené tekél ú-parszín. A szavak magyarázata pedig ez: A mené azt jelenti, hogy számba vette Isten királyságodat, és véget vet annak. A tekél azt jelenti, hogy megmért téged mérlegen, és könnyűnek talált. A perész azt jelenti, hogy felosztotta királyságodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta.” (Dániel 5,…

Manapság  szinte önkéntelenül úgy nyilvánítunk véleményt emberekről, amikor róluk beszélünk, mintha Jézus nem azt mondta volna, hogy „ne ítéljetek”, hanem mintha azt parancsolta volna: Ítéljetek! Ugyanis mi ezt tesszük: ítélkezünk könnyelműen, felületesen, csalhatatlanul, kíméletlenül. Ítélkezünk élők és holtak felett.

Böjti egypercesek 28. „Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől…

Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged! (Préd 11:9) Mi az oka annak, hogy nem tudunk felhőtlenül örülni?      Carpe Diem életmód: most vagyok fiatal, most kell szabadjára engedni a hormonokat…

„Hálát adunk neked, Urunk, mindenható Isten, aki vagy, és aki voltál, hogy kezedbe vetted nagy hatalmadat, és uralkodsz. Haragra lobbantak a népek, de eljött a te haragod és a halottak felett való ítélet ideje, hogy megadd a jutalmat szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek; és azoknak, akik félik…