Címke

Isten

Címke

„Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan okosnak, mint amilyen Isten.”  (Ez 28,2 UFO) A fenti igében Tírusz város királyát ítéli meg Isten azért, mert önmagát istennek gondolja. Az ókorban sok…

Ez a nyár más volt, mint a többi, hiszen egy nyomasztó, bizonytalan időszak kezdete van mögöttünk. Egy olyan időszaké, amely kissé rákényszerít arra, hogy belegondoljunk napjaink végességébe. Úgy tűnik, időnként kell, hogy teremtsen Isten egy élethelyzetet, amelyben szükségünk van arra, hogy tiszta szívből, gyermekien képesek legyünk Hozzá menekülni……

„Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló,…

Biztos emlékeztek a Minden6ó című film híres jelenetére, amikor mindenki megnyerte egy amerikai államban a lottót, mert „isten” kényelemből minden kérésre igennel felelt. Apró bökkenő, hogy ebben az esetben igencsak kevés volt a nyeremény. Bárcsak Isten mindig igent mondana! – gondolják sokan (persze, csak az ő kérésükre vonatkozóan…).…

Ismét a szeretetről írok neked… Tudod, olyan ez nálam, mint amikor bekattan egy zene, vagy ráfüggsz egy illatra, vagy újra és újra ugyanazok a momentumok játszódnak le a szemed előtt. Elképzelem, ahogy János ismétli a pillanatot magában, hogy tökéletesen emlékezzen és úgy írja le számunkra, milyen volt, amikor…

Hanem hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. (1. Kor 2,9) Sokszor hallottam ezt az igét, és mindig olyan gyönyörűnek találtam, de be kell vallanom kicsit úgy voltam vele,…

Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz. Köszöntsétek egymást szent csókkal; köszöntenek titeket a szentek mind. Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen…

Böjti egypercesek 2. Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” Ők így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek mondotok engem?” Simon Péter megszólalt, és így felelt: „Te vagy…

Létezik a református teológián belül egy fogalom, amivel nem gyakran találkozhat az átlag egyháztag. Ritkán fordul elő, hogy erről a fogalomról szó esik, hiszen eleve ritkán fordul elő, hogy szükséges beszélni róla. A fogalom neve status confessionis, azaz „a hitvallás státusza, helyzete”, esetleg „hitvallási helyzet”. Akkor merül fel…

„Te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg az Isten előtt. Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felől döntött.” (Róm 14,22) Ezt az igét már egy jó ideje ízlelgetem. Minden, ami vagyok ebben az igeverseben és környezetében kritikát szenved. Hiszen az a fajta lazaság, nyitottság,…