interjú címkével jelölt bejegyzések

A nyelvek adománya

Hallottatok már totyogókat beszélgetni? Mindig csodálattal nézek a szülőkre, akik néhány értelmetlen hangból is rögtön leveszik, hogy mit szeretne a csemetéjük. Na de amikor a néhány hónapos babák egymással kezdenek el kommunikálni – és megértik egymást(!) –, hát az maga a csoda.

Az imádság Istennel való beszélgetés, ezt már a kicsi gyermekek is tudják. Hogy mit mondasz el Neki és hogyan, az általában magánügy, de nem mindig. Van ugyanis egy dolog, amely pillanatok alatt feszültséget tud kelteni a keresztyének között – ez pedig a nyelveken szólás. Hihetetlenül szélsőséges véleményeket lehet hallani ezzel kapcsolatban. Van, aki nemhogy elutasítja, de egyenesen ördöginek mondja. És vannak közösségek, ahol egyfajta kapuja, mértékegysége ez a valódi hívő életnek: a Szent Szellem keresztségének sikerét, teljes megtörténtét bizonyítja.

Mi ez az egész, és mit mond róla a Biblia?

olvasás folytatása

Azt adják, amijük van…

Az átlagember önmagától nem szeret adni. Pontosabban: az őszinte átlagember. Valami természetes ösztön lehet bennünk az, hogy ami az enyém, az tényleg az enyém és nem a másé, és neki semmi köze hozzá. Aki ezt vitatná, annak erősen javaslom, hogy menjen és nézze meg, hogyan játszanak a gyerekek: valami elképesztő, már-már állatias vad düh képes kitörni a legaranyosabb angyalkából is, amikor féltve érzi a maga tulajdonát.

Az évek múltával, és lelkünk-testünk növekedésével persze – jobb esetben – világossá válik, hogy a birtokláson túl is van élet, sőt, néha éppen ott kezdődik. Mégis, az adakozás vagy a feláldozás nem természetes, ösztönszerű magatartásunk, hanem Isten kegyelme. Pál apostol is erről beszél, amikor a korinthusiaknak a macedóniai gyülekezetek adakozásáról ad hírt: nem saját ötletük, nem polgári kötelességtudatuk volt az adakozás alapja, hanem Isten kegyelme (2Kor 8,1). Az adakozás tehát mindenféleképpen isteni-emberi művelet: a természet szerint, csípőből és reflexből csak kapni szerető, a valamit és még többet birtokolni vágyó emberrel Isten kezd valamit, és arra indítja, hogy nyissa meg kezét, szívét, áldozza fel idejét vagy energiáját az Ő országa építésére. Tudom, és tisztában vagyok én is vele, hogy az adakozásnak megannyi aberrációja van, amiről Jézus is mond ezt-azt (Mt 6,1-4), de ezek a vadhajtások nem jelentik azt, hogy őszinte, Isten-szerinti adakozás ne létezne Isten népének az életében. Létezik. És számtalanszor beszél arról a Szentírás, hogy azt különféle formában mindenkinek gyakorolnia kell. Előbb vagy utóbb pénztárcánknak is meg kell térnie az Úrhoz. Viszont Isten gyakran ajándékoz olyanokat az Ő gyülekezeteinek, akik nem egyszerűen „csak” a kötelező minimumot adják oda, nem pusztán „letudandó” dologként tekintenek az adakozásra, hanem nagyon nem-emberi módon, akár mindenüket is képesek lennének odaadni, ha arra kerülne a sor: ők az adakozás kegyelmi ajándékának hordozói.

olvasás folytatása

Legeltesd, őrizd, legeltesd!

 Jézus látogatást tett a földön. Szembe találkozott egy bénával, megszánta őt, s lábra állította. Továbbment, útjába akadt egy vak, megkönyörült rajta, őt is meggyógyította. Nem sokkal távolabb meglátott egy férfit, aki az út szélén ült, és keservesen sírt. Megkérdezte tőle, mi a baj, miért itatja az egereket. A férfi elgyötört hangon zokogta: „Pásztor vagyok!”

Jézus ekkor mellé ült a földre, átkarolta…

majd ő is sírni kezdett.

Aki próbált már saját akarattal rendelkező lényeket nem is hogy irányítani, hanem akár csak egyben tartani, az tudja, hogy emberfeletti vállalkozás. És nem csak nekünk. Jézusnak is meggyűlt a baja az öntudatos emberekkel:

„Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!” (Mt 23,37)

olvasás folytatása

Akik túllátnak a horizonton

Ausztrália egyik tengerpartján áll egy sziklacsoport, a Tizenkét Apostolnak nevezik őket (Twelve Apostles). Ezeket a 45 m magasságot is meghaladó, tetszetős tornyokat a Déli-óceán szele és a tengervíz formálta. A körülmények nem kedveznek a sziklatoronynak: már csak hét darab maradt belőlük, és azok is évente 2,5 cm-t pusztulnak. Viszont ugyanaz az óceáni éghajlat, amely őket tépázza, további „apostolokat” hozhat létre idővel a part menti kiálló sziklákból.

olvasás folytatása

Lélekmentő bozótharcosok

Az egész azzal kezdődött, hogy volt tizenegy átlagos ember és egy küldetés: elmenni és tanítvánnyá tenni minden népet. Halászok voltak, vámszedők, politikai aktivisták. Annyi teológiai végzettségük volt, amit három év alatt Jézus mellett össze tudtak szedni. Egyetlen eszközt kaptak a küldetéshez: erőt, amikor eljött hozzájuk a Szentlélek.

Az első gyülekezet annak idején egy emberként igyekezett azon, hogy minél szélesebb körben elterjedjen a megváltás híre. Akkora hatással volt rájuk Jézus tette, hogy nem tudtak hallgatni róla, az életük árán sem. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel (ApCsel 2,47).

És ma? Növeli ma az Úr a gyülekezeteinket napról napra? Hónapról hónapra? Évről évre?

olvasás folytatása