istenkép címkével jelölt bejegyzések

Szeretetkapcsolatban

Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg!” (Jób 5,17)

Kedves Tesó! Ha most én lennék a helyedben, és ezt az igerészt olvasnám, sóhajtanék egy nagyot, és attól félnék, hogy a szerző most majd el akarja magyarázni nekem, hogy miért jó, amikor az Isten megfedd. „Márpedig akármeddig magyarázza, én akkor is fájdalmas dologként fogom megélni, és punktum”.

Ezért kérlek engedd meg, hogy ne magyarázzam el, hanem megosszak veled néhány személyes gondolatot a témában. Gyerekkoromban, amikor az édesapám mérges volt rám, soha nem ütött meg. Inkább úgy büntetett (borzasztó ellenérzést vált ki belőlem ez a büntet szó) hogy nem szólt hozzám, levegőnek nézett. Azt hiszem, mai napig összeszorul kicsit a gyomrom, amikor visszagondolok erre, mert ilyenkor közönyösnek, távolságtartónak éreztem őt. Utána persze mindig megbeszéltük a dolgot, és elmagyarázta, hogy mi váltotta ki a haragját. Ettől függetlenül nagy pszichológiai nyomást gyakorolt rám ez a fajta büntetés. Nem is beszélve arról, hogy néha úgy gondoltam, édesapám kénye-kedve szerint büntet, s benne semmilyen érzést nem vált ki, amikor veszekszik rám.

olvasás folytatása

Jaj, apa, hol vagy?

Megragadott egy kéz, letett egy völgyben, és azt mondta: „Nézd!”

Én pedig néztem. És láttam mindent. Felnőtt férfiembereket. Az egyik magas volt, testes, a másik alacsonyabb, véznább. Szakállasak és simaarcúak, finom és kemény bőrűek. És ők csak ballagtak egymás után sorban. Láncok csörögtek, zakatoltak. Közvetlen mellettük aprócska gyermekek meneteltek lehorgasztott fejekkel. Számuk ezerszer tízezer. Hamar kiderült, hogy ezek apák és gyermekeik. Sírás, zokogás, fájdalmas kiáltások, artikulálatlan hangos rázkódások egyvelegéből állt szimfóniájuk. Mind egy irányba tartottak – egy sötét verem volt végső állomásuk.

Hirtelen egy kisleány kiáltott fel: „Apácskám, apácskám! Bárcsak utoljára közel lennél hozzám! Apám voltál, s mégsem ismertelek téged. Elnyel a mély verem, elveszítlek téged.” Őrület lett úrrá a szavak láttán, sorra nyögtek a gyermekek, mindegyik fiú és mindegyik lány apja felé fordult kiabálva, mellüket verve kérdezték fájdalmas nyögéssel: „Jaj, apa, hol vagy?”

olvasás folytatása