Isten címkével jelölt bejegyzések

Hogyan fejlesszem az imaéletem

„Ezért tehát, attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén.” (Kol 1,9).

Az imádság hatalmas kiváltság számunkra, hisz lehetővé teszi, hogy Istennel, Teremtőnkkel és Megváltónkkal kommunikáljunk. Amennyire csodálatos ez a lehetőség, néha annyira természetesnek és magától értetődőnek is vesszük. Persze Isten akar kommunikálni velünk, teremtettjeivel, akikre már így is annyi időt és figyelmet szentelt. Isten tehát keresi a lehetőséget, hogy beszéljen velünk, nekünk viszont időnként valamiért nehezünkre eshet imádkozni. Sőt, ez elég gyakran meg is történik. Lehet, hogy épp nem találunk rá időt, vagy akár az is lehet, hogy egyszerűen cikinek érezzük ugyanazokat a dolgokat kérni Istentől nap mint nap. Nincs semmi új, amit mondani tudnánk neki. Elképzelhető, hogy annyira zavarnak a saját bűneink, hogy már imádkozni sem hagynak. Lehet, hogy azt sem tudjuk, hogyan imádkozzunk, mit mondjunk, mit kérjünk Tőle. Ez gyakran olyankor fordul elő, amikor azokért imádkozunk, akiket személyesen nem ismerünk (mint például a fenti igeszakaszban Pál és a kolosséiak esetében).

Néhány dolgot ilyenkor jó figyelembe vennünk.

olvasás folytatása

Isten abszolút ízléstelensége

 „Ezért sír a szívem Móábért, mint a fuvola; sír a szívem Kír Heresz lakóiért, mint a fuvola. Mert elveszett mindene, amit szerzett… De majd jóra fordítom Móáb sorsát az utolsó időben – így szól az Úr.” Jeremiás 48,36-47

Számomra igazán megdöbbentő volt felfedezni, hogy Isten sírásra fakad egy pogány népért. Miért foglalkozik Isten, Izráel Istene, Júda Istene egy pogány nemzettel? Miért ejtene könnyet egy olyan országért, amely gúnyolódással fordult kiválasztottjai felé? Bárhogy is nézzük, tényként áll előttünk, hogy itt egy olyan Istennel van dolgunk, akit érdekel az „istentelen” móábiták sorsa, aki ugyanazzal a pedagógiai célzatú ítélettel sújtja őket, mint az övéit, de ugyanazt az ígéretet is adja számukra, mint Izráel számára.

olvasás folytatása

Szeresd magad (helyesen)!

Szállóigévé vált idézet a Bibliából, irodalmi alkotások is használták már – nem ártana néha nekünk is felidézni az „úgy szeresd felebarátodat, mint magadat” szavait. Most kissé rendhagyóan ennek a gondolatnak nem az első, hanem a második feléről szeretnék írni.

Ha nem szeretem (helyesen) magam, akkor hogyan szerethetnék másokat jól? Sok idő eltelt az életemből, mire ezt felismertem. Azt hinnéd, ha valamivel, hát az önszeretettel nincs gondod, pedig mind a két véglet felé el lehet távolodni a harmóniát biztosító középút helyett. Önzés, egoizmus, a sor másik végén önmagunk alulértékelése, túlzott háttérbe szorítása. Mint általában a velünk kapcsolatos témákban, itt is hajlamosak vagyunk részrehajlóan, nem reálisan látni a képet. Ha valamin, ezen a kérdésen tényleg nehéz felülemelkedni, madártávlatból megnézni, körbeforgatni, s válaszolni: vajon helyesen szeretem-e önmagam? A teljesség igénye nélkül következik néhány gondolat(ébresztő) arról, hogyan lehetne ebben is az összhangra törekedni.

olvasás folytatása

Jónás fája alatt voltam

Ez az írás most valami olyasmiről fog szólni, amivel nem szívesen dicsekszik az ember – főleg mindig minden rendben van keresztényként nem. Arról, hogy az elmúlt időszakban – ne szépítsük években – hogyan játszottam kitartóan Isten dacos Jónásának szerepét. Hogyan szépítettem, magyaráztam ki és hazudtam időhiánynak azt a jó nagy adag bizalmatlanságot és haragot, ami bennem észrevétlenül feltornyosult és az ég felé mutatott.

olvasás folytatása

A kis dolgok Istene

Elképzelem, ahogy újra az a szörnyen nehéz feladat szakad a nyakamba, hogy ismét szószékre kell állnom, és ott élő, hús-vér emberek életére nézve kell szólnom az Isten akaratát. Gondokkal és problémákkal küszködő embereknek. Betegeknek. Szenvedőknek. Nehézséggel birkózóknak. Reményvesztetteknek. Eltévedteknek. Satöbbi.

Miután remegve már fent találom magam a színpadon, elkezdem. Először is arról beszélek, hogy milyen csodás a gyöngyvirág illata tavasztájékán. Aztán arról, hogy a minap mennyire elbűvölt egy rózsabokornak a látványa, amint a friss esőcseppek gyöngyöztek a megnyílt szirmokon. Nem volt gazdája. Útfélen volt. Mégis pompásan virított. Aztán azzal folytatnám, hogy milyen jó lenne, ha néha megállnánk megfigyelni a háztetőn henyélő galambokat, és elgondolkoznánk azon, hogy ezek ugyan miként laknak jól napról napra. Majd elmondanám, hogy a minap leszakadt egy gomb az ingemről, és mivel nagyon szeretem azt az inget, úgy a gomb keresésére indultam: kihúztam a szekrényt, letérdepeltem, benéztem az ágy alá. Majd fél órába telt, de meglett, visszavarrtam és örültem. Azt is elmesélném, hogy nemrégiben a tengerparton sétáltam, és egyszerűen csak figyeltem a partra vetett kagylók sokaságát. Mindegyik más volt: egyik formás, letisztult, másik rücskös, bordázott, de mindegyik ugyanolyan különlegesen egyedi.

olvasás folytatása