ima címkével jelölt bejegyzések

A kis dolgok Istene

Elképzelem, ahogy újra az a szörnyen nehéz feladat szakad a nyakamba, hogy ismét szószékre kell állnom, és ott élő, hús-vér emberek életére nézve kell szólnom az Isten akaratát. Gondokkal és problémákkal küszködő embereknek. Betegeknek. Szenvedőknek. Nehézséggel birkózóknak. Reményvesztetteknek. Eltévedteknek. Satöbbi.

Miután remegve már fent találom magam a színpadon, elkezdem. Először is arról beszélek, hogy milyen csodás a gyöngyvirág illata tavasztájékán. Aztán arról, hogy a minap mennyire elbűvölt egy rózsabokornak a látványa, amint a friss esőcseppek gyöngyöztek a megnyílt szirmokon. Nem volt gazdája. Útfélen volt. Mégis pompásan virított. Aztán azzal folytatnám, hogy milyen jó lenne, ha néha megállnánk megfigyelni a háztetőn henyélő galambokat, és elgondolkoznánk azon, hogy ezek ugyan miként laknak jól napról napra. Majd elmondanám, hogy a minap leszakadt egy gomb az ingemről, és mivel nagyon szeretem azt az inget, úgy a gomb keresésére indultam: kihúztam a szekrényt, letérdepeltem, benéztem az ágy alá. Majd fél órába telt, de meglett, visszavarrtam és örültem. Azt is elmesélném, hogy nemrégiben a tengerparton sétáltam, és egyszerűen csak figyeltem a partra vetett kagylók sokaságát. Mindegyik más volt: egyik formás, letisztult, másik rücskös, bordázott, de mindegyik ugyanolyan különlegesen egyedi.

olvasás folytatása

A te pénzed, Isten kezében?

„Ha pedig Isten valakinek gazdagságot és kincseket is adott, és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön fáradozása eredményének: ez Isten ajándéka.” (Préd 5,18)

Jézus arra buzdított minket, hogy az utolsót is adjuk oda, ez a poszt viszont nem erről szól. Inkább arról, hogy az anyagiak kérdése sokszor tabu családokon, közeli kapcsolaton belül is, de nagy baj, ha az Istennel való kapcsolatban is az marad.

Amikor friss volt az életemben a felismerés, hogy Isten megváltott gyermeke vagyok, és ezért hálából rá figyelve szeretném élni az életem, a közvetlen környezetemben sokaknak feltűnt a változásom. Csipkedtek, kérdezgettek, próbára tettek, szurkálódtak. Azok, akik nem gondolták úgy, hogy Istennek helye kellene, hogy legyen az életünkben, változatos módon adták a tudtomra — ki tapintatosabban, ki nyíltan — hogy nem vagyok teljesen normális. Hogyan lehet egy kézzelfogható világban, ahol éhen halsz, ha nincs pénzed ételre, kilakoltatnak, ha túl sokáig adós maradsz a lakbérrel, holmi túlvilági dolgokat a középpontba helyezve, a „fellegekben járva” élni?! „Megetet az istened, ha éhes vagy? Kifizeti a gázszámlát helyetted?” — vágták a fejemhez. Sőt, egyszer egy hozzám közeli személy azt vetette a szememre, hogy olyasmiért vagyok Istennek hálás, amivel ő ajándékozott meg a saját pénzéből vásárolva. Hajmeresztő.

olvasás folytatása

Amikor Isten ad erőt

„Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.” (Zsolt 84,6)

Olykor azt hisszük, csak akkor van szükségünk Istenre, ha épp valami nehézséget kell megoldanunk… Van, hogy én magam is csak utólag érzem át annak jelentőségét, hogy Vele kezdjem a napomat, erőt kérjek hozzá, mert tegyük fel, átlagosnak ígérkezik. Aztán szinte a semmiből jön valami váratlan történés, ami teljesen kizökkent, a feje tetejére állít mindent, és hirtelen a kezelhetőnek tűnőből káosz lesz… Mert valahol az Istennel való időtöltés olyan a lelkünknek, mint az étel a testünknek: ha elhanyagoljuk, nem figyelünk oda rá, idővel egyre erőtlenebbek leszünk. Épp ezért, már a napunk első pillanataiban dönthetünk úgy, hogy felkészülünk a váratlanra azáltal, hogy időt töltünk Vele.

olvasás folytatása

Isten mosolyáért

Fotó: Ilya Rashap

“Ha elesik ellenséged, ne örülj, és ha elbukik, ne vigadjon a szíved” (Péld 24,17)

Azt mondják, hogy a legszebb – vagy, ha úgy tetszik, legtisztább – öröm a káröröm. Sose szerettem ezt a szólást. Talán leginkább azért váltott ki bennem ellenérzést, mert kénytelen voltam belátni, hogy van benne igazság. Hiszen vizsgáljuk csak meg magunkat! Amikor annak örülünk, hogy felebarátunkkal jó dolog történt, nem üti-e fel legerősebb jóindulatunk mellett is fejét egyből némi irigység? Jó, nevezzük sóvárgásnak, ez a lényegen nem változtat: az emberi öröm sosem igazán tiszta, mindig keveredik hozzá valami más, valami földi is. Amikor Isten végtelen irgalmából néha pár pillanatig mégis önzetlenül tudunk örülni a másik sikerének, az valami különös előíze a mennynek, ami miatt még jobban vágyhatunk Haza.

olvasás folytatása

Ünnepvégi ima

 

Úr Jézus! Olyan sokat beszéltem Hozzád az elmúlt hetekben. Ígértem mindenfélét, fogadkoztam, hogy idén másképp lesz. Idén tényleg várni fogom a karácsonyt. Nem az ajándékok, karácsonyi vásárok vagy fahéj illata miatt. Miattad. Érted.

Úr Jézus! Nem akarok fogadkozni, nem akarom elmagyarázni, hogy miért alakult másképp. Hogy nem volt idő, hogy nem tudtam mit kitalálni, hogy nem esett le az a bizonyos hó, nem úgy szóltak a karácsonyi dalok, és nem fogott el az a bizonyos karácsonyi varázs…

Úr Jézus! Engedd meg, hogy ma csak úgy megálljak, elhallgassak. Most, hogy lassan eldübörög a karácsony zaja, és én itt maradtam egyedül. Üresen. Engedd kérlek, hogy igazán csendben lehessek előtted. Egyszerűen elnémuljak. Ne csináljak semmit, ne képzeljem, hogy bármi is rajtam múlik. Úr Jézus, engedd meg, hogy egyszerűen befogadjalak Téged.

Úr Jézus! Kérlek, hagyd, hogy teljes szívemet elárassza annak a csodája, hogy kétezer éve abban a jászolban Te azért jöttél a világra, hogy betöltsd azt az ürességet, amit magamban cipelek. Akkor és úgy, ahogyan Te szeretnéd. Hiszem, Úr Jézus, ha ezt felfogom, igazi karácsonyom lehet egész évben.

Ámen.

Marofejeva Nelli