Isten címkével jelölt bejegyzések

Amikor Ő tervez

Hanem hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. (1. Kor 2,9)

Sokszor hallottam ezt az igét, és mindig olyan gyönyörűnek találtam, de be kell vallanom kicsit úgy voltam vele, hogy ez biztosan mindenki másra igaz csak rám nem. Sokáig meg voltam győződve arról, hogy Isten egészen kiszámítható tervvel rendelkezik az életemre nézve. Nem nagyon érhetnek meglepetések, persze jöhet egy-két váratlan fordulat, de azokból sem a kellemes fajta. Igen, azt hiszem, hogy az istenképem nem mindig volt/van egészen a helyén.

olvasás folytatása

Isteni hármas

Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz. Köszöntsétek egymást szent csókkal; köszöntenek titeket a szentek mind. Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal! 2 Kor 13, 11-13

Szentháromság vasárnapja van, de úgy gondolom, hogy sokan nem gondoltunk erre, mikor felkeltünk. Talán nem is tudtunk róla, hogy van ilyen, talán kinyitottuk ma már a Bibliaolvasó kalauzt, s ott szembesültünk vele, hogy van ilyen napunk, van ilyen ünnepünk, s hogy éppen ma van.

Elég gyakran találkozunk igeszakaszunkkal, hiszen gyakori áldásformula az istentiszteleteinken. Ez az ún. trinitárius áldás, hiszen a Szentháromság minden személye megjelenik benne.

Ezt az áldást az apostol Krisztus kegyelmével kezdi. Ez a kiindulási alap. Krisztus kegyelme, Krisztus váltsága, megváltói munkája. Ebben az egy kifejezésben benne van mindaz, amit Krisztusról tudunk. Krisztus kegyelme az, ami által egyáltalán élhetünk. Hiszen hol is lehetnénk a Krisztus kegyelme nélkül? A magunk nyomorult, Istentől elszakadt állapotában.

olvasás folytatása

Isten szerint gondolkozol?

Böjti egypercesek 2.

Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” Ők így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek mondotok engem?” Simon Péter megszólalt, és így felelt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus így válaszolt neki: „Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.
Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: „Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” (Mt. 16,13-17; 21-23)

Mennyire másképp értelmezi Péter a felkentséget és az istenfiúságot, mint Jézus! Az egykori halász Messiás-hitébe nem fér bele, hogy a Kiválasztottat, az élő Isten Fiát bántódás érheti.  Ha egyszer Ő a Mindenható, a Mindentudó, a mindeneken változtatni képes Úr, akkor mit tehetnének ellene cselekvésükben és felfogásukban korlátozott emberek?

Mi vajon értjük, hogy hogyan történhetnek rossz dolgok jó emberekkel, például velünk vagy a szeretteinkkel? Felfogjuk, hogyan fordulhat majd jóra az, ami most minden oldalról megvizsgálva is csak értelmetlen szenvedésnek látszik? Hittel és bizalommal fogadjuk, amikor Isten nem a számunkra legkényelmesebb módon szövi az eseményeket?

Tudnék mesélni nem is egy olyan kilátástalan helyzetről, amiről egy idő után kiderült, hogy az valójában Isten gondviselése volt. Amikor benne voltam, akkor szenvedtem tőle és utáltam. Amikor kijöttem belőle, hálás voltam érte, hogy végre elmúlt, de továbbra sem értettem, hogy miért pont így történtek a dolgok, és miért épp velem. Amikor aztán elkezdtek elősorakozni annak az időszaknak a gyümölcsei, akkor beláttam, hogy ezek a következmények másképpen nem jöttek, nem jöhettek volna létre. Valóban nem volt nagyobb a teher, mint amit el bírtam viselni, viszont amit mindeközben kimunkált az Úr bennem és másokban, az valami csoda. Kincset érő tapasztalatokkal és kapcsolatokkal lettem gazdagabb.

Áldott, aki nem test és vér szerint tekint a történésekre, hanem a mennyei Atya szívén és akaratán keresztül.

Áldott, aki nem ragad bele a maga rózsaszín elképzeléseibe, hanem el tudja fogadni, hogy a sötét tónusoknak is megvan a maguk szerepe.

Áldott, aki meg tudja különböztetni a Szentlélek hangját a saját félelmeitől, vágyaitól, életfelfogásától, vagy akár a Sátán cselvetésétől.

A hitvallás szakítópróbája

Létezik a református teológián belül egy fogalom, amivel nem gyakran találkozhat az átlag egyháztag. Ritkán fordul elő, hogy erről a fogalomról szó esik, hiszen eleve ritkán fordul elő, hogy szükséges beszélni róla. A fogalom neve status confessionis, azaz „a hitvallás státusza, helyzete”, esetleg „hitvallási helyzet”. Akkor merül fel ez a helyzet, amikor egy keresztyén közösség szembesül azzal, hogy újra meg kell fogalmaznia a hitét Istennek a Szentírásban adott kijelentésén keresztül, mert üzenete ki van téve a tévtanítás, felhígulás, elferdítés veszélyeinek. Ez történt Niceában Kr. u. 325-ben, Barmenben 1934-ben és higgyétek el, nem a nagyképűség beszél belőlem, de ez történt velünk 2017-ben is, amikor felismertük a status confessionist, azaz hogy a blog a reformáció évében nem csupán egy programmal, de egy közös hitvallással kell emlékezzen és előremutasson. Akkor nem tudtuk, milyen hosszútávú következményeket von maga után mindaz, amit leírunk. Hitvallásunk ugyanis egyszerűen, mégis pontos fogalmazással a kor nyelvén leírja, mit hiszünk és hogyan hiszünk a Szentháromság Istenről és az emberről, aki napjainkban Jézus által megérintve és megváltva megéli hitét – talán egészen másként, mint mások.

olvasás folytatása

A nagytesó majd tudja

 „Te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg az Isten előtt. Boldog, akinek nem kell elítélni önmagát abban, ami felől döntött.” (Róm 14,22)

Ezt az igét már egy jó ideje ízlelgetem. Minden, ami vagyok ebben az igeverseben és környezetében kritikát szenved. Hiszen az a fajta lazaság, nyitottság, ami engem jellemez, sokszor nem pozitív példa lesz, hanem botránkozás tárgya. Ezért szeretem az Úr igéjét. Mert nem áll oda senki mögé. Nem lehet belőle emberek elleni fegyvert gyártani: az hamarabb leszerel téged, mintsem be tudnád vetni.

olvasás folytatása